A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Moskát Anita. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Moskát Anita. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 6., szerda

A föld rabjai

Az utóbbi időben megcsúsztam a könyvek értékelésével, amit néha elbliccelek és bepakolom őket egy postba, pár mondatban jellemezve őket, de néhányan - a Horgonyhely, az Abban a Házban és Az elszúrt idő nyomában - annyira tetszettek, hogy megérdemlik az osztatlan figyelmet.

Moskát Anita: Horgonyhely

Sokféle könyvet szeretek. Az édes kis semmiségeket (Gavalda jobb napjain), az agykikapcsolókat (A szobalány), a kemény krimiket (Block vagy Lehane), a besorolhatatlan rétegkönyveket (Marija Morevna), a bölcsészkedőket (Mindenem), a formabontókat (Az ötödik évszak), a szép nyelvezettel bírókat (Az órák), és még sokat. Ennek az a titka vagy mije, hogy képes vagyok a maguk műfajában értékelni őket - egy könnyed, az amerikai Délen játszódó regénytől nem várok el olyan magvas gondolatokat és összetett témákat, mint Lionel Shrivertől, neki viszont nem nézem el a bullshit-megoldásokat. A hatásos folytatás az lenne, hogy "de a kedvenceim...", ám rájöttem, nem tudnék egy, általam érvényesnek gondolt kategóriát elsőnek kinevezni, úgyhogy maradjunk annál, hogy a falhozvágós, élveboncolós, okos, kíméletlenül szembesítő könyvek megkülönböztetett figyelmet szoktak tőlem kapni. Az ember sokáig emlékszik arra, hogy egy halom telenyomtatott papír azt az érzést váltotta ki belőle, hogy rozsdás kampókkal tépkedik a beleit.
Ó, igen. Az irodalom nem kedves hely. Ki lehet párnázni puha kis vacokká boldog befejezésekkel, ahol senki nem hal meg és mindenki szeret mindenkit, de nem ezért lesz az emberiség egyik legnagyobb teljesítménye-eredménye. 
A Horgonyhely világa nem kellemes hely. A terhes nők és a hajón született emberek kivételével mindenki ahhoz a helyhez van láncolva, ahol világra jött, és csak bizonyos távolságot képesek megtenni. Ebben a világban a terhes és fogamzóképes nők kezében összpontosul a hatalom, a férfiak alávetettek, a csecsemők nem kívánt melléktermékek - de nem szabad azt hinni, hogy egy vérgőzös-feminista, elvakult könyvről van szó; nem akarok izé lenni, de Moskát Anita annál sokkal okosabb és élesebb szemmel bíró ember ahhoz, hogy egyáltalán megforduljon ilyesmi a fejében. Ebben a könyvben nincs jó és rossz oldal, a nők és a férfiak nem sorolhatók be egyik kategóriába sem - amelyekről tudjuk, hogy valójában csak a mi fantáziánkban léteznek -, de még csak a klasszik szürke sincs a fekete és a fehér helyett, ugyanis mindenki hoz erősen vitatható döntéseket, amelyeket az olvasók habitusuktól függően (ha akarják) gondolhatják jónak vagy rossznak.
A Horgonyhely ún. matekozós regény; a világa nincs szélesebb kontextusba helyezve, nincsenek hosszas, leíró részek a helyhez kötöttség okáról, minden információ bele van dolgozva a cselekménybe, és ahogy haladunk előre, úgy bomlik ki a lelki szemeink, a képzeletünk előtt ez a furcsa, kegyetlen világ. Nem tudom, Anita mennyit dolgozott (azon kívül, hogy sokat) ezen a könyvön, de sokkal átgondoltabbnak látom, mint a Bábel fiait, jobban egyben van, kompaktabb. A társadalom felépítése logikus és végiggondolt; olvasás közben felmerült bennem néhány kérdés pár aprósággal kapcsolatban, az egyik most is bennem motoszkál - októberben olvastam, egy nagyon feszült időszakban, ezért nincs meg minden részlet a fejemben -, de nem akarok leégni mindenki előtt és az eseményeket tekintve tényleg lényegtelen apróságról van szó.

A megjelenése óta érdekelt a Horgonyhely, de... hát, be voltam fosva, hogy gyomorforgató részek lesznek benne, kitör rajtam mindenféle képzelt fájdalom, mint amikor a medika az anorexiáról olvas, rosszat álmodom (kuss, a Bábel fiairól is álmodtam), de semmi bajom nem volt, nekem ez egy unikális, nagyon-nagyon érdekes, egyedi történet volt, aminek kapcsán el lehet mélázni az emberi természetről, a döntések mögötti érzelmi és értelmi motivációkról, és ezek itt gyönyörűen vannak levezetve.

Ui.: Nem kellene ebbe belemennem, de a könyv értékeléseiben felbukkan az összes olvasói baklövés. Igen, szerintem ez létező jelenség, ami olvasott és ennek megfelelően tájékozott-értelmes embereknél nem bukkan fel. Mindenkit érhet meglepetés, mindenkit megcsalhat a radarja, mindenki találkozhat rossz szakaszban egy könyvvel; ebbe a mondatba mindenki képzelje bele az összes PC-mentegetőzést, de vannak nonszensz dolgok - nemcsak a Horgonyhelynél, hanem általában véve. Ide tartozik a szimpatikus szereplők hiánya, mint vélt hiányosság vagy negatívum; a borító csábító szépsége mint a vásárlás-olvasás egyedüli indoka - nézd már meg, mi van ezen a borítón; az, hogy ez egy ellenszenves, depresszív világ, ahol soha senki nem mosolyog; a világ nem egyedi (!), a nők nem képesek a könyvben leírt tettekre stb. 
Sok, a könyv (vagy bármilyen könyv) nemtetszését indokló érvet el tudok fogadni, de néhányon nem ártana elgondolkodni (ezért is olvassuk őket), mint amit Jonathan Strahan SFF-válogatásánál is írtam az "ezek nem is a legjobb novellák"-nyöszörgés kapcsán. Ez a... nőj már fel, bameg-kategória. És nem azért mondom, mert Anitával rajolni szoktunk, évente kb. két szót beszélek vele és már elmúltam 12, de tanuljon már meg mindenki olvasni.

Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2015
Ár: 3490 Ft







2014. június 14., szombat

"Amit egyszer a toronynak adsz, többé nem kérheted vissza."

"A romok mögött, a város szívében, ahol az utak sugarai összefutottak, állt a torony maradványa.
Anyja a mesékben gyönyörűnek festette le, márványbordájú és zafírszemű szobrairól beszélt, erkélyek alatt hajló akvaduktról és hozzá csatolt függőkertről, ahol húsevő növényeket nevelnek, de Arzén csalódott. A torony szürke volt, mintha pernye fedné. Hét-nyolcemeletnyi csonk maradt belőle, tetején hasadék tátongott, mintha villám mart volna bele. Körülötte törmelék: szilánkosra repedt faldarabok, egymásra halmozott toronymorzsák kőből és a néhai palaburkolatból. A kupac tetején egy félarcú nőszobor egyetlen karjával az égre mutatott."

Moskát Anita: Bábel fiai

Kb. harminc oldal olvasás után éjszaka a toronnyal álmodtam. Szolid homokvihar kanyargott körülötte spirál alakban, az egész snitt szépiaszínű volt és egyetlen mondat kísérte: Vérből és átkokból építették. Ebből néhányan azt a következtetést vonták le, hogy nem tetszik a történet, pedig azok a könyvek, amelyek nagy hatással vannak rám, valamilyen módon átlépik a határokat, beleeszik magukat a lelkembe, belopóznak az álmaimba vagy csak hetekig a gondolataim között forognak, mint mondjuk a Száll a kakukk fészkére - ráadásul elég élénk álmaim vannak, a kedves szerint az álmaimban élek. Ne higgyétek, hogy ez jó, általában negatív élmények, érzések "csapódnak le". Biztos van, aki halálra röhögné magát rajta, de vicomte rendszerint elborzad rajtuk. Azonban a bábeles álmom kifejezetten visszafogott volt, ezért se értem, miért hitték azt páran, hogy nem szerettem a regényt - többek között Anita is!
A legerősebb benyomásom az, hogy mennyire érzékletes ez a könyv. Érezni a mosdatlan, verítékező testek szagát, a sikátorok bűzét, a szélben kavargó homokot, ahogy csikorog az emberek fogai között, a tűző nap feketére égeti a bőrüket. Nem, ez nem egy kedves regény, és bármennyire röhejesen hangzik, a fantáziaelemek ellenére realisztikus, mintha tényleg Bábelben járnánk, igaz, Moskát Anita képzeletbeli, ugyanakkor nagyon valóságosnak tűnő Bábelében. Ha választani lehetne néhány leírás közül, amelyek a várost és históriáját ábrázolják, az övére voksolnék. Mivel korábban beleszagoltam egy másik írásába, nem lepődtem meg a stílusán, az éleslátásán vagy azon, amit egyesek durvaságnak vagy kegyetlenségnek neveznének - szerintem csak pontosság és reális emberismeret. Mondjuk, azt hiszem, egyébként se
Kép forrása
hökkentett volna meg, az antennáim ritkán tévednek.
"Miről szavaztatok? - kérdezte Arzén sorozatosan Hananiástól, aki végül kikerülte a választ. A lezuhant vízköpő elterelte a figyelmüket, ő pedig feladta a faggatózást. Hananiás életáldozatot kért a néptől, pedig még Léonard Château sem tette soha, még ő is beérte a könyökből megcsonkított, gyomorfekélyes, félfülű vagy félszemű munkásokkal, a tüdőbajos vagy elgörbült gerincű áldozókkal, akik a torony szilárdságáért adták az egészségüket."
Habár a történet több szereplőt mozgat, az igazi főszereplő maga a torony, ő áll a középpontban és minden szál tőle indul ki és hozzá vezet, az események igazi mozgatórugója. Ahogy haladtam előre, egyre erősebbé vált az érzés, hogy a torony nem pusztán egy malterral összetapasztott kőhalom, hanem valami, ami életre kelt, pontosabban felébredt. Mi ez a dolog? Az isteni akarat szócsöve, egy eretnek bálvány, vagy a hozzá imádkozó, neki áldozó, őt építő hívők elegye?  A kínból, engedelmességből, vak hitből, vérből, verejtékből és a neki adott testrészekből lakmározó, ugyanakkor örökké éhes torony a személyiséggel bíró, régi házakra emlékeztetett, amelyek mágnesként vonzzák a körülöttük élőket - és azokat is, akik akár egy másik világban élnek.
Ilyen a festő Dávid, aki lassan teljesen megvakul. Az esetre nincs orvosi magyarázat, az egyetlen nyomot a fiú ismétlődő álma jelenti - a torony hívja magához. Az ő története a mai Budapesten játszódik, kicsit aggódtam és idegenkedtem attól, hogyan szövi össze a két szálat Anita, mennyire lesz hihető. Az álmok terén maradó megoldásra tippeltem, de egész más kerekedett ki belőle - bármennyire valósnak hat, mégiscsak fantasyről van szó.:) De inkább hibridnek tekintem a könyvet, amelyben több műfaj elemei elegyednek, én pedig nagyon szeretem a nem beskatulyázható történeteket.
A másik emberi főszereplő Arzén, a vallást alapított próféta, Léonard Château fia. A toronyhívők klasszik szektának tűnnek, érdekes megfigyelni, mire képes egy karizmatikus vezető és a megszállott emberi hit, ill. mi mindent képesek megtenni az üdvözülésért az egyetlen, szent igazság nevében. Belelátunk a vallás mögötti indítékokba, megismerjük a próféta köpenyébe burkolt embert, aki ugyanolyan közönséges halandó, mint mi, és akit megnyomorított a megszállottság - a körülötte élőkkel együtt. Talán ezért olyan kegyetlen ez a regény, nem idealizál és nem szépít, nagyon éles fényű tükör. Nehéz a szereplőket megkedvelni, talán egy-két kivétellel nem is lehet. Dávid önző, makacs és türelmetlen, fikarcnyit nem érdekli a többi ember, csak a célját akarja elérni. Arzén képtelen kilépni az apja árnyékából. Hiába ő a város ura és a főpap, nem törődik az építkezéssel, a hívőkkel és hogy a tanács tagjai miket művelnek a szeme láttára. Nem látja, mert csak a saját sebei érdeklik, és ha nem lenne valaki, aki kirángatja az önsajnálat gödréből, képtelen lenne elengedni a fájdalmát. Pedig muszáj, különben felemészti.

Nehéz elhinni, hogy a Bábel fiai egy fiatal író első regénye, pontosabban Anita ezt tekinti elsőnek, holott ez a ötödik kézirata. Ügyesen váltogatja a nézőpontokat, mutatja be az indítékokat, nézőpontokat, a leírásai meg olyan érzékletesek, mintha egy festményt szemlélnénk. Állati kíváncsi voltam rá, mit hoz ki a bábeli torony históriájából, amit a Biblia pár sorban említ, mégis annyira érdekli az embereket és rengeteg alkotás foglalkozik vele. Az eredmény egy szuper regény lett. Remélem, a ************* is kiadásra kerül.

Kiadó: Gabo
Sorozat: Gabo SFF
Kiadás éve: 2014
Ár: 2990 Ft
Anita blogja
A könyv pinterest boardja