2018. július 15., vasárnap

Tematikus post - Csábító köntösök

Alkalomadtán szörnyű támadások érik az ember pénztárcáját - ilyen az, amikor egy, már birtokolt könyvnek megjelenik egy csodálatos, szépséges kiadása. Általában igyekszem ellenállni az efféle csábításoknak - főleg, hogy ragaszkodó típus lévén úgyis a régebbi kiadást olvasom újra, ha ugyan újraolvasom az adott könyvet:D -, de vannak bizonyos, jogosan felmerülő aggályok.

Mint például az, hogy a Magvető Márquez-életműkiadása szemet gyönyörködtető, legszívesebben az egész sorozatot beszerezném; a szerzőtől való gyűjteményem elég tarka, mindenféle ütött-kopott (khm, még macskák által megjelölt is...) példányból áll, és ezeket az új kis gyöngyszemeket még tapogatni is öröm a kissé érdes borítójukkal.

Gabriel García Márquez: Száz év magány Gabriel García Márquez: Baljós óra Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete Gabriel García Márquez: Egy elÅ‘re bejelentett gyilkosság krónikája Gabriel García Márquez: A pátriárka alkonya

A másik pénztárcavinnyogtató sorozat a Geopen 20 - bár a vélemények alapján a színvonal elég vegyes, pár darab azért megkísértett (főleg, hogy három díszlik itthon), az egyik John Banville: A tenger - pedig a régi kiadás sem ebordítóan ronda -, a másik Muriel Barberytől A sündisznó eleganciája, ami kevésbé szép azzal a bocskoros kislánnyal, ráadásul egyszer meg is törtem a borítóját.

John Banville: A tenger John Banville: A tenger Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Ami kiérdemli az ebordítóan ronda címkét, az Anita Diamant regényének, A vörös sátornak a régi kiadása a vörös és sárga cicikkel, must have lecserélés, azt hiszem, ebben egyet érthetünk.

Anita Diamant: A vörös sátor Anita Diamant: A vörös sátor

A vak bérgyilkos is közel jár ehhez; az én példányom már akkor kiszakadt a gerincéből, amikor megvettem, és szintén nem túl esztétikus a kinézete. A szolgálólány meséjéből meg jelenleg nincs a birtokomban egy se, mert a Lazi filmborítós kiadása csúnyán megsérült a költözéskor, így legalább ezt az egyet muszáj lesz megvennem.

Margaret Atwood: A vak bérgyilkos Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Asszem, a Titokzatos folyó megjelenésekor nemcsak én hallattam örömujjongást (legalábbis képzeletben), nem tudom, hány krimi-és Lehane-rajongó együttes imája bírta rá a kiadót a második kiadásra, amely új borítót és plusz kör korrektúrát is kapott. Nekem megvan az első kriminális módon hozzám kerülő kiadás, nincs is rossz állapotban, de hát na, ha már kiimádkoztuk...

Dennis Lehane: Titokzatos folyó Dennis Lehane: Titokzatos folyó


2018. július 8., vasárnap

Félévi gondolatok

Keresem, keresem a tavalyi féléves zárást, hát miért nincs meg... mert elfelejtettem írni, esetleg durcás kedvemben direkt hanyagoltam. Ha a lányoknál nem látom, valószínűleg idén is kimaradt volna, de szerencsére egyesek sokkal fegyelmezettebb blogírók, mint én.:)

2016-ban szöveges félévi zárást írtam, előtte a már ismert kérdéssort töltöttem ki, idén kombinálom a kettőt, mert a tagben bőven vannak olyan kérdések, amelyekre nem tudok válaszolni.

Eddig idén sokkal kevesebb könyvet olvastam el fél év alatt, mint az előzőekben; eddig is csökkenő tendenciát mutattam, de idén elég látványossá vált; jelenleg 37 könyvnél tartok, ebből a jelenlegit, a Kisvárosi életeket sorolom már át a második félévre. Nem mondom, hogy elutasítanék egy havi ajándék szabadságot - vagy hogy nem hiányzik a nyári szünidők órákra belefeledkezős-rácsodálkozós olvasása -, de az is biztos, hogy nem csak könyvekre szánnám az időt, x év x darab könyve után alighanem sokan máshogy állnak hozzá ehhez (vagy bármely) hobbihoz. Hiába, Rob Fleming is megmondta, hogy az olvasás tinédzserkorban az igazi.

2016-ban nagyon ott voltam a szeren ütős könyvek tekintetében, idén ez is máshogy alakult.

Eleanor Catton: A fényességek N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi Carol Shields: Norah, gyere haza! Kazuo Ishiguro: Napok romjai

Dan Simmons: Olümposz I-II. Delphine de Vigan: Igaz történet alapján Leïla Slimani: Altatódal Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella Sarah Andersen: Macskapásztor

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van Sarah Perry: Az essexi kígyó Toni Morrison: Nagyonkék Paul Auster: Láthatatlan Juan Diaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Hófehér nemzet

A lista vegyes, nem csupán a nagyon-nagyon eltalált, hanem a kellemes, elég jó könyvek is rajta vannak. A plafont kevesen szakították át - ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a Nagyonkék és a Láthatatlan az, ami minden tekintetben lefoglalt-lenyűgözött, amelyekkel szemben mákszemnyi kifogásom se lehet.

Na és az agyonajnározott Az essexi kígyó? Ó, imádtam olvasni, a maga kategóriájában nekem világcsúcsos, de intellektuálisan nem vezette belém a 220-at, mint a fenti kettő. Dagonyázós guilty pleasure, amire nagy szükségem van - ilyen még a Norah, gyere haza!, a Pop, csajok, satöbbi, a Macskapásztor, az Eleanor Oliphant köszöni, jól van.

Meglepően kellemes volt a benga évkezdő A fényességek, némi jószívűség is van azért abban, hogy itt helyet kapott, akárcsak az Olümposz esetében, ami szintén jó volt, de nem annyira, mint az Ílion. Delphine de Vigan írt már jobbat az Igaz történet alapján-nál, de úgy érzem, eléggé egy rugóra jár az agyunk, és az összekacsintós volta miatt szerettem ezt a könyvet - legalábbis sokkal jobban, mint mások. Az Altatódal nagyon izgi, befalós kis könyv, szépen belengetett komoly témákkal, értékelem az ügyességét. Márqueznél mindig a Száz év magányt keresem tulajdonképpen (lusta vagyok újraolvasni), ez a kis kötet jól hoztam a vágyott hangulatot.

Kellemes meglepetés volt a Blacksad második része, a Hófehér nemzet - a címe miatt ódzkodtam tőle -, számomra tökéletesen kiegészítette egymást a történet és a karakteres rajzolás, jólesett benne elmerülni egy kis időre. A főszereplő teljes neve amúgy John Blacksad. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen kemény noir kandúrnak van keresztneve.

Jemisin meg Jemisin, és kész. Jó lenne majd egyben újra elolvasni a trilógiát, hogy teljesen átlássam a képet, megsínylette a kihagyást a második kötet, de attól még imádatos.

Tehát, ha egyet kellene választanom az olvasmányaim közül, nem menne, a Nagyonkék és a Láthatatlan együtt állnának a képzeletbeli talapzaton.





Csalódások is akadtak, szintén különböző mértékben; Franzennel feladtam a próbálkozást, közel vagyunk a kompatibilis voltunkhoz, de sose fogjuk elérni. A St. Oswald fiúiskola... hát, nem Harris legjobbja, el lehet olvasgatni, de csak árnyéka a többi vonatkozó könyvének. Sajnos ide került az idei Strahan-válogatás, gyerekes módon úgy érzem, a szerkesztő elárult engem, megalkudott, elromlott a szemüvege, franc tudja, de ez a kötet, a toronymagas EQ-m mellett is, összességében gyenge.

Valaki ebédet emlegetett?
Forrás
Megszületik augusztusban: jézusom, de lefárasztott. Biztosan én vagyok a hülye és nem tudom értékelni Faulkner technikáját, de az életben nem fogom újraolvasni. A Bőrügyeket már eleget szapultam.
A vacsora és A Piros Hajú Nő voltak azok, amelyek végtelenül felbosszantottak, emléküket fedje vastag lepel.

A szerzők közül Toni Morrisont jelölném új kedvencnek; bár nem szoktam egy könyv alapján beléptetni valakit ebbe a bizalmas klubba, jó érzésem van vele kapcsolatban.

A Várólistacsökkentéssel magamhoz képest elég jól haladok, a szokásosan teljesíthetetlen 24-es listából eddig 10-et olvastam el, remélhetőleg fél év alatt nem csak kettővel fogom növelni az elolvasottak számát.:)

Idén 12 könyvet szereztem be, ill. kaptam, most nyüvöm a nyolcadikat, magyarán egész jól állok. Azért a 816 oldalas Lelkek labirintusával nem könnyítem meg a dolgomat, de csak összejön egyszer... A még olvasatlanok közül a bűnös ínyencfalatot, a Kisvárosi életeket most olvasom, és nagyon várom, hogy megkapjam szülinapra a Nixet (már fizikai valójában is a polcon van, de illetlenség lenne az ajándékozás előtt elolvasni).

A várható megjelenések közül a Megkövült égbolt érdekel a legjobban (ill. eddig egyedül ez érdekel), biztos, hogy még idén elolvasom. 

Hogy mit szeretnék még idén elolvasni emellett... nyilván minél többet a várólistacsökkentősek és az idén beszerzettek közül, valamint az aktuális könyvtáriakat, mert utálok olvasatlan köteteket visszacipelni. Lydia Davis: A történet vége és Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve különösen érdekel. Ez egy határozottan nőies év.


(Ezek itten a jelenleg kikölcsönzöttek.)

A többiek féléves bizonyítványa:
PuPilla
Dóri
Nikkincs

2018. július 4., szerda

Tematikus post - #könnyűnyári

A cím kissé félrevezető; a bejegyzésben azokat a könyveket szeretném gyűjtögetni, amelyek nem az irodalom csúcsai, de olyan jó olvasni, aminek a hatására szeretnél minél hamarabb hazaérni, hogy folytathasd és mellette eszedbe sem jut a telefont nyomkodni. Szerintem nagyon nehéz ilyen típusú könyvet írni, ami úgy szórakoztat, hogy közben nem válik hiteltelenné (értsd: gagyivá). Van mélysége, de nem érzed azt, hogy mindjárt üvölteni fogsz és nem perzselik fel a lelkedet a sorok.

Az utóbbi évek terméséből válogattam, mindhez nem írtam rövid kedvcsinálót, mert irdatlanul hosszú lenne az alapvetően gyűjtőlistának szánt bejegyzés. Remélhetőleg rendszeresen frissülni fog, tippeket szívesen fogadok.
A lista persze szigorúan szubjektív.

Sarah Perry: Az essexi kígyó - Nagyon cseles kis könyv, csupa egyéniség karakterekkel és az igazi angol humorral. Meg simogatnivaló borítóval.

Carol Shieds: Norah, gyere haza! - A kötet inkább Norah anyjáról szól, egy, lassan felnőtt gyerekekkel bíró nőről és mindennapi gondolatairól, nagyon szerettem olvasni.

Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi - Legszívesebben egyszerre ütném és paskolgatnám Rob Fleming bájos kutyafejét, istenem, micsoda kíméletlen-cenzúrázatlan pasinyavalygás pasikönyv, és mennyire jó olvasni!

Julia Rochester: Ház a világ peremén - Kicsit hasonló Az essexi kígyóhoz: bizarr család, angol humor, diszkrét szenvedés, néhány titok.

Rainbow Rowell: Eleanor és Park - ezt a fajta aranyos-fájó, élő, kamaszkort visszaidéző ifjúsági al-alzsánert nagyon szeretem, akármennyit el tudnék belőle olvasni, számomra is meglepő módon.

Lesley Walton: Ava Lavender különös és szépséges bánata - Határeset, mert nem kevés szenvedés (némelyik még engem is sokkolt) van benne, mégis alapvetően elringatott a mágikus hangulata.

Gail Carriger: Soulless és társai - a Napernyő Protektorátus-sorozat női vágybeteljesítő könyv, de annak nagyon szórakoztató.:D Pimasz hősnő, illetlen olaszos származással, nagy orral, pazar stílussal és mindenféle steampunk ketyerével. Csak az első rész van meg, a lassan csordogáló folytatásokat mindig elkunyeráltam valakitől.

Kép innen

Sarah Addison Allen mint olyan: ohóó, nekem igazi cukros-mágikus limonádé A csodálatos Waverley-kert és az Édes élet. Sajnos A barackfa titka nagyon gyenge volt, de, ha egy másik könyve szembejön velem a könyvtárban, kikölcsönzöm.

Maggie O'Farrell: A köztünk lévő távolság - Nem nagyon emlékszem már erre a könyvre, csak az "olyan jó olvasni"-érzésre. Láttam, hogy mostanában ismét elkezdték kiadni a regényeit, kíváncsi vagyok az Utasítások hőhullám idejére és a Vagyok, vagyok címűre is.

David Gemmell: Trója - Tudom, már mindenki unja, de nem hagyhatom ki.:D Izgalmas, pörgős, élvezetes, emlékezetes szereplőkkel, bárhol lehet olvasni, csak az a veszélye, hogy azonnal magába ránt.



Továbbiak:
Anna Gavalda
Gerald Durrell
Alice Hoffman
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek (főleg introvertáltaknak, futóknak, olvasóknak és különösen a három keverékének)
Janet Evanovich: A szingli fejvadász-sorozat
Sara Crowe: Campari reggelire
Cheryl Strayed: Vadon (határeset)
Robert Galbraith: Cormoran Strike-sorozat
Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Beth Hoffman: Déli álmok
Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?

2018. július 2., hétfő

Rövidkék

Orhan Pamuk: A Piros Hajú Nő

Nincs is annál jobb kapcsolaterősítő mint megosztva hazacipelni három jyskös kisszéket közösen köpködni egy szerzőre ugyanazon felrótt hibákért. A havi zárásban nem voltam elég egyértelmű: ez a könyv nem azért fájt, mert jó értelemben a falhoz csapkodott, hanem mert annyira szar volt. Rosszul van megírva (számomra) az egyébként jó téma, Ayse kivételével az összes szereplő idióta, ordenáré módon direkt és átlátszó az egész, logikátlan, ráadásul rohadt unalmas. Nem fejtem ki bővebben, mert nem akarok még több időt pazarolni rá.
Ha ezt kiheverem, belenézek Pamuk a Furcsaság a fejemben című könyvébe, amúgy ennyi volt a mi történetünk.


Faragó István - László Zsuzsa: Leghathatósabb arcz-és hajkenőcsök

Valamiért szívdobogtató számomra a Tandem Grafikai Stúdió Anno sorozata, úgy érzem, hagyomány lesz a gyűjtögetésükből, jó érzés afféle emlékkönyvként hazatérni velük. A szentendrei szép kis könyvesboltban szimatolva persze, hogy ennek a darabnak kellett velem hazajönnie. Ugyanolyan igényes kiadvány, mint a parfümüvegcsés társa, de a tartalom kapcsán egy kis csalódottságot érzek: abban reménykedtem, hogy több szó esik az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején használt hatóanyagokról, kencetípusokról, de lehet, hogy sokat vártam el egy ilyen apróságtól, ekkora terjedelemben képtelenség mindent kivesézni erről a témakörről.


Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül

"Megvettem, de minek?" kategória, pillanatnyi elmezavar a tavalyi tavalyelőtti Könyvfesztiválon, hála a Várólistacsökkentésnek kipipálhattam végre.
Nem mondom, hogy fájt vagy nagyon szenvedtem volna vele, de nem veszítek semmit, ha kimarad az életemből; látlelet néhány nő életéről a hatvanas évek Oroszországában, akik közül három nagymamakorú idős néni, ennek megfelelően elég sokat keseregnek, de ugyanúgy marják egymást, ahogy valószínűleg fiatalabb korukban tették. Ők hárman nevelgetik Antonyina néma kislányát, aki naiv vidéki fruskaként kerül fel a nagyvárosba, és úgy teherbe esik az első szélhámostól, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Tonyka végig borzasztó bizonytalan, ha kicsit szigorú lennék, azt mondanám, szerencsétlen, esetlenül botorkál az életben és nem tanul abból, hogy újra meg újra a falhoz koppan a feje. A töredezett elbeszélésmódjától idegbajt kaptam, utálom ezt a stílust, a szovjet nélkülözéssel, tervteljesítéssel, hogyan-éljünk-meg-a-semmiből meg hasonló témákkal vegyítve ritka önsajnáló, irritáló felhangot kölcsönzött a történetnek.
Bezzeg a nénik! Becsülöm a túlélni akarásukat, ahogy foggal-körömmel próbálják jó körülmények között nevelni Szofját (eredetileg Szüzannát, de természetesen ördögtől valónak tekintik a nevét, ezért újat adnak neki:D), de jobban örülnék, ha senkinek nem kellene ezt az életet megtapasztalnia, amelyben szidalmazott, véresre gyepált igásállatokként menetelnek végig az életen, mindent-ki-kell-bírni - alapon.



2018. június 30., szombat

A főkomornyik szabadsága

"Hallani néha, hogy igazi főkomornyikot csak Angliában talál az ember. Másutt csupán szolgák vannak, akárhogy hívják is őket. Hajlok rá, hogy osztozzam ebben a meggyőződésben. Odaát a kontinensen az emberek nem alkalmasak főkomornyiknak, mert természetüknél fogva képtelenek arra az önfegyelemre, amely az angoloknak sajátjuk. A kontinensen élő emberek – és rendszerint a kelták is, ebben nyilván egyetértenek velem – általában nem tudják fegyelmezni magukat az erős érzelmi felindulás pillanataiban, így a hivatásukkal járó hűvös fölényt csak a legkevésbé megpróbáló helyzetekben tudják megőrizni."

Kazuo Ishiguro: Napok romjai

Meg se merem nézni, hány hónapja olvastam ezt a könyvet, annál is inkább, mert nagyon szerettem volna idejében írni róla, de vagy kedvem, vagy agykapacitásom nem volt hozzá, most meg ott vagyok, ahol a part szakad.
Nagyon szép, kifinomult a prózája - amelyet nem érzékelhetnék Kada Júlia csodálatos fordítása nélkül -, olyan hűvösen-visszafogottan angolos, amiről akkor is egy tisztes brit úriház komornyikja jutna eszünkbe, ha nem tudnánk, ki a regény főszereplője.
Stevens a ragyogó múltú - bár úgy is mondhatnánk, hogy jobb napokat látott - Darlington Hall főkormornyikja, akit a ház új, Stevens által furcsának tartott, amerikai (!) ura pár napos kirándulásra biztat, amelyhez nagyvonalúan az alkalmazottja rendelkezésére bocsátja az autóját is. Habár Stevens lelki békéjét alaposan megbolygatja az ajánlat, hosszas töprengés után elfogadja és úgy dönt, meglátogatja a ház egykori házvezetőnőjét, hogy visszacsábítsa Darlington Hall szolgálatába. Stevens gondolatai révén a múltba is visszautazik egyúttal, és kibontakozik előttünk a mai olvasó számára kétségkívül különös élete.

Miért lenne különös, merül fel a kérdés. Azok, akik olvasták Dan Simmons Terrorját, és hatszor kiverte őket a víz az éhezés, a skorbut, a leégés, a fagyási sérülések és a rengeteg egyéb borzalmas megpróbáltatás miatt, mind próbáltak választ találni arra, hogy mi az átkozott istennyiláért vállalkoztak a tengerészek erre az útra? A vezetők és a tisztek még hagyján, ott a dicsőség, az előre lépés kecsegtető reménye, és... hát, nem ők végzik a piszkos munkát, hanem az egyszerű matrózok, akik a sokszor eszement parancsoknak engedelmeskednek zokszó nélkül. Ők miért akartak az Északi-sarkra hajózni? A többség tudta, mire vállalkozik, ismerték a várható veszélyeket, az elfagyott lábujjaktól a fejük felett lebegő halál lehetőségéig, mégis felszálltak arra a hajóra és a végsőkig - a rendkívül fájdalmas végig - kitartottak.
Miért?
Lehet, hogy a mai, huszonegyedik századi ember számára, amikor az egyéni érdekek érvényesítése, az önmegvalósítás-fejlesztés hangoztatása mindennél erősebb, érthetetlen ez a szemléletmód, ahogy Stevens mindent felülíró kötelességtudata és hűsége is. Az ő szemében a szolgálat nagybetűs Hivatás, élethosszig tartó kötelesség, amely rendkívüli felelősségtudatot is igényel - ki gondolná, hogy az ezüstneműn és a főkomornyik rátermettségén (is) múlhat egy nemzetközi konferencia végkimenetele?
Stevens sokszor elgondolkodik azon, mi tesz naggyá egy komornyikot, miben áll a méltósága, rátermettsége; de, miközben végigtekint az élete eseményein és az alkalmazottak ideális létszámán vagy egy estély levezénylésén töpreng, számunkra fájdalmasan egyértelműen elsiklik a valóban fontos kérdések mellett; talán nem spoiler, hogy a saját életében döntő fontosságú pillanatokban is a szolgálatot helyezi előtérbe - és az a legfájdalmasabb, hogy kontrollált gondolkodását nem akasztja meg a kétség. Félelmetes, hogy ez a kifinomult intelligencia milyen szép kerek mókuskereket épített fel és milyen boldogan pörög benne. Ennél csak az lenne fájdalmasabb, ha ráébredne elpazarolt életére.

Eredeti cím: The remains of the Day
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2015
Fordította: Kada Júlia
Ár: 3490 Ft