2013. szeptember 30., hétfő

Szeptemberi zárás

Ebben a hónapban egész jól tartottam magam, pedig van még néhány könyv, ami után kegyetlenül sóvárgok. Azonban mindent nem szerezhetek be, ami érdekel, így se fog sikerül a titkos tervem, nevezetesen az, hogy 250-re tornásszam le az olvasatlan könyvek számát.

Rachel Hartman: Seraphina Timur Vermes: Nézd ki van itt China Miéville: Kraken Mary Doria Russell: Verebecske

A nagy őszi dömpingben én is elcsábultam néhány recire, ám nagyon jó vagyok, mert a Seraphinát és a Nézd, ki van itt című könyvet már el is olvastam. Amint befejezem a Kísértetházat, megküzdök a Krakennel (majd jól megmondja a képembe, hogy "Mi nem vetünk!").
A Verebecskét ajándékba kaptam, erről is, akárcsak a Seraphináról, Hanna ajánlója tehet.

A többiek:
katacita - az eminens az egy szem könyvével
Theodora - ez már szebb mennyiség
zakkant - a takarékos, villámkezű happoló
Nita - szintén négy könyvvel
Nikkincs - még egy négyes
PuPilla - három ajándék könyv, hahh

2013. szeptember 28., szombat

Néhány idézet a Kísértetházból,

amely azt hivatott ábrázolni, hogy tetszik nekem ez a könyv.

"Rátekintett Rosára, a legnagyobb lányára, és mint mindig, most is elámult rajta: mintha nem is hús-vér ember volna; különös, varázslatos szépsége még őt is újra meg újra felkavarta. Nívea már a lánya születése előtt tudta, hogy angyali lényt vár, mert megjelent álmában, így hát nem lepődött meg, amikor a bába az újszülött láttán felkiáltott. Rosa fehér volt, sima és ránctalan, olyan, mint egy porcelánbaba azzal a zöld hajával, sárga szemével... Dadus a kislány első fürösztésétől kezdve kamillás főzetben mosta a haját, hogy tompítsa a színét, így olyan árnyalatot kapott, mint az antik bronz... De ezek a cigány praktikák sem használtak, és hamarosan híre járt, hogy angyal született... Bőrének halványkékes árnyalata, hajszíne, mozdulatainak lassú bája, hallgatagsága, mind sellőt idéztek."
"Dadusból idővel olyan asszony lett, akinek nincs kora, ifjúságának erejét érintetlenül hagyták a múló évek; képes volt bújócskázni, ugrabugrálni, hogy elriassza Clara némaságát; egész nap fakanállal kavargatta a pokoli tűz mellett a rézüstben bugyborékolva pöfögő birsalmát a leghátsó udvarban, és amikor besűrűsödött az édes, topázszínű folyadék, különféle formákba öntötte, aztán Nívea szétosztotta a szegények között. Dadus megszokta, hogy gyermekhad veszi körül, és amikor a többiek felnőttek és kirepültek, minden gyengédségét Clarára zúdította. Bár a kislány már kinőtt abból a korból, úgy fürösztötte, mint egy apróságot, a zománc fürdőkádban jázmin-és bazsalikomfőzettel locsolgatta, szivaccsal dörzsölte, gondosan beszappanozta, fülének, lábának egyetlen kis hajlatát sem hagyta ki, kölnivízzel illatosította, hattyúprém pamaccsal hintőporozta, végtelen türelemmel kefélgette a haját, míg fénylő és hajlékony lett, mint a tengeri növények. Öltöztette, megvetette ágyát, tálcán vitte be a reggelijét, hársfateát itatott vele idegnyugtatónak, kamillát, ha fájt a gyomra, citromot, hogy a bőre áttetsző és hamvas maradjon..."
"Clara a családi ház falai között serdült fel a gyermekkorból, a bámulatos históriák és a csendes nyugalom világában, ahol nem óra és naptár mérte az időt, ahol a tárgyak saját életet éltek, ahol az eltávozottak együtt ültek az asztalnál az élőkkel, és társalogtak velük, múlt és jövő szerves egységbe olvadt, de a jelen valósága úgy hatott, mint törött tükrök kaleidoszkópja, amelyben bármi megtörténhet."


2013. szeptember 27., péntek

Monstrumok

Az irdatlan vastagságú kötetek (kb. a 700 oldal felettiek) mindig megilletődött tartózkodást keltenek bennem, elég nehezen állok neki az olvasásuknak, még ha Nokedli nővérem példát is állít elém Az Ezeregyéjszaka meséivel (több mint 3000 oldal összesen). Emiatt támadt kedvem arra, hogy itt hellyel-közzel összegyűjtsem a rám nagyon türelmesen váró irdatlanokat.

Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában
Brandon Sanderson: Ködszerzet
Boleslaw Prus: A fáraó
Beverly Swerling: Álmok városa
Lev Tolsztoj: Feltámadás
Lev Tolsztoj: Háború és béke
Charles Dickens: Ódon ritkaságok boltja
Charles Dickens: Kis Dorrit (a romantikusok akut szájmenésben és ínhüvelygyulladásban szenvedhettek)
Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet
George R.R. Martin: Varjak lakomája
George R.R. Martin: Sárkányok tánca
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök
James Clavell: Sógun (talán)
Justin Cronin: A szabadulás
Hilary Mantel: Farkasbőrben
Patrick Rothfuss: A szél neve
Szerb Antal: A világirodalom története
William Makepeace Thackeray: Hiúság vására

Még biztos van néhány, de eszem ágában sincs rajtuk tovább gondolkodni. Igaza van Baráth Katának, udvariatlanság 500 oldalnál hosszabb regényt írni. 

Végül is, túléltem az Anna Kareninát, a Tűz és Jég Dala három kötetét, A nyomorultakat (az kemény volt), a nyavalyás Monte Cristo grófját, az Édentől keletrét és az Elfújta a szelet, ezeket is csak elfogyasztom valahogy...

Ui.: vicomte, ha meg mersz szólalni a hülye Malazaiakkal... tudod, mindenki vigyázzon.:P


2013. szeptember 26., csütörtök

A salemi boszorkányok - A fátyol mögött

"Öcsém, Beezer, aki kedvesebb nálam, azt mondja, hogy az őrültség a génekben öröklődik. Öt nemzedékre visszamenő elmebajból születtünk, mondja, mintha ez jelvény lenne, amit büszkén visel, ámbár hozzáteszi, hogy én talán új szintre fejlesztettem az elmebajt."

Brunonia Barry: A csipkeolvasó
Értékelés. 5* verőpálca az 5-ből
Kedvenc karakter: Ann Chase

Towner ikertestvére halála után elmegyógyintézetbe kerül, később Kaliforniába menekül a fájó emlékek elől. De amikor Eva nagynénje, aki anyja helyett anyja volt, nyomtalanul eltűnik, Towner visszatér Salembe...

Ez egy furcsa könyv.
Tele van látomásokkal, álmokkal, képekkel, emlékekkel, sokszor azt sem tudtam, igaz-e az, ami megtörtént, vagy csak a képzelet és a valóság csipkefátyla feslett fel. Az idősíkok is váltakoznak, sőt, az elbeszélő személye is.
Már maga a cím is furcsa, valójában jóslást jelent, egy adottságot, amellyel a Whitney-família - régi, titkokkal teli család, nyamm - asszonyai rendelkeznek. Ez új. Lehet jósolni teazaccból, kártyából, kristálygömbből, csirkebélből, sőt, még koponyából is, ahogy a kedvencnek nevezett Ann Chase, Salem egyik állítólagos boszorkánya teszi. Igen, arról a Salemről van szó. Virágzik is a boszorkányturizmus - és a Hawthorne-turizmus, az író dédapja a boszorkányperek bírája volt, még a hétormú házról is mesél Towner -, a regény egy pontján pedig megelevenedik a történelem, mikor a helyzet már pattanásig feszül. De nem, nem arról van szó, hogy egy csipkeolvasót boszorkánynak kiáltanak ki, ez a regény korántsem ilyen egyszerű.

A történetnek több szála van, amelyek egyszer összetalálkoznak: egyrészt Towner és a családja sorsának alakulását követhetjük nyomon, másrészt Angela Rickey-ét, egy otthonról elszökött lányét, aki koldusként él Salemben és lépten-nyomon bajba keveredik. Evához hasonlóan neki is nyoma vész, a két esettel Cal Boyntont hozzák kapcsolatba, a jelenleg calvinista [semmi köze a reformáció egyik ágához] prédikátorként működő egykori vitorlásversenyzőt. Hogy a két fő szál (és a többi mellékszál) hogy függ össze egymással, nem írom le, annak, aki olvassa, majd szépen lassan minden kibontakozik.


Jópár titokra fény derül a regény folyamán, de a pofonütő végén is maradnak megválaszolatlan kérdések. Jó regény, kicsit olyan, mint egy Arany-ballada. És, a fene egye meg, még Alice Hoffmanra is hajaz néhány helyen.
Hát lehet ezt nem imádni?

Ui.: Brunonia Barry egyébként maga is Salemben él, kutyája, Byzantium pedig szerepel a könyvben.
Ui.: Nem is én lennék, ha nem néztem volna utána a csipkeverésnek:
Egy szép magyar honlap
Hogy is néznek ki azok a verőpálcák (angol)

Mennyi minden készülhet csipkéből:
[Itt volt egy csomó kép, de lusta vagyok újakat betenni, meg a franc tudja, milyenek voltak.]

Eredeti cím: The Lace Reader
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2009
Fordította: Sóvágó Katalin
Ár: 3500 Ft
Az írónő honlapja
A regény honlapja



2013. szeptember 22., vasárnap

Az angol Marie-Antoinette

Igen, elkezdtem átmenteni a régi postokat.

*******

Ezt a bejegyzést szeee-nek ajánlom, akinek nagyon tetszett a film. "Bár felhizlalhatnák ezt a csoffadt Keirát...", meg az a "túl sovány"-os mondat hihi, szeee, olyan bond na már írni se tudok miattad bolond vagy:DDD

"Felismerték, hogy életüknek sok közös vonása van: mindketten inkább egy pozícióhoz mentek hozzá, mintsem egy szeretett férfihoz, s anyjukkal ápolt kapcsolatuk is nagyon hasonlított egymásra."

Amanda Foreman: A hercegnő
Legutálatosabb megátalkodott aljas sunyi nőszemély: Bess Foster

A Spencer család idősebbik lánya, Georgiana, miután Devonshire hercegnője lesz, már életében legendává válik: tehetséges író, zenész, természettudós, politikus, szerető anya és a divat királynője....

Vannak olyan könyvek az őrült molyok polcán, amikről nem tudják, tkp. minek is vették őket. Egyszerűen szembejött, olcsó volt, új, színes-szagos, hát miért ne? Mint a boltkóros divatcica, amikor vesz egy felsőt, de ott eszik meg a (ruha)molyok a szekrényben. Na, én így jártam A hercegnővel. De a boltkóros divatcica felsőjével szemben nagyon örülök, hogy megvettem.
Ódzkodásom oka emellett a "filmregény" nagyon is valószínű lehetősége volt, franc gondolta volna, hogy (mint oly sok esetben) - ezúttal is előbb volt a kötet, és csak utána a filmvászonra adaptálás.
De van más is! Georgiana az "ellentmondások asszonya" volt, ez a könyv meg a meglepetéseké; ugyanis ez nem regény, hanem hiteles kor-és életrajz, 500 oldal tömény 18. szd-i angol történelem és politika, apró betűkkel, s van olyan oldal, ahol a lábjegyzet foglalja el az oldal oroszlánrészét (vagy a következő lapon folytatódik...), a végén meg nyolc oldal irodalomjegyzék szerepel. Foreman ti. Georgiana korának faji szemléletéről írta a doktori disszertációját, kutatásai közben akadt rá Devonshire hercegnőjének történetére, és valósággal beleszeretett: "Az elkövetkező hat hónapban csupán egy könyvet olvastam tizennyolcadik századi faji szemléletekről, s mellette harminckét regényt.", írja a kötet bevezetőjében. Magyarán szakszöveggel van dolgunk, nem romantikus-abroncsszoknyás-elsőbálozós meséről.

Ennek ellenére nekem nagyon tetszett, aki bírja gyomorral a lexikonnyi történelmi regényeket, annak ez se fog belügyminiszteri zavarokat okozni, de emellett azt is fontos megemlíteni, hogy a tartalom 85%-át Georgiana politikabeli munkássága tesz ki. Még ez sem tudott eltántorítani a könyv szeretetétől, pedig
Thomas Gainsborough festménye
nagyon sajnáltam, hogy az adósságain kívül (a hölgy megszállott szerencsejátékos volt) nem nagyon esik szó magánéleti vonatkozásokról. Persze van róla szó, de ha meg kellene számolni, melyik a könyvben legtöbbet előforduló szó, könnyen lehet, hogy a "whig" lenne az.

Tehát hamis kis könyv, csak az vágjon bele, aki lelkileg alaposan felvértezte magát. A kiadás egyébként nagyon kellemesre sikeredett küllemét tekintve, még a filmes borítót se bánom, mert szép a plakát. (De mekkorát röhögnék, ha kiderülne, a kiadó is pont ebbe a filmes eméletbe ringatta magát és kicsit elkámpicsorodott a képük, amikor beleolvastak az elejébe:D Fuj de gonosz vagyok.)

Ui.: És ahogy a fenti idézet jól példázza, még a franciaországi eseményekről is esik szó, mondani sem kell, mennyire örültem neki.
Ui2.: Ahogy a honlapon látható, Foremannek van egy másik Georgianával foglalkozó könyve, a Georgiana's World (Georgiana világa), a könyv felturbózott változata, de itt szerepel a The Sylph (Az Angyal) is, melyet a hercegnő írt.
Ui3.: És a fíííílm linkje.
Ui3.: A wikin is van róla cikk.


Eredeti cím: Georgiana, Duchess of Devonshire
Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2009 [Jesszus, most látom, az eredeti könyv '98-as....]
Fordította: Réti András
Ár: 3500, felébe került a Szépséghibás Szandiban (és semmi baja)
Amanda Foreman honlapja


2013. szeptember 20., péntek

Legbelső félelem

"Olyan volt a kiabálásuk, mint a zöld gyík fújása.
Amikor a zöld gyík már nem tud elmenekülni, még mielőtt elkapnád, kitátja a száját, fölfújja magát, és fújni kezd, hogy megijesszen, mert fél tőled, te vagy az óriás, és az utolsó esélye az, hogy megpróbál rád ijeszteni. És ha nem tudod, hogy veszélytelen, hogy nem bánt, csak cselfogás, nem nyúlsz hozzá."


Niccolò Ammaniti: Én nem félek
Értékelés: 4.99 szentjánoskenyérfa az 5-ből
Kedvenc karakter: Teresa, a nagybetűs Anya

Valamiért abban a hitben éltem, hogy nem fog meghatni a szerző gyerekszemmel bemutatott története, mert nem rajongok a gyerekekért és túl öregnek érzem magam ahhoz, hogy beleképzeljem magam a helyükbe.
Aha. Nem öreg vagyok, hanem naiv hülye.

Hőség. Olaszország. Acqua Traverse, a négycsaládos falucska az érett búzamezők ölelésében. Egy domb.
A kilencéves Michele Amitrano, miközben a barátaival felfedező úton van a dombon lévő roskatag házban, felfedez valamit. Valamit, amiről kezdetben azt hiszi, a mesék csodálatos világába tartozik, de valójában nem egy drágakövektől csillogó barlangba jut, vagy egy olyan helyre, ami gyerekfaló óriásokat és boszorkányokat rejt. Rájön, hogy a szörnyek tényleg léteznek, csak nem órási karmaik és agyaraik vannak, hanem emberbőrbe bújtak, és Sergiónak, Pinónak vagy Felicének hívják őket.
"Maria kihozta a zománcozott kistálat, és a Barbie babáit úsztatta benne.Kettő volt, egy normális és egy szénfekete, kopasz, olvadt karral.Én tettem így tönkre. Egyik este, miután megnéztem a tévében Jeanne D'Arc történetét, megragadtam a Barbie-t, és üvöltve bedobtam a tűzbe. - Égj! Boszorkány! Égj! - Amikor láttam, hogy tényleg ég, elkaptam az egyik lábát, és belehajítottam a fazék levesbe.Mama egy hétre eltiltott a biciklitől, és egyedül kellett megennem az egész levest. Maria könyörgött, hogy vegyenek neki egy másikat. - Majd a születésnapodra. Addig játssz ezzel. Köszönd meg az idióta bátyádnak. - Aztán Maria hozzászokott. A szép Barbie-t Paolának hívták, a megégetettet Szegénykének."
Borzasztó, idegőrlő feszültség rejlik ebben a kicsi regényben, csak kezdetben nem nagyon lehet érezni, ill. én nem éreztem. Egyrészt ott van a szentjánoskenyérfa, a biciklizés, a lekváros kenyér, a pöcifoci, és ott van az, amit Michele felfedez, és ami végleg átalakítja kicsiny gyermeki felfogását.
Nagyon szerettem a történet hangulatát, egy kicsit újra gyerek akartam lenni, vagy inkább megélni egy másik gyerekkort, de ama sötét iszonyat nélkül, ami kérlelhetetlenül a markába szorította Michelét.

Az az igazság, hogy baromira fáj a fejem és annyira nyűgös vagyok, hogy nem tudok többet mondani erről a könyvről, valamint nagyobb kedvem van olvasni, mint írni. Ez egy jó könyv, na. Kicsi, de erős, akkora feszültség keletkezik az idilli gyerekkor-részek és a borzalom-része között, hogy egy hétig rákapcsolhatnák a paksi atomerőművet.
Jaj, Teresáról azonban még szót kell ejtenem.
Ez a nő csodálatos. Igazi olasz anyatigris, pont, mint a nagykönyvben meg van írva. Szép nő, akit a férfiak
megbámulnak, és akik hozzá képest gerinctelen kis férgek, mert erős, és olyan tartása van, mint egy vasbeton oszlopnak. Nem csoda, hogy Michele legszívesebben dühöngve nekirontana minden pasinak, aki mohó szemekkel bámulja az édesanyját.
Teresa nem bánik szűkmarkúan a pofonokkal, de a világon mindennél jobban szereti a gyerekeit és bármit megtenne értük, rendíthetetlen, mint egy ólomkatona. Szilárd, biztos hátország, ahová mindig bizalommal lehet visszavonulni. Azt hiszem, mind ilyen anyára vágyunk, és Michelének erre az anyatípusra van leginkább szüksége.

Váá, és tíz elolvasott könyvnél járok a várólistacsökkentésben, és nincs elmaradt postom, éljen!

Eredeti cím: Io non ho paura
Sorozat: Modern Könyvtár
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2008
Fordította: Matolcsi Balázs
Ár: 1900 Ft (a Nagy Nyári Szandis Akcióban sokkal olcsóbban hozzá lehetett jutni, én két évvel ezelőtt szereztem be így)

2013. szeptember 19., csütörtök

Egyszer

Eredetileg a "Szeretnék" címet akartam adni a postnak, de már túl vagyok azon, hogy ezzel az igével feliratozzak vágyott dolgokat. Nem mintha az "Egyszer lesz..." kezdet hatékonyabb megvalósulást ígérne, de valahogy el kell kezdeni.

Tehát.
(Szeretnék.) Szeretnék a kedvessel őszi erdőben sétálni (ez nem fogcsikorgatással és káromkodással tarkított, hegymászós túrát jelent:), érezni a levegő füstillatát és csípős ízét, rugdalni az arany, bíbor és selyembarna faleveleket. Szeretnék a séta után kandalló elé kucorodni, fogni a kezét, nézni a pattogó tüzet, forró csokit inni és a tűz fényénél összebújva olvasni.

Kép innen
Kép innen
Kép innen
Kép innen
Kép innen
Kép innen
(Egyszer.) Egyszer lesz egy saját sarkom, íróasztal, szék, mellette az olvasós fotel, ami elég nagy, hogy elnyújtózzak benne és alkalomadtán elszundítsak. Egy apró ficak, ami csak az enyém és nem foglalják el az engedélyem nélkül, nem változtatják meg a rendjét erőszakosan.

Kép innen
Ez nemtommi, de cuki
Kép innen
Kép innen
Kép innen
Kép innen

Óóóóóó!

(Thursday és a Fakutya):

"- Neked mi itt a dolgod?
- Én vagyok a könyvtáros - hangzott a büszke válasz.
- Te vigyázol ezekre a könyvekre?
- Úgy van. Kérdezz,  amit csak akarsz.
- A Jane Eyre - mondtam. Csak arra voltam kíváncsi, hol van a könyv, de Fakutya válasza rádöbbentett, hogy az itteni könyvtárosok merőben különböznek az otthoniaktól.
- Rangsorban a 728. legnépszerűbb szépirodalmi alkotás - darálta papagájstílusban. - Kiolvasások száma a mai napig: 82 581 430. Folyamatban lévő olvasások száma: 829 321 - közülük 1421-en e pillanatban is bújják a művet. Ez tekintélyes szám; valószínűleg annak köszönhető, hogy a közelmúltban szerepelt a regény a hírekben.
- És melyik a legolvasottabb könyv?
- Máig, vagy a kezdetektől az idők végezetéig?
- Az idők végezetéig.
A kutya elgondolkodott.
- A szépirodalmi művek közül a valaha volt legolvasottabb a Ne bántsátok a feketerigót! Nemcsak azért, mert iszonyú jó olvasmány számunkra, hanem mert a gerinces szuperklasszikusok közül ez az egyetlen regény, ami igazán jól volt lefordítható ízeltlábúnyelvre. Márpedig aki nem tudja megvetni a lábát a rákpiacon, az egymilliárd év múlva bezúzathatja a példányait. A regény címe ízeltlábúul tlkűltlűlkűxlkilkőxlkő, ami szó szerint visszafordítva annyit tesz: A vitorláshal múltbéli nemléte. Atticus Finch egy Tklűkő nevű homár és egy Klikőflik nevezetű tőrfarkú rákot véd."

Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Értékelés: 5* lokálisan magas koincidenciaszintű izolált entropikusmező-csökkenés az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): minden és mindenki, szőrüstül-bőrüstül

Régen voltam annyira elragadtatott egy könyv olvasása közben és után, hogy egy indulatszó alkossa a bejegyzés címét, de ez akkor, amikor olvastam, nagyon, nagyon jó élmény volt, bár gyanítom, hogy számomra bármikor az lenne. Megpróbálom kicsit értelmesebben kifejteni, mire gondolok.
Anno, amikor megjelent a Thursday Next-sorozat első kötete, A Jane Eyre eset, azonnal rajongóvá váltam és fájt, hogy a Láva nem folytatja a kiadását. Szerencsére a Cor Leonis nemcsak Moningot mentette meg a magyar olvasók számára, hanem Thursdayt is, ezért örök időkig forró hálával gondolok rájuk.
(Csak tartsák meg a jó szokásukat.)

Átkozottul nem emlékeztem, mi történt az első részben, alig mertem belefogni az Egy regény rabjaiba (és ez a cím... zseniális!) és az első oldalakon iszonyúan görcsöltem, de aztán magával ragadott Fforde lázálmos, tobzódó, irodalomőrült meséje.
A fene tudja (ill. a Fakutya biztosan tudná) mi számít itt spoilernek, úgyhogy csak néhány cselekményi gyöngyszemet felsorolok: van Leviatán Léghajótársaság, brutális sajtadó (a lelkem mélyéig megborzongtam és féltő érzelem támadt bennem a zöld és piros pestós sajt iránt, ami egyébként se olcsó), a Szép remények Miss Havisham-e Porschéval száguldozik és vérre menő könyvkiárusításon veszt rész Thursday-jel, aki együtt liftezik a Szívkirálynővel, Marianne Dashwood (Értelem és érzelem) elemet kér tőle - nagyobbik méretű, AA-s, tíz darab -, beugrik A hollóba, azonosít egy eddig ismeretlen Shakespeare-kéziratot, ja, és a világot is megmenti, ami ebordító klisé, de Fforde ezt is úgy tálalja és úgy oldja meg, hogy eszem minden szavát, mint a macskák a mai ebédemet.
Istenem, azok a névviccek... Lord Pottsock! Virsh Lee! Textus Központ! Libris ügynök! Thursday apját, a rebellis időőrt vekkerzsokénak nevezik, hát nem bámulatos Tóth Tamás Boldizsár? Oké, mindenki tudja a Harry Potter óta, de Amadea most ömlengésórát tart.

Elképesztő kavalkád (és kavalcsap, á, bocsánat) ez a regény. Színpompás ízorgia az irodalom rajongóinak, ahol lábjegyzetekben beszélgetnek a szereplők, az irodalmi utalások, szójátékok csak úgy röpködnek. És Pickwickről kiderül, hogy lány!


Ui.: Egyébként majdnem elfelejtettem leszállni a vonatról miatta, és kis híján beleolvastam magam a könyvbe... sőt, szóba kerül egy 25 év körüli, piros cipős nő, akinek A.H. a monogramja. Azt hiszem, kicsit megmakkantam az olvasásától.

Eredeti cím: Lost in a Good Book
Sorozat: Thursday Next 2.
Kiadó: Cor Leonis
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Ár: 2990 Ft
Az író honlapja

2013. szeptember 17., kedd

A korlátok és a vágy

"A múlt és a jövő  vonzereje olyan hatalmas, hogy összeroppantja. Tehetetlenül viseljük a megörökölt és a saját viselkedésünk által újjáélesztett minták súlyát. A teher elviselhetetlen."

Jeanette Winterson: Teher
Értékelés: 4 aranyalma az 5-ből
Kedvenc karakter: Atlasz

Ezt a kis könyvet a Könyvhéten zsákmányoltam, ha jól emlékszem, 500 Ft-ért és a témája miatt. A Mítosz-sorozatból korábban olvastam Atwood Pénelopeiáját, és a többi kötete is érdekel.*

Nem nagyon tudom hova tenni magamban ezt a... még csak nem is regény szerintem. Szól Atlaszról, szól Héraklészről, Jeanette Wintersonról és elsősorban valamennyiünkről - mert a világ összes embere terhet cipel. Egyesek keresztnek nevezik, másik sorsnak, végzetnek, karmának, a lényeg az: hordozni kell, ahogy Atlasz tartja hátán a Kozmoszt.
Vagy mégsem? Miből áll egyáltalán a sorsnak nevezett izé? Miért kell Atlasznak karikává görnyednie a világ súlyától? Miért kell Héraklésznek teljesítenie az istenek parancsát?
Mikor és hogyan tanuljuk meg elengedni azt, ami korlátok közé szorít minket?

Nem megy ez nekem. Értem - illetve azt hiszem, hogy értem - a tanítás lényegét, ráadásul nekem is számtalan, nyomasztó terhem van, de a részek nem kapcsolódnak össze egésszé, a durva stílusú szexualitás, a csillagászati eszmefuttatások, az antik istenek és hősök emberiessége és a háttérben megbúvó írói vallomás. A néha felvillanó önmegmutatást élveztem a legjobban, a kötet fülén olvasható az az idézet, ami miatt azt hittem, imádni fogom ezt a könyvet:
"Kiskoromban, az éjjeli lámpám egy világító földgömb volt. Accrington nem volt ott a térképén, még Anglia is alig, de a világ tengerei végtelennek tűntek és úgy hittem addig hajózhatnék rajtuk, míg egy jobb helyre nem érnék, olyanra, ami az igenek, nem a nemek helye.
Mikor még a kicsinél is kisebb voltam, az árvaházban, a szobám ablakán túl a világ egy nagy  szuvenír glóbusz fényébe borult, mely fehér porcelánból lehetett. Olyan volt, mint a hold. Olyannak tűnt, mint egy másik világ.
Addig-addig néztem, amíg a képe álommá olvadt, amíg a gumiredők concertója szólt az útkanyarulatnál és az utolsó villamos is elsuhant.
A glóbusz és a villamos a társaim voltak, és a bizonyosságuk, hűségük tette elviselhetővé a savanyú tej szagát, a kiságy magas rácsait, a léptek keltette zajt a kopott linóleumon, a mindig távolodó léptekét.
Távolodásban én is jó vagyok. Az elutasítás megtanít rá, hogyan utasíts el te magad is. Elhagytam a szülővárosom, elhagytam a szüleimet, elhagytam az életem. Maradtam menekülő. Miért tűnt mégis elviselhetetlennek a teher?
Mit is cipeltem valójában?"
Ezért is villanyozott fel, amikor a Park kiadó honlapján megláttam, hogy kiadják az írónő önéletrajzi könyvét (meg más érdekes dolgokat is, de erről egy másik postban), és az oldalon található részlet alapján ez az a hang, ami a Teherben nekem nagyon megtetszett - és a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? talán esélyt ad rá, hogy jobban megérthessem ezt a művét.
Egyébként még A szenvedély címűje is megvan, egyszer sorra kerül, csak tépnie kell egy számot.

Szegény könyv, szegény én. Képtelen vagyok róla mit mondani, szerintem túl rövid is volt ennek a témának a kifejtéséhez. Remélem, egyszer jobban megértem.
És egyszer leteszem a terhemet.

Jegyzet: a könyvet olvasva ismét kedvet kaptam Arthur Cotterell Képes mitológiai enciklopédiájának lapozgatásához... és tulajdonképpen miért is ne?:)
Jegyzet 2.: további, görög mitológiával foglalkozó regényeim:
- John Banville: Végtelenek
- Marie Phillips: Csintalan istenek
- Maurice Druon: Zeusz emlékiratai
- Lindsay Clarke: Trója (elolvasva)
- Lindsay Clarke: Visszatérés Trójába
- Christa Wolf: Kasszandra

Eredeti cím: Weight
Sorozat: Mítosz
Kiadó: Palatinus
Kiadás éve: 2008
Fordította: Lengyel Tamás
Ár: 2100 Ft [én 500-ért vettem a Könyvhéten]





___________________
* A Mítosz-sorozat kötetei:
Karen Armstrong: A mítoszok rövid története
Viktor Pelevin: A rettenet sisakja
Margaret Atwood: Pénelopeia
Alexander McCall Smith: Álom Angus
Jeanette Winterson: Teher
David Grossman: Oroszlánméz

Meg az új Moore!


Október 3-án érkezik Christopher Moore új regénye. A Love Story-trilógia utolsó része kiábrándított a szerzőből, de ez a könyv több szempontból érdekesnek ígérkezik; a fülszöveg szerint egy pékből lett festő és Toulouse-Lautrec nyomoz Van Gogh rejtélyes halála ügyében; állítólag a szerző a Biffhez fogható remekművet alkotott; illusztrációként számos festmény szerepel a kötetben.

A kiadó webboltjában már előrendelhető 35% kedvességgel, így csak 2130 Ft az ára.


Jön ez is

Alma Katsu sorozatának második részével is előrukkol az Agave:


A regény október 24-én jelenik meg, bővebb információk a kiadó blogján.



2013. szeptember 16., hétfő

Zen hangulat

Nyűgösen indultam le a boltba, de a gyönyörű őszi napsütés megtette a hatását, annyira ellazított, hogy legszívesebben elraboltam volna a kedvest a munkahelyéről, hogy elbiciklizzünk némi gyümölccsel, egy pokróccal és két könyvvel valahova. Ebből sajnos csak a gyümölcsvásárlás valósult meg, az aranyszín napfény szelíden melengette a napernyő alatt heverő gyümölcsöket, két darázs szelíden körbedongta őket, legszívesebben két ládát töltöttem volna meg szilvával, nektarinnal, szőlővel és körtével. Aztán eldumáltunk a fickóval, szeretek hozzá járni, kedves, jó az áruja, útba esik és nem drága. Buzdított is, hogy egyek gyümölcsöt, szerinte a nőket csak beetetik a "bifudosos dumával", persze lehet, hogy van benne valami, de a gyümölcs és a sok folyadék sokkal jobb.
Nekem nem kell kétszer mondani, megettem három szilvát és a maradék áfonyát (lecsúszott utána egy 85 centis rúd is - ez a sparos nagy túrórudi, ha valaki még nem tudná. Amúgy tök jók a Spar saját termékei is, nem az überszart jelentik, mint a Tescónál, finom a mogyorós csoki, az már elfogyott, most vettem étcsokis kekszet, az is finom, és sokkal kevesebb kerül, mint márkásabb testvére, és a szőlős-mogyorós csoki se lesz hosszú életű).

Persze így a legjobb.:)
Kép innen
Gyümölcsös képek linkjei:
Egy, kettő, három, a negyediket véletlenül becsuktam

Hétfői szösz

Eltelt néhány nap, a Molyon alapvető, tektonikus változások mennek végbe, de, ha kevesebb taggal is, megy tovább az oldal, ahogy borítékolni lehetett.
Ma nézegettem a régi karcaimat, és ugyanaz történt, ahogy régen a blogon is: egyre jobban visszahúzódtam magamba, még az is eszembe jutott, milyen idegesítőnek találnám ezt a csajt, ha nem én lennék. Persze, így is idegesítőnek találtam magam, de magamhoz szigorúbban viszonyulok, mint másokhoz.

Joey újra elkezdett blogolni (és cinnamon is!), aminek sokan megörültünk. Hiába mondják, hogy a blogszféra nem igazi közösség, nem értek vele egyet. Tény, hogy nem olyan pörgős a kommunikáció, mint a fb-on, molyon, twitteren vagy bármely közösségi oldalon, de nekem ebből származott az a problémám, hogy órákig alig csináltam valamit, nyomogattam a frisst, és ennyi, nem írtam postot, nem olvastam se könyvet, se cikkeket. Most ez a kataklizmaszerű balhé valamennyiünket leszakított erről a szerről - legalábbis így látom a megélénkült kommentforgalom alapján -, és nemcsak a Moly újul meg ebben-abban, hanem a mi közösségünk is újjászületik. És ez jó, illetve én jól érzem magam így, elszöszölök a blogokkal, állandóan írok, másokat olvasok, beszélgetek, sablont bütykölök, ötleteim vannak.
PuPilla a fentebb linkelt postban jól megfogalmazta a dolgot:
"Igen, amúgy én is most végre azt csinálom, mint régen, végigmegyek a blogokon, beszélgetünk stb, sokkal kevesebb a "fehér zaj", a felesleges cuccok, amiknek az átpörgetésével ment el az idő esténként... Most viszont értelmes dolgokat olvasok, és jobban érzem így magam, tényéleg egy felüdülés és felpezsdülés.

Joey, igen, nekem is előjött, hogy basszus, annyi hülyeséget meg frisset elolvasunk néha, holott a kedvenc szerzőinktől is itt csücsülnek olvasatlanok :)"

Jobban érzem magam és örülök. Hozzám jobban illik ez a laza kapcsolódás, nem szeretem magam körül a sok embert, előfordult, hogy többen felingereltek és agresszíven nyomkodtam a szűrést, vagyis több stresszt okozott a frissnézegetés, mint kikapcsolódást. Nem fogom magam törölni, csak finoman leszek jelen. Más közösségi oldalon meg egyáltalán nem. Mindig a blogon lehetett követni, éppen mit művelek, aki kíváncsi rám, úgyis megtalál, akinek meg elég a pár hozzászólás és az olvasások jelölése, azt ilyen mennyiségben úgyis idegesíteném.:D

Vicces, hogy mennyire egymásra reagálunk, mondjuk Zenkának más kapcsán jutott eszébe a takarítás, nekem a freeblogról. Bővebben itt, az update-ben írtam róla. Sokakkal ellentétben nem szeretem visszaolvasni magam, pl. az összes naplóm is megvan, de sose lapozgatom őket. Elveszhet kb. hat év szómenése, ha nem mentem le valahova? Azt hihetnénk, hogy pánikban török ki, de nem. A blog én vagyok, én írom őt, nem én függök tőle. Azért jó ezt tudni, ha esetleg a blogspot is meg akarna halni.:D


2013. szeptember 14., szombat

Szócikkanások garmadája

"Kezdjük azon, vett végre erőt a baján az én hasbeszélőm, kezdjük azon, hogy eme leghúsosb elementom ugyan az télnek a jegye, méges az ősz vagyon vízbűl és czukorbúl, melly ökörnyál és üvegszomorúság. Vízbűl vagyon mind az réti köd, mind az súgvó harmat, mind az levegőégnek tündéri czefrézetje, ki nehéz, nagy édességit reánk repeszti. Angyali légyzománcz az ősz és mézkoporsó."

Parti Nagy Lajos - Banga Ferenc: A vak murmutér
Értékelés: 4 földabrosz az 5-ből

Van egy titkos hangzó dolgom: engem közepesen heveny mód érdekelnek a kortárs magyar szerzők. Pontosabban a kortárs magyar szerzők is, de az "is" nem ennek a bejegyzésnek a tárgya. Azért titkos érdeklődés, mert ezt az olvasmányaim és az írásaim alapján nehéz lenne megmondani, holott csak bátortalan vagyok kicsinyét és igen, baromi sok az olvasatlan könyvem, amelyek között nehéz kortárs magyarok garmadáját felfedezni.
De most itt van A vak murmutér, amit sztimi53-tól kaptam ajándékba (utólag is nagyon köszönöm), a 22-éig meghosszabbított Nagy Nyári Szandi Akcióban pár száz forintért elérhető ez a szórakoztató kis olvasmány. A témáján túl azért is vágytam rá, mert úgy gondoltam, ideális lehet a Parti Naggyal való ismerkedés megalapozásához (és így is van), továbbá Nokedli nővérem is ajánlotta, és fokozottan figyelek azon kötetekre, amelyekre külön felhívja a figyelmem.

Sokakhoz hasonlóan az ízes nyelvezetéért szeretem ezt a kötetet, amiben a szerző a négy elemről, a földről, tűzről, vízről és levegőről "elmolyol egy porhanyó szócikket" enciklopédista mormotája aktív segedelmével. Szóba kerül a szavak eredete, a velük kapcsolatos szólások és mondások, népi babonák. Ezek alapvetően kevéssé érdekelnének, de amikor kíváncsian belekukkantottam a kötetbe, erre esett sanda pillantásom:
Ámbátor itt álljunk es meg, mondotta vót az én murmutérom az én sötétemben, mert arrúl, hogy ki es forgat kit, arrúl megmutat mindent az alsóbb, kérgesb rétegek fúlatag, keser-édes mondása: Nem az pina forog a főd körül, hanem a főd forog az pina körül.”
Igen, ezért az egy mondatért képes voltam ezt a könyvet választani ajándékba, akkor annyira eltalált a népies trágársága, hogy még jobban érdekelt. És van itt delikát tűzoltó, hőségi ragyogó fényelem, hőtündemény, zuhanytemplom (eső), égszün (égbolt), égkerűleti csillag, tehát nemcsak pajzánságok, a fenti idézet senkit ne tartson vissza.:)

Kép innen
"Az földikutya orczája széles és tompa, termete az vakandra hajaz, hossza eggy jobb tső tengerijé. Magánoson él, honn a föld alatt vagyon. Melancholiára hajlik. Ügyes hasbeszéllő. Metszőfoga hatalmas, szeme mákszemnyi, füle siket. Fantasiában fejlett, torkos állat. Hazáját igen szereti. Törzse vaskos, nyak nélkül mén át a fejbe. Magyarhonban Kitaibel Pál uram írta le, s tartotta fogval. Prüsszenő nyikkanások közt harap. Disznómódra túr, heves tsatázó. Hangját a szürke pele hangjához foghatni."

Könnyen, gyorsan olvasható kis csicsonkázás volt, majdnem végigolvastam a vonaton. A rajzok nem tetszettek, de ez csak egy amatőr bámuló véleménye, lehet, hogy csak én vagyok (még) alacsony Banga Ferenc művészetéhez.

Ui.: Imádom, hogy nagyalakú kötet, remekül lehet a két oldalára támaszkodni idézetgépelés közben.
Ui2.: Éljenek az őszológusok!

Kiadó: Magvető-Népszabadság
Kiadás éve: 2007
Ár: 2990 Ft
Parti Nagy Lajosról minden a PIM oldalán, köztük a digitalizált művei
Banga Ferencről


A freeblog végső halála

Tiszta röhej, mennyire széthullik körülöttem minden, és akkor még a virtuális világ is. Úgy tűnik, a freeblog végleg megadta magát az enyészetnek, engem bár be se enged. Néhány bejegyzést régebben lementettem, de bevallom, semmi kedvem a több ezer vacakot a google emlékezetéből előkotorni és ide felapplikálni. Mert csak a könyves bejegyzésekből is több száz van (ezer felett volt a bejegyzések száma, a kommenteké meg kilencezer felett), a csacsogósakból meg az egyebekből még több. És a kommenteket nem tudom áthozni, szóval kb. értelmetlennek érzem, hogy nekiálljak ennek a nagy munkának. Pláne, hogy mindig megállapítom, milyen rosszul írtam.:)
Azt szeretném, ha egy az egyben át tudnám tölteni ide az egészet, kb. három kattintással, igen, lusta vagyok.

A többiek:
Joey
PuPilla és a hasznos instrukciók

UPDATE (21:01-kor): Hűűűű, ez kegyetlen. Hatvanhat bejegyzést mentettem el ide, aztán a blogspot háromszor igazoltatott, miszerint nem vagyok robot. Féltem, hogy kicsuk a saját oldalamról, ezért áttértem a Wordre. Az Olvasmánylista c. oldal alapján haladok, most fejeztem be a "D" betűt. Orcátlanul kevés az ebbe a blogba írt bejegyzés.
Két postot csak úgy találtam meg, ha az adott hónapra kerestem rá (pl. "2010 november Amadea"), mert Chris Moore egyik könyvénél csak a megosztás opciót kínálta fel a Google, a Bűbájos Maryt pedig egyszerűen nem találta.
Amikor így keresgéltem, láttam a többi postot is, a verseket, idézeteket, képeket, körkérdéseket, listákat, megjelenéseket, borítókat, és még sok mindent. Meg persze a rengeteg kommentet. Ha nagyon precíz lennék, ezeket is lementeném, de hiába bírom nagyon jól a favágómunkát (kivéve, ha szingularitással kapcsolatban kell tárgymutatózni), erre már nem vagyok hajlandó. Egyrészt túl macerás, másrészt én előre szeretek nézni, sokszor érzem úgy, hogy az elmúlt dolgok lesúlyoznak, érzem az avas ízüket a számban, a poros szagukat. Mert elmúlt. És ami elmúlt, magunk mögött kell hagyni, legalábbis nekem, ráadásul túl jó a memóriám. Nem szeretek arra emlékezni, mennyire indulatos voltam annakidején, milyen rondán beszéltem (most is elég cifrán tudok káromkodni, de már nem fűzök öt szitkot egy mondatba - egy nyolcszavas mondatba), és emlékszem, melyik postnál támadtak meg trollok, az se volt egy pepsi érzés.
Ugyanakkor nem akarok mindent veszni hagyni, a Dennis Lehane könyveiről írt postokat, A Manderley-ház asszonyáét, azt a tényt, hogy 2007-ben olvastam Az időutazó feleségét és Juen ajánlotta kommentben. Rövid időn belül elmentem a Szandiba és 10% kedvezménnyel megvettem, aztán rögtön elolvastam, azóta is hálás vagyok az ajánlásért. És ugye, mennyire máshogy csináltam akkor a dolgokat? Nem voltam tisztában minden friss megjelenéssel. Nem vettem regiment könyvet, és nem szankcionáltam magam, nem tornyoztam fel több kupacnyi olvasatlan kötetet. Nagyon máshogy írtam (szerintem bődületesen rosszul:D) 2006-ban, amikor elkezdtem blogolni, és most, 2013-ban. Már el is felejtettem, hogy anno egy kis fülszövegszerűséggel kezdtem a postot, amelyben az utolsó mondat pontpontponttal ért véget, utána jött a véleményem. De a mai napig egy tetszetős idézet díszeleg a bejegyzés legelején (kivéve, amikor nem találok érdekes mondatot vagy párbeszédet, vagy nincs hozzá kedvem) és a végére leírom néhány adatát.
Valamiért a blog... szellemiségét is másnak érzem, mint egykor. Régen annyira lelkes voltam, talán így lehet pontosan megfogalmazni. Most is nagyon szeretem a blogomat, de már máshogy viszonyulok hozzá. Kevésbé vagyok intenzív, hebrencs, nyitott. Váá, egyszer szeretnék olyat csinálni, hogy újraolvasom egy régi könyvem (mondjuk pont Az időutazó feleségét, már évek óta érik, csak hát annyi könyv van...), és egy postba rakom az új és régi irományom róla. Markáns lesz a különbség, az biztos.
Juj, és mennyi szart elolvastam... tök ciki, de Coelhótól nem egy izét olvastam, rengeteg Koontz, Jackie Collins díszeleg a listán. Nem szégyellem őket, mert akkor erre volt szükségem, és néha szükség van a rossz könyvekre (amiket akkor egyáltalán nem éreztem rossznak), de néha kicsit verem a falba a fejem, hogy ha anno kicsit tudatosabb vagyok, mennyiv... igen, mennyivel előrébb lennék most. Megtaláltam egy régi listát, amin híres művek vannak, olyanok, amiket halálunk előtt illene elolvasni. Hát, szégyen, milyen keveset olvastam el azóta:D


2013. szeptember 13., péntek

Tetszik

A bejegyzésnek nincs különösebb célja, csak reggel bambulásztam a neten és belefutottam a könyves.blogon az Utazó Olvasóról szóló postba, van benne vicces utaskategorizálás is.
Amikor még csak otthon laktam, nagyon vágytam az utazás közbeni olvasásra is, de ott hamar el lehet jutni egyik helyről a másikra, messze nem az az élmény, mint a bkv-zás közbeni olvasás, amit nagyon szeretek, ennél csak a vonaton jobb elterpeszkedni egy könyvvel, és ezért leszek nagyon agresszív, ha nem hagynak ott olvasni. És szívesebben ülök le olvasó ember mellé, olyan, mintha közösséget vállalnék vele. Emlékszem egy nénire, hazafelé olvastam, ő Jókait olvasott, én Sherlock Holmest, megkérdezte, melyik kiadó adta ki, és olvastunk tovább, az utazás csendes örömében, mert kivételesen sem üvöltő csecsemő, sem egy csapat bunkó nem volt a kocsiban.
Szeretem az olvasó embereket, na.


Jön a Kraken!

Jön a Kraken! És mindenkit felfal, nemcsak Londont, hanem az ízletes magyar Miéville-rajongókat is!


Szeptember 19-én érkezik China Miéville második műve az Agave gondoskodó csápjai alatt, a boltjukban már előrendelhető 35% kedvezménnyel, a kétkedők, a türelmetlenek és a félénkek pedig itt elolvashatnak belőle hetven oldalnyi részletet.
Ez a fülszövege:

"A londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik a világ egyik legnagyobb preparált polipja, az Architeuthis dux. A megmagyarázhatatlan bűncselekmény – miként kerülhetett ki a gigászi üvegtartály a bezárt teremből? – azonban csak a kezdet, amely még ennél is bizarrabb események láncolatát indítja el.
A fejlemények szökőárként sodorják el a rendkívüli példány preparátorát és egyben a bűntény felfedezőjét, Billy Harrow-t. A racionális tudóst elnyeli a modern London mágikus birodalma, ahol szekták vívják vallásos bandaháborúikat, a kultuszrendőrség az apokalipszis elhárításán fáradozik, és groteszk orgyilkosok dolgoznak az embernek már semmilyen értelemben nem nevezhető maffiafőnököknek.

Billy helyzetét nehezíti, hogy az Architeuthis dux teremtőjeként hirtelen túlságosan is fontos személlyé válik abban a másik nagyvárosban, ahol a lényt valódi istennek tartják. A kérdés pedig innentől már nem egyszerűen az, hogy ki tervelte ki a páratlan bűntényt – hanem az, hogy vajon melyik szekta akarja egy halott isten segítségével elhozni a nagy, végső apokalipszist?

A Konzulváros szerzőjének urban fantasyje sötéten humoros és közben mégis véresen komoly regény; rendkívüli ötletekkel teli utazás egy őrült és titokzatos London szívébe."



Endymion felemelkedik

Október 31-én érkezik a Hyperion Cantos befejező kötete, aminek mindenki nagyon örül.

Így néz ki:


Ez a fülszövege:
"Elérkezett a végső leszámolás napja. Az egyház meghirdeti a mindent eldöntő, népirtással fenyegető keresztes hadjáratot, amely végérvényesen rabszolgasorba döntheti az emberiséget. A világ túlfelén közben felnő egy új messiás, aki a rejtélyes Idegenek szárnyai alatt szokatlan képességekre tesz szert. A messiás neve: Aenea.

Aeneának azonban segítségre van szüksége ahhoz, hogy elterjessze megdöbbentő üzenetét tanítványai egyre népesebb táborában. Útra kel hát védelmezőjével, az egykori pásztorral és elítélt gyilkossal, Raul Endymionnal, hogy teljesítsenek egy utolsó, minden képzeletet felülmúló küldetést, és megfejtsék az egész világegyetem rejtett jelentését. Régi és új ellenségek veszik üldözőbe őket, miközben nyomukban jár a titokzatos Shrike is – szörnyeteg, angyal, gyilkológép –, aki végre leránthatja a leplet származásáról és rendeltetéséről. A Hyperionon pedig, ahol a világrengető kaland a kezdetét vette, minden titokra fény derül: az apokaliptikus igazság feltárja az élet értelmét, és mindörökre meghatározza a galaxist lakó emberiség sorsát.

A nagyszabású tetralógia váratlan fordulatokban bővelkedő, befejező kötete felejthetetlen pontot tesz az évszázadokon átívelő űropera végére."


2013. szeptember 11., szerda

Egymás szemében

"Néha úgy érzem, ez valami személyes játék, valamiféle be nem jelentett versengés folyik, ki a titokzatosabb."

Gillian Flynn: Holtodiglan
Értékelés: 3 hajszál az 5-ből
Kedvenc karakter: Boney nyomozó

Hetekkel ezelőtt olvastam ezt a nyüves könyvet, de nem bírtam rávenni magam, hogy írjak róla. Mert nem tetszett és kicsit dühös vagyok, magamra és a könyvre egyaránt. Pedig istenbizony, akartam szeretni, alig vártam, hogy sorra kerüljön, hogy én is megtudjam, miért ilyen átkozottul izgalmaz ez a regény. Kár, hogy nem jöttem rá, sajnálom, hogy elvett öt napot az életemből.
Az a legnagyobb bajom vele, hogy ez az egész nekem túl... egyszerű. Annyira amerikai, annyira hatásvadász. Nem azt mondom, hogy nincs jól megírva, ellenkezőleg, üvölt róla a precíz szerkesztés, szinte látom, ahogy az írónő centinkét adagolja az információt, és, mint egy dél-amerikai szappanopera, a legizgibb résznél vált nézőpontot, szinte látom magam előtt, hogy a nyelve hegyét is kidugja igyekezetében.

A cselekményről nem tudok többet írni, mert spoileres lenne, jöjjenek a szereplők. Hogyismondjam... kicsit kilógott a lóláb, lehetett látni, hogy mikor mi bukkanhat elő. Ezenkívül: Amy egy hülye picsa, mindentől függően és függetlenül, Nick egy málé majom. Persze nem az ellenszenves jellemek miatt nem szerettem ezt a könyvet, kifejezetten vicces volt, amikor Amy azt taglalja, hogy ha pontosan két percig sír, nagyon szép, és mennyire izgatta mindig a lehetőség, hogy két férfi durván összeverekedjen érte. Nick meg... jaj, amikor leírja, hogy rejszolás után a farka úgy feküdt a combján, mint valami árva kis állat (vagy valami ilyesmi), majdnem sírva röhögtem. Nick pedig tényleg elsírja magát az ominózus hasonlata után.
Nick, fogadj meg egy tanácsot: soha ne bízz olyan nőkben, akik mindent meg tudnak magyarázni.
Tönkreteszik az életed.
Érdekes párost alkotnak, azt meg kell hagyni, az önimádó ribanc és az önsajnáló ideggóc. Mindketten úgy hordozzák gyerekkori sérelmeiket, mint a dicsőség zászlaját. És pont úgy passzolnak egymáshoz, hogy ezek a régi, varasodó sebek vérezni és viszketni kezdenek. Az is érdekes, hogy ki milyen ember az aktuális párja mellett, ki hogyan reagál a másik jellemére. Az pedig nagyon, nagyon veszélyes, ha valaki egy vágyképbe szeret bele. És ha szerepet játszik.

A megoldást, a befejezést túl erőltetettnek éreztem, és még lenne min morfondíroznom (pl. hogy miért kell a házasságot ennyire túlmisztifikálni - nagyon nem értek hozzá, az én szememben olyan, mint egy normál együtt élés, csak vannak hozzá papírok, hogy Amerikában tényleg ilyen manipulatív médiacirkusz van), de nem akarok ezzel a könyvvel többet foglalkozni.
Eléggé lefitymáltam, pedig ennyire nem volt rossz. Sőt, egyáltalán nem rossz, csak nem tudott megérinteni. Jól megszerkesztett, de a "lélek", a vitalitás (éljenek a hülye szavak) hiányzik belőle. Vagy túl sok gagyi krimit meg thrillert olvastam fiatalabb koromban és már nem tudom értékelni az ilyen regényeket.

Ui.: ebben, ill. hasonló témában nekem sokkal jobban ízlett Joanne Harristől a Kékszeműfiú. Neem, Harris nem nyálas, tündibündi szerző, aki limonádékat irkál, ahogy sokan vélekednek róla a Csokoládé filmváltozata alapján.

Eredeti cím: Gone Girl
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Csonka Ágnes
Ár: 3700 Ft




2013. szeptember 9., hétfő

A mágia demokráciája

"A szerelem legnagyobb és páratlan öröme az a bizonyosság, hogy az ember gonoszat cselekszik."

Angela Carter: A kínkamra és más történetek
Értékelés: 5 vörösbegy az 5-ből
Kedvenc novella: A kínkamra

Valamikor, talán tavalyelőtt éppen a blogok között szörföltem, nem tudom, hogy lyukadtam ki entropic a The Bloody Chamber bejegy... de, eszembe jutott. Először cinnamonnál találkoztam a könyvvel, utána entropic blogjában olvastam róla, és teljesen tűzbe jöttem, amikor felfedeztem, hogy magyarul is megjelent, és annak ellenére, hogy szórványosan kapható, sikerült egy mollyal két tábla csokiért elcserélnem. Lényegtelen, de kicsit viharvert, könyvtári példány Szegedről (akkor még nem tudtam, mennyire szívemhez nő a város), két lap kijár belőle, de ahogy öregszem, egyre jobban szeretem, ha a könyveknek története van.

Elképesztő hangulatisága van ennek a pici kötetnek. Olyan, mint meztelenül állni az őszi esti szélben, a hideg belemar a bőrödbe és éget, az ajkad lassan elkékül, körülötted a halálra készülő erdő, a kavargó falevelekkel, aranysárga, sötétvörös és selyembarna színek hullámzó tánca - az avar megzörren, és valami kilép mögötted a fák közül.
A Tündérkirály.
Egy farkas.
Oroszlán.

Angela Carter történeteiben mindig ősz van vagy tél, amelyeket olyan leírásokkal jelenít meg, hogy érezni lehet az őszi erdő fanyar füstillatát vagy a tél csípős hidegét. Körbelengi valami baljós titokzatosság, egyszerre elbűvölő, horrorisztikus mese és bizarr, néhol undorító elbeszélés.
Bevallom, hogy a novellák nagy részénél nem tudom, mi a történet üzenete, mit akart Angela Carter kifejezni; úgy érzem, nem csupán meseparafrázisokról és mitológiai lények táncáról van szó, hanem van valami más is mögötte - csak éppen sejtelmem sincs, hogy mi. Vagy inkább mik, de utánaolvasok, és talán okosabb leszek. Valamennyi a férfi-nő kapcsolat köré szerveződik, a két nem erőviszonyait ábrázolja; a találkozások nagy erejű változásokkal járnak, vagy inkább metamorfózisokkal. Tetszik, ahogy az írónő a valóság és a
képzelet határán egyensúlyozik, a talányos sejtetés.
Az első mű, A kínkamra tetszett talán a legjobban (aki szerette A Manderley-ház asszonyát, ezt is kedvelné), korábban idéztem belőle, jó sok képpel megtűzve. A többi történetet is szerettem, Csizmás Kandúr, a narancslekvárszínű macska pajkos, reneszánsz meséjét, az Oroszlán úr udvarlásának téli, rózsákkal teli kertjét, a farkasmesék vérszagú csendjét. A hóleány és A Tündérkirály bizarr, beteges lázálmok, a gyengéd lelkűek óvatosan olvassák, habár az előbbi csupán két oldal.

Ui.: Igor Karash illusztrációi a kötethez.

Ui2.: Itt elolvasható a kötet, sőt, a végén van egy plusz novella (M. Nagy Miklós fordításában), ami a Nagyvilágban jelent meg.

Eredeti cím: The Bloody Chamber and Other Stories
Kiadó: Európa
Sorozat: Európa Zsebkönyvek
Kiadás éve: 1993
Fordította: Greskovits Endre
Ár: passz


2013. szeptember 7., szombat

Gyönyörű gyermek

"Valamennyien  otthagyjuk olykor egymást a szabad ég alatt, és fogalmunk sincs, miért."


Truman Capote: Mozart és a kaméleonok
Értékelés: 5* csörgőkígyó az 5-ből

Korábban olvastam egy elbeszélést Capote-tól - a Gyönyörű gyermeket Kepes Könyvjelzőjében - és az Álom luxuskivitelbent, és annak ellenére, hogy mindkettőt szerettem, egyik sem készített fel arra a letaglózó, katarktikus élményre, amit a Mozart és a kaméleonok olvasása közben éreztem.
Úgy is mondhatnám, hogy szereztem egy új barátot Ginny néni és Romain Gary mellé, remélem, jól kijönnek majd egymással. Capote-nak egyébként Harper Lee volt a gyermekkori szomszédja és barátok is voltak.:)

Olyan szép dolgokat írtam fel a jegyzetembe, például hogy kísérletezik a formákkal, tényregény, zsurnalisztikus regény, az újságírás, a próza, a tények és fantázia keveredik a Hidegvérrelben, a Meghallgatott imák pedig a tényregény másik formája, de ezzel nem tudom elmondani, mit jelentett nekem ez a kötet. Olyan, mintha Capote nekem írna, olyan formára készült próza nekem, mint Márquez, akit bármikor, bármilyen hangulatban képes vagyok olvasni. Olyan, mintha hazatérnék. És tudom, hogy hülyén hangzik, de úgy érzem, a hangja kicsit hasonló az enyémhez. Elég nagy szentségtörés ilyesmit állítani, de úgy érzem, Capote hasonló monológokat folytat magával, mint én. Ha író lennék és pasi, valószínűleg az övére hajazna a stílusom. Majd megmondom neki, hogy olvassa el a Vándorünnepet Hemingwaytől (ha ugyan még nem olvasta), szerintem abban nagyon is azt érzi, amit ír - ugyanis TC ezt állítja róla. Lenyűgöz, ahogy látja és ahogy leírja a körülötte lévő világot és az embereket.

Képtelen vagyok többet írni róla, ez nekem belső élmény volt, annyira, hogy szavaim is alig vannak rá. Szeretném, ha ezt a könyvet hamar követni a többi négy, ami megvan - milyen jó, hogy tavaly sikerült cserével megszereznem hármat a legújabb Európa kiadványokból, és hogy megvan otthon a Hidegvérrel.

"Az igazi rettegés akkor fogja el az embert, amikor a lelke folyosóin hangzanak fel a kísérteties léptek, meg a lebegő, testetlen fantomoktól, amiket felidéznek."

Eredeti cím: Music for Chameleons
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2009
Fordította: Bart István, Gy. Horváth László, Osztovits Levente
Ár: 2600 Ft


Nna

Jól van, most már zárjuk le, mert mindannyian annyira elfáradtunk ebben (én legalábbis), hogy ennyit már nem ér meg.
Megint mi vagyunk, együtt, a bloggerek, megint megyünk egymás postjaihoz. Én ezt szeretném. Szeretnék hosszú, offolós beszélgetéseket.
PuPilla, igazából szeretnék egy kezdő háziasszonyok főzős blogját, baboskendo.blogspot.com lenne a címe, mit szólsz? Ott ökörködhetünk egész éjszaka, meg a másik két blogon is.

szeee, Nima, Gretty: egyikőtöket se akartam megbántani vagy birizgálni, mindannyiótokat szeretlek és szeretnék veletek kapcsolatban maradni.

Ha valakit megszúrtam (itt, a mi közösségünkben), bocsánatot kérek.

Most pedig megyünk biciklizni, remélhetőleg nem esek el, mert két napja rohadtul szédülök. Zárjuk le ezt a témát és menjünk tovább.

Kalimera küroi - legyetek boldogok...

Mindenkinek egy nagy, rózsaszín, nyálas puszit küldök:D

Egy igazi viktoriánus mese

A metrón kezdtem el olvasni A kínkamra és más történeteket Angela Cartertől, úgy gondoltam, elolvasom az első novellát belőle, amíg utazom, aztán eldöntöm, mibe kezdek, addig meg ez parkolópályára kerül. Hát, a többi könyv lesz mellőzve, mert az első, a címadó mű az első pár oldal után megfogott, úgy ültem a helyemen, mint akit odaragasztottak.
Még csak a novella felénél járok, de mindig így képzeltem el egy gótikus történetet, mindig erre a hangulatra vágytam, amikor ilyen történetet kerestem. Sajnálom, hogy Angela Carter nem egy egész regényt szentelt ennek az ötletének.
Ajánlom elsősorban Nimának, aki odavan az ilyen dolgokért.
Néhány hangulatos kép hozzá:

Kép innen
"Karmazsinvörös bársonnyal párnázott bőrdobozban már várt rám a gyűrű, egy galambtojás nagyságú tűzopál, sötét óarany bonyolult karikájába foglalva. Öreg dajkám, aki még mindig anyámal s velem lakott, görbe szemmel sandított a gyűrűre: az opál balszerencsét hoz, mondta. De ez az opál a férjem anyjának és nagyanyjának gyűrűje volt, azelőtt pedig annak az anyjáé, s egy ősük Medici Katalintól kapta... időtlen idők óta ezt viselte minden menyasszony, aki a várba ment."
Kép innen

Kép innen
"Így hát az operában lágyan omló, fehér muszlinruhát viseltem, melyet mell alatt selyemszalag fogott át. És mindenki engem bámult. Meg az ő jegyajándékát.
Ez a jegyajándék a nyakam köré fonódott. Két hüvelyk széles, rubintos nyakravaló, akár egy rendkívül becses torokmetszés.
(...)
Láttam, hogy az aranyozott tükrökben az olyan szakértő méregető szemével figyel, aki lovakat vesz szemügyre, sőt úgy, mint a háziasszony a piacon, aki a vágást ellenőrzi a tőkén. Addig sohasem láttam, vagy legalábbis nem vettem észre ezt a tekintetet, ennek tisztán érzéki mohóságát; és ezt a monokli a bal szemén furcsán felnagyította. Amikor láttam, hogy sóváran figyel, lesütöttem a szemem, de elkapva a tekintetemet róla, magamat pillantottam meg a tükörben. És hirtelen úgy láttam magam, ahogy ő látott, sápadt arcomat, ahogy az izmok vékony huzalként feszülnek meg nyakamon. Láttam, mennyire részemmé vált az a kegyetlen nyakék. Ártatlan és behatárolt életem során először éreztem magamban a romlottság képességét, amitől elállt a lélegzetem."
Kép innen
"És ó, a vára. A hely mesebeli magányossága; a ködöskék tornyok, a várudvar, a dárdás kapu, a vára, mely a tenger ölén fekszik, tengeri madarak vijjognak ormai körül, az ablakok az óceán zöld és bíbor, semmibe vesző kezdeteire nyílnak, s a dagály fél napra elvágja a szárazföldtől... az a vár, mely sem a földhöz, sem a vízhez nem tartozik, a titokzatos, kétlaki hely, mely szembeszáll a föld és a hullámok anyagszerűségével, s egy hableány melankóliáját idézi, aki a sziklán ülve örökké a távolban réges-rég vízbe fúlt szerelmére vár. Az a kedves, szomorú, szirénes hely!"
Kép innen
"Hozzásimultam, mintha csak az adhatna erőt a fájdalom elviseléséhez, aki okozta."
Kép innen

Kép innen
Kép innen

Kép innen

Kép innen


"Úgy látszik, megszokott bagariaszagának a könyvtár volt a forrása. Sor sor hátán borjúbőrbe kötött könyvekből, barnák és olajzöldek, aranyozott betűk a gerincükön, az oktáv méretűek ragyogó skarlátvörös szattyánban. Dúsan párnázott bőrkerevet a pihenéshez. Kitárt szárnyú sast mintázó olvasópolc, melyen Huysmans Là-bas-jának egyik kiadása feküdt nyitva, valamelyik túl kényes magánnyomdából; úgy kötötték be, akár egy misekönyvet, rézverettel, színes üveggyöngyökkel. A süppedős szőnyegek a padlón, melyek az ég kékjét és a szív legbecsesebb vérének vörösét váltogatták, Iszfahánból és Bokharából származtak; a sötét faburkolat ragyogott; a tenger megnyugtató zenéje hallatszott, és almafával raktak tüzet. A lángok végigvillództak a könyvek gerincén, melyek az üvegajtajú szekrényben ropogósak és újak maradtak."
Kép innen

Kép innen
"Egyetlen kulcs maradt a karikán, melyről még nem esett szó, és sokáig tétovázott fölötte; egy pillanatig azt hittem, elválasztja társaitól, visszacsúsztatja a zsebébe, és magával viszi.
- Az milyen kulcs? - kérdeztem, mert évődése vakmerővé tett. - A szíved kulcsa? Add ide!
Tantaluszi kínokat okozva lóbálta fejem fölött a kulcsot, nyújtózkodó ujjaim számára megközelíthetetlenül; az a csupasz, vörös ajka oldalra húzódott a mosolytól.
- Ó, nem - mondta. - Nem a szívem kulcsa. Ez a kulcs inkább az infernómé.
(...)
- Minden férfinak kell egy titok, legalább egy, a felesége előtt - mondta. - Ígérd meg, halovány arcú zongoristám; ígérd meg, hogy a karikán lévő összes kulcsot használod, ezt az utolsó kicsit kivéve, amit mutattam neked. Játssz mindennel, amit találsz, ékszerekkel, ezüsttányérokkal; hajtogass papírcsónakokat a részvényeimből, ha ez örömet szerez neked, és küldd utánam a vízen Amerikába. Minden a tiéd, minden nyitva áll előtted - azt a zárat kivéve, amelybe ez az egy kulcs illik."
Kép innen

Kép innen