Megjelenések

Régebben, amikor még erőfeszítés szükségeltetett, a nagy könyvstopban szerettem volna elérni, hogy a Könyvfesztivál, vagyis április előtt ne vegyek könyveket. Ez idén, több éves folyamat eredményeként sikerült - jellemzően akkor, amikor egyáltalán nem jelentett megerőltetést.:)

Most viszont megkezdődik a Szezon, és az alábbi kötetekkel fogok gyarapodni:

    

 

...a Halálos fehérrel, az új Cormoran Strike-regénnyel, amire nagyon-nagyon sokat kellett várni és a következő részig még több időt kell.

Zadie Smith: Swing Time - nagyon megörültem, amikor felfedeztem ezt a megjelenést, ZS nekem olyan komfortszerző, akit bármikor jólesik olvasni és minden kinyomtatott betűje kell.

Sam J. Miller: Orkaváros - a szerző novelláit nagyon szerettem, ezért nem volt kérdéses, hogy előrendelem a regényét.

Jonathan Strahan: Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2019 - micsoda, hogy az utolsó?! Igazán mérges lettem a szerkesztőre a legutóbbi válogatás kapcsán, de ennyire nem kellene elszomorodnia... viszont a Gabo kiadhatná a korábbi, magyarul még fájó hiányt képező részeket, mert nagyon a szívemhez nőtt ez a sorozat, és nemcsak nekem.

David Mitchell: Csontórák - tiszta karácsony, komolyan. A Felhőatlasz nem nyűgözött le annyira, mint a Szellemírók, de nagyon várom ezt a könyvet.

Dorit Rabinyan: Visz a víz - csupa meglepetés az idei Könyvfesztivál (mondjuk, ez az elvárt metódus). A Lakodalmaink nagyon érdekes, fülledt hangulatú kisregény, sokszor eszembe jutnak a szereplői, még ha a nevükre nem is emlékszem. A téma miatt kicsit hezitálok, de előbb-utóbb el fogom olvasni.

Alan Moore: From Hell - A pokolból - ó, erre vártam én. Tudom, hogy csak májusban jelenik meg, de muszáj felraknom a listára, hogy ne feledkezzem el róla.

Ezek azok, amelyek biztosan hazajönnek velünk - ill. a Halálos fehér már rég itthon parkol, sajnos a héten befejezem -, egyedül a Visz a vízben vagyok kicsit bizonytalan, de a Könyvfesztiválon úgyis elkap az adrenalinhullám és biztosan megveszek olyanokat is a pillanat hevében, amelyeket nem szándékozom.:)

Egészen szolid voltam

Ahhoz képest, hogy a vonatkozó polcon 11-15 könyv sorakozott - folyamatosan változó címekkel -, nagyon visszafogott voltam. Ennek az az egyik oka, hogy maga a vásárlás aktusa nem okozott örömet. Nem tudom, hogy azért, mert annyit nézegettem-pakolgattam, hogy mit vegyek meg és mit ne, vagy azért, mert nekem ez a harácsolós korszak végleg elmúlt.
Maguknak a könyveknek örülök; az NW-t úgy vártam, mint a Messiást, a Saját szobát biztatásból vettem meg (remélem, nem én voltam az egyetlen), hiszen a régi kiadás itt figyel a polcon, a Gabo novelláskötete szintén Messiás volt - sokakkal ellentétben imádom a novellákat -, egyedül A mágikus gondolatok éve volt impulzusvásárlás. Lehet, hogy meg fogom bánni, de a témája nagyon vonz. A szobalány régóta izgatja a fantáziám, de elpakoltam az agyam egy hátsó fiókjába, ahonnan hirtelen kiugrott, én meg úgy voltam vele, hogy miért ne.

Közben elfelejtettem, hogy lesz még egy beszerzésem, Sarah Andersen Puha, boldog puffancsa [nem vagyok hajlandó nagy kezdőbetűkkel írni a cím első utáni szavait], már ott vár a kiadóban, remélhetőleg holnap el is tudom hozni.
Amúgy a Felhőatlaszt kezdtem el olvasni, a kedves könyvei közül kommandóztam be a VCs-be. Felbukkant az agyamban, én meg mentem a kísértés után - muszáj kihasználnom ezeket a pillanatnyi fellángolásokat, főleg a vaskos köteteknél, különben az életben nem olvasom el őket. És felkúrtam magam Gavaldán, nem is emlékszem, utoljára mikor voltam ennyire dühös egy könyvre, muszáj valami igazival kikúrálnom magam.

Ti miket vettetek a Könyvfesztiválon (ha voltatok)? Láttátok a gumibálnát az egyik stand felett?

Könnyű huncutnak lenni

Krúdy szerint - ahogy a mondásával ellátott teán olvasható - nem, de tegnap nekem ezt egész ügyesen sikerült megcáfolni.

A kép a kettőnk együttes erőfeszítéseit ábrázolja, de én voltam a rosszabb, a kedvest néhány könyv vásárlásához két vállra kellett fektetnem a dombon, sokat kellett hízelegnem és még többet fenyegetőznöm.

A patkányok, Inge és Ursula, valamint a zenélő ormányú, kék kiselefánt csak segítettek elrendezni a zsákmányt, nem mostani szerzemények. A jobb felső sarokban látható szürke-fehér folt én vagyok, ilyen kicsire szégyelltem össze magam. Semmi nem tudott volna rávenni, hogy felálljak az ágyról; pénteken majdnem éjfélig fennmaradtam, tornáztam, maníkűrt festettem, szombat reggel takarítottam, elmentem futni (!), végigmászkáltam az egész napot, elképesztő heringpartiba rendeződve Magyarország teljes lakosságával a Könyvfeszten, délben megsültem, kitört rajtam a migrén, ettem finom halat (!), gügyögtem kutyáknak, ettem a hűvös estében gyrost harmadmagammal, megfagytam, megáztam. Ja, és egy regiment könyvet vettem.

Az egész évi beszerzésem ezen a polcon látható - a Feszt előtt csak hármat szereztem be! -, még az újdonat mennyiséggel is vállalható vagyok szerény véleményem szerint. Az egésznek az az oka, hogy már pénteken elfogyott a Tizenegyes állomás a Gabónál, ettől és az unottan bunkó hangvételű tájékoztatástól annyira bedurcáztam, hogy muszáj volt sok mindent beszerezni. Este már kicsit szégyelltem magam és nagyon bűntudatom volt, ma reggel viszont örültem nekik. Majdnem négy hónapig egész jól megtartóztattam magam - egy könyvet ajándékba kaptam, kettőt vettem -, rengeteg címet feljegyeztem különféle füzetekbe, hogy majdkiveszemkönyvtárból, esetlegkölcsönkérem, jajráérmég, rengetegvanotthon, és amikor ezer forintért meg majdnem fél áron dobálják utánam litván, norvég és olasz szerzők érdekes műveit, annak nem akartam tovább ellenállni.

Elsőként megrohamoztam a Gabót egy Rengetegért (élőben nagyon tetszik a borítója, majd csinálok hozzá manikűrt:D) és egy Nagytestvérért. A Cormoran Strike harmadik részért vérzik a szívem, állítólag a fordító kicsúszott a határidőből, ezért nem jelent még meg.

Nitával elkalandoztunk a Scolar (Andrea Molesini: Nem minden mocsok bécsi - 1000 Ft) és a PIM standjához (kulcstartó, két hűtőmágnes + az említett Krúdy-idézetes tea - nem hittem volna, hogy egy könyves eseményen teát fogok venni), majd átmentünk a Geopenhez, ahol 30%-kal olcsóbban kellették magukat a kiadó 20. születésnapjára kiadott, gyönyörű köntösbe öltözött új regények. Nem, A tengert nem vettem meg, jó? A régi kiadás is szép, őt is kell szeretni, meg jönnek még új szépségek. Allendétől a Maya naplója és Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül c. kötete jött velem. Meg egy S.-es szatyor, amit kisírtunk a hölgyektől.

A Libri-szigetet is megtámadtam egy H, mint héjáért, gyönyörű könyv, naná, hogy ő lépett vizes kontektusba a hozott üdítővel, de szerencsére megszáradt a napon. 

Nem hittem volna, hogy valaha részt veszek a Deltás akcióban, négyünknek tizennyolc könyvet sikerült első körben összekalapozni - később a kedvest visszakísértem egy körre -, a Trója első részét már megmagyaráztam, hogy miért kell, a Hatalom Kövei kétrészes sorozata, akárcsak a szép Geopenek, hirtelen felindulásból lett megvásárolva.

A Typotex standja volt a végső állomás, az Anyám ajándékai a kedves ajándéka lesz számomra szülinap környékén, a Ma éjjel a falnál alszom elég elvetemültnek tűnik a beleolvasás alapján, de van rajta fekete cica és az értékelések nagyon elismerően szólnak róla.

Remélem, ti is segítettek támogatni az irodalmat.:)

Hűű, de sok könyvet vettem!

A régóta makrobiotikus és költséghatékony diétán tartott hörcsög tegnap igazi dionüszoszi lakomát tartott:

    

   

Délután kettő után érkeztem meg a Millenárisra, meleg volt és iszonyatos tömeg (meg kacsák, nekik nagyon örültem), de addig nem bírtam megnyugodni, amíg nem vehettem rengeteg könyvet.

Az elvarázsoltak első beleolvasásra iszonyú furának tűnik, de bátor voltam és megvettem. Egy. Nem volt elég, úgyhogy Nitával az oldalamon belevetettem magam az emberáradatba és az ő felettébb készséges közreműködésével sikerült további nyolc könyvet összeharácsolni.
Elsőként a Gabót látogattuk meg; A selyemhernyóra már régóta ácsingóztam (mondanom sem kell, miért), A katicák éve hirtelen felindulás áldozata lett - Csilla olyan jókat írt Graham Joyce-ról, hogy vakon bizalmat szavazok neki. A Túlvilágok koncepciója pedig nagyon érdekesnek tűnik, és Westerfeld felnőtteknek is élvezhető YA-t ír, úgyhogy jött ő is.
Utána átrongyoltunk a Libri csoporthoz. Első körben A titkos történet és A szenvedély új kiadása érdekelt, aztán hirtelen indíttatásból a Dominó is betársult - szerettem az Expressz ajánlott!-at, kellett még valami a 2+1 akcióhoz, és még fezer is megvette, naná, hogy megvettem.:)
Említett kedves hölgynek annyira megtetszett A szenvedély, hogy ő is szenvedélyes akart lenni, így visszamentem egy második körre, a társaság már csak röhögött azon, hogy ledobok egy adag könyvet és megyek vissza. Így került a birtokomba a Szívlekvár és A babaház úrnője. Az az ijesztő, hogy simán össze tudnék még szedni annál a standnál további három könyvet, de a megengedett bacchanáliának is van határa, úgyhogy nem veszek több könyvet.
Még a kedvesnek is lebonyolítottam egy bizniszt, Szirmocskának akadt egy fölös Zsiványokra, amit roppant kedvező áron értékesített.
Sőt, még képeslapokat is vettem, amint lesz fény és kiporszívozok, megmutatom őket.

Sikerült pár mollyal-bloggerrel összefutni, ettem fagyit (fehércsokis eper!), ittam sört (a Bellevue Kriek meggysört mintha csak a magamfajta antialkeszoknak találták volna ki) és még beszélgettem is, pedig elég morcosan és fáradtan érkeztem meg. Jó érzés volt, hogy végre valamit a magam kedvéért csinálhattam, nem kellett állandóan az órát lesnem és minden idegszálammal koncentrálnom.

A Gyönyörű titkok múzeuma sajnos nem jelent meg, május 11-én kaphatjuk kézhez. Remélem, addig legalább az írónő nevét kijavítják, mert sikerült rosszul írni, de a borítóra és szerintem a címre is ráférne egy újratervezés.

Várom a többiek beszámolóit, mert tudom, hogy nemcsak én voltam ilyen ügyes!
Theodora
PuPilla

A Könyvfesztről nagyon csapongva

A könyves rendezvények nekem inkább a találkozásokról szólnak, mintsem a könyvekről. Az együttes tünetként jelentkező introvertáltságom, mizantrópiám és antiszociális lelkületem ellenére ilyenkor szeretek emberekkel összefutni, pl. Agathával (köszi a csokit!) vagy Gabye-val, akiket a folyamatos virtuális kontakt mellett évente kétszer látok, Könyvfeszten és Könyvhéten.:)
Állítólag az idei volt a leglátogatottabb Könyvfesztivál, nekem csak annyi rémlik, hogy kurva sokan voltunk, a Gabo és a Szandi közötti keskeny folyosó teljesen bedugult szombat délután. A helyzetet nem könnyítette meg, hogy a végén volt a Libri és annak 2+1-es akciója, meg a Líra, ahol szintén izgatott emberek zsizsegtek. Mi csak szombaton mentünk ki, rögtön a bejáratnál összefutottunk a Shanara vezette miskolci szekcióval - remélem, egyikőjük sem bánja, hogy így nevezem őket -, utána beszáguldottunk a fantazmós beszélgetésre, ahol összeszedtük a szokásos társaságot. A társalgás legérdekesebb és egyben legkínosabb pontja egy bácsi felszólalása volt, aki a saját könyvét ajánlotta. Vérciki volt.
Ezután a lányok elpárologtak Patrick Ness dedikálására, mi pedig végigjártuk a standokat, megmutattam vicomte-nak A királykisasszony, akinek nem volt birodalma c. bájos-vicces mesekönyvet (a könyvtárban olvastuk el Nokedlivel), nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne vegyem meg, de végül sikerült. Van a Könyvfesztnek -és Hétnek egy érdekes hatása; ekkor még azok az emberek is könyvet vesznek, akiknek egész évben eszükbe sem jut. Mindenki könyvet tartalmazó szatyrokkal jár-kel, a párás, fülledt levegőben az elégedettség érzése terjeng. Ez a hangulat minden alkalommal megcsap, és nagyon magamba kell szállni  ahhoz, hogy ellenálljak neki.

Ettől függetlenül nem távoztam üres kézzel. Amikor nagyban túrtuk a Librotrade 500 Ft-os kosarát, kezembe akadt Jennifer Egan: The Keep c. gótikus regénye, és a "mysterious castle" szókapcsolatnál eldöntöttem, hogy ez nekem kell, nem érdekel, hogy posztmodern, és esetleg szövegértési nehézségeim támadhatnak. Emellett Alexandra Harris Viriginia Woolf-életrajza is az enyém lett, köszönet érte. El se hiszem, hogy végre megjelent.
A többiek jobban eleresztették a gyeplőt, szegény pat különösen kiéhezett állapotban volt, és a "Megéri, vazze!" gondolatfüzér végig a feje felett lebegett - egyelőre ő a legesélyesebb a 20 km-es, vicomte által diktált tempóban megteendő büntetőtúrára -, az ajkán pedig üdvözült mosoly. Az első roham után lihegve összeszedtünk mindenkit és elvonultunk ebédelni a Finomító Kantinba, aminek az az egyetlen problémája, hogy kicsi, a kaja viszont finom és az árai is reálisak. Mi Nitával epres-spárgás tejszínes spagettit választottunk, málna-, ill. gyömbérszörp kíséretében, ő még édességre is benevezett.

A Millenáris területén, ebéd után, küzdöttünk az alváskényszer ellen és újfent megostromoltuk a standokat. Nem tudom, hányszor mentünk végig rajtuk, állatira elfáradtam, és sokakhoz hasonlóan elkapott a tömegiszony. vicomte dedikáltatta az új Ólomerdőjét, addig én letámadtam theodorát, mert még sose találkoztam vele, és igazán nem hagyhatott ki engem. Asszem, még ebéd előtt PuPilla a nyakamba ugrott, szerintem senki nem örült még nekem ennyire.:D Imádom ezt a nőt, állandóan nevet és ettől nekem is nevetnem kell.
Nem tudom, mikor léptünk le, talán öt óra körül. Kimerülten kerestünk egy italneművel és főleg ülőhellyel felszerelt presszót, nézegettük a könyveket, ittunk és beszélgettünk. Később befutott a sci-fi tagozat néhány tagja (kérdezzétek meg petamast, hány lány lakik a koliban), beszéltünk Connie Willisről, a menstruációról, a Fuck Me, Ray Bradbury című izéről [nem vagyok hajlandó belinkelni, mindenki keressen rá], nagy népszerűségnek örvendett egy ingyenes Galaktika és a helyes asszonytartás mikéntje.

Hú, ez nem is lett rövid, pedig a fene akart ennyit írni a Könyvfesztről, most az egész szféra úgyis ezzel van tele. Ezer bocsánat, hogy nem soroltam fel mindenkit tételesen, akivel találkoztam, remélem, a helyszíni öröm kárpótolt.

A többiek beszámolója:
theodora
makitra
Lobo
PuPilla
katacita

A Könyvfesztivál - egy kiállító szemével

- Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez nem egy profi bejegyzés lesz, a kiadó munkáját nem minősíti. Ez az én monológom, a szokásos idétlenkedő stílusomban, engem kell érte kritikával illetni. Megértésüket köszönjük. -
Kieg. megj.: ezt a postot részletekben és konstans kómásan írtam, mindennemű hülyeséget kéretik ennek számlájára elkönyvelni.

Hozzáteszem, egy amatőr kiállítóról van szó - de ezzel kiegészítve a cím nem lett volna figyelemfelkeltő:) -, akinek a tevékenységében vannak fehér foltok, és ez nem bűnözői tevékenységre hivatott utalni, hanem arra, hogy az eseményeknek csupán egy részében vettem részt. Például az előkészületek oroszlánrésze hálistennek másra hárult, én csak a moxyfigurákat gyömöszöltem be egy szatyorba az irodában - éjszaka fél tizenegykor. Az átdolgozott nap (kilencre értem be) éreztette rajtam és Sánta Kirán a hatását: brutális vihogás közepette kerestünk valamit Kira kupis levéltárat idéző e-mailjei között, azt hiszem, éppen arról beszélt, hogy addig nem nyugszik, amíg Hannu nincs a kezei közt, mert fél, hogy elküldte Azerbajdzsánba - ő intézte az író repülőútját -, én hozzátettem, hogy egyszerűbb lenne bent maradunk, megiszunk egy üveg pezsgőt és felfekszünk a frissen felszerelt polcokra.
- Jaja, az jó ötlet, és így megyünk Hannu elé, hogy hihihi, hihihi - hadonászott a kezeivel, ami nem segített abban, hogy abbahagyjam a röhögést.
Ekkor az iroda már úgy nézett ki, mint egy vándorcsalád kacatlerakata; középre górtuk a kiviendő cuccokat, moxyk, állványok, papír, tollak, számológép, szigetelőszalag (a cellux időközben elveszett, a helyszínen Bencétől kértük kölcsön), olló, az ollót itt ne hagyjuk, táblázat, vonalzó, Gamestar magazinok, plakátok, mikorkellmenniabögrékértholnap, regiment könyvjelző (mozdulni se bírunk tőlük, igaz, az Oszamáét elnyelte egy fekete lyuk), dobozok stb. Kira otthon hajnali egyig folytatta a munkát egy informatikus telefonos segítségével - azt hiszem, a Tucsi becenevűvel, aki akkor hozott be magának ebédet (!), amikor mi kitámolyogtunk a mézeskalácsház ajtaján. Ja, és az udvari villany lekapcsolódótt, ami ijedt vinnyogást és további röhögcsélést váltott ki belőlünk.

Másnap fél tízkor, miután körbeszimatoltam a területet, a standunknál olvastam, és vártam, hogy Tau és a holmik megérkezzenek. Másfél óra múlva, amikor unatkozni kezdtem kissé, befut a nevezett személy, kézikocsin rohamtempóban maga előtt tolva egy rakás könyvcsomagot. Az elkövetkező órákban felgyorsultak az események, ő és Lalus hordták be a cuccokat, én kilencesével (hármasával van csomagolva)  szaladtam a Behemótokkal, aztán csoportosítottam a tizenkétféle könyvet. Az összes polc merő por volt, némi kapkodó, zsebkendővel kivitelezett törlés nem sokat segített rajta, ezért a Prosperósoktól elkunyeráltam a fujkáló tisztítószert (ezúton is köszönet érte nekik) és egy marék papírtörlőt. Legszívesebben a porszívót is meglovasítottam volna a takarítónéniktől, de sürgősen ki kellett pakolni kb. száz könyvet. Igazán mutatósak voltak a Leviatánok és a Behemótok egymás alatt, de Jean le Flambeurék sem panaszkodhattak. A standunk kezdett egy zsibvásárra hasonlítani: nagy, közepes és kicsi moxyk, sárgák, kékek, zöldek, pirosak, leviatános és fraktálherceges bögrék, könyvjelzők, szórólapok, egy A lány, aki körülhajózta Tündérföldet (a továbbiakban: Tündérföld), Gamestarok, molyos állvány, a molyos versek, kitűzők. És persze mi. Kb. öt ember (ez volt a max., állandó létszám) nehezen fér el egy fél zsebkendőnyi helyen, a rengeteg könyv, dobozok, szatyrok, két asztal, kuka és négy szék mellett.

A butikos stand egy része.
A kép a kiadó Facebook-oldaláról származik.

Aztán elkezdtek az emberek szállingózni. Az eddig rejtve maradt kereskedői vérem kiütközött és roppant büszke voltam magamra, hogy lyukat beszéltem az emberek hasába, hogy néhányan az olvasmányélményeim és a hablatyolásom alapján vásároltak könyveket.
Számtalan kaland esett meg velünk ez alatt a három nap alatt; a vásárlók hullámokban jöttek, az egyik pillanatban nem volt senki, aztán négyen álltak sorban, állandóan elveszett valami, ami persze sürgősen kellett volna, két polc leszakadt. Nagyon sok emberrel találkoztam, a felük sem jut eszembe, de néhányan megmaradtak az emlékezetemben; a kedves hölgy, aki átment a Ciceróhoz, hogy vegyen a lányának Tündérföldet, a srác, aki a Grimm sorozatot mutogatta nekem, a bácsi, aki megkérdezte, hogy én is ott leszek-e a kiadóval a Könyvhéten, a kislányra, aki nagyon öntudatosan válogatta a könyvjelzőket, az a néni, aki csak a Kira festményeiből készült könyvjelzőket vitte el ("a művésznőért"), a lány, aki az Angyalnyárt kereste nálunk (átirányítottam a Maximhoz), egy másik csaj, aki egy egész listát adott le, egy fickó, aki határozottan csak egy Marija Morevnát kért. Közben felragasztottuk a dedikálás tacepaóját a stand felső részére, én az egyik ingatag, összecsukható széken álltam, Kira szorosan fogta a bokámat, Bence adta a celluxot, Hannu szerintem meg magában röhögött, csak túl udvarias volt kimutatni, milyen remekül szórakozik. Arra nem volt időm, hogy ráérősen végigballagjak a fesztiválon, csak akkor tudtam Borostyánnak és Bridge-nek köszönni, amikor pénzváltásért terrorizáltam a fagyist és a kávésokat. Szerencsére Tau hozott egyszer egy rakás pénzt, bár se vacsorát, se talpmasszázst nem kapott érte cserébe, ahogy Csilla fogalmazott. A zsákbamacska sajnos nem jött össze, pedig vért izzadtunk, mire összeraktuk a dobozt, ami úgy nézett ki a folyamat végére, mint egy giccses cicavécé, aminek könyvjelzőkkel díszítették az ülőkéjét.

Szombat
Figyelmeztettek, hogy ez a nap lesz a legrosszabb, de erre a tombolásra nem lehetett felkészülni. A tömeges támadás fő oka Mr. Irtó Cuki Rajaniemi volt, aki nem elég, hogy jó könyveket ír, okos, még kedves is, továbbá egységes, kortól független, rendkívül bamba vigyort váltott ki a nőnemű rajongókból. Többen voltak, akik rákérdeztek a könyvekre, én rámutattam az íróra, és Hanna már írhatta a nyugtát. Ráadásul a rajongás tárgya ropogósra vasalt fehér ingben érkezett a dedikálásra, és bár a neurofictionös bigyulát nem hozta, továbbá nem is táncolt, se az asztalon, se félmeztelenül, előző nap, köztünk ücsörögve a negyed keszkenőnyi helyen, összeütött egy izét programot, ami a nevekből regénycímeket generál, és már pénteken minden érdeklődőnek egyenként elmagyarázta, és persze dedikált, fotózkodott (emlékszem egy lányra, aki azt kérte, Hannu álljon neki háttal az egyik képen, mert neki ez a beállás a mémje), mosolygott, és azon kívül, hogy kicsit összegyűrődött az inge, nem látszott rajta, hogy két napig aláírásokat firkantott alá, interjút adott és mindenkivel beszélgetett. Nekem és Kelenik Évának, amikor dedikáltattunk, megköszönte a munkánkat (csak egy kicsit gyengült el a térdem), és ezt bele is írta a könyvbe. Egy kisfiú hozott neki rajzot, amit elvitt magával, nem nagyon tudtam kivenni, hogy mit ábrázol a kép, de Hannu örült neki és elvitte magával. Mármint a rajzot. Többen megkérdezték, hogy van-e barátnője/felesége a finn istenségnek, igen, van, és nem, nem lehet őt elrabolni, letámadni és hazavinni.
Az újonnan érkezőket Vörivel alig bírtuk megkérdezni, miben segíthetünk vagy meséljünk-e a könyvekről, ha valaki vásárolt, megkönnyebbült sóhajjal rogytunk vissza a székekre. Az különösen vicces volt, hogy a pénzt számolva-rakosgatva Vöri tett egy megjegyzést, ami azóta is nevetésre késztet, azonban a hozzájárulása nélkül nem írom le, mi volt az. Hannuval ellentétben mi ötkor már alig álltunk a lábunkon, és annál szörnyűbb dolgot nem lehetett számunkra kitalálni, mint bemászni az alsó polcra a szekrényben és bögréket előcibálni, vagy tovább kajtatni a leviatános könyvjelzőket a degeszre tömött, dögnehéz szatyrokban.
Többen megjegyezték (igazán tapintatosan, amiért hálás vagyok), hogy fáradtnak tűnök, azaz a tekintetem üveges, a kinézetem enyhén szólva zilált és képtelen vagyok egy összefüggő mondatot normálisan elmondani. Szerencsére nem ez az alapállapotom, csupán iszonyúan fáradt voltam, előző héten levizsgáztam, utána hazamentem, majd készültünk a Fesztre. A derekam meghúzódott, a lábfejem lüktetett, a vádlimat nem éreztem, a szemem égett (ahogy most is). Vöri sokkal jobban festett, de valószínűleg neki se tett jót, hogy nem jutott idő enni vagy elszaladni a mosdóba. Tényleg nem volt.
Nagyon sokan látogattak el a standunkhoz, részben azért, mert együtt voltunk a molyokkal, ott volt Bence, Imma, Izolda, Fummie hűségesen posztolt mellettünk az ábrándos, gyönyörű kék szemeivel, szombaton Veron ült mellettem. Köszönöm nekik, hogy a kezünk alá dolgoztak, szorgosan adogatták a kezünkbe a kért könyveket, feltöltötték a polcokat. Egészen bensőséges viszony alakul ki azon emberek között, akik három-négy napig egy bódéban laknak.
Aznap kiegészültünk a magyar steampunk társasággal is, melynek hivatalos neve "The Crew of the Flying Kraken - The Hungarian Steampunk Group", hoztak saját készítésű hidrogénszaglászt és egyéb jószágokat, kettőt kiraktunk a standra, hogy a butikstand még szebb legyen. Nekem a vasrácsos-faketreces rózsaszín-lila kraken tetszett, akinek félemmetes chápjai kilógtak a moxyk közé, már csak egy kitömött sárkány hiányzott az állatkertünkhöz.

The Crew of the Flying Kraken - The Hungarian Steampunk Group
Kép innen.

Vasárnap már nem díszelegtem a standon, hanem a kedves famulusa voltam az idei első félmaratonon. Úgy látszik, hagyomány lesz abból, hogy a Vivicittán megfagyok, továbbá nem tudok fotózni, de láttam egy aranyos, kis fekete shar-peit, és találkoztam Masnival, az aranyos vizslával, aki a viszontlátás örömére boldogan nyálzó pofával vigyorgott rám. A futóknak viszont aktívan melegük volt, vicomte-ról is dőlt a víz, de olyan boldogan csapódtam neki (pont a mázsás súlyom hiányzott neki 21 km után:), mintha háborúból tért volna haza. Elfáradt, de fülig ért a szája (itt olvasható a beszámolója), erős volt, jóképű és elégedett, én meg veszettül szerelmes azt hiszem, az ömlengés rész kihagyható.

Konklúzió: rettenetesen elfáradtam, de rettenetesen élveztem ezt a hajcihőt. Teljesen természetes volt kilenckor, a hűvös tavaszi reggelin becsattogni a Fény utcai piacra, aztán kitűzni a kiállítói plecsnimet (annyira büszke vagyok rá, hogy még mindig a táskámban van, igaz, az a bácsi, akinél az újkrumplit és az epret vettem, parfümárusnak nézett, de sebaj), köszönni a fűben henyélő vadkacsáknak, aztán leltározni, majd könyvekről mesélni és könyveket adni az embereknek. Életem során ritkán éreztem azt, hogy a helyemen vagyok, de itt végre nem éreztem magam kívülállónak vagy furcsának; rengeteg ismerőssel találkoztam, olyanokkal is, akiket eddig csak virtuálisan ismertem, és hülyén hangzik, de jóleső elégedettséggel töltött el, hogy az enyéim közt vagyok, legyen szó molytagokról vagy a könyvkiadásban dolgozó emberekről.
Ui.: Időközben elkészült a kiadó beszámolója is a Könyvfesztiválról.