Évzárás 2021

 Az év eleje teljes erőbedobással rám vetette magát, a munka a korábbi évek tapasztalatától eltérően semmilyen gyengéd kezdést nem volt hajlandó produkálni, hanem egy gőzhenger kíméletlenségével támadva totálisan kilapított minket, pedig éppen elég sokk volt a hajnali két óráig tartó kukorékolás után átállni a hat órás ébresztőre. Ezáltal csak hétvégén maradt elegendő kapacitásom az írásra és inkább a könyvértékelésekre tartogattam az időmet és az energiámat, mondván, egy zárást (miközben nemsokára napi hármat-négyet kell magamból kipréselni) bármikor összedobok (ahha).

Beszerzések:

Összesen 43 darab könyvet szereztem be, 13-mal többet, mint 2020-ban. Sajnos voltak köztük olyanok, amelyeket elolvasva megállapítottam, hogy mind a beszerzését, mind az olvasását nyugodtan kihagyhattam volna az életemből, ezért idén megpróbálok visszaszokni a könyvtárba és könyvtárközi kölcsönzéssel vagy előjegyzéssel megkaparintani azt, amit valaki dühítő módon elhalász előlem.

A 43 beszerzésből 36-ot már elolvastam; az imponáló számot jócskán megdobja, hogy már korábban olvasott köteteket is beszereztem, és ötöt már idén olvastam. Még ebben az évben szeretném elolvasni a maradékot is, ezzel kipipálhatnék egy olyan évet, amelynek minden egyes beszerzését már elolvastam, nekem ez mindig egy vágyott könyvmoly-teljesítmény volt.

Olvasások: 

Összesen 72 darab könyvet olvastam el - a számot jelentősen megdobja a kétszeri Monstress újraolvasás -, ami nyolccal több, mint a 2020-as. Az élt bennem, hogy kevés emlékezetes könyvvel találkoztam, de az alanti listát elnézegetve ez nem teljesen helytálló; talán csak kisebb odafigyeléssel olvasok (ami szomorú, de ez van) és kevésbé hagynak mély nyomot, mint a tizenévesen, nyári szünet alatt, telje odafigyeléssel olvasott történetek, de ugyanez áll a nyaralás, a szabadság alatt kézbe vett kötetekre is.

Ők voltak azok, akik tetszettek és túlélték a finnyás átrostálást:

Dary Gregory: Afterparty

Celeste Ng: mit sohase mondtam el

Walter Tevis: Vezércsel

Robert Galbraith: Zavaros vér

Stuart Turton: velyn Hardcastle 7 halála

Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis

Rose Tremain: Gustav-szonáta

Ken Liu: Az istenekkel nem lehet végezni

Maggie O'Farrell: Vagyok, vagyok, vagyok

V.E. Schwab: Addie LaRue

Mario Puzo: A keresztapa

Kate Atkinson: Élet az élet után

Marie Aubert: Felnőtt emberek

Carmen Maria Machado: A női test és más összetevők

Brit Bennett: A halványuló fél

Marjorie Liu - Sana Takeda: Monstress - Fenevad

Volt pár könyv, ami megrázó voltával emelkedett ki a mezőnyből, de ezeket sok esetben nem jó érzés olvasni - ők a tipikus falhozvágósok. Ilyen volt a Macskaszem, a Szép sötét Vanessám (ezt határozottan soha többé nem akarom látni), a Kosztolányi Dezső és a Kéjutca.

Szerencsére viszonylag kevés lesújtó olvasmánnyal találkoztam, ilyen volt a Fullasztó tél, Az iskola Topekában, a Tízezer ajtó és a Kódfejtő.

Tavaly is voltak olyanok, akiket nagyon vártam, ám sajnos csalódnom kellett: Énekelek, s táncot jár a hegy (Belle_Maundrell értékelése sokkal jobban tetszett, mint maga a könyv); Egy házasság helyzete (Nick, ez mégis mi volt?), a Hol vagy, Madison Culver? (Rene, most komolyan, meg ne lássam még egyszer, hogy ilyet művelsz!).

2021 az újraolvasások éve volt, nem is emlékszem, hogy lett volna év, amikor ennyi régi kedvencet vettem volna elő. A minőségi felülvizsgálat azt az eredményt hozta, hogy - legnagyobb megkönnyebbülésemre - még mindig kompatibilis vagyok az alábbi regényekkel; talán már nem kerülök totálisan a hatásuk alá, kevésbé érzem át a misztikus hangulatukat, bizonyos fordulatok más perspektívába kerülnek, de attól még ugyanúgy különleges helyet foglalnak el a könyvmolyszívemben.

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Robert Galbraith: A selyemhernyó

Dennis Lehane: Hideg nyomon

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Marjorie Liu - Sana Takeda: Monstress (2x)

Joanne Harris: Csokoládé

Rebecca Wells: A vagány nők titkai

Rebecca Wells: Vagány nők klubja

Gabriel García Márquez: Száz év magány

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

Alice Hoffman: Átkozott boszorkák

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Joanne Harris: Kékszeműfiú

Sikeresen teljesítettem a VCs-t, pontosan tizenkét könyvet sikerült végigolvasni, hármat pedig félbehagytam; nem sajnálom ezeket, mert legalább ők is lekerültek a várólistáról és nem nyomasztanak, hogy mióta várnak a figyelmemre. A Jótét lelkek nekem valónak tűnt, igazi society punknak, de halálosan unalmas volt, a Világok őre az infantilis stílusával kergetett az agybajba, a Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszakához pedig én voltam kevés, amit nagyon sajnálok, de keresni fogom azokat a Rushdie-kat, amelyek A firenzei varázslónőhöz hasonlóan elbűvölnek.

A többiek évzárása:

Dóri

Katacita

Lobo

Zakkant

Nita

Heloise

Évzárás 2020

Milyen év volt 2020? Ha egy kördiagramon ábrázolnánk, alighanem körömhegynyi vastagságú lenne azoknak a szelete, akik boldog vagy elégedett évet zárhatnak. Én sem tartoznék közéjük, nemcsak a vírus miatt.

Könyves szempontból elég döcögős évet tudhatok magam mögött, de amikor orrig ér a szartenger, a hobbik szorulnak az utolsó utáni helyre. Nem bírtam koncentrálni, nem tudtam elmélyedni a történetekben ebben a roppant feszült évben, csak a legerősebbek tudtak áttörni azon a betonfalon, ami körém épült. Az igazán jó könyveknek ez (is) a fokmérője; a legmélyebb apátiából is képesek kirángatni, az internet minden csodája eltörpül mellettük és az sem zavar, hogy másnap hajnalban a szokásosnál is kimerültebbnek érzem magam.

Szerintem tavaly értem el az egyéni rekordomat, összesen 30 könyvet szereztem be, amiből csak 12-t olvastam még el, de ami késik, nem múlik. Nálam a nagyszámú beszerzés egyértelműen pótcselekvés volt, ill. megvan az a roppant hülye szokásom, hogy egy hobbinál hamar elérem a mániákus szintet, utána elvesztem iránta az érdeklődésem és némi szünet után az imádat beáll egy normál szintre. Kicsit kimerítő kivárni ezt a szakaszt, de ez legyen a legnagyobb baj.

Összesen 64 könyvet olvastam el, ami nem sok, de még mindig jobb, mint amire számítottam. A jó hír, hogy viszonylag sok emlékezetes könyvet olvastam és egyre se tudnám mondani, hogy olvashatatlanul rossz volt. Van abban valami, hogy a kevesebb több - a kisszámú olvasmány jobban belopja magát az emlékek közé, nem folynak össze annyira a történetek, mint évi 100 olvasmány esetében.

Ők voltak a legjobbak:

 Donna Tartt: A kis barát - 2019. végén kezdtem el és már akkor tudtam, hogy 2020 legjobb olvasmánya lesz, ez nem volt kérdés;

Tom Sweterlitsch: Letűnt világok - alaposan meglepett ez az időutazós műfajmix, élveztem minden sorát;

Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról - olyan gyönyörűen fonja egybe a szavakat, hogy az már gyógyító hatással bír a lélekre, persze a briliáns fordítás nélkül nem lenne lehetséges;

Hillary Jordan: Mudbound - Sárfészek - roppant olvasmányos, mégis erős regény a második világháború utáni Délen;

Truman Capote: Hidegvérrel - az ikonikus tényregény engem is lebilincselt. Iszonú részletes, de imádtam minden sorát. Esküszöm, hogy nem tudatosan szedtem össze a déli államokban játszó könyveket, ettől függetlenül szerepelnek ebben a toplistában - nem tudok kibújni a bőrömből, na.:)

Siri Hustvedt: Amit szerettem - elringatott ez a hétköznapi történet hétköznapi New York-i emberekről, meglepően jólesett olvasni;

Ken Liu: A papírsereglet - imádatom tárgya lett ez a novelláskötet, nemcsak az év, hanem életem egyik legemlékezetesebb olvasmánya lesz;

Donna Tartt: Az Aranypinty - hát igen, Donna Tartt jön, lát és győz. Senki nem tud úgy történetet mesélni, ahogy ő, az apró részletektől a nagy egészig összefog mindent, számomra delejes stílusban; 

Maggie O'Farrell: Utasítások hőhullám idejére - a kellemesen szórakoztató regény, ami nem az irodalomtörténet jeles darabja, de annyira jólesik elmerülni benne, mint egy kád meleg vízben;

Sarah Waters: A kis idegen - ó, a gótikus/viktoriánus hangulatú kísértettörténetek a régi házakkal könyvmolyságom kezdete óta a kedvenc csemegéim, ez is közéjük tartozik;

Stjepan Šejić: Harleen - olyan gyanútlanul lapoztam bele ebbe a képregénybe, ahogy Harley sétált be az Arkham Elmegyógyintézet kapuján. Elég megterhelő olvasmány volt egy bizonyos női viselkedésmintáról, komor hangulatú, nagyon szép rajzokkal.

Madeline Miller: Kirké - véletlenül lefelejtettem a sebtiben gépelt vázlatból, pedig mennyire szerettem! A legjobb értelemben véve női történet, érzékeny, de nem csöpögős ábrázolással. Nagyon bírom az újraértelmezett történelmi, mitológiai alakokat, MM izgalmas, hihető történetet kerekített Kirké köré.

A jó hír az, hogy olyan igazán agyszaggató, szemétre való könyvet nem olvastam. Csalódtam Michael Cunningham: Jellegzetes napok és Lionel Shriver: A Mandible család c. könyvében, Harry Dresden rettenetesen fárasztott a Teliholdkórban és Zafón A köd hercegével, Rohinton Mistry többször élve felboncolt az India, India olvasása közben, köpködtem A bukott angyalok házára, hogy milyen béna és dühítően nem tudtam átérezni A dombok halvány képét, de egyiket se akartam a szoba sarkába hajítani.

Több könyvet újraolvastam; Sarah Andersen még mindig megnevettet a Macskapásztorral és a Puha, boldog puffanccsal, Blacksad még mindig nagyon komor és cool. Sajnos a Vándorünnepre egyáltalán nem tudtam figyelni, ezért kénytelen leszek majd harmadjára is elővenni, hogy Hemingwayjel ücsöröghessek a párizsi kávéházakban. Az Amy és Isabelle ugyanúgy lebilincselt, mint évekkel ezelőtt, és A sündisznó eleganciája sem veszített régi fényéből. Jó érzés, hogy bizonyos könyvek kiállják az idő próbáját - és van, aki nem, mint Anita Blake - és bármikor visszamenekülhetek hozzájuk. Folyamatosan beszélnek hozzám a meghatározó olvasmányok - most is egy ilyennel boldogítom magam -, szeretnék, ha újra találkoznánk és én szépen beosztva elő is veszem majd őket. Akárcsak az alvásnak, az olvasásnak is tényleg van gyógyító ereje. Csak azt nem tudom, mit csinálok, amikor elfogynak.:D

A zűrzavaros 2020-ban is teljesítettem a Várólistacsökkentést, összesen 15 könyvet olvastam el. Több idei kedvencet köszönhetek a játéknak; a Mesélj nekik csatárokról, királyokról és elefántokrólt, az Amit szerettemet, A papírsereglet és más történeteket, de nagyon jó volt Az idő gyermekei (pókok!), a Monokróm és a Felix Austria is, az utóbbi kettőt régóta aszaltam a polcon, teljesen érdemtelenül.

A VCs-t leszámítva semmilyen tematikát nem követtem az idei olvasásokban, nem is bírtam volna, és a mániás szakasz elmúltával már nem szeretek annyit szöszölni ezzel a hobbival, mint régen, de nagyon remélem, hogy az olvasás nem fog kikopni az életemből.

A többiek 2020-a:

Dóri

Nima

Ilweran

Nita

Heloise

PuPilla

Shizoo

Évzárás 2019

Ahhoz képest, hogy régen (sőt, még tavaly ilyenkor is) mennyire szerettem az évzárás adminisztrációjával szöszölni, most úgy kellett rávennem magam, hogy az ölembe vegyem a gépet és pötyögjek pár sort zárásként - persze, a munka az oka, abban úgy tobzódik a rendszerezés iránti vágyam, ahogy csak bír és ebből kifolyólag szinte élvezem a linkeskedést a magánjellegű szöszöléseimben.:)

Lássuk, miket harácsoltam össze idén:

Összesen 39 könyvet szereztem be, ami elég visszafogottnak nevezhető. A rekordom eddig 35 volt, ez alá nem sikerült menni - és nem is baj, csupán érdekességként méláztam el felette, a 39 is teljesen elfogadható számomra, bár a könyvespolcok nem igazán osztják a véleményem.

Ezek közül 15-öt olvastam el, A kis baráton nyammogok nagy boldogan, ill. Az elvesztett gyerek történetébe is belekezdtem, de nincs türelmem Elena gondolataihoz, még várnia kell a sorára. Hülye módon azért nem kerítettem még sorra párat, mert sajnáltam zilált, fáradt időszakban elővenni, meg tartogatom őket, mintha jövőre nem jelennének meg érdekes könyvek. Érdekes téveszme, remélhetőleg kialszom magamból.

Az olvasások brutálisan lecsökkentek, aminek a munkától a sorozatokon át sok oka van. Fiatal blogger-és molykoromból emlékszem az idősebbek hasonló tendenciáira; bizonyos darabszám felett már nehezebb dolga van egy-egy történetnek, hogy úgy magával ragadjon, mint tizenévesen szinte bármi, amikor vallásos áhítattal olvastam el mindent - akár egymás után kétszer is -, ami a kezembe akadt.

Nyávogás ide vagy oda, összesen 52 könyvet sikerült elolvasni, amiből az alábbi, sorrendiségtől mentes darabokat tudom kiemelni:

1. Donna Tartt: A kis barát - hiába viszem át jövőre, muszáj itt is szerepelnie
2. Naomi Novik: Ezüstfonás
3. Nathan Hill: Nix
4. John Fowles: A francia hadnagy szeretője
5. Robert Galbraith: Halálos fehér
6. Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb fantasy és science fiction novellái 2019
7. Sam J. Miller: Orkaváros
8. Gillian Flynn: Éles tárgyak
9. Carlos Ruiz Zafón: Lelkek labirintusa
10. Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
11. Eleanor Catton: A próba
12. Isabel Allende: Elmosódó önarckép
13. Brian K. Vaughan - Fiona Staples: Saga 3.
14. Marjorie Liu - Sana Takeda: Monstress: Fenevad 1-2. (Ébredés és Vér)
15. Joe Hill - Gabriel Rodriguez: Locke & Key 1-3.

Volt, aminél borítékolni lehetett, hogy tetszeni fog (Nix vagy a Halálos fehér), volt, ami kellemesen meglepett (Ezüstfonás vagy A francia hadnagy szeretője), ami letarolt (Éles tárgyak). A Strahan-válogatás igazából nem olyan fantasztikus, bőven vannak benne feledhető írások, de a koncepció nagyon kedves a szívemnek, nem tudtam kihagyni, akárcsak az Orkavárost, aminek a közmegítélése korántsem olyan jó, mint az én vélekedésem. Az Elmosódó önarckép igazi kabátkönyv volt, tulajdonképpen faék egyszerűségű történet mondjuk, A próbához képest, de annyira, annyira jólesett, mint a téli futások utáni forró fürdő.

Mosolyognivalóan lelkes voltam a képregények iránt, örültem, hogy végre találtam olyanokat, amelyekbe bele tudok feledkezni és eszembe se jut, hogy csupa betű regényként mennyivel jobb lenne olvasni őket. Sőt, a Monstress Sana Takeda gyönyörű rajzai nélkül nem is működne, ahogy a Saga se lenne olyan arcpirítóan polgárpukkasztó.

Sikeresen teljesítettem a Várólistacsökkentés aktuális versenyszámát, és természetesen jelentkeztem a jövő évire is, habár első nekifutásra sikerült 2019-et írni a polc nevébe... Ezekről szeretnék írni külön postban (ha rá bírom magam venni), meg néhány idei olvasmányomról is, ha máshogy nem, akkor zanzásítva.

A többiek 2019-e:

Nima

Csenga

A 2018-as év zárása

Ma séta közben találkoztunk Ducival, a hordó alakú, rendkívül tömör testű, kaján mosolyú cirmos macskával, aki csábos idomait illegetve rendszeresen belerondít a futásaimba, vagyis muszáj megállni simogatni és jóleső szuszogását hallgatva a járdán görgetni őfenségét. Úgy érzem, Duci jelenése megkoronázta az év utolsó, amúgy napsütéses, meleg napját.

(Ha már hagyományosan eltérek a tárgytól a postjaimban, miért ne legyen ez most is így.)

Haladjunk a havi zárások mintájára, azaz nézzük először a beszerzéseket:

Harminchét kötetet vettem vagy kaptam ajándékba, ami "ér", azaz fel kell tüntetni a havi zárásban - ezen felül hozzám került A szolgálólány meséjének és A vak bérgyilkosnak az új kiadása, a duplikátumok nem érintik a pénzügyi műveletek ráfordításait nem számítanak új beszerzésnek.

A fentiek közül összesen húszat olvastam el, ami nem rossz arány, és képzeletben megdicsérem magam, amiért sok beszerzést szinte azonnal elolvasás követett - bohémebb könyvmoly koromban mindig is erre vágytam, és ezt a törekvést óhajtom a jövőben maximalizálni, amennyire lehet.

Az olvasás terén messze elmaradok a korábbi évektől... illetve nem, ezt most veszem észre; 2017-ben 75, idén 71 elolvasott könyvvel zárom az évet - nagy megkönnyebbülésemre felmenthetem az új, a korábbiaktól gyökeresen eltérő munkahelyemet -, az éves bontásokat visszanézve szinte folyamatosan csökkenő tendenciát mutatok. Már sokan, sokszor kiveséztük, mik lehetnek ennek az okai, Dórinál a laikusok jó tippeket is találhatnak arra, milyen, elsőre fel se tűnő üresjáratokat lehet találni, de én most elintézem egy nagyvonalú legyintéssel: az emberek változnak, más a fontossági sorrend, az élethelyzetek. 

Ami fontosabb, hogy kevés igazán idegőrlő vagy szar könyvet olvastam. Volt pár, amitől többet vártam, de nem éreztem azt, hogy lopta az értékes időmet, és sok jóleső, nagyon jó történetet ismertem meg - nekem ez az, ami igazán számít.

Mindig izgalommal olvasom mások toplistáit, és én is úgy szeretnék egy rendes sorrendet felállítani, de alkatilag képtelen vagyok rá. Minden jó olvasmányomat másért szeretem és igazságtalannak érzem őket versenyeztetni, de egy kicsit megerőltettem magam - és összejött egy tizenhetes lista. Nem, nem tudok már belőle kettőt lefaragni és így is csaltam egy kicsit.

Tehát az én idei, szedett-vedett toplistám:

1. Paul Auster: Láthatatlan
2. Elizabeth Strout: Kisvárosi életek
3. Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve
4. Sarah Perry: Az essexi kígyó
5. Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi
6. N.K. Jemisin: Az obeliszkkapu és A megkövült égbolt
7. Carol Shields: Norah, gyere haza!
8. Toni Morrison: Nagyonkék
9. Imogen Hermes Govar: A hableány és Mrs. Hancock
10. Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek
11. Kazuo Ishiguro: Napok romjai
12. Neal Stephenson - Nicole Galland: A D.O.D.O. felemelkedése és bukása
13. Eleanor Catton: A fényességek
14. Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
15. Elena Ferrante: Aki megszökik és aki marad
16. Virginia Woolf: Egy jó házból való angol úrilány
17. Leïla Slimani: Altatódal

A sorrend viszonylagos, az első három igazából együttesen terpeszkednek a pulpitus tetején, és mindenki beláthatja, hogy Az essexi kígyót nem lehet összehasonlítani a Nagyonkékkel, a D.O.D.O-t Virginia Woolffal, vagy Ishigurót Ferrantéval. Nem egy pályán játszanak - és nem is egymás alattikon, hanem párhuzamosakon.

A rosszakról, a közepesekről, a csalódást okozókról nincs kedvem megemlékezni. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy sajnálom, hogy ennyire szórványosan tudtam az utóbbi időben bejegyzéseket írni - még mindig a magam öröméért, nem a látogatottság végett -, de gondolom sokan éreznek számítógépundort egy monitor előtt töltött nap után, én se vagyok kivétel (ugyanez az oka annak, hogy rémes levélíró vagyok - bocs mindenkitől, fogok válaszolni, bár már nem idén).

Mi van még? Ja, igen, a Várólistacsökkentést teljesítettem és jelentkeztem a következő évire; nem frissítettem az idei teljesítetteket tartalmazó post időpontját, mert csak egy könyvvel bővült az eredeti közzététel óta a lista (Emily St John Mandel: Tizenegyes állomás).

Elkezdtünk a mágikussá vált ágyneműtartóba pakolni és emiatt elhatároztam, hogy azokat a könyveket, amik nélkül tudok élni (vagy egyenesen utálok), elajándékozom a könyvtárnak. Kell a hely, hadd adják a helyüket arra érdemesebbeknek.

A többiek évzárása:

Ilweran

shizoo

Dóri

Nima

Katacita
Tícia

Év végi zárás 2017 - Beszerzések

Lássuk a zárás könnyebbik felét.:) Idén Tavaly 47 könyvvel gazdagodott a magánkönyvtáram és elértem azt az állapotot, amikor nem elhozni kell, hanem visszavinni a szülői házba a könyveket, ha szeretném megőrizni a rendezett állapotokat a lakásban.

Ha jól emlékszem, 2016-ban 50 könyvet szereztem be, és vágytam rá, hogy ez alatt maradjak a következő években, ami éppen hogy sikerült. A molyos polcon egyben nagyobban is megtekinthetőek.

             

Akadtak itt hirtelen felindulásból elkövetett vásárlások, szuvenír, tudatos életmű-gyűjtögetések, tarolt a szülinapi és a karácsonyi dömping, no meg az őszi könyvmegjelenések - annyi jó könyv jelent meg, hogy lassan belefért "az isten pénze se..."-kategóriába.

A csavar fordul egyet, Zoevák és a gyűrött sálam

A debreceni antikváriumok még mindig rendkívül veszélyesek, képesek endorfin termelésére bírni a szervezetet; a négy darab verseskötet és a Hogy el ne fújja mind a szél színtisztán impulzusvásárlás eredménye - az utóbbiból a kedvesnek is van egy példánya, éljen! -, elég lett volna Éluard-t verseit megvenni, ha a tetszési indexből indulok ki. A csavar fordul egyet és a Norah, gyere haza! bőven ráért volna könyvtárból, de az előbbi olyan kis cuki, hogy már csak a mérete miatt sem akartam otthagyni. Az Egyszervolt illatszerek s' azok kicsinyke flaskái egy tüneményes sorozat része, nemcsak cuki, hanem érdekes is, a végén egy vicces történet olvasható, ami a mai napig aktuális.:) Ez volt a soproni szuvenírem (a cicás vászontáska mellett), album módjára lapozgattam. Üvegcsefanatikusoknak kötelező.

Illusiók

Az őszi harácsolást - A nevem Lucy Barton; Alias Grace, A magány kútja; A Mandible család; Az új név története; Olümposz - egyáltalán nem bántam meg, és nemcsak azért, mert mindegyikre volt kisebb-nagyobb kedvezmény, nagyon a kedvemben jártak a kiadók, ez van. Hármat már el is olvastam közülük és mindegyik szuper volt.

A David Gemmell, Elizabeth Strout és Katherine Mansfield-bespájzolást sem bántam meg, szeretném birtokolni a könyveiket, hogy bármikor újraolvashassam őket.

                     

Két könyv beszerzése, A saját szoba és az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, nem került fel a polcra, mert a duplikátumok nem számítanak. Szépek, na, az utóbbit ráadásul megtisztelték a macskák, igazán megérdemeltem egy új példányt (köszi, Vera!).

Mostanában többször szóba került, de a teljesség kedvéért (utoljára) írom le, hogy 2017-ben a 47 kötetből 29-et sikerült elolvasni, ami nem egy nagy siker, de elégedett vagyok vele. Nem tudom, sikerül-e valaha bármelyik év összes beszerzett könyvét elolvasni, de igyekszem.

Magyarán, elköltöttem egy rakás pénzt és ez boldoggá tett, mindenki kapcsolja be a szarkazmus-gombot.

A többiek 2017-es éve:

Nima

Dóri 

Heloise

PuPilla, miután megette a lencséjét

Ilweran
Nikkincs
Nita

Év végi zárás 2017 - Olvasások

Ismét eltelt egy - a világ még megvan, de ki tudja, meddig -, könyveket vettünk, cseréltünk, kaptunk és olvastunk, mindezt lelkesen dokumentálva, és elérkeztünk az összefoglalós postok legizgalmasabbnak tartott darabjához, az év végi záráshoz.

(Sose tudom, hogyan vezessem fel ezeket a bejegyzéseket.)

Lehet, hogy az öregedés jele, de az évek előrehaladtával egyre kevésbé tartottam ellenőrzés alatt az olvasásaimat, ill. más szempontok érvényesültek, mint korábban; láttam ugyan, hogy a darabszám havi eloszlása nem valami fényes, de annyi jó könyvet olvastam, hogy nem érdekelt. Van, aki 200 meg 350 könyvet olvas el egy évben (ezt már nem hiszem el), van, aki 25-öt, és olyan emberek is léteznek, akik még Lőrincz Laci bácsiról se tudják, hogy a helyi benzinkutas vagy a polgármester-e. Úgy kezdődne a következő mondat, hogy "Ehhez képest...", de ehhez képest a lópikula, meg a kani veréb, mindig jól körüldrótozom az olvasásszámokat, hiába mondom, hogy nem érdekel. Pontosabb lenne, hogy már nem számít annyira, de térjünk a lényegre, mielőtt lefejeljük a klaviatúrát.

Összesen 75 könyvet olvastam el. Ha nagyon akartam volna, lehetett volna 76 is, de hirtelen kedvem támadt A fényességekre, a várólistám legtermetesebb tagjára, így a betervezett Hotel Sapiens ment a jövő évi VCs-be.

Egy időben az volt a fixa ideám, hogy minél több és egzotikusabb nemzetiséget vonultassak fel az adott évi olvasmánylistában, most már nem érdekel, még az erre vonatkozó címkelistát is elrejtettem piszkozatba. A férfi-nő arányra figyeltem valamennyire, a 75 könyvből 40-et jegyzett legalább részben férfi szerző [az Egyszervolt illatszerek s' azok kicsinyke flaskái esetében nincs szerző megjelölve, így kimaradt, a Jonathan Strahan szerkesztette 2017 legjobb science fiction és fantasynovellái 2017 pedig mindkét nemnél érvényes kötet nálam], értelemszerűen 35-öt pedig nő.

Újraolvasások: akadt belőle egy pár, de még mindig vannak "elmaradásaim", de egyszer csak sorra kerül mindenki, ahogy az első alkalommal is.

    

A Családom és egyéb állatfajták, ill. a Korfu-trilógia újraolvasása a nyaralás alatt már hagyománnyá vált, bár harmadik alkalommal már nem volt akkora flow-élmény. A Hetedik mennyország viszont másodjára is nagyon tetszett, örülök, hogy a növekvő finnyásságom ellenére Alice Hoffman még mindig a szívem csücske. A másik három könyv olvasása közben annyira fáradt voltam, hogy bevallom, nem sok mindenre emlékszem, ezt különösen a Titokzatos folyó esetében sajnálom, ami Lehane legjobb könyve szerintem. Stephanie Plum - azt hiszem, szintén harmadjára került a kezembe - sajnos nem volt akkora szám, mint annak idején, de próbáljuk meg a zombiállapot számlájára írni.

Sikerrel teljesítettem a 2017-es VárólistaCsökkentést, de már többször írtam róla, nem ragozom tovább, már nagyjából kész is a jövő évi lista.

A másik kihívásszerűséget csak magamban határoztam el, valamikor év közben; igyekeztem minél több friss beszerzésemet minél hamarabb elolvasni. 18/47 lett a vége - az összeset az impozáns mennyiségű karácsonyi ajándékkönyvek miatt sem sikerült volna. Néhányat belevágtam a 2018-as VCs-be is, amelyeknél érzem, hogy különben évekig halogatnám. Nem tudom, sikerül-e valaha odáig eljutni, hogy ilyeneket ne vásároljak.:)

Cornelius (a barátainak csak Cornie) az utóbbi idők jó (és könnyen mozdítható) olvasmányaival.
A háttérben Siegfried piroslik

Térjünk át a lényegre, avagy melyek voltak a kiemelkedően jó és rossz olvasmányok - az előbbivel mindig bajban vagyok egy kicsit, nehezen rangsorolom őket. Mi választja el a kedvenceket a nagyon-nagyon jóktól, ill. ezeket a szimplán nagyon jóktól? A Molyon felvágtam a kedvences listásra az Augustust és Murakami esszékötetét is, de az Egy csésze teát vagy Az ötödik évszakot miért nem? Attól tartok, ama szörnyű feladat vár rám, hogy újragondoljam a kedvencek listáját.

Most viszont még évösszegzünk, úgyhogy nézzük, miket szerettem és utáltam - a listák sorrendje csak időbeli.

Nagyon-nagyon jó volt (kedvencgyanúsak):

John Williams: Augustus

Julia Rochester: Ház a világ peremén

Charles Frazier: Hideghegy

N.K. Jemisin: Az ötödik évszak

Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Katherine Mansfield: Elbeszélések / Egy csésze tea

Sarah Andersen: Puha boldog puffancs

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasy novellái 2017

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Afonso Cruz: Virágok

Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek

Moskát Anita: Horgonyhely

Graham Swift: Anyák napi kimenő

Mariam Petroszjan: Abban a Házban

Margaret Atwood: Alias Grace

Éluard versei

Elizabeth Strout: A Burgess fiúk / A nevem Lucy Barton

Jeffrey Eugenides: Egy test, két lélek

Egész okés - nem tökéletesen önazonos, de kellemes élményt nyújtott, jólesik rá visszaemlékezni:

Lesley Walton: Ava Lavender különös és szépséges bánata

Emmi Itäranta: A teamesternő könyve

Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

Jeffrey Eugenides: Házassági összeesküvés

Ian McDonald: Luna - Újhold

Sarah Waters: A szobalány

Richard Brautigan: Hogy el ne fújja mind a szél

Herman Koch: Nyaraló úszómedencével

Kate Chopin: Ébredés

Zadiie Smith: NW 

Szécsi Noémi - Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

Tudtam volna nélküle élni (azaz különböző mértékben szar volt):

   

- Az éjszaka törvénye - szigorúan véve ez az egy kerül ide, abban az értelemben, hogy dühös voltam olvasás közben a szerzőre és szellemi fájdalmat okozott olvasni. Ha nem Lehane-ről lenne szó, csak simán felejthetőnek mondanám és meg se említeném, de tőle sokkal többet várok el.

- Jaj, dehogy is, hát itt van nekünk a Kis kiruccanás! Ettől már epeömlésem volt, annyira mérges voltam. Gavaldával szemben nincsenek nagy elvárásaim, csak annyi, hogy kellemesen simogassa meg a lelkemet, elnézően hagyom neki, hogy kicsit hülyének nézzen a giccsével, amiben van pár aranyszikra. De a fhanszia naccsasszony előbújik belőle, azt nem bírom. Önsajnáló, sznobkodó, kínjában nem tudja merre fetrengő, előítéletes picsakönyv.

- A Vadhattyúkat untam - ezer bocsánat, mea culpa, hamuszórás, de ez, mint irodalmi mű, engem egyáltalán nem kötött le, az elejét leszámítva. Fontos könyv, de én egy jól megírt regényre, vagy egy jól megírt non-fictionre számítottam, nem kronológiai felsorolások mondatokba rendezésére, ahol a szerző csak elsorolja, mi történt. Az jut róla eszembe, hogy ez egy krónika.

- Én és te - az Én nem félekhez képest borzasztóan gyenge. Az ötlet jó, de a megvalósítás sok kívánnivalót hagy maga után, olyan elkent, odapancsolt, hanyag, felszínes munka, általános közhelyek puffogtatott gyűjteménye.

.

Kb. két hete írogatom ezt a nyamvadt bejegyzést, szóval kicsit unom, kicsit hosszú is lett, úgyhogy a beszerzéseket egy külön postban gyűjtöm össze.

Az év végi zárás (2016)

Forrás

Abban talán egyetérthetünk, hogy 2016 nagyon furcsa év volt - és sajnos sokan vagyunk, akiknek nem csupán furcsa, hanem rossz; az irdatlan pofonok, a megnyílik-alattam-a-föld érzése. 2016 a halál éve volt, a levegőben a baljós előjelek és a világégés hangulatával. Valami jön, valamit várunk, amire még emlékszünk és ami elől nem fogunk tudni elbújni.
Ne legyen így, ne folytatódjon a sor. 2017 legyen az ajándék éve, a megnyugvás, a béke és a rózsaszín unikornisok szigete.

Térjünk át inkább a könyvekre, azokkal viszonylag kevés katasztrófa történik.

Ha minden igaz, 2016-ban 87 könyvet olvastam el - hárommal többet, mint tavaly -; volt köztük sok vékony és sok Kázmér és Huba, de ki nem szarja le, van ISBN száma, és azért olvastam őket, mert rájuk volt szükségem, nem a számok felpörgetése miatt. Tény, hogy nem viseltetek nagy bizalommal a 800-1000 oldalas gólemek iránt, de, ahogy az Ílion megmutatta, nem feltétlenül akarnak ők nekem rosszat - remélem, Az Aranypinty - Vadhattyúk - A fényességek sorból legalább egy sorra kerül jövőre. Még egymás mellé se merem rakni őket, olyan félelmetesek.:)
Bécsy Ágnes Virginia Woolf-tanulmánykötetével kezdtem az évet, és John Williams Augustusával zárom, ami jövőre is a társam marad, de nem bánom, mert nagyon jól kijövünk egymással. Megkockáztatom, jobban tetszik, mint a Stoner.
Írás közben folyamatosan puskázok a tavalyi zárásról, mert az aktuális év végén sose tudom, mit írtam tavaly december 31-én. Úgy látom, idén jobban elegyedtek a régi és az új könyvek, ősrégi várólistás matuzsálemeket is kipucoltam, és az idei beszerzéseknek is több mint a felét már elolvastam. Volt két, eredetileg 2010-ben megkóstolt könyv (Aludj kislány, Vigaszág - ráadásul egymás után), amiket idén sikerült elolvasni, és valószínűleg jobban tetszettek, mint anno. Ez a siker nekem roppantul tetszik, ti már biztosan unjátok.

Meglepően sok jó könyvet olvastam, egy 22 elemből álló listát hoztam össze bejglizabálás (almás és mogyorós-vörösáfonyás) közben és igen nehezemre esne tovább szűkíteni vagy rangsorolni az elemeket, úgyhogy megkapjátok őket az olvasás sorrendjében.

   

   

   

   

   

 

1. John Banville: A tenger
2. Michael Cunningham: Az órák 
3. Peter Buwalda: Bonita Avenue
4. Dan Simmons: Ílion (Ílion-duológia 1.)
5. Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége
6. Joyce Maynard: Otthon a világban
7. David Gemmell: Trója-sorozat cuzámenn
8. Helen McDonald: H mint héja
9. Julie Orringer: Légzőgyakorlat fuldoklóknak
10. Elizabeth Strout: Amy és Isabelle
11. Caroline Knapp: Pia
12. Cheryl Strayed: Vadon
13. Shirley Jackson: Sóbálvány
14. Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái
15. David Guterson: Hó hull a cédrusra
16. Isabel Allende: Maya naplója
17. Truman Capote: Más hangok, más szobák
18. Lauren Beukes: Zoo City
19. Téa Obreht: A Tigris asszonya
20. Zadie Smith: A szépségről
21. Michael Cunningham: Otthon a világ végén
22. Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Úgy tűnik, 2016 az érzékeny női olvasmányok és az aprólékos-boncolgatós könyvek, na meg a műfajmixek éve volt. Annak ellenére, hogy 10/12 a nemek aránya a nők javára, tehát viszonylag kiegyenlített, a középső, Maynarddal kezdődő és egészen a Sóbálványig húzódó sorminta elég látványosan nőiessé teszi az összképet. Habár az a pár ember, aki olvas [fogalmam sincs, hányan olvasnak vagy mennyire számítok népszerűnek, vagy mi határozza ezt meg], minimum sejti, de leginkább tudja, hogy a "nőies" nálam nem egyenlő a szimpla romantikus regényekkel, ezért eszem ágában sincs eme jelző miatt mentegetőzni. Mindenki olvas arról, ami foglalkoztatja; az anya elvesztése, az útkeresés, függőség, rossz családi és szociális kapcsolatok, hétköznapi, gúzsba kötő félelmek, apró, mégis fontos benyomások - nem éppen rózsaszín témák, valljuk be, de mostanában ezek a fő motívumok nálam. Talán összefüggnek a bennem végbemenő változásokkal.
Közülük egyelőre csak Az órákat jelöltem kedvencnek, de nálam ez egy hosszabb folyamat, néhányan még érnek erre a címre.

Aztán voltak olyanok is, amelyek nélkül tudtam volna élni:

   

   

1. Elif Shafak: Az isztambuli fattyú
2. Svenja Leiber: Sipino
3. Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról
4. Christa Wolf: Kasszandra
5. Mary Doria Russell: Verebecske
6. Naomi Novik: Rengeteg
7. Andrea Molesini: Nem minden mocsok bécsi
8. Kosztolányi Dezső: Aranysárkány

Rájuk nem szeretnék sok szót vesztegetni; nem feleltek meg az elképzeléseimnek, tele voltak logikátlanságokkal, szimplán unalmasak voltak, ilyen érzések kavarognak bennem irántuk. Naomi Novik különösen lebőgött előttem a Rengeteggel, de aligha fáj neki, mert sokan szeretik és több díjat is nyert. Egy önálló személyiséggel bíró, gonosz, sötétlő erdőt, úgy, ahogy én elképzelem, valószínűleg csak Catherynne Valente tudna megírni.

Ezeket még bőven el lehetett olvasni, nem okoztak mérhetetlen szellemi fájdalmat - azokat félbehagytam:

  

1. Louisa May Alcott: Kisasszonyok
2. Mihail Siskin: Levélregény
3. Anthony Burgess: Gyilkosság Deptfordban

Gondolom, ismeritek azt az érzést, amikor magától az olvasás aktusától elmegy a kedvetek, annyira rosszul esik a soron lévő könyv. Ezek ilyenek voltak, az első kettő ráadásul még a VCs-be is bekerült, brr. Talán a Levélregény volt a legrosszabb, a női narrátor elviselhetetlen; a Kisasszonyok a maga szirupos, bájos módján tetszhet a tizenkét éves lányoknak, a Gyilkosság Deptfordban meg szimplán unalmas, pedig annyira érdekes a témája.

Voltak újraolvasások is, nem is kevés - tavaly határoztam el, hogy szeretnék minél több könyvet újraolvasni (ill. ez állandó cél), talán sikerült is lépéseket tennem ez ügyben:

   

 

1. Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt
2. Dennis Lehane: Sötétség, fogd meg a kezem
3. Gerald Durrell: Istenek kertje
4. Stephen King: Tortúra
5. Dennis Lehane: Megszentelt életek
6. Charlotte Brontë: Jane Eyre

Igen, Dennis Lehane nagy szerelem, még a nőiesség ellensúlyozásának sem utolsó.:) Durrell Korfu-trilógiája érzésem szerint még párszor előkerül életemben, attól függetlenül, hogy a mesternek sok egyéb könyvét még egyáltalán nem olvastam el. Akárcsak Stephen Kingét, de ő inkább régi nosztalgikus kedvenc, a Tortúra pedig visszarepített zsenge könyvmolykoromba, és szinte körömrágva izgultam Paul Sheldonért. A Jane Eyre-t évek óta halogatom - nevetséges, hogy az első olvasás is soká esett meg, de hogy a második is... nem tudom, miért tartok ettől a könyvtől.

Jöjjön pár listázós adat, mert év könyve díjat nem tudok osztogatni, de néhány másikat igen.

Forrás

Az év szerzője: Michael Cunningham, egyértelműen. Sokrétű, érzékeny, aprólékos, finoman rezdülős, fájdalmas-szép, a lába elé tudnám vetni magam, hogy meséljen, mindegy, hogy mit, csak mondja.

Az év meglepetése, és egyben az év sorozata: David Gemmell Trójája. Emberemlékezet óta nem sikerült írónak elérnie, hogy egyben lezavarjak négy kötetet, most meg, ha akartam volna, se tudtam volna másként tenni. Gemmell éles ellentéte Cunninghamnek és az általam olyannyira kedvelt részletező, finom prózának; nyers, egyszerű a stílusa, a karakterek ábrázolását se viszi túlzásba, mégis élnek és ordítva szitkozódsz, ha egy kedveltedet sérelem éri. Érződik a szerző háttértudása, de a szöveg nincs agyon nyomva száraz részletekkel. Ez egy színes, négydimenziós, őrült, vérgőzös, tesztoszteron-túltengéses, vadul vágtázó és szexi sorozat, a cinikus, sznob énem egy doromboló cica lesz tőle. És nagyon eredeti, még egy ilyen Hektórt vagy Kasszandrát nem lehet megírni. Megmagyarázhatatlanul zseniális és magával ragadó.

Legrosszabb könyv: Mihail Siskintől a Levélregény. Nyálas, undi részletek. Olvadó bonbonnal a szájban elaludni és azt nézni, hogy kicsorog a leve, az nem szexi. És nem is lehet, de akkor is pfúj.

Legnagyobb csalódás: Naomi Novik Rengetegje, lásd fentebb.

Legjobban várt könyv: Carlos Ruiz Zafón: Marina - ha nem is volt annyira jó, hogy felkerüljön a legjobb-listára, jólesett elolvasni és a kiadó a végsőkig fokozta a feszültséget a háromszor eltolt megjelenéssel meg egyéb stiklivel.

Falhoz vág és örülsz neki: Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima, ugye, nem kell magyarázni? És Szabó Magdától a Régimódi történet.

Férfi-női szerző arány: nőies érzékenység ide vagy oda, 49/38 az arány a férfiak javára. Az évek során az erre való odafigyelés maradt meg egyedül a kis szempontjaim közül, mert az emancicipáció (sic!) híve vagyok.

A magyar szerzők dúsításával továbbra is hadilábon állok, még a nyomorult tíz százalékot se sikerült meghaladnom, nekem ez a nemezisem. Igazából könyvtárra van szükségem hozzájuk, hátha jövőre jobban alakul a sorsuk.

Befejeztem a Várólistacsökkentést, ami nekem általában - eddig mindig, egy évben nem játszottam - sikerülni szokott. Az átlagnál mintha több rossz könyvet sikerült volna kifogni a játék keretén belül, de nagyon jók is voltak, akik bekerültek az idei Topvalahányba (ami most 22); A tenger; Zoo City; A szépségről; A Tigris asszonya; A más hangok, más szobák; a Jiddis rendőrök szövetsége és a Hó hull a cédrusra. Hét nem is olyan kevés.:)

Akit ennél is jobban érdekel, miket olvastam és mi volt róluk a véleményem, turkáljon az éves bontásban, a linklistákban, a keresőkben, de szerintem ennyire nem vagyok érdekes, úgyhogy nézzük inkább a

beszerzéseket:

Minél több macskát bele!
Forrás

Idén jócskán megugrottam a két éve tartott 35-ös darabszámom, ugyanis kereken 50 könyvet szereztem be - és még nem tudtam volna mit venni! Szívós vasakaratomnak hála gátat vetettem a kompenzálás elé, itt tudjátok megnézni, miket vettem meg kaptam, eszem ágában sincs bemásolgatni őket. Egyébként nagyon okosan olyan könyveket is beszereztem, ill. kaptam, amelyeket már korábban olvastam, így a várólistám nem került megint a katasztrófa szélére. Egyébként a kedves is ennyivel zárta az évet, annyira romcsik vagyunk. Ezekből 30-at olvastam el, ill. a Gyilkosság Deptfordban félbehagyódott, az Augustus pedig olvasás alatt van. Idén jobban megragadtak az akciók, az újságosok állványai is többször merényletet vittek véghez ellenem, nagyon sok ajándékot is kaptam.
Nem mondom, hogy nincs köztük olyan, ami ne ért volna rá, de a legtöbb esetben örültem a beszerzésnek, és, ha még nem kerültek sorra, még érzem a hozzájuk való kedvet - és addig nincs baj a vásárlással.

A többiek évzárásai:
Nima
Heloise
Nita
entropic
Dóri
Ilweran
shizoo
Nikkincs
Katacita