2018. május 26., szombat

Megjelenéses

Egyelőre nem dobtam hátast a felhozataltól, végigturkáltam a mamipornókkal, a különféle újrakiadásokkal és YA-kkal teli előrendelős oldalakat, de alig találtam valami érdekeset.



Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána (június 5.)

Nagyon szerettem az Ingóköveket, és többször eszembe jutott az évek folyamán, vajon ír-e Judit és meg fog-e jelenni. Nos, itt van.:) A fülszövege alapján nem vagyok benne biztos, hogy nekem való olvasmány lenne, de bízom a szerző egyedi látásmódjában és előbb-utóbb elolvasom.
Bővebben itt olvashattok a kötetről, ráadásul már előrendelhető.
Bele is lehet kukkantani.


Dennis Lehane: Titokzatos folyó (június 5.)

Ennek az újrakiadásnak nagyon megörültem, őrjítő hiányosságot pótolt vele a kiadó (jár érte a bolygó méretű piros pont). Új ruhát és korrektúrát kapott, és a szokásos, nagyon baráti 35%-os kedvezménnyel előrendelhető. Szerintem ez Lehane legjobb regénye, már háromszor olvastam.
Nekem megvan az első kiadás, bár kissé ramaty állapotban - nem mellesleg gyakorlatilag ellopták nekem -, lehet, hogy beszerzem. Titokzatos folyóból nem lehet elég egy darab.


Siri Hustvedt: Amit szerettem (június 1.)

Kellemes meglepetés a Parktól. Ordenáré leszek, sajnos csak annyit tudok a hölgyről, hogy Paul Auster felesége - tehát biztosan különleges ember -, pedig már tíznél több könyve jelent meg, regények, non-fictionök és verseskötet is. Ideje megismerkedni vele.


2018. május 21., hétfő

Az év legjobb SFF novellái - sajnos ezúttal nem

"-Tizenegy évesnek kellene lenned! - vágott vissza a Legfőbb Főpap paprikavörös arccal. - Nem volna szabad véleményt formálnod! Meg... hogy is hívják azokat az izéket, amiket össze kellett szednie, amíg olyan sokáig készülődött?
 - Tamponnak, excellenciád - válaszolta az egyik alacsonyabb rangú Főpap.
 - Pontosan. Meg a melltartók! Azoknak sincs itt semmi keresnivalója! Sem a véleményednek! Vagy ezt már mondtam?"
(Kelly Barnhill: Alighanem még mindig kiválasztott)

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2018

Habár én voltam az, aki vitriolosan élcelődött azokon az olvasókon, akik tényleg a(z ő ízlésük szerinti) legjobb novellákat várták-várják a kötet szerkesztőjétől, ezúttal bennem is hasonló gondolat mocorgott.
Minden évben, a Könyvfesztivál előtt az éves Strahan-válogatás a könyvmolyünnep fénypontja számomra, az a megjelenés, ami felteszi a koronát az egész eseményre. Nem, nem mindegyik novella tetszik, sőt, bőven akadnak olyanok, amelyek fölött huzigálom a szemöldököm, vagy amelyek nem a szám íze szerint valóak. Gyarló ember vagyok, pl. Greg Egan sose lesz a kedvenc szerzőm és nem tudok úgy lelkesedni az írásai iránt, mint Cat Valente esetében (borzasztó kicsinyes érzés, de sérelmeztem is, hogy kimaradt az idei kötetből - értitek, kimaradt:D. Mindenki a saját ízlésének rabja). Engem mindig a kötet változatossága nyűgözött le, vártam, hogy a novellák milyen új, ismeretlen világokba repítenek el. A mostani körutazás kicsit laposra sikeredett.

Számomra új felfedezés, hogy Strahan próbálja az adott évi kötetet valamiféle tematika vagy vezérmotívum köré szervezni. Tavaly ez a nők társadalmi helyzete és az a körüli feszültségeket, idén a menekültproblémát és ezen keresztül a másság, az ismeretlen elfogadását jelentette. A reflektálás önmagában nem jelent gondot, az viszont már igen, amikor a művészet teljesen alárendelődik és egy-egy adott művet nem az érdemei alapján emelünk ki. Érzésem szerint a kötetben lévő, a tematikához kapcsolódó írások jó része további szerkesztést kívá... Szóval. Nehéz elhinnem, hogy ezeknél nem születtek jobb írások 2017-ben. 
A kötet feléig nem szikrázott fel nálam a csillagszóró és kezdtem aggódni, hogy túlságosan fáradt/elutasító vagyok, aztán @Odett megnyugtatott, hogy az idei válogatás szerinte is gyengébb, mint a korábbiak (a nyomor szereti a társaságot). Sok a nyugtalanító, szinte félelmetes írás, amely szintén lehet az emberi érzések metaforája a jelenlegi globális helyzetre. A világ fél és visszafojtja lélegzetét, ezt mindenben lehet érezni.
Még több a befejezetlenség érzését kiváltó novella, mintha egy nagyobb egészből metszettek volna ki egy részt. Csonkaság, a katarzis elmaradása. Vársz valamit, ami nem jön. Kibic vagyok, de sejtem, hogy novellát írni nehéz, más, feszesebb az íve, nincs annyi idő és hely kibontakoztatni a cselekményt, mint egy regény esetében, de na. Egy jó író nem arról ismerszik meg, mennyit ír, hanem arról, mennyit dob ki, vallotta Márquez. Nem nekem kell hinni, hanem neki.

Idén sajnos elmaradt a katarzis, az-agyam-eldobom-érzés. Nagyon közel állt ehhez Max Gladstone a Crispin modelljével, ami nagyon az ízlésem szerint való, és ez volt az első írás a kötetben, amire azt mondtam, végre valami jó, de a korszakalkotó zseniális tűzijátéktól egy kicsit elmaradt. Nem hittem volna, hogy az ő novellája lesz a számomra legtetszetősebb, miután a Nagyrészt halott ötlegorgiáját "lélektelennek" éreztem.
Ebben a "nagyon jó" dobozba került A botok titkos élete is. Annyira sci-fisen cuki! Ötletes, működik, minden a helyén van benne! 
Az Egy kontra vallomása a jó írásnak a kényelmetlenséget okozó, félelmet keltő fajtája, a magamfajta introvertáltaknak kifejezetten hideglelős. 
A ...Nagyon erős tud lenni, bár kicsiny pedig egyenesen bizarr, de a jóféle, gondolkodást a feje tetejére állító módon, nem a hatásvadász ócskaság ösvényén haladva. 

A fentiek voltak a számomra kiemelkedő novellák [azért emelem ki, hogy "számomra", mert könnyen lehet, hogy egy rutinos zsánerolvasónak korántsem olyan meglepő a ...Nagyon erős..., vagy olvasott már ennél ütősebbet a maga kategóriáján belül], a következő kategóriát a "Jók" alkotják, amelyeket olvasgatok, kellemesek, de nincs csillagszórózás.
Az Alighanem még mindig kiválasztott-tal lehet, hogy kicsit szigorú vagyok, mert tényleg jó írás, vicces és szokatlan nézőpontból ábrázol egy fantasy toposzt. A 9-es karnevál is felfelé tendál, nyugtalanító és mindenféle asszociációkat indít el az ember agyában. A tündérfa tulajdonképpen semmi újat nem mutat, de ügyesen, gaimanesen van megírva. Az Angol nevem még bizarabb, mint a ...Nagyon erős tud lenni, bár kicsiny, az idegenség, a magány egészen végletes formáját mutatja meg. A Hold nem csatatér erős áthallásokat keltett bennem a Luna-Újholddal, olyan, mintha egy kiegészítő novella lenne egy egyszerű katona szemszögéből. Nem koppintás, de elég hasonló a Holdábrázolásuk.
A Kesztyűkészítők tiszteletre méltó társaságát nagyon vártam, jólesett elmerülni a komfortzónámba tartozó, fantáziadús darabjában, akárcsak a Jöjjenek, lássanak eleven driádot! c. novellában, bár nála már rezgett a léc, mintha egy sokkal terjedelmesebb írást nyirbált volna meg a Magyarországon született Theodora Goss.
A Szépasszonyfüves éjszakák társadalmi berendezkedése erősen hajaz a Napok házáéra, bejön nekem Alastair Reynolds hardsággal kevert költőisége.
Van két novella, amely erősen biceg; az egyik Charlie Jane Anders: Ne vádolj és nem perelekje. Nekem ő az irodalom olyan divatos alakja, mint Ann Leckie. Van bennem egy csipetnyi sznob ellenszenv iránta (Leckie iránt sokkal több:D), de nincs rosszul megírva a novellája, csak... nem szeretem a témáját, túl felkapott nekem az egész LMBTQ-akármi.
A másik az Esti mese a Wood Streetről Caitlín R. Kiernantól. Strahan bírja őt, eddig mindhárom, magyarul megjelent válogatásban szerepelt novellája, pedig a Dancy vs. a pteroszaurusz elég gyenge volt. Sajnos az Esti mese is van. Én is bírom Kiernant, egyedi, sötét, kissé elmebeteg világa van, azonnal megcsapott az a hangulat, amelyet a The Drowning Girl olvasása közben éreztem, de ez, ebben a formában kevés. Tessék belőle regényt írni! 
Tévedtem, három bicegő írás van. A harmadik A csúfos torony, nem villant semmi újat, de csak egy kicsit kellett volna jobban megírni ahhoz, hogy igazán jó legyen a maga kategóriáján belül.

A következő skatulyának az lehetne a címe, hogy "Értem én, de minek?" Fellobban a láng, aztán azon nyomban kialszik. Sajnos az ilyen novellákból van a legtöbb.
A zen meg az űrhajóápolás művészete és A Turing-gép diszkrét bája esetében lehet, hogy csak én nem vagyok velük kompatibilis és másoknak ezek lesznek a kedvencei. Az arany füstje a dicsőség is hasonló; a hosszán kívül semmi kiemelkedőt nem láttam benne, tipikus kardozós, nagyot mondó vándormesélős darab, klasszikus fantasy rajongók szeretni fogják.

 A válogatott falatok, a Severyn Grimes, A marsi obeliszk, az Ázsió, A kaméleon kesztyűje, a Kanalat hozz magaddal mind olyanok, amelyekre a skatulyacímnél nem szeretnék több betűt áldozni.
A Járdáknak tetszett a stílusa, de a tartalmat keveselltem. Az Alku szépen építkezett, kedvemre való volt, aztán a végén elmaradt a katarzis, kifejezetten dühös voltam rá miatta.

A végére maradt a feketeleves, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni, vagy egyenesen undort váltottak ki belőlem, és nem azért, mert szokatlanak vagy extrémek lennének, hanem mert szimplán rosszak. A houstoni remete fogalmam sincs, hogy miről szólt, a reggeli félkómás buszozás se tett jót az élménynek. Kai Ashante Wilsontól többet vártam. Az Asszonyaik jajveszékelése csupán frusztrációs kifakadás, nincs mondanivalója, megoldása. Hasonlóan értelmetlennek láttam a Babilont is, ezek azok a novellák, amelyeknek a kötetben kerülését a post elején megkérdőjeleztem. A dühnek hangot lehet, vagy hangot kell adni, de az indulattól nem lesz irodalmi értékük és, ha az az üzenetük, amelyet faék egyszerűséggel sugallni akarnak... akkor azt nem szabad támogatni. 

Összességében nem túl jó az arány: 29-ből négy novellát éreztem nagyon jónak és túl sok volt az ízetlen nyámmogás. Nagyon hiányoztak a zseniális írások, amelyek átszakítják a plafont, a szerző nemétől, életkorától, társadalmi helyzetétől és nemzetiségétől függetlenül. Nem akarok nevesíteni, mert nem azt várom el Jonathan Strahantől, hogy ugyanazon szerzőktől válogasson évről-évre. Azt várom el, hogy meglepjen, elkápráztasson, elgondolkoztasson, még meg is ijeszthet, de ne váljon propagandisztikussá. Maradjon nyitott, olvasson friss szemmel, elfogulatlanul és teremtse meg a sokszínű kiegyensúlyozottságot - ami egy vérbeli szerkesztőtől elvárható. 


2018. május 19., szombat

Idegen vagy

Dorthe Nors: Tükör, index, kuplung

Avagy egy negyvenes nő vezetni tanul, mondja az alcím, de a szemfüles olvasók sejthetik, hogy nem (vagy nem csak) tolatásról, holt térről és az egyirányú közlekedés szabályairól lesz itt szó.

Nem számítottam valami hű-de-vidám könyvre, már a borító magányos csíkja és a rajta haladó kis autó se ígért könnyed chick-litet, de azért kicsit elszomorodtam.
Sonja negyvenéves, egyedül élő és egyedülálló nő, még egy macskája sincs, amit őszintén szólva nem értek. A masszőrének, Ellennek van. Lapos képű, ősöreg és Sonja szerint gonosz feje van, előtte kijelenti, hogy szereti ő a macskákat, a játékos és kedves fajtát, de szerintem az, aki azt mondja egy rozoga jószágra, hogy lapos, gonosz képe van, az a játékos (=tárgyakat lebaszkodó ugróbajnok) macskákat se szereti. Na, mindegy.
A könyv szimbolikája egyszerű: a főszereplő Sonja magánya, mindentől-elidegenedése a veleje és a vezetésben is ez tükröződik. Rajta kívül más nők egzisztenciális nyomorába is betekintést nyerünk; a macskás Ellenébe, aki hátsó szívről, csakrákról meg ilyesmikről mesél lelkesen Sonjának, akit ez megrémít és semmi mást nem akar, csak azt, hogy Ellen kimasszírozza merev vállából a görcsöket; Mollyéba (amúgy Lone), akivel egy helyről származnak, de Molly (Lone) tudatosan hátat fordított a jütlandi, önálló tudattal bíró pusztaságnak, az aloe vera iránt lelkesedik és futó kalandokba veti magát; Kate-ébe, Sonja nővéréébe, aki a kétségbeesését a kerti virágokba, a golden retrieverbe, a konyhai lefolyóba plántálja és nem akar Sonjával beszélni. Sonját ez nagyon bántja és leveleket írogat neki és a szüleinek, amelyek a papírkosárban kötnek ki.
Egyszer azt hallottam egy Carson McCullers-novella kapcsán, hogy a főszereplő magassága azt jelenti, hogy mindenkinél messzebbre lát, más perspektívába kerülnek számára a dolgok, mint a többi vergődő szereplőnek. Sonja is magas, a hosszú lába sokszor említést kap, mint a család nőtagjaira jellemző belsőfül eredetű szédülés, ami főleg akkor jelentkezik, ha Sonja lehajol vagy felfelé tekint.
"Ott, ezen a Lønborg nevű vidéken született anya. Ellentétben a többi dán pusztasággal, ezt sohasem művelték meg. Főleg kavics és homok az alapja, abba bizony nehéz lett volna akár egy ágacskát is ledugni. Évezredek óta emberkéz által érintetlenül, misztikusan és szeszélyesen nyújtózik a végtelenbe. Népmesei fordulattá vált, ki hogyan tévedt el arrafelé. Sokan azt állították, hogy ők ugyan kinéztek maguknak néhány fix pontot, ám arrafelé a táj nem statikus. Kénye-kedve szerint változtatja a formáját. Anya fiatalkorában egyszer egy amerikai férfi költözött a környékre, aki egyáltalán nem félt a pusztaságtól. Minden áldott hétvégén kiment oda, ha esett, ha fújt, és bizonyos időközönként nyoma is veszett... Az idő és a tér másképp viselkedik odakinn, állította az amerikai, márpedig ő tudta, miről beszél, hiszen Amerika a hatalmas és fenséges, érintetlen tájak hazája, melyek némelyike már-már saját tudattal rendelkezik. Minden közép-nyugati amerikai tudja, hogy a préri, a hegyvidék, a sűrű erdők önálló életet élnek. Felülemelkednek azokon a törvényeken, amelyek előtt mi meghajlunk, jobban mondva soha nem is vonatkoztatták magukra, és az ember parányi tudata ezeken a tájakon labdába se rúg, állította az amerikai. Eltolódhat akár jobbra, akár balra, felemelkedhet és meggörbülhet, ahogy a tér. A parányi ember a civilizáció lázas keresése közben eltévedt, csak körbe-körbe rohangált, a természet meg közben kiteljesedett. Az amerikai, mesélte anya, leült egy kőre odakint, és ott üldögélt, amíg a táj lecsöndesedett körülötte. Akkor hazament, állítása szerint boldogan. A helyi tiszteletes hitt neki, fel is szólította a nyáját, hogy tartsák távol magukat a pusztaságtól. Bizonyos erőkkel nem jó ujjat húzni, hirdette."
Mindannyian menekülünk valami elől és menekülünk valamibe - de előbb-utóbb mindenki megtapasztalja, hogy ha saját magában nem sikerült lezárni valamit, azon nem segít a városba költözés, a névváltoztatás vagy a fakéreg szagolgatása. Sonja megpróbálta eltépni a gyökereit, más akart lenni, aztán rájött, hogy valamennyi ember voltaképpen ugyanolyan, tökmindegy, hogy az ember Koppenhágában vagy Jütlandon él. Keresi a törést, de a kapaszkodót nem találja a gabonatáblában elrejtőző, sárga facipős kislányhoz, aki olyan volt, mint egy mezei egér és az édesapja a feje búbjára simította meleg tenyerét.
Arra a helyre, amelyet otthagytál, már soha nem térhetsz vissza.

Ui.: Lehet tippelni, mennyire odáig voltam a kiidézett részletért.

Eredeti cím: Spejl, Skulder, Blink
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2016
Fordította: Kertész Judit
Ár: 2990 Ft

2018. május 12., szombat

Bőrügyek

"A szúnyogok egyébként pontosan tudják, kinek a vérére ácsingóznak... A tejsav, ammónia, húgysav és zsírsavak bizonyos arányú keverékétől a szúnyognak valósággal elered a nyála. A lábszagnál meg végképp nem ismernek vonzóbbat... Ezért Tanzániában az ajtó és ablak elé kihelyezett büdös zoknival próbálják megtéveszteni a szúnyogokat.
(...)
A szúnyogok kedvenc kajája tehát egy borotvavíz illatú, erősen verejtékező és vadul lihegő, 0-s vércsoportú sportoló sajtszagú lábbal. Az ínyenc szúnyogok paradicsomában ezt már csak egy sportos kismama übereli, akinek magasabb a testhőmérséklete és több szén-dioxidot lélegez ki."

Bő rügyek, bőrrügyek... jajj.

dr. Yael Adler: Bőrügyek

Nagyon érdekes a Park kiadó emberi testtel foglalkozó ismeretterjesztő sorozata. Az első részt, a Bélügyeket elkönyveltem a "majd egyszer" képzeletbeli listájára, de amikor megláttam, hogy lesz bőrrel foglalkozó kötet, tudtam, hogy ezt minél hamarabb szeretném elolvasni.

Most teszem ki a figyelmeztető táblát: néhány éve beszippantott a tudatos bőrápolás világa - @vicomte sokat tudna mesélni, de én, mint cseles nő, csak a jéghegy csúcsát engedem láttatni. Avatatlan férfiszemének valószínűleg fel sem tűnik plusz egy flakon a Szent Fürdőszobaszekrényben - és, mint minden jó szektás, kissé más perspektívából tekintek a témára, mint egy normál földi halandó. 
Azt is leírom, hogy felőlem mindenki azt csinál a bőrével, amit akar, semmi közöm hozzá és nem is érdekel.

(Magyarán, ez a post is velem fog kezdődni és rohadt hosszú lesz.)

A bőröm olyan, mint egy stigma. Magán viseli az összes megpróbáltatás és genetikai defektus nyomát, mintha a ragyogó személyiségemért cserébe kétszer álltam volna sorba a bőrnyavalyák osztályán, és nem mondhatnám, hogy szakértő kezekbe kerültem volna. Magad uram, ha szolgád nincsen alapon - sok sorstársamhoz hasonlóan - persze, hogy önszorgalomból elkezdtem kutatni és olvasgatni; a Bőrügyeket amolyan alapozó képzésnek szántam, és pár tikket okozó dolgot leszámítva dr. Adler sikeresen átadta a szükséges tudást.
A kötet nagyon informatív, sőt, túl is mutat a témáján, tulajdonképpen az emberi test egészével foglalkozik; hiszen mindenütt bőr (vagy nyálkahártya) borít minket, és kb. minden részünkkel-szervünkkel összefügg. A szerző megismertet minket a bőr rétegeivel, az ott zajló folyamatokkal, a hormonok hatásával, a veszélyt jelentő anyagokkal, a különféle jelenségek eredetével, a bőrbetegségekkel, mindenféle váladékokkal (érzékeny gyomrúak ne ebédszünetben olvassák ezt a részt), a táplálkozás bőrre gyakorolt hatásával és röpke kitérőt tesz a lelki összefüggésekkel is - és még csak mazsoláztam a tartalomjegyzékből. Örülök, hogy elolvastam és teljes mértékben megnyugodtam a cellulitiszt illetően.

Most jön az a bizonyos "de". Tudom, hogy az orvosok és a többi szakember sok dologban ellentétes nézeteket vallanak, én meg csak egy laikus vagyok, de... gyarló ember vagyok és kicsit kötekedni fogok. Ezt enyhítendő besuvasztottam az alábbi pontok közé pár helyeslést is, bár igen, főleg azért, mert rímelnek az én kis fixa ideáimra.

1. Nem szerettem a szerző stílusát; nem tudom, hogy előirányozták neki a jópofizást és a gügye metaforákat, vagy dr. Adler imidzsének a része, de engem irritált, mintha kisgyerekeknek készülő ismeretterjesztő kötetecskék hangvételét vette volna alapul.

2. Onnan ismerszik meg a normális bőrgyógyász, hogy ádáz ellensége a szoláriumnak és a (túlzásba vitt) napozásnak. Az orvos, akinél néha megfordultam, felírt egy hasznavehetetlen krémet és napozásra biztatott - a napallergiás, extra fehér és extra érzékeny bőrömmel. Akár tetszik, akár nem, a napozás egészségtelen. Mindenki számára. Az UV-sugárzás ráncokat, pigmentfoltokat okoz, gyengül az immunrendszer és NEM tesz jót a pattanásokat, mitesszereknek. A barnulás is védekezési reakció a bőr részéről, nem az egészség fokmérője. Sok témában születnek egymásnak ellentmondó vélemények, de ebben a bőrgyógyászok és a tudatos bőrápoló szektatagok egyetértenek. Ja, és persze a bőrrák. A figyelmet ellopja előle a tüdő-mell-prosztata-máj-és egyéb rákfajták, de nem azért, mert nem hal bele senki.

3. Ha már a ráknál járunk: MINDEN rákot okoz (a HD-tévé meg periorális dermatitiszt). Igen, tudom, tényleg és szörnyű kínok között fogunk meghalni, de szerintem nem jó taktika egy orvos részéről, ha állandó félelmet próbál plántálni a pácienseibe. Bármilyen szörnyű képet nyomtatnak a cigisdobozokra, aki nem akar leszokni, ezek nem fogják elrettenteni, mások viszont félni fognak a saját testüktől az állandó ijesztgetés miatt. A rossz hír az, hogy még mindig nem jött el a szingularitás (és a piskóta továbbra is összeesik, a vonatok meg késnek) és nem tudjuk feltölteni a tudatunkat.

4. Ehhez kapcsolódik az egészséges életmód - ahogy az orvosok elképzelik. Fogyassz halat, de kizárólag nagyon biót, mert a többi hal húsa szennyezett és rákot okoznak. Ugyanez a többi élelmiszerrel.

4. A bio nem egyenlő az egészségessel, örülök, hogy a szerző érintette ezt a témát. A natúrbuzik natúrhívők rettegnek a kemikáliáktól, a szintetikus anyagoktól, miközben a testápolójuk összetevőlistájának elején ott virít az alkohol [minden skincare addictnek megvan a maga vesszőparipája. Az enyém az alkohol.  Úgy általában: az ég mentsen meg attól, hogy rákérdezz az ásványi olaj kényes témájára.] és tele van illóolajjal, ami szép allergiás reakciókat képes kiváltani.

5. Dr. Adlernek meg az a vesszőparipája, hogy a bőrünk még a kőkorszaki körülményekre van berendezkedve, mert evolúciós szempontból nem történt változás. Magyarán: heti egy fürdés hideg vízzel, no testápoló, no fincsi szérumok, no bőrradír, borotva, dezodor, parfüm stb. Igaz, hogy az ősember nem mosott fogat minden étkezés után és 50 faktoros naptejet sem használt, de mindegy. Az pedig holtbiztos, hogy nem utazott a reggeli csúcsban a 4-6-villamoson. A hajamat téptem ettől a hozzáállástól. A kőkorszak óta eltelt némi idő, könyörgöm.

6. A szappan. Igen, tényleg nem jó, túl lúgos, letépi a természetes savköpenyt, stb., de dr. Adler legalább annyira rá van kattanva, mint az ősemberre, pedig az emberek többsége már pusztán kényelmi okokból is tusfürdőt használ. Meg is állapítja, hogy sokkal jobb termék. Köszi.

7. A bőrradírt is megveszekedetten utálja (mert a kőkorszakban se használtak ilyet), de a botox mértékkel alkalmazva teljesen rendben van, sőt, csodákra képes. Látszik, hogy német magándokiról van szó.

8. Mivel a faggyúmirigyek túl mélyen helyezkednek el a bőrben, az erre kifejlesztett termékek hatástalanok a faggyútermelésre. A cellulitisznek genetikai okai vannak, nem lehet teljesen eltüntetni, az NMF-et nem lehet leutánozni (Brandon Truaxe-ék azért nem végeztek rossz munkát), de a gonosz kozmetikai ipar megpróbálja velünk elhitetni, hogy léteznek hatásos készítmények. Oké, akkor ne csináljunk semmit? Kedves doktornő, ugye nem gondolja azt, hogy a nők majd csak ülnek ölbe tett kézzel, a cellulitiszes lábukat lóbálva? Azért létezik kémiai hámlasztó, szkvalán és még pár dolog, ami képes segíteni, anélkül, hogy szárítaná a bőrt (az alkoholos tonikokkal ellentétben).

9. "... aki reggel magára ken egy nappali krémet, később még rákeni a napvédő krémet is, hamar túlterheli a bőrét. Jobban tenné, ha kombinált készítményt vásárolna, amely egyszerre nyújt védelmet a naptól, ápol és sminkel (ügyeljünk az UV-B és az UV-A védelemre!). Ilyen kombinált készítmények krém formában vagy kompakt arcfestékként kaphatók a patikában."
És még ki is tereget helyettem. Komolyan, ilyen csodakészítményt még nem találtam. Mindenki a Tökéletes Krémet hajkurássza, de az egyiknek nem jó a fedése, a másik átfénylik, a harmadik túl sárgás, a negyedik csak 15 faktoros, az ötödik több mint tízezer forint és 30 ml, és így tovább. Én nem vagyok rest a világ másik feléről rendelgetni és lelkiismeretesen próbálkozom, de na.

10. Elég sima csapvízzel arcot mosni és a törölköző elegendő a smink maradványainak eltávolításához - ha mégsem, kevésbé árt így aludni, mint alkoholtartalmú/habzó/szappanos lemosóval arcot mosni. Lehet, hogy így van, de aki egy kicsit is odafigyel a bőrére, az elsők között fog azzal az intelemmel találkozni, hogy ilyen készítményeket ne használjon. Rengeteg gyengéd, gyönyörű INCI-vel bíró lemosó létezik (nem horribilis áron), az olajos lemosókról és a double cleansing csodájáról nem is beszélve. Sminkben meg nem fekszünk le aludni, akkor se, ha kitör a zombiapokalipszis.

11. Az aknével küzdő emberek fogyasszanak sok mogyorófélét...

Tudom, milyennek tűnik a könyv, pontosabban a véleményem a kis listám tükrében, de az, akinek a bőrápolás sarkalatos pont, kritikusabban viszonyul bármelyik témába vágó kiadványhoz. Azoknak viszont, akik nincsenek ennyire ráfüggve, valószínűleg sokkal jobb élmény lesz. 

Ui.: Abigail James, az angol bőrápolási guru könyvére nagyon kíváncsi vagyok, ő valószínűleg jobban passzol majd az ízlésemhez.

Eredeti cím: Haut nah. Alles über unser grösstes Organ.
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2017
Fordította: Fodor Zsuzsa
Ár: 3450 Ft


2018. május 6., vasárnap

Aktuális kívánságlista

Mivel idült szenilitásban szenvedek, arra gondoltam, összeszedem, melyek azok a könyvek, amelyek nagy eséllyel pályáznak egy bérelt helyre valamelyik könyvespolcon - úgy érzem, egy új szakasz kezdődött az életünkben azzal, hogy elkezdtünk könyveket pakolni az ágyneműtartóba, amely ezáltal mágikussá vált -, nagyjából a szülinapom környékén.

Jasper Fforde: Monokróm Naomi Alderman: A hatalom Margaret Atwood: A szolgálólány meséje Margaret Atwood: A vak bérgyilkos Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Michael Cunningham: A hókirálynÅ‘  Clarice Lispector: Minden történet Abigail James: Szeresd a bÅ‘röd! Nathan Hill: Nix

Jasper Fforde: Monokróm - új Jasper Fforde magyarul? Ha a bevásárlólistájáról lenne szó, az is kellene. 
Naomi Alderman: A hatalom - kb. mindenkit érdekel ez a könyv, én se vagyok kivétel. Remélem, nem óriási pofára esés lesz a vége, mert a témában nekem Atwood a mérce.
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje - ha már Atwoodról volt szó, nem maradhat ki az új kiadás beszerzése, mert a régi megsérült a költözés során, és olyan szép.
Margaret Atwood:  A vak bérgyilkos - nekem ugyan megvan a régi kiadás (elég ramaty állapotban), a magánkönyvtáram egyik büszkesége, de annyira boldoggá tesz, hogy végre vállalta egy magyar kiadó Atwood életművének magyar gondozását, hogy szeretném beszerezni az új kiadást. Jelenkor rulez!
Margaret Atwood:  Boszorkánymagzat - nehéz kitalálni, ki az egyik kedvenc szerzőm, mi? Korábban nem érdekelt annyira, de Ilweran értékelése megtette a hatását.
Michael Cunningham: A hókirálynő - Michael Cunningham is bevásárlólista-beszerzős író, az ő magyar kiadása is kisebb fajta csoda. Meg a kiadó is, nem néztem ki ilyet a Jaffától.
Clarice Lispector: Minden történet - szeretem a novellákat és csábítóan hangzik a fülszöveg hangzatos "az ínyenc olvasók titkos világtippje" ígérgetése. Legfeljebb pofára esek.
Abigail James: Szeresd a bőröd! - A szerzők a britek Paula Begounja, és, ha már csúcskategóriás bőrápoló guru, naná, hogy érdekel a könyve.
Nathan Hill: Nix - mostanában ez a kötet motoszkál a fejemben, tulajdonképpen rettenetesen izgatja a fantáziámat. Anyaregény, mindenféle más vetülettel, persze, hogy vonz.

Láttam, hogy mindenki kitombolta magát áprilisban, de biztos vagyok benne, hogy már kerültek új könyvek a kívánságlistákra - mik azok?:)

2018. május 1., kedd

Eleanor Oliphant meglepődik

"- Akkor majd hamarosan találkozunk, ugye? - köszönt el. - Vigyázz magadra!
 Úgy hangzott, mintha mindkét állítást tényleg komolyan gondolta volna: hogy valóban hamarosan   találkozunk, és hogy szeretné, ha vigyáznék magamra. Melegséget éreztem, olyan kellemes, fényes  érzést, amit a forró tea nyújt egy hideg reggelen.
- Te is vigyázz magadra, Raymond! - feleltem, és komolyan gondoltam."

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Eleanor Oliphant különös nő. Látszólag teljesen átlagos: tíz éve dolgozik egy grafikai cég pénzügyi osztályán napi nyolc órában. Ebédidőben kiugrik egy éppen akciós szendvicsért. Beosztja a pénzét, figyel a kiadásaira. Öltözködésében a praktikumot követi. A Tescóban szeret vásárolni, ahol alkalomadtán meglepi magát néhány új könyvvel. 
Meg három liter vodkával.
Eleanor Oliphant, miután pénteken bezárja maga mögött a lakása ajtaját, egészen a hétfői munkakezdésig nem szólal meg. Elfogyasztja a Tescóban vásárolt mirelit pizzát, az aktuális adag vodkát és próbálja kitörölni az emlékeit. Próbál együtt lélegezni az őt körülölelő magánnyal.
Eleanor Oliphanttól senki nem kérdezi meg, hogy van.
Eleanor Oliphantot csak a mérőóra-leolvasó és a szociális segélyszolgálat munkatársa látogatja meg.
Eleanor Oliphantnak nincsenek barátai.
Még csak egy macskája se.
De ez egyáltalán nem baj. Eleanor Oliphant tökéletesen jól funkcionál egyedül. Nincsenek botor érzelmi szükségletei. Nincs szüksége senkire.
Csak anyuka van, akivel óramű pontossággal, hetente egyszer beszél telefonon, amitől a lelkét kitöltő űr még feketébb lesz.
Aki szerint Eleanor egy rakás értelmetlenül elpazarolt szövet.

Sejteni lehet, hogy ez a regény nem egy átlagos introvertált-történet. Persze, változás van, mert különben nem született volna meg ez a könyv, de (szerencsére) Gail Honeyman ügyesebb-eredetibb szerző annál, minthogy belesétáljon a csábító, boldogan-éltek-míg-meg-nem-haltak befejezés utcájába.
Ez nem egy átlagos introvertált történet, amelyben a Szerelem megszabadítja a főszereplőt a béklyóitól. Ez egy súlyosan, többszörösen bántalmazott gyerek, ill. nő története.
Eleanor életébe egy új munkatárs hoz változást, aki minden szempontból irritálja őt, de Raymond látszólag nem veszi a lapot, és makacsul kedvesen viselkedik vele, hiába az a kollégái napi unaloműző szórakozása, hogy őt kifigurázzák. A másik tényező, ami kibillenti dermedt állapotából, az, hogy... szerelmes lesz.
Vigyázat, mondtam, hogy ez a történet nem a Szerelem mindent megváltoztató erejéről szól! Eleanornak (vajon hányszor fogom még leírni a nevét?...) nagyon sok változáson és felismerésen kell átesnie ahhoz, hogy fellélegezhessen és esélyt adhasson magának arra, hogy normális (=hellyel-közzel boldog) életet élhessen.
Meglepő számára, hogy egy anya nem csak agresszor lehet.
Meglepő, hogy a családtagok szeretik egymást.
Meglepő, hogy léteznek emberek, akik kedvelik őt.
Meglepő, hogy nem csak azért kedvesek vele, hogy utána belerúgjanak.
Meglepő, hogy értékes ember lehet.

Furcsa érzés volt egy ilyen súlyos témát ilyen könnyű formában olvasni; ez a regény olvasmányos, érdekes, az ember izgul, hogy mi történik a főszereplővel és észre sem veszi, mennyire drukkol neki, hogy sikerüljön maga mögött hagynia a fájdalmas múltat, anyukát, a szeretetlenség érzését. Komoly, erőteljes esszenciája van a könyvnek, de a stílusa nem érfelvágós és a "könnyedsége" - igazából nem jó szó ez rá, de per pillanat nem találok jobb szót rá - ellenére nem válik komolytalanná vagy hiteltelenné. Nehéz efféle tartalmas, de nem nehezen emészthető (ez meg nem elegáns kifejezés) történeteket találni.
Ha akarnék, kicsit kötözködhetnék, hogy 30 évnyi dermedtség után kicsit túl gyorsan zajlanak az események, hogy Raymond túl tökéletes Eleanor kiegyensúlyozásához, hogy hirtelen csupa olyan ember lép be az életébe, aki pont megfelelően (azaz nagyon) kedves hozzá, de túlságosan élveztem ezt a történetet ahhoz, hogy hibákat rójak fel neki, főleg, miután meglepnie is sikerült.

Tulajdonképpen en bloc nagyon kellemes meglepetés volt ez a regény, köszönöm Nitának, hogy kölcsönadta.:)

Ui.: Volt egy mozzanat, ami hétköznapi, nem bántalmazós jelenség, de szíven ütött:
"Szóval tényleg így működik a sikeres beilleszkedés? Komolyan ennyire egyszerű? Fel kell kenni egy kis rúzst, elmenni a fodrászhoz, és új cuccokat hordani? Valakinek könyvet kellene írnia erről, de legalábbis egy ismertető füzetet, és terjeszteni ezeket a tudnivalókat. Ma egyetlen nap alatt több figyelmet kaptam tőlük (pontosabban nem rosszindulatú, hanem kedves figyelmet), mint a megelőző évek során összesen."
Igen. Sajnos sok embernek ez (pontosabban ennyi) kell. Olyanok, mint a kiscsirkék: a tőlük különbözőt kicsipkedik maguk közül.

Eredeti cím: Eleanor Oliphant is Completely Fine
Kiadó: Ventus Libro
Kiadás éve: 2017
Fordította: Szalai Virág
Ár: 3600 Ft