Az egyiptomi királynővel való kapcsolatom - túl az obligát Elizabeth-Taylor erősen kifestett, színpadias alakításán - tizenéves korom elején, Karen Essex két részes regénysorozatával (Kleopátra és A fáraó) kezdődött. Akkoriban lenyűgözően izgalmasnak találtam a könyvet és a biztos szórakozás garantálójának tekintettem az írónőt. Aztán mindez megváltozott, amikor néhány éve, ezen emlékekre alapozva, elolvastam A szerelmes Drakulát, és kénytelen voltam revideálni az elképzeléseimet. Szóval, romantikus ponyváért rajongtam 13-14 évesen, de ez még belefér a világképembe.
A Pulitzer-díjas Stacy Schiff kötete viszont minden, csak nem romantikus ponyva.
Szeretem az olyan életrajzi és non-fiction könyveket, amelyek a tájékoztatás (rosszabb esetben tudásfitogtatás) miatt nem csúsznak el az ásítoztató, száraz stílus irányába, magyarán, olvasmányos, mégis okos könyvek - mint a Kleopátra.
Lehet, hogy kicsit sűrű tudásanyagot tár elénk és rengeteg információ kerül a birtokunkba (csak győzzük megjegyezni), de egy ilyen izgalmas, legendát keltő személyiség, akiről jóformán csak a meséket ismerjük, simán elviszi a hátán. Olvastam olyan értékelést, amely a kötet hibájául rója fel, mennyire kíméletlenül lebontja ezeket a mítoszrétegeket a királynő alakjáról - mintha a színházi sminket mosná le egy színésznő arcáról -, de nekem tetszik ez a tisztánlátás, ill. az erre való törekvés, mert a fennmaradt források később keletkeztek és nagyrészt a szóbeszédeken alapulnak, és sok esetben képtelenség eldönteni, mi az igazság - ha ugyan lehet erről a fogalomról beszélni Kleopátra kontextusában.
 |
| Kleopátra egyik ábrázolása Forrás |
Most jönne az a rész, ahol röviden összefoglalom Kleopátra életét (és amit senki nem olvas el), de ez most kimarad, mert nincs hozzá kedvem. Helyette megpendítem a téma gender alapú megközelítését. Tudom, hogy már mindenkinek a könyökén, az orrán és egyéb meg nem nevezendő testrészén jön ki ez, de Kleopátra esetében nem (sem) elhanyagolható szempontról van szó.
Fentebb említettem, hogy a királynőről szóló források jóval később keletkeztek - és férfiak tollából származtak. Az a személy pedig, aki nagyrészt megőrizte az utókornak Kleopátra történetét, Augustus volt [aki a kötetben Octavianusként szerepel, mert a rongyrázás csak később jött], az ellenfele és legyőzője. A hatalommal bíró, okos nőket a mai napig hajlamosak megbélyegezni; álnoknak és minimum hétpróbás kurvának tekintik őket, akik a szexuális vonzerejükkel megbabonázzák a férfiakat, és rajtuk taposva jutnak hatalomhoz. Fogalmam nincs, Kleopátra milyen mértékben vetette be ezt az ütőkártyát, de nem valószínű, hogy a szépségével (ami erősen kérdéses, ha elnézegetjük a kötet végén bemutatott ábrázolásokat - csodálatos ez a horgas orr) képes lett volna ilyen sokáig uralkodni. Stacy Schiff sem elfogult az irányába; bemutatja a nézőpontokat, ha lehetséges, következtetéseket von le, de nem próbálja a saját kis elméletébe beleerőszakolni Kleopátra viselkedését, hanem végig tárgyilagos marad - és meglepő módon még humorizál is.
Az is érdekes, hogy mennyire más volt a nők helyzete a világ különböző részein. Amíg egy római nő gyakorlatilag előbb az apja, aztán a férje tulajdona volt, addig Alexandriában háza, vagyona lehetett, elválhatott és dolgozhatott is.
Ha már a nők, érdemes megemlíteni Octaviát, Octavianus húgát, akit a második triumvirátus békéjének fenntartásáért adtak hozzá Antoniushoz. Ez a nő korántsem olyan színes, impulzív személyiség a történelemben, mint Kleopátra (a férje szeretője, akinek három, elismert gyereke született Antoniustól), de az önfeláldozása bámulatos. Elég, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy Kleopátra halála után a sajátjaiként nevelte fel az életben maradt gyerekeit.
Hű, kezdek kicsit elfáradni. Rengeteg minden van ebben a kötetben, amit még érdemes lenne megemlíteni, de - bár roppant vonzó lehetőség - nem akarom kivonatolni az egészet. Helyette rendkívül sokat és hosszan fogok idézni a könyvből, aki kíváncsi rá, beleolvas.
Kár, hogy Kleopátra fejébe így sem láthatunk bele. Marhára kíváncsi lennék, milyen gondolatai voltak, félt-e valaha, voltak-e álmatlan éjszakái, vagy olyan napjai, amikor semmit nem bírt csinálni a töprengéstől, hogy mit tegyen - tudva, hogy egy birodalom és sok ezer ember élete függ a döntésétől.
Ui.: Fantasztikus a tárgymutató a könyv végén. Kár, hogy a kulcsszavak mellett nincsenek oldalszámok. Kár, hogy így nem tudtam utánanézni, hogy Dolabella meghalt és feltámadt-e, mert mintha többször tűnne fel a történelemben, mint ahányszor természetes személynek illene.
Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2013
Fordította: Kállai Tibor
Ár: 3490 Ft (még féláron lehet kapni a Szandinál)
