Nem igazán felkavaró tartalom

Neil Gaiman: Felkavaró tartalom

Illetve mégis. Abban az értelemben, miszerint nem hiszem el, hogy ezek a novellák ennyire hidegen hagytak.
Gaimannel kapcsolatban mindig bujkált bennem némi elégedetlenség, amit tavaly az Óceán az út végén totál elsöpört, és arra a következtetésre jutottam, hogy csak a sznobkodásom áll a háttérben - magamat hibáztatni mindig egyszerűbb és oly' megszokott dolog -, de a negatív érzés újult erővel tért vissza. A legtöbb írás vagy semmitmondó volt, vagy olyan halovány ötletecske, amelyek inkább tűntek egy kezdő író szárnypróbálgatásának, mint egy sokszorosan kitüntetett, legendás író művének - ennek fényében erősen ráncoltam a homlokomat, hogy, ha ezek az írások díjat nyertek, a többi pályázó mivel rukkolhatott elő...

Nincs kedvem egyenként cincálgatni a verseket, novellákat, ráadásul a felének már a tartalmára sem emlékszem - ami mind Gaiman, mind az én részemről elég ciki -, ezért csupán az arcpirítóan kevés tetszetős írásról emlékezem meg.
A Gyöngyök és gyémántok: tündérmese az egyik, leginkább a mesei ritmusa fogott meg, a lendülete és a befejezése, ami kicsit nyitott, de nem sejtet jó véget. A Csipkerózsikás sztorikat nagyon izgatottan vártam; gyerekkoromban ez volt a kedvenc Disney-mesém - pedig elsőként azt a változatot láttam, amelyben egy mély férfihang szinkronizálta az összes szereplőt, beleértve a szőke hajú, rózsaszín ruhás királykisasszonyt is -, és kb. azóta várok egy olyan sötét, őszillatú, baljós hangulatú feldolgozást, ami Valente stílusára hajaz a leginkább. Sajnos Gaiman se az én mesémet írta meg, de érdekes volt. A Tekintettel a formaságokra az ezt követő novella "előjátéka", és ahhoz képest, hogy két oldalt tesz ki és tulajdonképpen nem szól semmiről, nagyon erős. Ez a bajom a szerzővel; egy csomó lehetőség rejlik benne, de (számomra) a kivitelezés már erős kívánnivalót hagy maga után, mintha csak az ötletek árnyékát tudná elkapni. Mintha nem lenne meg hozzá a mélysége, a tapasztalata, a képzelete, a mersze, tudom is én, mi. Amikor viszont sikerül, az az írás nagyon ütős lesz, mint a Hó, tükör, almák [vagy Hó, üveg, almák az Agave 2011-es kiadásában], szerintem ez Gaiman legjobb novellája, ha nem a legjobb írása.
Az alvó és az orsó a Csipkerózsika-történet nagyon érdekes megközelítése, amit a kis crossover még izgalmasabbá tesz, de hangulatában már nincs ott a Tekintettel a formaságokra ígérete. Leginkább egy kipukkadt lufi volt.
Meglepő módon a kötet utolsó novellája, a Fekete kutya tetszett a legjobban, mondhatni, lenyűgözött. Ha az Amerikai istenek végig ilyen, még az idén el fogom olvasni. Ebben az írásban Neil Gaiman hozta mindazt, amit a korábbi regényei alapján várok tőle, és nagyon örültem, hogy az elvárás és a történet találkozik. Általában ódzkodom az általam nem ismert regényekhez-filmekhez írt rövidebb írásoktól, hiszen gyanítható, hogy az alapmű ismerete nélkül a kiegészítő írást nem lehet élvezni vagy a fonalát felvenni - ahogy a Doctor Who-hoz kapcsolódó Semmi idő esetében -, de a Fekete kutyánál ez nem merült fel. Az ítéletidőt okozó vihar, a látszólag unalmas angol kisváros, a babonák, a felszín alatt rejtőző rettegés, Árnyék melankolikus alakja nagyon erős atmoszférát teremtett és önálló műként is megáll(t) a lábán. Se szeri, se száma az emberiség nagy, fekete kutyával kapcsolatos félelmeinek - olyan része a kollektív tudatalattinak, amit a Mitágó-erdőben is megállná a helyét, igazából meglepne, ha Holdstock nem vonultatná fel.

Némi irónia a végére: a kötet elején található, viszonylag hosszú - huszonhat oldalas - bevezetőt sokkal jobban élveztem, mint a novellák nagy részét, pedig az elején türelmetlenül vártam, hogy a végére érjek. Szeretem, ha a szerzők írásról, olvasásról, a művek keletkezéséről mesélnek, Gaiman meg olyan cuki, süt róla, hogy imád olvasni.

Eredeti cím: Trigger Warning
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2015
Fordította: Pék Zoltán, Török Krisztina, Gálla Nóra, Orosz Anna, Galamb Zoltán, Juhász Viktor
Ár: 3680 Ft

Egy vers is beragadt a piszkozatok közé

Ha már szépen készen van, miért ne tenném ki:

Sylvia Plath: Korán elosonni

Merő egy virág a szobája, hölgyem.

Erre emlékszem majd, amikor kirúg,

Borospalack-lámpái, véreshurkaszín

Díványpárnák s a fehér porcelán

Repülőhal (made in Italy) dzsungelében

Unottan üldögélő leopárdot.

Magát elfelejtem, de hallom, ahogy

Szürcsölik a vizet a vágott virágok

Vázából, kancsóból, kehelyből,

Mint a másnapos korhely. A tejes bogyók,

Helyi csillagkép, lehajolnak

Csodálóikhoz, az asztallap fölé:

Szemgolyóhad visszanéz.

Ott mellettük, szirmot, levelet formáz

Az a zöld csíkos, ovális, ezüst?

A vörös muskátlikat ismerem.

Barátaim. Hónalj szaguk van, bonyolult

Őszi betegségeik, pézsmaillatuk,

Mint szerelem után reggel az ágynak.

Orrlyukamban sóvár bizsergés.

Hennabanyák: akár maga.

Taposnak poshadt, ködsűrű vizet.

A korsóban a rózsák

Végre kimúltak az éjjel.

Sárga fűzőjük már majd kirepedt.

Hallottam a szirmokat, maga horkolt,

Pattogtak, mint az ideges ujjak.

Dobta volna ki őket, amíg éltek!

Kínai kézírással teleszórva

Lelte a sublód tetejét a hajnal.

Most Holofernes-fejnyi krizantémok

Bámulnak, ugyanabba a bíbor-Színbe mártva, mint ez a tömzsi szófa.

Segíti őket másuk a tükörben.

Hallja? Egérlakói

A keksz papírját zörgetik. Madárlábuk

Morzsán tapicskol - füttyögnek örömükben.

Maga csak alszik, orral a falnak.

Illik rám, gyászos kabát, ez a zápor.

Hogy heverjük ki a padlásszobáját?

Üvegvázába gint töltött nekem.

Kinyúltunk. Hölgyem, most mihez fogok,

Tapló a nyelvem, tüdőm csupa por,

Térdig náthában, virágokba fojtva?

(Várady Szabolcs)

Szeretlek és gyűlöllek

"»A művészfajta ember tragikus az ő szerelmeiben, igazán olyan, mint a gyermek, aki nem nyugszik, amíg játékszerét szét nem bontja, s meg nem találja benne a nyomorú kócot.«"

Péter I. Zoltán: Ady és Léda

Szoktam próbálkozni különféle magyar művek olvasásával, aminek a látszata minden, csak nem sok, de elméletben lelkesen bővítgetem az olvasnivalók listáját. Az Ady és Léda az egyik (végre) megvalósult projektem. Ehhez szükség volt az iskolák lelkesedésszaggatójának ruganyosan ellenálló irodalmi érdeklődésre, ill. ennek minimális maradványaira. Ha a versolvasás gyakoriságát nézzük, gyaníthatóan még most sem hevertem ki az elemzések hatásait, de a prózával jól elboldogulok és az olvasmányos, mégis két lábbal a földön álló non-fictionhöz is egyre erősebb ragaszkodást érzek. Péter I. Zoltán könyve ilyen.

A szerző Adyval való "egymásra találása", kapcsolata eszembe juttatta Amanda Foreman és Georgiana Devonshire esetét - a hölgy egészen más témában túrta a levéltárat, amikor ráakadt a Marie Antoinette-esen hányatott sorsú (na, jó, annyira nem) angol hercegnőre és olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy fejest ugrott egy új kutatásba. Ha jól emlékszem - nincs mellettem a könyv - Péter Zoltán eredetileg Nagyváraddal foglalkozott és Ady orvul, fokozatosan tolakodott az életébe, hogy aztán több kötetet szenteljen neki.
Az általam olvasott könyve a költő és Diósyné Brüll Adél kapcsolatát mutatja be [ünnepeljük meg a post legiskolásabb mondatát - mondom én, hogy nem gyógyultam még ki a verselemzésekből], kimerítő részletességgel rengeteg hivatkozással, sokszor oldalnyi jegyzetekkel (virult ám a bölcsészénem) és precizitással. Nem von le mondvacsinált következtetéseket, nem tákol össze könyvhosszabbító elméleteket, hanem bemutatja az ismert és kevéssé ismert tényeket, a különböző álláspontokat, a kortársakét és szakértőkét egyaránt. Az én értékelésemben kevéssé bízzatok meg, mert a tankönyveken kívül más szakirodalmat nem olvastam, így nem tudom, az összképet tekintve ez a kötet hol helyezkedik el az Adyléda-skálán.

"Léda: Már én egy nagy halálos betegség symptomájának tartom, hogy nem bírok magától megválni..."

Non-fiction olvasásakor az az általános tendencia, hogy váltogatom egy könnyű regénnyel, nehogy beleunjak a tényútvesztőbe, de ezúttal nem volt ilyesmire szükségem (vagy csak fáradt és/vagy lusta voltam hozzá). Az elején majdnem égnek meredt a hajam, amikor hosszú oldalakon keresztül, nyomozói aprólékossággal próbáljuk kideríteni, pontosan hol és mikor találkozott Ady és Adél és mit mondtak egymásnak. Feltalálás híján sajnos kamera nem rögzítette az eseményeket, úgyhogy a részleteket csak találgatni lehet.

Bölöni a párizsi Lédáról: "»Eléggé magas, egyenes tartású, kissé molett, elegáns nő volt. Akkor még nem Léda, hanem Adél, akire a költő versei nem aggattak hímes palástot. Öltözködésén még érezni lehetett a magyar és idegen divat emlékeit. Nem volt

Forrás

parisienne, de nem mindennapi jelenség. Amerre ment, megfordultak utána a férfiak. Párizsba szokatlan volt a hasonló női típus. Akkoriban még minden race megőrizte jellegét, és Adél úgy hatott, mint valami dél-amerikai nő. Délies, akiben nem volt semmi, ami elárulta volna a párizsi szemnek zsidós eredetét. Ovális, finom, kreolos arc, melyet feltűnővé tett az erős orrnyereg különös, rajzos orrlikával. Túlpúderezett arc, rúzsos száj, fekete szemöldök, mély, fekete szempilla, sötétbarna haj s mindennek kozmetikája kissé túlozta a párizsiasságát. Ha megszólalt, meleg alt hang hagyta el az ajkát. Szép volt? Nem tudom, több ennél, érdekes, megnéznivaló. Ma azt mondanánk talán: sex appeal. De ennél is több: különös jelenség. [...] Asszonyi lényét és szellemét nem lehetett megszokott sémák szerint mérni. Éppen nem volt egyszerű: komplikált lélek, aki sok mindenből van összetéve. Doromboló, nagy macska, ha kedve úgy hozta. Félelmetesen marcangoló, ha igaz vagy képzelt bántódás érte. Szadistásan kegyetlen, ha nem volt boldog, és másokat boldogabbnak érzett. Alapjában mégis igazságos, emberi és nemes szív, de mindig asszony. Volt benne bibliás jóság és kegyetlenül démoni. Sohasem egyforma, folyton változó és éppen azért nem untató. Női fondorlatokkal teli a hímmel szemben. Úrinő, akinek, ha szükséges, tarsolyában a demimonde [félvilági nő] fegyvertára. Különös, fekete pillangó.«" 

A tankönyvek és a közhiedelem ugyan közlik, hogy ez a szerelem inkább pusztító szenvedély volt, mintsem l'amour heureux (boldog szerelem), de a valóság, ahogy sejteni lehet, ennél sokkal összetettebb, itt-ott csalódást keltő. Ady és Léda nem szeretnek egymásba rögtön; nagyon sokáig úgy tűnt nekem, mintha az egész kapcsolat jóformán illúzió lenne, ami Ady képzeletében létezik (afféle trubadúrszerelem), ugyanis rajongó leveleire csupán néha érkezik egy-egy lagymatag válasz. Ráadásul nagyrészt távkapcsolat volt! Az Érmindszent-Nagyvárad-Pest-Párizs közötti utazás pedig rendkívül fárasztó. A leveleket olvasva csodálom, hogy Adynak egyáltalán jutott ideje verseket írni; levelezések, utazások, viták, nagymértékű lumpolás, betegeskedés tették ki az életét.
És rekordméretű nyavalygás.
Elnézést kérek minden rajongótól, Erika nénitől (pedig ő mindent megpróbált, elemzések ide vagy oda), a magyar irodalomtól és Adytól, de ez a mértéktelen panaszáradat és szenvedés még nekem is sok volt, holott önsajnálatban világbajnok vagyok, legalábbis idáig ebben a hitben éltem. Persze, nem én vagyok a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, úgyhogy maradhatok világbajnok.
Komolyabbra fordítva a szót: Péter Zoltán ebben a résztémában is elmélyed, hosszan citálja Czeizel idevágó könyvét, a kortárs orvosok véleményét. Ami a legrosszabb: Léda hasonlóan túlérzékeny, gyenge idegekkel bíró alkat volt és ebből fakadóan iszonyúan marták egymást, a kölcsönös vádaskodás, féltékenykedés, vélt és valós sérelmek pusztítóan hatottak rájuk. Kapcsolatuk talán olyan volt, mint egy állandó kötélhúzás; felfedezték egymás gyenge pontjait és ott hatottak a másikra, hogy fölénybe kerüljenek.

Bölöni György a szerelmükről: "»Mint két barát, de mint két örök ellenfél néztek szembe egymással Ady és Léda. Mindörökké vívott volt a harc kettőjük között. Ady állandóan panaszkodott, hogy beteg, de ha olykor igaz is ez a betegség, emlegetése örök defenzív állás a másik harcos féllel szemben. Lédában volt valami különös, megmagyarázhatatlan természetfeletti: egy nagy lélek kitépte magát centrumából, és egyensúlyát vesztve kiszámíthatatlan pályán kezdett bolyongani, érzett rajta a tragikus végzet szele. Ady néha félve, sunyin, és meglapulva nézett fel az asszonyra. Félt, tartott tőle. Babonásan tartott attól az erőtől, mely Lédából, az örök asszonyból, ösztönösen áradt az értelmen túl, mint mágikus, megfoghatatlan, boszorkányos fluidum, mely beletartozott az Ady teremtette pantaisztikus mitológiába: Szerelem, Titok, Élet, Halál, Isten. És Ady félt, tartott, nem is Lédától, hanem az Asszonytól és a benne megszólaló lelkiismerettől. Szeretője szavából minden nő, édes anyja sava is szólott. Léda asszonyosan megérezte Adyban a hím bűnbe-esőt, és nem tévedett soha. A Férfival így mindig ő volt fölényben. A Férfival igen, De Ady a zseni volt, s ha Léda lelke nem rebbent meg a férfi előtt, meghőkölt a zseni előtt. Ady jól érezte ezt, és ha tréfás beszéd során, évődő vitákban, vagy ha rákerült a sor, perelésekben, utolsó kártyaként ki nem is játszotta, de zseni fölényét megsuhogtatta a levegőben.«"

A tények - a levelek, külső szemlélők, szakértők leírása - tükrében egészen elképesztő mindennek a versekben való kikristályosodása. Elsöprő, elementáris, sötét, nyers, mégis gyönyörű alkotások, mint amikor egyszerű elemekből nagyszerű dolgok születnek - kőtömbből szobor vagy szénből drágakő. És nem csupán a Héja-nász az avaron, hanem mondjuk A fehér csönd is:

Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.

Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,

Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,

Állunk és várunk, csüggedt a kezünk

A csókok és könnyek alkonyatán.

Sikoltva, marva bukjék rám fejed

S én tépem durván bársony-testedet.

Nagyon is síma, illatos hajad,

Zilálva, tépve verje arcomat.

Fehér nyakad most nagyon is fehér,

Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.

Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:

Megállt az élet, nincsen több sora,

Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,

Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.

Fehér ördög-lepel hullott miránk,

Fehér és csöndes lesz már a világ,

Átkozlak, téplek, marlak szilajon,

Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.

Megöl a csend, ez a fehér lepel:

Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.


Kiadó: Noran
Kiadás éve: 2006
Ár:

Impulz vers

Karinthy Frigyes: Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni, 

Hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek 

Mutatni, hogy ölelj te meg.

És sírtam is, ölelve térded, 

Mert tudtam, hittem, hogy megérted,

Bő könnyeim, a könnyü bért, 

Mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent – íme, lásd, 

Hogyan lehet szeretni mást,

Kiért mindent százszor megadnál, 

Ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad, 

Hogy élj, hogy meg ne halj miattam, 

Ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad, 

Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e – 

Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok, 

De jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész 

Szabály és példa kárbavész –

Jobb lett volna meg sem születni 

Nékünk, mint egymást nem szeretni.

Intelem vezeklésre

Kb. az egészet beidézhetném a "Magamról"-rovatba.

Babits Mihály: Intelem vezeklésre

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz 

erényeid elhagynak mint az ifjuság, 

de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák 

s ha netán elfáradva az uton leülsz, 

mind köribéd telepszik és arcodba néz 

nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« – 

s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz, 

kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz, 

megint előjön, kezed nyalja, s mintha már 

lelked belső helyein és zugaiban 

kotorna nyelve ragadósan, sikosan, 

és érzed már hogy többé nem kergetheted 

s nem verheted hacsak magadat nem vered 

verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz 

és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz: 

te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár 

s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét 

s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat, 

mint a bélpoklos poklát mely benne rohad 

és őt is elrohasztja viszi mint az őrület 

vak égését, ezt a sivár belső tüzet 

amelyben minden bölcs erő és fiatal 

erény ugy illan el, mint tűzben az olaj, 

légbe leng fel és híg egek felé enyész – 

mivel e földön jónak lenni oly nehéz!

Új kedvencünk: Zalán Tibor

Egy ideje szünet állt be a versolvasásban, de az előbb belefutottam Zalán Tibor egyik versébe, és belezúgtam a műveibe.
Itt van rögtön három, ami nagyon tetszik, a honlapján lehet olvasgatni is.

Zalán Tibor: Átirat

Mostan színes hintákról álmodom 

egyik kék égbe másik zöldbe visz el 

de az is lehet hogy utóbbi a föld 

előbbi a halál s majd úgy megölel 

a könnyem is kicsordul belé 

akár a rossz kis gyerekeké 

akik soha nem fogadnak szót 

cigarettázni bújnak a szekrény mögé 

és félnek amikor árnyék esik éjjel 

a plafonra az utcavillanyoktól 

hogy eljön aki elől elbújni nem lehet 

úgy beszél majd hogy semmit se szól 

csak pálcáját emeli és pálcája merő vér 

mostan színes hintákról álmodom 

s arról hogy valaki hallgat 

hozzám beszél 

míg száll a hinta velem s a kék ég mögött 

valami fekete nyílik meg zölden 

mennyi virág mint egy Rippl-Rónai képen 

és milyen jó lesz lengeni a színes hintákon 

ott mélyen lent messze lent a földben

***

Zalán Tibor: [most írom a leglágyabb versemet

amikor már nem szerethetsz szerelemmel…]

most írom a leglágyabb versemet amikor

már nem szerethetsz szerelemmel amikor

karnyújtásnyira lélegzetedtől

állok a végtelen hóesésben 

fekete kalapban lerongyolt lelkű madárijesztő 

márvány szivárványt gondolok sovány ágyunk fölé

ízeket a szánkba egymás múlhatatlan szagát. megérkeznek

majd a hóemberek is

szén-szemükkel benéznek ránk a második emeleti ablakon

fűzfás ablakunkon át benéz az erdő: s a temető is talán

: szívünk fölött vigyázzban állnak már -

a reménytelen

nagy szabad avant-garde versek

karnyújtásnyira lélegzetedtől 

már letagadnám az agyamban lüktető szitakötőket

s lépnék ebben a mézes lírázó hóesésben feléd

fájdalmas fejjel pálinkától duzzadt szemhéjakkal

eljönnek majd el a hóasszonyok is 

visznek fehér tájba megnémult szerelembe tőled

nem vigyáztál rám jól hagytad körülvegyenek

maszkos bitangok - ! árnyékuk lopd ki álmomból isten! -

úgy vagy hogy nem vagy már úgy leszel mintha nem

lettél volna soha. lépek feléd embermagasságú 

hóesésben bár karnyújtásnyira lélegzetedtől lehet meghalok

***

Zalán Tibor: Alkonyi vers, elmosódásokkal

Feleségemnek, Szentpétery Csillának

S már elesteledik A tárgyak 

körvonalait elbontja az alkony 

Így lesz minden oda A túlsó parton 

különös árnyak vacsoráznak

Öledbe ejtett kézzel fáradt 

pózban ülsz Én a boromat lehajtom 

S állok az ablaknál Nézed az arcom 

Bár háttal állok én is látlak

És talán az évek is így mentek el 

Én az ablaknál te öledbe 

ejtett kézzel fáradtan Csak sejthetted

a túlsó parthoz közeledve 

reszketve bűnbánón fogom meg kezed 

Visszamosolyogsz dideregve

További Bellák

Bella István: Szeptember

Üszkösödik az ég, ősz hull a fákról,

elkékülnek az útszéli tüzek,

a szerelem is elfullad, csupa zápor,

de a fák még a szádtól füstösek.

A nyár a földről lehámlik, mint a lélek

a koponyáról, ha elalkonyul.

Ráncosodik a levegő, mint az érett

szilvák bőre, s a férges ősz lehull.

Most kellenél, az akácos harákol,

száz fa köhög, köpdösi a ködöt,

ragályos csönd száll, e tébécés tájból

nem futhatok el, csak ha megszűnök.

Most kellene a meztelen varázsló,

ki ellen bármily rettenet kevés,

ki, ha itt vagy, emberré varázsolsz,

s könnyebb az ősz, mint a megsemmisülés.

És tudd

Törd el, mielőtt elmégy, lábadat,

ne mocorogjanak a lépteid

a kövezeten, szemhéjam alatt -

Irtsd ki, a hátad mögűl, árnyadat,

mert ráég arcra, kőre és virágra,

romtenyeremre, arcom külvárosára -

De jól vigyázz, ha szöksz, menekülő,

úgy szökj, ahogy tüdőmből a levegő,

földből a fény, ahogy

a világűrből az elektronok,

és tudd: a világ végén én vagyok,

két lengő hegy, két tér, két állkapocs:

őrlöm a liszt-időt.

                               Hát fuss, szaladj!

S vigyázz! Oda ne kapd a sarkadat!

Esti ima

Ha nem alszol velem,

meghalok, úgy hiszem,

le se hunyom szemem,

elfog a félelem,

oly csönd, oly jégverem-

-nagy csönd lesz hirtelen,

hogy azt is hihetem,

megállott a szívem,

s valaki végtelen

szem néz rám hidegen

és rezzenéstelen,

és csak a Nem, a Nem,

folyik át hűvösen,

hideg eremen,

a semmit nézdelem,

nézem a semmiben,

ahogy valamisen

néz a valamiben

valami semmisem,

hát ne hagyj énvelem,

aludj mindig velem,

életem életű

életem élete:

Te Egyetlen Kérelem,

ébredj mindig velem!

Tájkép, tigrissel

Fölpuffadva az alkonyattól,

estvizenyősen, alkoholkéken,

mégis: rét legel számból, erdő lombol,

éhüket elveri éhem,

s az anyaföld, mint egy kéjenc

nagy macska, lábamnál dorombol,

fényeivel mancsolja térdem,

s közben setéten arra gondol,

hogy egyszer elnyel majd egészen.

Az akácfán

Az akácfán már szárazon zörögnek

a barnuló magok. - Meghalok, szeretlek. -

Árvácskák. Azt hiszik, szállanak,

földhözragadt pillék emelik szárnyukat.

Nem töprengenek szabaduláson,

a futórózsák tekergőznek a rácson.

Megyek alattuk, fölsíró gyereköklök,

megérintik vállam, ujjuk hajamba döfköd.

- Oda kéne dobni a napot

a kerítés mögé, játsszanak egy nagyot.

De a nap, eleven fájdalom

kipukkadva lóg az ágakon.

Hát megyek így, s hogy mégis messzeűzzem

szomorúságuk, mosolygok együgyűen.

De egyre több a kegyetlen fehér.

Szájam sarkában szikkad a tél.

Esik a hó

Esik a hó, gyorsul szívverésem,

kócsag sétál sűrű hóesésben,

mintha nem is a hó, vérem hullna,

egyenest a szívemből tolulna,

úgy lökődik, hullámzik, úgy rezdül,

- el akar ragadni mindenestül.

Esik a hó, lassú hintózással,

nem is hintó, szitakötőszárnyak,

nem is szitakötő, a verőfény

hunyorog, hunyódik eltűnődvén,

az se, hópénz: föld szitál szememre

- én hunyorgok halálra neszelve.

Esik a hó ólomsörét hullik,

az a kócsag el akar indulni,

az a szitakötő szállna egyre

pupilláim léggömbjébe veszve,

az a föld itt keringne szívemben

- ne hagyj földre hullni, szeress engem!

Dorombolások

Arra lettél, hogy simogassanak.

Örökös kölyökmacskának születtél.

Simogatástól szőtték magadat,

hogy egyetlen simogatás lehessél.

Játékaim jósága te lehettél,

nem aki voltál, de aki ma vagy.

Csutkalovam tüzet rí: szeressél.

Holdaddal karmolj, halassz meg, vagy maradj.

Elveszejtesz, ha mindig elveszítesz.

Ha újra és újra. Egyszer majd megállsz,

hogy hol vagyok: szívedből dobogás,

szádból egy szó. Nem hallasz. És egy szívhez,

egy másikhoz magaddal közelítesz.

Megáll minden: szó, száj, szív. Nem találsz.

Arra lettem, hogy simogassalak.

Egy örök kölyökmacskáért születtem.

Hogy körbedoromboljam hátadat.

Hogy simogatásom hasad lehessen.

Játékaid jó fényét én leheltem,

s most nem víz - csurom-te és fény - szakadsz

rólam. Csutkalovam le ne vessen,

nem táltosló, de táltosan szabad.

Elveszíthetlek? Akár a száj a szót?

Szívdobogást a szív? Szárnyuk a színek?

Elvesztheti a tengert a hajó?

Csak ha meghalnál! Se semmit senkinek

mindenségünkért! S ha elveszítelek

magam veszejtlek. Én vagyok bakó.

És megáll minden? Nap? Hold? Mert nem találsz?

Csak az én holdam, csak a te napod.

Azért még kihavaz, hoz az akác

szemed fényéből egy-egy csillagot.

Azért, mert nem leszünk, még idefájsz.

Dobbanás-szünet. Szívekből kifagyott.

Halálzok, halálzol és halálsz:

élsz. Én is. Addig él, ki halott,

míg ez a halandó állatfaj, az ember.

Kihaló föld, űr. A csak egyszer-

sötétségfények. Egy virágos ág,

az ég, fordulsz hanyatt, szülessenek csodák:

fénygödröcskéző, elszelídült tenger,

nyújtózkodó, őstejút-macskaság.

Hamvazószerda

Már őszöl, őszül, pedig ide se ért

a busa évszak. Alszik a láng a fákon.

S alszik, aluszik odafönn a kék,

s a zöld az ágakon pislákolva zsarátol.

A nagy hamvadások ideje jön el?

Fáradtan gondolok nőkre, versre, italra.

Lehorgasztom fejem, s hagyom közönyösen,

hogy az idő ingem varjakkal kivarrja.

Sír egy gyerek

Hajadnak sírós színe van

Gesztenye havaz pirosan

Mesebeli melled meleg

két hegye közt sír egy gyerek

Egyszer káromol - gondja van

másszor enne már - de hamar

harmadszor fuldokolva sír

Élve és holtan téged ír

Szerelmes vers (2.)

Ha nem lennél, rájönnék, s kitalálnám

egymás után az arcod, a szemed,

ha nem lennél, félnék, de szorongásomból árván

megmintáználak, mint az ember az isteneket,

s ha nem lennék, csak volnék, hogy fölismerj, s így legyek:

megszülnélek magamnak, mint Föld az embereket.

Pici post 2. - Két nagyon szép vers

Sokáig ódzkodtam József Attila kedvszerű (értsd: nem iskolai kötelességből fakadó) olvasásától, mert a tőle tanult versektől iszonyat depressziós hangulatba kerültem, de az utóbbi időben több szép írásába futottam bele, úgyhogy legközelebb ő jön velem a könyvtárból.

József Attila: Aludj

Aludj

egy fáradt vén fa fölrepült és elpihent a legkönnyebb felhőn

a vízcsepp lábujjhegyen gurul reszkető szíved fölött

szeretném ha kócsag lebegne mosolyodban

hó hull

komoly fekete medvék vonulnak

én nem tudom hogy férnek el kicsi tavaszi szobánkban

nem is rád gondoltam tavaly mikor hirtelen fölgyógyultam

amerre jársz jószagú friss fehérnemű lebeg a fejed fölött

könyvek hallgatnak köröttünk

nagyon örülni nem szabad vigyázz

a halott virággal legyezlek melyet hajadból nekem adtál

Ezt meg csak azért, mert szép:

Gyóni Géza: Valami…

Valami édes, valami fájó

borús merengés

ugy elfog néha, mikor az úton

mellettem elmész…

Ugy, ugy szeretnék visszafordulni

s nézni utánad -

Nem szabad. S könnyem, érzem elönti

bús szempillámat.

Valami édes, valami titkos

égi sejtés száll:

valami súgja, hogy te is éppen

arra gondoltál.

Szóval, ilyen dolgok is vannak a tumblr-en, nemcsak szépen megphotosoppolt képek. Az első vers a Nyugat folyóiratról, a másik a MorningPoetryről származik.

Bella István-versek

Bella István nevével a Molyon találkoztam először, Véda karcolgatott tőle jó néhány verset, és a Tudsz-e még világul elektronikus változatát is belinkelte (sok minden olvasható róla és tőle a PIM-en). Mivel nem vagyok odáig a monitoron való olvasásért, lecsaptam a Szeretkezéseink c. kötetre a legutóbbi könyvtári garázdálkodás során, ebből fogok idézni pár verset.

Új nyelv

"Hiányzok, hiányzom, hiányzok"

- ragozgatom. Órám rámbámul.

Egy napja tanulom hiányod.

Még egy nap, és beszélek halálul.

****************************************

Palatábla

Mert oly vékony a bőröd,

hogy a születésedig látni,

áttetszik rajta az ég,

szeretem olvasni

ereid hieroglifáit,

az ó-egyiptomi macskák

időtlen üzenetét!

Vagy valami fenevad karma kéklik?

                Ereid ketrece

mélyén föl-alá, végtől végig

jár egy gyönyörű, fekete

              párduc: a véred,

és szívedtől a mindenségig

sóhajtja azt az égit

járása lázas, lüktető üteme?!

Vagy - tűnődöm tovább a sok kéklő ábrán -

                          csillagképekkel van tele

a bőröd: hasadon farkas és bárány,

                     hátadon oroszlán, s gödölye,

és köldök-sarkcsillagod alatt,

mint hajótörött matróz-ábránd,

                          ágyékod Göncölszekere.

Vagy világelőtti palatábla?

                                                     Az első? S az isten firkálta tele

csillaggal a hasad, a hátad,

mikor világtanulni járt önmagába,

                                    még az idők kezdete

előtt, ő rajzolt tele kék lánggal:

írt rád hold-betűt, nap-ó-t, üstökös-s-t,

és hasadra zsinórírással

hullámos tengert, hogy egyszer,

valaki

olvassa el és betűzze le!

Vagy nem is égbolt? Külvárosi házfal?

        Szerelmes kamaszok üzenete

kél versenyre csillaggal, napvilággal,

s hirdeti szemérmes lánggal:

"Kutyu szereti Csókát", "Álom és násfa"

                 azt mondja mindegyik szívek szíve:

"Szeretem!" "Szeret-e?" "Szeret-e?"

(Mert oly vékony a bőröd,

hogy a születésedig látni,

áttetszik rajta az ég,

szeretem olvasni

ereid hieroglifáit,

az ó-egyiptomi macskák

időtlen üzenetét!)

****************************************

Nagyfényű páva lépdel szívemben,

vérem mezőiben, és arról énekel,

van egy nő, egy nő, aki megölet engem,

van egy nő, egy nő, ki megölhet bűntelen.

A szeme színe dél, a szeme színe éjfél.

Ő lépi ki időm, hamupercet fakaszt,

hol minden egyszerre születik, hal meg és él:

a hó elvirágzik, a virág elhavaz.

Egyik melle napbölcső, másik holdéj csalitja.

Egyikben születek, másikban meghalok.

Ha majd mind a kettőt végtelenné nyitja,

öröktől fogva és öröktől vagyok.

Nagyfényű páva lépdel szívemben,

vérem mezőiben, és arról énekel,

van egy nő, egy nő, aki megölet engem,

van egy nő, egy nő, ki megölhet bűntelen.

Sok Erdős Virág

Megint garázdálkodtam a könyvtárban, ezúttal Erdős Virágra esett a választásom. Ezt is el vagy A Trabantfejű nő? Legyen az utóbbi, olyan jó címe van. Régen szörnyűnek találtam, de sok minden megváltozott a "régen" óta, például egy szokatlan képzettársítással járó, disszonáns cím tetszetős lesz. Hát még a megidézett költők és stílusaik, keverve az aktuális helyzetekkel és Erdős Virág stílusával.

Erdős Virág: Parti Kis

van vakanyag pupillatágító
van tollbamondat szórakosgató
kibicfelár van tintatöltelék
hiába már hiába volna még
van lakkcipó karéj gyalog fele
van véresmájas családi kibelakoló
van riplrón keret kalapadagoló
van szélütés esőverő van ághuzat
peremverem van káröröm van kárhozat
van rumbatej van vodkalács
van tyúkketrec járókarács
kabátmeleg van rózsagomb
van másvirág van irgalomb
van élesztő van inhalál
van zsilettzsúr ampullabál
van éberálom vénamély
ágytálaló van véredény
van szappanszőke jajcsomó van
kádmagány még pengeszép
van általázott gézirat
minekbeszéd

*******************************

Műkedvelő
éljen április 11

Jöjjön el mind, aki messze jár,
maradjon az is, ki
menne már,
füleljen mind, kinek van
füle
aki nem süket és nem
hülye,
mind, kinek anyja meg apja van:
máma a költészet napja van!

Lám, kinek anyja, apja sincs,
minékünk ő is egy
drága kincs!

Nem baj, hogy nincsen mit ennie!
Ilyeneknek is kell
lennie!

Legyen hát boldog a
költő, hisz
érettünk koplal és
költ ő!

Plusz:
miattunk lángol a képe, plusz:
miattunk fagy le a
gépe

jaj,
nem elég neki a mamája,
fikázza szegényt a
hazája

hiába őrzik szellemét,
furcsálják kissé a
jellemét

igaz, hogy eléggé hepciás,
feminin, akár egy
messiás

toporzékol, olykor
ordít is
(nemcsak ír, nagynéha
fordít is)

szobája megannyi
kősír,
(nem én kiáltok!
ő sír)

szívében Szodoma,
Gomorra,
(jobb is, ha nem számít
honorra)

nem húzza fel magát
kritikán,
ezzel is spórol a
patikán

isten és ember közt
félúton,
lájkolja magát a
fészbukon

ív-díjra ontja az ódát, de
nem nagyon bírja a
szódát,
sőt

időnként (szomorú tortúra),
le-lehull róla a
kultúra

bár ő még akkor se veszekszik,
beutalót kap és
befekszik

egyébként
nem zavar sok vizet,
hitele nincs, adót nem
fizet

nyikorgó
ölébe száz számra
gyűlik a víz-, meg a
gáz-számla

de amúgy viszonylag
vígan él, családot, ilyesmit
nem remél

bármit is diktál a tiszta
szív,
kitörli majd, s ezt-azt
vissza-
szív

s olykor ha akad egy
darabka
karton, már
hetekig szobrozik
lenn a

parton, na,
nem mintha ez volna ínyére,
fene se gondol a
dinnyére

igaz, már papírja, tolla
sincs...
Minekünk mégis egy
drága
kincs!

Lám: a líra szeretete!

Nem kérdés, hogy
szereted-e
(színleg csak, vagy
szívvel is,
ennyi bolond
rímmel is):

érte döglik a virág és
néki nő ki
holnap

még a hülye jázminok is
neki tapsikolnak.

*********************************

Tiborc

Oké, Bánk bán, már
vártam a percet,
beszélhetünk, ha
tartod a tercet, lám

itt állok vádlón és
fogom a fejemet,
rám sózzák mindig a
legdurvább szerepet, de
úgy látszik nem akad
nagyobb paraszt nálam, csak
főlök itt a subámban és
verem a nyálam

nem enyhít a bajomon már se isten se saridon,
nem vagyok egy hős
tenor
csak egy lírai
bariton

veled persze tüntetően
elnézők a főnökeid,
akármilyen zűrösek is mostanság a
nőügyeid

de bármekkora is köztünk a kulturális szakadék,
nem megyek a szomszédba egy
keresetlen szavadért

megmondom a szemedbe, hogy
vége van a dalnak,
idestova ezer éve
beszélek a falnak

lehet, hogy egy jobb darabban
akad ennél jobb téma, de
ebben itt most éppen ez a
megoldandó probléma, mert

oké, hogy egy száműzött csak
ide-oda vándorol, de
például egy robot, az a
röghöz kötve
robotol,
mégse terem neki babér,
boltba kell mennie babér',
kicsi háza rogyadozó,
van egy ól, a többi
bozót,
arany
mezők,
ezüst
folyók,
kinek hízók,
kinek tojók.

Rendbe' van, de közbe
mégse,
nem jár ide busz,
de pék se

mindamellett hol késik az
aszálykárok enyhítése (az
Aranybulla tudniillik nem tesz még egy említést se!)

s mért kellett a fagynak is pont beállnia?!
idén is
annyi lesz a gáz, mint ide
meránia

tuti hogy
akármilyen jó fej ez a
második endre, az
első dolgom az lenne, hogy
bumm
a fejbe

mert
fütyülök rá, mit tanít a
Szent Korona Tan,
az a kérdés,
válasszatok:
nekem mibe van

ma már az
emberszív is úgy bolyong, hogy
hiába van tele hittel,
minden sarkon rálegyint egy
hontalan
lézengő ritter

és akkor még ott vannak a
tótok meg a bajorok,
a pókok meg a pajorok

ez is,
az is
rosszul hat rám,
és akkor még sorolhatnám -

"Hej,
égig-nyúló giz-gazok!"
hát, vannak itt-ott még
bajok.

Most te vagy, aki hallgatsz, Bánk bán,
én meg aki sír, de
előbb-utóbb mindkettőnket
befogad a sír,
ápol majd és eltakar a
cinterem

utánunk csak kesze-
kusza
fű terem.

A kezdők költője: Paul Éluard

Nem lekicsinyelni akarom Éluard-t, dehogyis. Nagy erénye, hogy költészetben járatlanabbak is bátran olvashatják, már a szavak puszta olvasása is gyönyörűséget okoz. Nekem eddig ez a legkönnyebb verseskötetem, nem megterhelő, hanem egyenesen a lélekre meg a szívre hat.
Íme néhány példa, az elsőt Nitának is megmutattam a közös karácsonyi bulin:

Paul Éluard: Szemed íve

Szemed íve szívemet körülzárja,

Tánc és báj karikája, 

Idő dicsfénye, biztos éji bölcső,

És ha már nem tudom, mit éltem életemben,

Azért van, mert szemed nem látott mindig engem.

Nap-lombozat és harmat-mohaágy,

Illatos mosoly, szélfuvalma-nád,

Szárnyak, világot fénybe takarók,

Tengerrel, éggel megrakott hajók,

Zaj zavarói, szín forrásai.

Mindig csillagok almán fészkelő

Hajnal-tyúkaljból rebben illatok,

Ahogy a tisztaságtól függ a nappal,

Úgy az egész világ a te tiszta szemedtől,

S minden csöpp vérem a tekintetedbe árad.

(Rónay György fordítása)

************************

A szerelmes

Ott áll lezárt szememen is,

S a haja hajamba fonódik,

Keze akár az én kezem,

Színe az én szemem színe,

S árnyékomban úgy elveszik,

Mint fölhajított kő az égben.

A szeme mindig nyitva van,

És sohase hagy elaludni.

A szikrázó déli napot

Szétszórják fényes álmai,

Sírok-nevetek, mint a részeg,

S beszélek, bár nincs mit beszéljek.

(Somlyó György fordítása)

************************

Egy szörny halála

Meg kell értened halálodat

Hogy megtudd élsz még

A tenger oly magas s szíved oly alacsony

Föld gyermeke virágfaló hamu gyümölcse

Melledben az eget örökre köd takarja

Nap dobd el köteled a falak tánca megszünt

Nap hagyj bejárhatatlan utat a madaraknak.

(Rónay György fordítása)

Megint vers

Még Závada, de lesz majd Éluard is (sok), akit most olvasok.

Závada Péter: A szív helyén

Tegyél ki úgy az ébredő betonra,

tömött, precíz sorokba rendszerezve, 

akár a tér kofái hajnalonta

a nektarint a műanyag rekeszbe.

Ott, ahol a nyár édes fügéit méri, 

árnyékokkal bújócskázik a reggel.

Tegyél ki úgy az ébredő betonra,

a szív helyén egy műanyag rekesszel.

********************

Hommage au vieux Pinocchio

ne hagyj így darabokban

az éjjel lapszabászat

csak túráztatja tompa

körfűrészét a bánat

széthullok mint a farost

puha forgács az arcom

várom a hajnalt kisiparost

végre összeragasszon

********************

Benne, téged

A vers a télről annyi bőrt lehúz,

esőkbe bújik és ereszbe fagy.

Nem számolom, talán jövőre húsz

mosódik el, hogy így, temetve vagy.

Egy álom-alkalom: borús közért,

a hentesárupult, cukorkapolc

- nézem a tükör domború körét,

és benne téged: látlak, ott pakolsz

egy messzi sor mögött (a matt kövön

a rácsos műanyagkosár telis-

tele), s magam hiába győzködöm,

hogy most, ha látlak, akkor látsz te is.

********************

Mecset a Bartók Bélán

Hommage à Kosztolányi

Lágy adzán s friss pékségillat csorog be

a nyáresti sötétet átérezvén

e vén falak közé, ahol karöltve

lebzsel muszlim, zsidó s bigott keresztény;

és most, ahogy a fahéjszagban döngve

kering az áhítattal mormolt refrén,

úgy ír bennem is ringó kört a körre

az álom régi, sercegő lemezként.

Korongján nyüzsgő zsinagóga, hárem,

keresztesek: a földúlt Jeruzsálem,

arca sok egzotikus istenségnek;

fölé mered figyelmem görbetűje,

hogy tűnt hangfoszlányokból összeszűrje

csillogó szemcsékké a mindenséget.

********************

És az utolsó versszak a Nuit parisienne-ből:
" De belül meleg volt a pillanatban,
s az este kint felejtett pillepaplan."

Helyzetjelentés + vers

Mostanában inkább olvasni van kedvem, mint írni. Ráadásul kicsit összevissza olvasok, amit egyébként nagyon élvezek.

A vers pedig (továbbiak is várhatóak, szívből sajnálom a fanyalgókat):

Závada Péter: Szinopszis

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!

Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.

Múltunk lakik ma minden létigében.

Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

Platánfaág a lelógó ereszbe:

beléd oly görcsösen kapaszkodom.

Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.

Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

De minden olvadást fagyok követnek:

a polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek

- eltűnt időnkben mennyi révület!

És mennyi szép remény zenéje benned!

Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,

hogy is mehetne bármi nélküled?

Fecnipost 3.

Ray Kurzweil: A szingularitás küszöbén
Ez a molyos értékelésem, hihetetlen, hogy már 37-en kedvencelték ezt az ordenáréságot, de hát a hülyeség mindig népszerű volt, mint tudjuk.
"Ez az a könyv, amelyet nem tudok objektíven értékelni (a többit se, de ez most lényegtelen). Vagyis anélkül, hogy ne jutna eszembe a hisztériával határos állapotot előidéző (ez csak rám vonatkozik) korrektúrázás és tárgymutatózás. Véres verejték itatja át a lapokat.
Amúgy majdnem teljesen síkhülye vagyok a könyvhöz, de ettől függetlenül nagyon röhögtem Kurzweilen. Ez az ember fél a haláltól – amivel semmi baj, mindenki fél tőle – de ő annyira, hogy képes lenne megváltoztatni az egész világegyetemet, csak ne öregedjen és ne haljon meg – addig, amíg el nem jő a Szingularitás, mert az maga lesz a földi Paradicsom. Még hogy az embernek kisujjában lesz a világegyetem…
Továbbra is fenntartom a véleményem, hogy amíg késnek a vonatok, vannak felfutó szemű harisnyák és összeeső piskóta, addig nem lesz szingularitás."

Látszik, hogy mennyire elegem volt a könyvből, miközben küzdöttünk vele, még idézgettem is belőle. Kínomban.

Marina Cvetajeva: Marina Cvetajeva versei
Khmm. Erről tényleg nem tudok mit mondani, részben azért, mert nincs nálam a jegyzetem, de majd rakok ki néhány verset. Vannak köztük gyönyörűek, szépek, szomorúak, és volt, amit nem értettem.
Emiatt kezdett Cvetajeva érdekelni, talán ez a legkedvencebb versem. Annyira gyönyörű, hogy az már fáj. Amúgy éppen most (ill. hosszú megszakításokkal) olvasom Blok verseit, remélem, még az idén befejezem. És hogy jövőre több verset fogok olvasni, és talán írni is tudok róluk.

Máté Angi: Kapitány és Narancshal
Heloise-tól kaptam szülinapra ezt a cukiságot, köszönöm neki!:) Bájos kis meseszerűség, Az emlékfoltozókat jobban szerettem (amit szintén tőle kaptam:), de olyan jól elolvasgattuk a strandon...

Világszép Vaszilisza
Az elfeledett mesekönyv, ami a Marija Morevna és a Halhatatlannak köszönheti az újdonat érdeklődését. Legalábbis nálam. Meg a gyönyörű rajzainak.
sztimi53 kölcsönpéldányát olvastuk a kedvessel ebéd után (köszönjük neki:), aztán néhány nappal később szólt az antikvarium.hu, hogy van belőle egy példány, talán 2300 Ft volt egy pici hibával, de nagyon megérte.
Tudjátok, mi a vicc? Hogy alig lehet kapni.

Lauren Oliver: Hana
Igen, bűnös vagyok, instant sikerélményt akartam és gyorsan elolvastam. Elképesztő, mennyire nem emlékszem a Delíriumra - a sorozatnak a harmadik része is megjelent már, illene befejezni, mert ezt a YA-t még szerettem -, jobb lett volna belekukkantani, de a hangulata így is átjött.
Imádom én ezt a Laurent, van egy olyan kötet, ami a sorozathoz írt miniregényeket tartalmazza, a Delirium Stories - Hana, Annabel and Raven. Kurvára nem emlékszem rá, hogy kicsoda Annabel... ja, megvan. De hogy Raven? Ááá.

Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny
Ezt a könyvet fezertől kaptam kölcsön, köszönöm neki. Többen mondták, hogy elpityeredtek rajta, és egyfajta perverz kíváncsiság vezérelt, hogy kiderítsem, milyen hatással lesz rám a történet. Hmmm, nem sírtam rajta, de jó könyvnek tartom - és hasznosnak. Nem akarom magam mentegetni (mindig tudtuk, bizonyos értelemben milyen érzéketlen vagyok), se melodrámát előadni, de annyiszor végigjártam azt, ami a negyedik történetben szerepel, hogy már nem fáj. Megszoktam. Olyan, mint egy seb, ami belül gyulladt, de a teteje kérges és összehegesedett. Borzalmas teher, amit Conornak cipelnie kell - mert ez teher marad, amíg él -, de az én puttonyomban annyi minden van... az én rémálmom tényleg létezik. És igazi.

Ui.: Nem tudom, mi baja a blogspotnak a címkékkel, de ennyivel nem hajlandó megjeleníteni a postot, úgyhogy ide bevésem őket:
-Könyv, illusztrált, miniregény, Ray Kurzweil, Ismeretterjesztő, Ad Astra, amerikai, vers, Marina Cvetajeva, Európa, mese, Magvető, Máté Angi, magyar, orosz, Móra, Lauren Oliver, disztópia, ír, angol, Vivandra, Patrick Ness, Siobhan Dowd, fecni

Rövidkék 2.

Update: ezt a postot még régebben kezdtem el írni, a zombiidőszak előtt, amikor rohamtempóban fogyasztottam a könyveket, ezért lehet néminemű ellentétet felfedezni a mostani nyafogás és az alant olvasható között.
Olvasok én, olvasok, csak az a baj, hogy becsúsznak olyanok is, amelyek kísértésbe vivően rövidek és nem tudok, nem akarok róluk hosszan írni. Igyekszem leállítani magam a habzsolásról - ezért hoztam most magammal vaskos könyveket, hehe -, mert annak nem látom értelmét, hogy gyorsan és sokat olvasok, de mindennemű maradandó élmény nélkül.

Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg
Értékelés: 4.99 gogol az 5-ből

Elég meglepő lehet ezt a könyvet fecnibejegyzésben látni, de korrektúrázás közben kevéssé tudtam a történetre figyelni, ráadásul a Kvantumtolvajt még nem is olvastam. A felületesebb figyelem ellenére is elbűvölt az intertext szöveg (szó szerint az első oldaltól), és leginkább az, hogy egy férfi, aki ráadásul fizikus, ilyen jó és lírai szavakkal vegyített regényt írjon.

Eredeti cím: The Fractal Prince
Sorozat: Jean le Flambeur 2.
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Juhász Viktor
Ár: 2990 Ft

Borbás Mária (szerk.): Így irtunk mi
Értékelés: 3 hablaty az 5-ből

A Könyvudvarban kavirnyáltunk a kedvessel, a kötetke az ő szerzeménye, és a délutáni szieszta előtt ez volt az egyik olvasmányunk. Szerintem ebből az ötletből egy jóval igényesebb könyvet össze lehetett volna hozni, nemcsak szarvashibák garmadáját egymásra hányva.
De ez felülmúlhatatlan: "Azt a három szót suttogta: »szeretlek.«"

Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2010
Ár: 1990 Ft (a Könyvudvarban 390 Ft)

Boris Vallejo: Szuperhősök
Értékelés: 3 bigyó az 5-ből

A másik sziesztázós olvasmány. Azt a kemény ezer Ft-ot mindenképpen megérte, de a fordítás és a szerkesztés nemes egyszerűséggel pocsék. És tudom, hogy nagyon népszerűek ezek a rajzok, de én annyira röhögök ezeken a nőábrázolásokon.

Eredeti cím:
Kiadó: Totem Plusz
Kiadás éve: 2001
Fordította: Szabadi Adrienne
Ár: 1000 Ft volt a Sugár előtti olcsókönyvesnél 

Kosztolányi Dezső: Japán és kínai költők
Értékelés: 3 jáspis-tigris az 5-ből

Végérvényesen bebizonyosodott, hogy síkhülye vagyok a japán és a kínai művészethez (azaz a szépérzék és a költőiség halovány nyoma sincs meg bennem). Volt néhány alkotás, ami tetszett, de a többsége elborzasztott. Nem tudom, a fordítások és Kosztolányi mennyit ferdített rajtuk, de nem fogom erőltetni ezirányú ismereteim bővítését. Sokat elárul rólam, hogy az utószó jobban tetszett, mint a versek ("A haiku egy mozgó másodperc", Sárga Tavasznak nevezik a halált a kínaiak, az előkelőség színe, a vers mindennapi kenyerük, a piros az öröm színe, ezzel keretezik a papírokat [hehe, mégiscsak egyetértek velük valamiben]).
Most pedig megyek, és szórok egy adag hamut a fejemre.


Kiadó: Pantheon (Könyvesház Kft.)
Kiadás éve: 1995
Fordította: Kosztolányi Dezső:
Ár: passz


Példa egy jóra:

Li Taj-po: Háború a Góbi-sivatagban

A csillagok orcája csupa vér.

A Góbi-sivatag homokja vérveres.

Lágy gyékényen nem enyelg már a vezér;

sarlós fogatját húzza két deres.

Láng és parázs a hegy, az árok.

Lihegve futnak gyorsfutárok.

Zászlókba burkolóznak a romok,

sárgán fú a homok.

Lu-lan herceg feje - le kellett hullnia.

Sokat szemen lőtt a kánok kemény nyila.

Dértől fehér a katona-szakáll.

Velőt rág a sakál.

Karcsu ezüstmadárként, hirtelen,

eléri a Császárt a győzelem.

Jön vissza a sereg és dalol és örül

s - apró szobrocskák - kis nők térdelik körül.

És egy rosszra (pontosabban egy meg nem értettre, nem érzettre):

Yosa Buson: Próza

Fülemüle!

Itt kép pofára habzsol egy család,

hogy szétáll a füle.

Ahmatova / Rilke

Anna Ahmatova: Anna Ahmatova versei
Értékelés: 4 topolyafa az 5-ből

Ahmatovát nagyon nem kellett volna fáradtan, lemerült aggyal, bkv-zás közben olvasni, de utálok bazi nagy könyveket cipelni magammal, ez meg olyan kicsi és vékony, de csalóka módon egyáltalán nem könnyed. Azt hittem, verset könnyen tudok szakaszos módon olvasni, nos, nagyon nem, csak itt-ott kaptam el a hangulatát.
De ez nem változtat a tényen, hogy gyönyörű sorok vannak benne, annyira sajnálom, hogy Magyarországon ennyire ismeretlen (vagy csak én vagyok olyan műveletlen, hogy a Marija Morevnában LINK találkoztam vele először), a neten például semmit nem találtam róla magyar nyelven, majd feltúrom a könyvtárat, csak el ne felejtsem.

Íme néhány gyönyörű sor, ezek alapján szerintem mindenki el tudja dönteni, hogy kell-e neki Anna Ahmatova vagy sem:
"Hogy szerencse érjen, / nyakamon kék zsinórt viselek." (Csöndes házam) - erről rögtön Alice Hoffman jutott eszembe, bár nála azt olvastam, hogy a bajban lévő nő viseljen mindig valami kéket.
"Könnyű holdak gömbje" (Tengerparti utak feketéllnek)
"Ezüstös hangú sírás" (1914. július 19.)
"Jól sejtetted: olyan az én szerelmem, hogy nem tudod megölni még te sem."

És még egy verset is, hogy mindenkinek jó legyen:

A szerelem

Hol mint kígyó lopakodik,

bűvöl-bájol, szívünkbe surran,

hol szelíd galamb, napokig

burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,

vagy csillanó szép jégciráda...

De vezet, rendületlenül,

egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet...

S a szíved elszorulva dobban,

ha hirtelen fölismered

egy először-látott mosolyban.

Eredeti cím:
Sorozat: Lyra Mundi
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1978
Fordította: Rab Zsuzsa
Eredeti ár: 12,50 Ft

***

Rainer Maria Rilke: Rainer Maria Rilke versei Tandori Dezső válogatásában és fordításában
Értékelés: 4.89 virág sziromszavak az 5-ből

Rilkétől mindenki ismeri A párducot és az Archaikus Apolló-torzót (amely itt Archaikus torzó: Apollón címen szerepel), és ennyivel ki is fújt az irodalom tankönyv Rilke-műveltsége. Pedig mennyi gyönyörű verse van még!
A kötetet még az első könyvudvaros látogatásom alkalmával zsákmányoltam, éppen beleolvastam és rögtön arra jutottam, hogy ezt nem lehet otthagyni, még a kedves is egyetértett velem abban, hogy az adott vers gyönyörű (emlékszem, öt könyvet vettem, ő próbált lebeszélni két darabról, de makacs egy fehérnép vagyok), sajnos már nem tudom, melyik volt az.
Valószínűleg mindenki rajtam fog röhögni, de többször éreztem úgy, hogy hiába csodálom az adott vers szépségét, a jelentésének minden rétege nem jut el hozzám.
Tandori prózafordításaitól be vagyok gazolva, de a verseitől odavagyok (mármint a fordításoktól, a sajátjai közül még keveset olvastam), biztos vagyok benne, hogy adott hozzá valami pluszt, hogy ezekből a randa német szavakból ilyen csodálatos írásokat varázsoljon.
További hebegés helyett álljon itt egy költemény:

Hogy lényed egykor rám talált...

(Als du mich einst gefunden hast...)

Hogy lényed egykor rám talált,

kicsiny voltam, kicsinyke még,

s így nőttem, mint egy hársfaág,

lassan beléd.

Kicsinységemben névtelen,

vágy gyötört mégis, nem hagyott,

míg azt nem mondtad, bármilyen

névhez túl nagy vagyok.

És így lettem tenger maga, én,

tavasz, titok csoda,

lelked rejtelmes hűvösén

nehéz bor jószaga.

Azt hiszem, ez az egyik kedvencem.

Ui.: azért is szeretem ezt a kiadást, mert jó vastagok a lapjai, látszik, hogy nincs kispórolva belőle az anyag.

Eredeti cím:
Kiadó: Eri
Kiadás éve: 2007
Fordította: Tandori Dezső
Eredeti ár: 2310 Ft

... Hogy nevezzelek?

Rainer Maria Rilke

Kelted? szálltod vagy? Hogy nevezzelek?

Kelted? szálltod vagy? Hogy nevezzelek?

Mert szorongatnak is a reggelek,

kezem riasztja keltük rózsarőtje - 

s dallamtalan fuvolahangba szőve,

hogy mely nap jő, szorongásom remeg.

De az este mind szelíd csak s enyém,

nézésem hull rájuk, csönddel ragyogva;

erdők szunnyadnak el karom körén,

magam felettük, mint ki hangja foglya,

és mélyhegedű-bársonyokba fogva

rokonuk, sötétemmel, én.

(Fordította: Tandori Dezső)

Csillagok, szellemek, alvók...

Befejeztem a Rilke-kötetet, végre van egy férfi költőm:)

Rainer Maria Rilke

A ragazi temetőben lejegyzett versek

IX

Csillagok, szellemek, alvók

együttese még laza - 

a Mester összetartóbb teret sző éjszaka.

Az alvó lapra merész ív

fut, újul pár vonal - 

ha a nappali mű elenyészik,

a szorongó ház ha kihal.

De e rajzolatok szeretőkön

villanhatnak csak át - 

tengerszemek álomidőkön,

tükrükben kő, virág.

És míg a Mester töpreng:

- madárraj mint ha lobog,

visszfényükön olykor megleng

egy tükörképnyi titok.

(Tandori Dezső fordítása)

Kép forrása: itt

Jó éjt neked is, éjjel

Egy újabb felfedezett költő. Nemsokára a kötetről is írok, bár az nem lesz hosszú...

Anna Ahmatova

Jó éjt neked is, éjjel

Amikor felragyog az ablakom zugában

a hold, mint csardzsui sárgadinnye-karéj,

az ajtó zárva, és fülledt a néma éj,

a kék glicíniák varázslata a házban,

hideg vizet kínál a kis cseréppohár,

törülköző hava és gyertya lángja lobban,

pilléket hívogat, akár gyerekkoromban,

és mennydörög a csend, szavam nem értve meg -

mozdulnak a sötét, rembrandti szögletek,

kisurran valami, és nyomban visszarebben,

de meg se moccanok. Már nem ijeszt meg engem.

Hálóját a magány lendíti, rám veti,

tükörbéli hugom nem tud segíteni.

Fekete macska les, évszázadok szemével...

Az álom könnyü lesz. Jó éjt neked is, éjjel!

Fordította: Rab Zsuzsa

Kép forrása: itt ni