Könyvtár Vol. 2. + Az Összevissza Olvasás Világnapja

Néhány hónapja beiratkoztam az egyik pesti könyvtárba - és itt is van mogorva néni, ők az én keresztjeim -, mert nekem nem elég a közel háromszáz olvasatlan könyvem, Panni és a pasim impozáns magánkönyvtára, az igazi hedonista olvasó könyvtárba is jár, sőt, ha beindulnék, még az otthoni bibliotékában is garázdálkodnék. Lehetne azt mondani, hogy nincs szükségem a könyvtárra, és tényleg nincs, ráadásul utálom a határidőket, de imádom a könyvekkel tömött polcokat, a régi lapok poros, szépiaszínű illatát, szeretek olyan könyvek között lenni, amelyeknek már története van. Van egy olyan érzésem ott, hogy bármi lehet. Bármit elvihetek, és olyan, mintha ajándékba kaptam volna nyolc könyvet. És, bármilyen hülyén is hangzik, magamat is jobban szeretem, ha könyvtári könyv van a táskámban. Mostanában relaxáló helynek is használom a könyvtárat, leomlok az egyik régi karosszékbe, a csipkés terítővel letakart asztal mellé, és pár pillanatig csak ülök és szívom magamba azt az időtlen nyugalmat, amit áraszt magából a hely.

Szerdán vittem vissza az első adagot (sajnos a Zuzánna és a világmindenséget érintetlenül hagytam, mert a sci-fi kapacitásomba már nem fért bele), és nem bírtam könyvek nélkül távozni - az olyan veszteségérzettel jár számomra -, de csak hármat hoztam el:

   

A Homokhegy régóta érdekel, a Homokba írt történet Nokedli miatt van, a Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől meg Heloise hibája.:) Nagyon nem szeretném, ha nekik is heteket kellene várni, mire eljutok hozzájuk.

Ma van a hipertónia világnapja (ha jól értettem, miközben félkómásan fetrengve hallgattam a rádiót), és úgy döntöttem, ma tartom Az Összevissza Olvasás Világnapját, de aztán mégis a Titokzatos folyót folytattam a metrón, mert ez ilyen könyv, majd írok róla, remélhetőleg nem két hónap után.

Tobzódás

Mint ismeretes, tavaly december eleje óta nem vettem könyvet, és idén még egyetlen kötetet se szereztem be, hogy vállalható méretűre apasszam le a várólistámat. Elhatároztam, hogy ha elérem a 290-et (nemröhög, ha jól emlékszem, 315-ről indultam), óvatosan, nagyon óvatosan más források felé is fogok nyitni, a kedves könyvei, e-k, könyvtár. Nos, ebben elbuktam, de annyira kínzott a könyvtár hiánya, hogy muszáj voltam elrongyolni a FSzEK egyik fiókjába.
Az idilli hóesésben kaptattam fel az emeletre (ún. lakáskönyvtárról van szó), körfolyosós, régi házról van szó, bármilyen trének is számít, gyerekkorom óta vonzódom az ilyesmihez. A mogorva könyvtárosnőnél beiratkoztam és kezdődhetett a Vadászat. :) Már tájékoztatás közben alig bírtam egy helyben maradni, távolról azonosítgattam be a könyveket. Ott egy skandikrimi, az ott egy Szürke, pfujj, basszus, azt a Twilightot már újra kellett kötni, anyám, vannak ingyen elvihető könyvek, még jó, hogy nem találtam semmit. Habár nem vagyok mániákus kölcsönző, nagyon szeretem a bibliotékákat, egyszerűen jól érzem magam a rengeteg ismeretlen és ismerős könyv között, szeretem belélegezni a szépiaszín illatot, a polcok közt kavirnyálni és rajtuk kutakodni. Gyorsan feltérképeztem a helyet és vagy tíz könyvet feltornyoztam egy asztalkára. Végül ők jöttek velem:

• Henrik Ibsen: Nóra - mert a drámák iránt is nyiladozom végre;
• Polcz Alaine: Macskaregény - ez nem is volt az eszemben, csak lekaptam a polcról (hátha bőgök egy jót);
• Kosztolányi Dezső: Japán és kínai költők - nemrég Lana olvasta, ő tehet róla;
• Käbi Laretei: Hová tűnt az a nagy szerelem? - naplórészletek, levelek a zongoraművésztől és Ingmar Bergmantól, kíváncsi vagyok;
• Jacek Dukaj: Zuzanna és a világmindenség - ez pat hibája!;
• Edmund de Waal: A borostyánszemű nyúl - egyszer megkérdezték tőlem, hallottam-e erről a regényről, tátogtam, mint a kifogott csuka. A friss könyvek polcán ücsörgött, kíváncsi vagyok, milyen lesz;

Hátöö, lehet, hogy kicsit elragadtattam magam, de a nyuszis kivételével mind vékony és vegyük számításba, hogy egy éhező jutott be az ételraktárba.:) A másik könyvtáros hölgynél kerültem sorra a kikölcsönzéssel, kedvesen érdeklődött, hogy mindent megnéztem-e és helyeselte, hogy a táskámba raktam a könyveket, mert nagyon esik a hó, vigyázzak rájuk. Méltatlankodás horgadt fel kebelemben, aztán eszembe jutott, hogy nincs a homlokomra írva, milyen mániákus vagyok, úgyhogy a jövőben ehhez a nénihez fogok fordulni a nyűgeimmel.
Olyan boldogan vigyorogtam a megállóban, mint egy eszelős, mit érdekelt engem a hóhullás, a leszakadó csáp a trolin és egyéb balgaságok.

Hang és téboly

"Az álmoknak a pokolban nincs hatalmuk."

Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme - Prelűdök és noktürnök

Értékelés: 4 szövegbuborék az 5-ből

Kedvenc karakter: Halál (tök morbid, de így van)

1926-ban járunk, Angliában. Az okkultizmussal foglalkozó Dr. Roderick Burgess meg akarja idézni a Végtelenek egyikét, Halált, hogy csapdába ejtse, de a varázslatba hiba csúszik, és helyette Sandman kerül a mágus fogságába.

Régóta kerülgettem macskamód Gaiman legendás sorozatát. Egy félelmem volt: hogy hülye vagyok a képregényekhez, hogy nem az én stílusom. És igazam lett. Dög vagyok, de jó párszor eszembe jutott, mennyire imádnám én ezt normál regény formájában (jól van, na, Dave McKean illusztrációival megbolondítva, mert a borítóképeket nagyon csíptem).

Hogy pontosan mi volt a baj, azt én se tudom meghatározni, nem láttam magam előtt a történetet - ami egy képregény esetében kész röhej, de jobban nem tudom elmondani -, és hangulatilag sem tudott megragadni. Imádtam az intertextualitását, a mitológiai utalásokat, és maga a történet is tetszett, de... nem érintette meg a lelkem, hogy ilyen csöpögősen fogalmazzak. Az se segített rajta, hogy kutyafuttában kellett elolvasnom a könyvtári határidő miatt.

Az enyhe csalódástól függetlenül folytatni fogom a sorozatot, csak nem a közeljövőben - egy időre letiltom magam a könyvtárról (is), hogy az itthoni kupacokat csökkentsem.




Eredeti cím: The Sandman 1. - Preludes and Nocturnes
Sorozat: Sandman 1.
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2009
Fordította: Totth Benedek
Ár: 4480 Ft
Az író honlapja