2012. szeptember 29., szombat

Suttogás a szélben, halál a tulipánok között

Ha kíváncsi vagy a kommentekre is, az eredeti postot lásd itt.


***

"- Tartsa meg a titkát - felelte. - A titkok gyerekeknek meg kémeknek valók.
Az idegen leszállt a szekérről a karavánszeráj előtt, ahol minden utazás végződött és kezdődött. Meglepően magas volt, és útitáskát tartott a kezében.
- És varázslóknak - mondta az ökrös szekér hajtójának. - És szerelmeseknek is. Meg királyoknak."



Salman Rushdie: A firenzei varázslónő

[Értékelés: 5* okkultista csodakabát és krumpliboszorkány az 5-ből]

Indiába, Szíkrí városába érkezik a hosszú, sárga hajú idegen, Mogor dell'Amore, hogy elmondjon egy mesét Nagy Akbarnak, az uralkodónak. A történet különösen veszélyes, a nem megfelelő hallgatónak a halálát okozza, aki azonban segíti a mesélőt, csupa jó dolog köszön

A történet tulajdonképpen Itáliában kezd...


Á, nem jó ez, rúgja meg az összes macskám.

Képtelen vagyok összefoglalni négy-öt mondatban, miről szól ez a regény (de lehet, hogy az is közrejátszik a dologban, hogy nincs kedvem ún. normális postokat írni, idézet-bevezető-elemzésvagymi-adatok). Voltaképpen még abban sem vagyok biztos, hogy regényről van szó. Rengeteg történet rejtőzik benne, olyan az egész, mint egy nagy halom selyemsál, és ahogy válogatunk a kupacban, előtűnik az egyik vége, megpillantjuk alatta a másik szegélyét, a harmadik csillogó mintáját....

A könyv három részre tagolódik, először az indiai Szíkríbe megyünk, Akbar - tisztes nevén Abul-Fath Dzsaláluddin Muhammad - birodalmának új, vöröskő fő- és diadalvárosába, ahol a valóság és illúzió könnyedén egybemosódik, és aki összekeveri a kettőt, könnyen a gyilkos elefánt helyére viszik, ahol az állat halálra tapossa. Mogor dell'Amore, mint egy férfi Seherezádé, azonban könnyedén lavírozik az agyafúrt és helyenként álnok tanácsosok, feleségek, közemberek, szajhák között és Akbar, Dzsingisz kán és Timur Lenk leszármazottja előtt. Az arany tó tükre megremegni látszik, amikor lemegy a Nap.

Sok a mellékszál, kitérő, a mesélő elringatja a hallgatóit, maga a szöveg is délibáb, nemcsak Akbar palotája.

A második részben Itáliában találjuk magukat, a réveteg, merengő forróságot hamisítatlan olasz reneszánsz atmoszféra váltja fel. Firenze. A Borgiák. Pazzi-összeesküvés. Amerigo Vespucci. Hihetetlen, mennyire átszövi történelem ezt a mesének mondott akármit, szerintem saját műfajnevet kellene kitalálni rá. Nem, a komplex kevés, vagy csak én lettem elvakult Rushdie-rajongó, aki túl sokat lélegzett be Szíkrí levegőjéből.

Az utolsó részben kicsit rapszodikusan utazunk, a selyemsálak összegabalyodnak, és a végén már nem tudtam eldönteni, mi igaz és mi nem, így történtek-e a dolgok, vagy úgy.

Huhh, micsoda élmény volt. Alig várom, hogy sorra kerüljön a szerző többi könyve.

Ui.: ez a könyv egyike azoknak, amelyek értéket adnak az Ulpiusnak. Nagyon igényes kiadás, és nemcsak a gyönyörű borítóra gondolok, hanem a fordításra, a kötésre, a hibátlan szövegre.


Eredeti cím: The Enchantress of Florence
Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2008
Fordította: Greskovits Endre
Ár: 4000 Ft
Az író a wikin





2012. szeptember 28., péntek

Céltalan szerelem

Az olvasóimnak ismerős lehet ez a post, ugyanis a blog régi helyéről másoltam be, egyrészt, mert féltem a bejegyzéseket, másrészt a freeblog keresője hónapok óta nem működik, így, ha ebből a listából kimaradt valami, max a Moly segítségével lehet megtalálni az adott bejegyzést.
Átmásolt postok esetén mindig linkelni fogom az eredetit, mert sajnos a kommenteket nem tudom átvarázsolni.
Megjegyzés: ez a blog régi helyéről átmásolt post, ha kíváncsi vagy a kommentekre, itt tudod őket elolvasni.
***

"- Nem fogom bántani.
 - Tudom én azt.

Catherine persze hazudott, bár eddig még valóban nem bántotta a férfit."


Robert Goolrick: Házasság céljából
Értékelés: 4.4 pénz az 5-ből
Kedvenc karakter: Catherine

Ralph Truitt feleége halála után húsz évvel házassági hirdetést ad fel, ajánlatára többen jelentkeznek. A hölgyek közül Catherine Landre esik a választása, de a vonatról egy teljesen más nő száll le, mint amilyenre számított....

Valahol azt olvastam, hogy ez a regény olyan, mint A tizenharmadik történet és A Manderley-ház asszonya. Nagyon szeretem ezt a két könyvet, ezért teljesen be voltam zsongva, azt a jellegzetes, misztikus hangulatot vártam, amelyet Setterfield és Du Maurier írása adott nekem.
Ez a könyv nem olyan.
Természetesen lehetett volna annyi eszem, hogy nem hiszek az első, utamba kerülő véleménynek, de néha én is hibázok és nagy elvárással állok neki az olvasásnak. Ahogy haladtam előre, megváltozott a véleményem: ez az a történet, amelyet a misztikus regényekben mesélnek el egymásnak a szereplők, a sötét, tragikus titok, amelynek sok-sok évvel később is hatása van a misztikus hangulatú regény szereplőire.

A század elején járunk, Wisconsin állam egy apró városában. Kegyetlen tél van, süvít a hideg szél, az emberek védtelen arcába fújja a hulló havat. A város jóformán egyetlen munkaadója, így szinte istene Ralph Truitt. Húsz éve él egyedül, feleségét és gyermekeit elvesztette, arcára szigorú ráncokat szántott az idő és a magány. A vonatról leszálló Catherine-re is igaz ez, ahogy minden emberre: titkokat rejteget, szörnyű bűnöket és magányos. A magány az őrülethez vezet, ezt tetézi a szörnyű hideg és a sötétség, valamint az emberek többségét jellemző nyomor. Egy könyvelő megöli a feleségét, az őrültek házában élete végéig jajong, amiért a szeretett asszony nem látogatja meg. Egy apa kútba dobja egyetlen leányát. Előfordul az ilyesmi. Az őrületből pedig a szerelem, a másik ember folyamatos közelsége jelent kiutat, csak ez mentheti meg az embert, ez az élet értelme.

Nagyon furcsa regény ez, már jónéhány napja (tíz) elolvastam, és még mindig nem tudom, mit gondoljak róla. Nem rossz történet, de nagyon másra számítottam, mielőtt elkezdtem olvasni. Inkább érdekesnek találom, mint tetszetősnek. Baljós hangulatú, az emberi lélekről, fájdalmakról, kapcsolatokról szóló regény.

Ui.: A kötet végén kiderül, hogy azok a borzalmas esetek, amelyek közül kettőt felsoroltam, megtörtént események. Robert Goolrickot részben Michael Lesy könyve, a Wisconsin Death Trip (Wisconsini halálút) ihlette a Házasság céljából megírására, a könyvben bemutatott történeteket Ralph Truitt olvassa fel az újságból Catherine-nek.

Ui.: A borítót szépnek találtam... amíg meg nem találtam, hogy így és így néz ki az eredeti.

A könyvet kiadja az Athenaeum kiadó.


Eredeti cím: A Reliable Wife
Kiadó: Athenaeum
Fordította: Mallász Rita, 2010
Ár: 2990 Ft
Az író honlapja





2012. szeptember 27., csütörtök

Borzalmak cirkusza

"De a rosszfiúk ezernyi színben kaphatók. Hazudnak, csalnak, a szív gyorsabban dobog tőlük, vagy néha hirtelen le is áll. Ezért teremtettem meg a rosszfiukrockot, ami eredetileg egy, a virtuális világban létező gazembereknek szánt WeJay közösség volt, de most a rosszfiúk fóruma, hogy a morális rendőrség hatáskörén túl ünnepelhessenek, bűneik fényében sütkérezhessenek, felvághassanak, és büszkén viselhessék a gazemberségüket.
Pillanatnyilag bárki tag lehet, a belépési díj egy bejegyzés, akár fikció, akár esszé, vagy csak egy kis mocskolódás. Bár ha valaki vallomást akar tenni, akkor ez a megfelelő hely: nincsenek nevek, se szabályok, se színek, csak egy.
Nem a fekete, mint arra számítani lehetne. A fekete túlságosan behatároló. A fekete a mélység hiányát tételezi fel. De a kék kreatív, melankolikus. A kék a lélek zenéje. És a klánunk színe, amely felöleli a gazemberség minden árnyalatát, a szentségtelen vágy minden ízét."


Joanne Harris: Kékszeműfiú
Értékelés: 5* pávaszín az 5-ből
Kedvenc karakter: -


Egyszer már beleolvastam ebbe a regénybe, de nem kapott el a hangulata, ezért néhány oldal után visszatettem a polcra. Mostanában történt, hogy egyre gyakrabban pillantottam rá, szinte hívott, hogy próbálkozzam meg vele megint. Igazán illetlenség volt félbehagyni a Monte Cristót, de abszolút jól tettem, mert ez egy olyan fantasztikus élmény, hogy kb. a harmadánál kedvencemmé vált.
Úgy érzem, Harrisnek két arca van (akár a történet egyik szereplője is lehetne ez alapján), egyik a... jaj, nem is olyan egyszerű ez. Szóval őt a többség beskatulyázta, még mindig a Csokoládé írója, amelyet sokkal többen láttak, mint olvastak, és a film, bármilyen idilli is, egy romantikus giccs, a könyvvel összehasonlítva pedig még rózsaszín is. Ebbe az egyik csoportba tartozik még a Szederbor, a Bársony és keserűmandula és némileg a Szent bolondok is [azért ennyi, mert a többit még nem olvastam] - amolyan derűs háztáji boszorkánysággal meghintett, az emberi lélek gyarlóságait és csodáit bemutató kötetek, igényes stílusban. De van a könyveinek egy másik része, amelyben a sötétség uralkodik, és a sötétségben a téboly bujkál, a vérszomj, ahol a főszereplők nagyon különböznek a másik csoport hőseitől, ha úgy tetszik, a negatív oldaluk. Ilyen élmény volt nekem a Csokoládécipő és most a Kékszeműfiú, és, mondanom sem kell, meg vagyok veszve ezért a "dark Harris"-ért.
A Csokoládécipőnek csupán egy sötét oldala van, a Kékszeműfiú teljes egészen sötét. Nem fekete, inkább éjkék. Nagyon bizarr, hogy ezt a megnyugtatónak, vidámnak tartott színt milyen fogalmakkal hozza kapcsolatba az írónő, de teljesen illik hozzá (a rózsaszínnel ez nemigen sikerült volna). A kép kezdetben marha egyszerűnek tűnik: itt van BB, a 42 éves kórházi takarító, aki még az anyjával, a harapós keselyű Gloriával él - irtó szánalmasnak tűnik, de BB-nek van egy másik oldala, kekszemufiu, aki fiktív gyilkosságait osztja meg az általa létrehozott fórumon. Egy idő után felmerül a kérdés, hogy valóban fiktívek-e ezek a történetek, mennyi a bennük rejlő igazság - és ez a bizonytalanság egyre fokozódik, egyre több elemmel kapcsolatban, nem tudod, ki kicsoda valójában, mit rejteget a mosolya mögött, mi a színe, mit követett el a múltban és a jelenben. Imádtam ezt a paranoid lebegtetést, a szálak egymásba fonódását, majd szétválását.
De nemcsak ez az egyetlen rétege a könyvnek. kekszemufiú meséit blogbejegyzések formájában ismerjük meg, az írás időpontjával, hangulatával, a hozzá társított zenével és a kommentekkel körítve, vagyis egy virtuális világ is kinyílik előttünk, amely évek óta közkedvelt téma, senkiben sem szabad megbízni, mert az avatár és a nicknév mögött bárki rejtőzhet, blabla, ezt egyébként már nagyon unom, úgyhogy inkább azt emelem ki, hogy BB és a fórum többi tagja is azokhoz az emberekhez tartozik, akinek a virtuális élete valóságosabb, mint a számítógépen kívüli, ami önmagában nem rettenetes dolog - ha van mellette ténylegesen kiépített, saját életvitel, a maga kapcsolatrendszerével (nem mintha ez nem lenne lerágott csont). A regényben BB szemszögéhez hasonlóan ismerjük meg Albertine gondolatait, és nála sem tudhatjuk, mi a valóság és mi a fantázia szüleménye - kettejükben az a közös, visszatükröznek valamit, valakit. "Hova lesz a tükörkép, amikor eltörik a tükör?"
Fekete, barna, kék, piros, fehér, zöld. Elképesztő szerepe van a színeknek, már-már allegóriáknak lehet mondani őket. Hogy tényleg hatással vannak-e az ember személyiségére, fogalmam sincs, de az tuti, hogy ha nekem egyszer gyereke(i) lesz(nek), nem fogom őket egyszínű ruhába öltöztetni, egyszerűbb mosás ide vagy oda.
Oh, Gloria, te jó isten... nála mutatkozik meg először a történet egyik (sokadik) lélektani oldala, ennek a résznek azt a címet is adhatnám, hogy mérgező anyák. Már maga a kifejezés is borzasztó, zöldesfekete, mérget csepegtető indák, amelyek az ember húsába vájnak. Gloria egy patkány szívósságával, egy bivaly erejével és egy kígyó rosszindulatú, sziszegő nyelvével és síkosságával rendelkezik. Ha nem lenne eszméletlenül beteges, torz a személyisége, becsülni is tudnám, hogy egyedül, takarítónőként, majd piaci árusként felnevelt három fiút, de csak megvetni tudom és undorom tőle.
Minden anya, szülő számára a saját gyereke különleges - de vannak, akik nem elégszenek ezzel, hanem mások elismerésére vágynak, talán a saját ambícióikat akarják a gyerekükön keresztül megvalósítani, hiszen ő az utolsó reménye; iszonyatos terhet, elvárást tesznek a gyerek vállára, és ha "kudarcot vallanak", kiderül róluk, hogy teljesen hétköznapiak (ami nem így van, csak ezeknek az embereknek erre nincs szeme, túlságosan elvakítja őket a becsvágyuk), akkor pokollá teszik az életét. Nem szükséges ehhez feltétlenül fizikai bántalmazás, elég, ha rendszeresen a szemükbe vágják, mekkora csalódást okoztak nekik, holott "annyi mindent tettek értük". És bármilyen visszataszító, gyomorforgató ez, Harris nagyon jól mutatja be a témát, nagyon messze áll pl. Jodi Picoult hatásvadász leírásaitól, de ezt már megszokhattuk tőle, hiszen minden kötetében foglalkozik az emberi lélek csorbaságaival.
Nem semmi fricska, hogy BB tényleg különleges, de Gloria vakságában ezt nem veszi észre, a szineztéziáit betudja az érzékenységnek, ami a hozzá hasonló embereket csupán dühíti és gyengeségként könyvelik el. BB színeket és szagokat társít a fogalmakhoz, emberekhez, jelenségekhez:

Mama és a reményei. Természetesen az eddigieknél is erősebben jelentkeztek most, hogy az adottságnak neve lett, hivatalos elnevezése, egy tünetcsoport, aminek betegség-és szentségillata volt, a bolyhos, sötétszürke sziszegőivel és a gyümölcsszagú katolikus, tompa színével.

Nagyon sok mindent tudnék még mondani erről a regényről, oldalakon keresztül elemezhetném (már ha még van, aki nem aludt el az unalomtól), de az az igazság, hogy kezdek éhes lenni nem tudom az efféle bemutatással azt érzékeltetni, hogy mit jelentett nekem ez a könyv. Imádtam a stílusát, a szereplők jellemrajzait, mintha a titkos gondolataikban olvashattam volna - nagyon régen volt, hogy egy történet ennyire le tudott kötni, legszívesebben egész nap ki sem léptem volna kekszemufiu és a többiek világából, még ha ez azzal is fenyeget, hogy ott rekedek - nekem vajon mi lenne a színem?

Ui.: itt a kekszemufiu által hallgatott dalok listája, ha szeretnétek belehallgatni ebbe a regénybe.

Eredeti cím: blueeyedboy
Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2010
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Ár: 4000 Ft
Az írónő honlapja


2012. szeptember 25., kedd

Akartok japán disztópiát olvasni?

És nem ám valami lightos-szirupos tiniváltozatról van ám szó!

Októberben jelenik meg az Ad Astra gondozásában Itó Projekt regénye, a </Harmónia>, mindannyiunk legnagyobb örömére.
A kiadónál 30% kedvezménnyel előrendelhető, egyébként egész emberbaráti a 2990 Ft-os ár a mai világban.
A borítóképet Sánta Kira festette, ettől a művétől is odáig vagyok:

Itó Projekt: </Harmónia>

Ez a fülszövege:
"Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod. Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik. Kirie Twan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát. Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?"




A felhúzhatós fiú

"A borzalmas Brigitte Heim is azt hiszi, lehűthet. De nem tudja, hogy milyen vastag álompáncélt növesztettem magamra kisgyerekkorom óta. Én vagyok a világ legpáncélosabb teknőse! Miss Acaciára gondolva még a Holdat is lehozom és bekapom, mint egy foszforeszkáló palacsintát. Hiába hordozod itt körülöttem az élőhalott az élőhalott vigyorodat, nem fogsz megfosztani semmitől!"


Mathias Malzieu: A szív mechanikája
Értékelés: 4.8 cukrozott eper az 5-ből
Kedvenc karakter: -


Szoktam néha magamnak meglepetéseket okozni (ebből következik, hogy sose unatkozom:), mint például azzal, hogy ez a mesekönyv nagyon érdekelt, az Európás - igen, ők adták ki, én is néztem egy szép nagyot - akcióban alig bírtam megállni, hogy ne rendeljem meg, de aztán sztimi53 olyan drága volt, hogy ezt ajándékozta nekem vénülésem alkalmából, köszönöm neki.
Meseregény, aha - nemcsak én okoztam magamnak meglepetést, hanem a könyv is nekem; azt hittem, egy érdekes, kicsit megható történettel nézek szembe, melynek végén a hősök boldogan élnek, míg meg nem halnak, a rossz pedig megkezdi letöltendő börtönbüntetését. Hát, nagyon nem ez történt, és a végén egész más kép rajzolódott ki bennem A szív mechanikájáról, mint amikor fellapoztam a kötetet.
Imádtam a szerző szóhasználatát, a "paranormális kutyahideg" volt a mézesmadzag, amivel a regény magához vonzott, és a nem mindennapi kifejezések végig jelen voltak, a legnagyobb örömömre.

A koncert másnapján úgy sétálgatunk Sevillában, mint egy igazi szerelmespár. Az idő kellemes, langyos szél simogatja a bőrünket. Ujjaink ügyetlenek a normális emberek fényes nappali gesztusaihoz képest. Éjszaka a vágy irányítja őket, betéve tudják egymást, de most olyanok, mintha négy  balkéz próbálni leírni azt, hogy »jó napot.« Csetlünk-botlunk, mint egy igazi vámpírpár, ha napszemüveg nélkül indul bevásárolni a piacra. A romantika csúcsa. Az erotika csúcsa pedig számunkra az, hogy nyugodtan átölelhetjük egymást a Guadalquivir folyó partján fényes délután.

1874-ben járunk, Edinburgh-ban. Hiába van már április 16-a, ez minden idők leghidegebb napja, a szökőkutak vize folyócskázás közben megfagy, a madarak reptükben megdermednek, de még az emberek is  járás közben, már ha voltak olyan bolondok vagy szerencsétlenek, hogy kimerészkedtek, esetleg kinn rekedtek ebben a pokoli időjárásban. Ennek köszönheti óraszerkezettel megtámogatott szívműködését little Jack, vörös hajú főhősünk, aki a kontakthibás mosolyú Madeleine doktornál látja meg a hóvilágot. Nagyon tetszett a doktor háza (pláne, hogy van egy vén, fekete macskája, akinek zöld keretes szemüvege van, még Jack szerint is "nagyon menő"). Mindenki ilyen érdekesen lefestett karakter: Miss Acacia, "a kis énekesnő", aki hiúságból nem hord szemüveget és ezért mindennek nekiütközik, Joe, aki korábban Miss Acacia szerelme volt, George Méliès, az illuzionista órásmester, aki Jack mellé szegődik és a szerelem rózsaszín mágiájában igyekszik kiművelni.


Ez elég meseien hangzik, ugye? Pedig bőven vannak benne realista elemek, itt van rögtön a másság kérdése - little John halkan zakatoló szívével jócskán eltér az átlagtól, ami elegendő ahhoz, hogy állandóan zrikálják az iskolában, főleg Joe, aki páros lábbal igyekszik széttaposni az álmait. Madeleine doktor szintén nem örvend nagy népszerűségnek, boszorkánynak nevezik, azt pletykálják róla, hogy megöli a kisbabákat és mindennel összeadja magát, hogy torzszülötteket hozzon a világra. Aztán a szerelem és párkapcsolatok problematikája, nos, ez egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzeltem. Ezzel kapcsolatban kicsit bábuszerűnek láttam Miss Acaciát, aki aszerint hajladozik, melyik fiú hogy bánik vele, mintha kizárólag ez befolyásolná, nem lennének saját elhatározásai, és a rövidlátása az emberi viselkedésre is kivetülne. Nagyon nehéz ezen a szerelem nevű hídon egyensúlyozni, mert önmagában a "lángolás" nem elegendő egy kapcsolat fenntartásához, nem lehet örökké egymás kezét fogni és a szemünkkel felfalni a másikat. De nemcsak ez a történet tanulsága (úgy látszik, mégis van neki, hiába nem mese), hanem az is, hogy meg kell tanulni elengedni azokat, akiket szeretünk, hagyni kell, hogy elkövessék a maguk hibáit. Igen, fáj hasra, orra meg pofára esni, de az ember már csak olyan fogyatékos lény, hogy többnyire a saját hibáiból tanul, és ha nem engedjük el az élet iskolájába, annak keservesen rossz vége is lehet.


Eredeti cím: La Mécanique du Cœur
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Fordította: Vaszócsik Crista
Ár: nem tudom, mert Timi lehúzta:D



Ha lehullanak az első levelek...

Egy-két hete eszembe ötlött ennek a postnak az összeállítása, de mindenféle okok - fáradtság, időhiány, stb. - miatt eddig tolódott, aztán észrevettem, hogy Nokedli írt egy ilyen postot, nagyon szép képeket válogatott össze, utána szinte feleslegesnek éreztem, hogy összetákoljam ezt az irománykát, ezért próbáltam kicsit személyesebb képeket összeválogatni, hogy mit is jelent nekem az ősz (mármint a szép oldala):

A piros kabát, mint kultszimbólum nálam. Van nekem kicsiben és nagyban is, hogy sose kelljen nélkülöznöm. Igaz, hogy sokan hordanak piros kabátot, de valamely ostoba indíttatásból úgy hiszem, egyikük se olyan, mint én. A piros kabát a személyiségem elidegeníthetetlen része. Hogy milyen ez az én, nem írom le, mielőtt mindenki meghal akut röhögőgörcsben, ha eddig kimaradt volna.

Sokan ismerik ezt a képet, de annyira találó, hogy nem hagyhattam ki. Meleg, laza zokni(szerűség), lágy fények, csésze tea, könyvek, ropogó tűz, hát nem isteni?

Alapvetően félek a tűztől, de nézni nagyon szeretem.

Tetszik ez a kicsit rusztikus, üvegezett veranda, még ha nekem túl sok is az üveg, olyan... védtelennek tűnik (bár valószínűleg csak a hipercukiságukkal támadó mókusok jelenthetnek veszélyt, de én nem szeretem a csupa üveg dolgokat, a falak, az ajtók legyenek masszívak).

Azért ezt a löttyöt (talán tejeskávé?) nem innám meg.

Szomorkás, mégis vidám eső.

Kértek teát?:D

Ez a kép önmagában elegendő, hogy totális őszi hangulat törjön ki rajtam.

Ezt majd ki szeretném próbálni.

Bölcsészlétemet le se tagadhatom. Igen, szeretem a kötött holmikat, amennyiben nem úgy lógnak rajtam, mint egy liszteszsák.

A macaroonokban semmi őszies nincs, de cukik.

Egyééé' almát, hogy szép legyél!

(Magáért beszél.)

Szeretem a csizmákat.

Üldögéljünk.

Sokat.




_______________
képek forrása: weheartit.com




















2012. szeptember 23., vasárnap

A mai nap

Eme roppant fantáziadús cím kellő élénkséggel ecseteli jelen szellemi állapotomat, magyarán átkozottul álmos vagyok (már megint).


Ezt a kiadást a Szandi idegennyelvi részlegén láttam, annyira bele vagyok esve, hogy ha nem lett volna annyira drága, megvettem tőle, nem tudtam betelni vele. Alapvetően a csicsás díszes borítókat kedvelem, és ehhez a történethez szerintem ilyen is illene, ennek ellenére ez a totál minimál stílus rögtön megvett magának, és nem idegen a regény témájától sem.
Ha ezt nem is, Anna Ahmatova verseit (figyelsz, Nokedli nővérem?) és Jacob szobáját (ilweran, hahó? Igen, tudom, hogy ezt nem szeretted annyira) megragadoztam, előbbit félelmetes hangeffekt kíséretében, utóbbit villámgyors kézmozdulattal. Igen, csak ezt a kettőt, pedig tudtam volna még mit vásárolni, de egyrészt spórolunk, másrészt rengeteg olvasatlan könyvem van itthon.
Utána következett az első bekezdésben tárgyalt Szandi látogatás, aztán a helyi molyklub néhány tagjával és egy vendéggel bevettük magunkat a cukrászdába, elfogyasztottuk a fél sütikészletet és társasjátékoztunk, melynek keretében kétszer megöltem a kedvest, illetve az általa választott szerepet. Igen, nagyon jó volt sokan játszani a Citadellát, de ez adott neki egy mellékízt - na, nem kell félteni, nagyon sokszor kitolt már velem, aljas indokból, előre megfontolt szándékkal.

Bocsi a nyomi bejegyzésért, nem megy ez mostanában nekem.




2012. szeptember 22., szombat

A bennünk rejlő fájdalom

"- Ha meghalok - kezdi Mair, Caroline arcába nézve, még mindig a vállába vájt ujjakkal -, és a papád újból megházasodna, az új feleség megpróbálja elvenni az ékszereimet - hajol közelebb a mama. - Azt akarom, hogy te kapd meg. Hallod? Mindet. Ez itt mind a tiéd. Nem szabad megengedned, hogy az övé legyen. Vagy valamelyik nénikédé. Megértetted?
 Caroline bólint. Nem egészen érti a dolgot.
 (...)
 A munkából hazatérő How ott találja lányát az asztal mellett, előtte nyitott iskolai könyveivel. A konyhában dermesztő a hideg. Caroline ajka szinte kék, annyira fázik.
 - Mi történt, édesem? Nem ég a kályhában a tűz? Hol van a mama?
 - Most dugja el az ékszereit az új feleséged elől."


Maggie O'Farrell: A köztünk lévő távolság
Értékelés: 4.87 akármi az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): Evie, Pearl

Érdekes volt a könyvvel való kapcsolatom, rögtön úgy kezdődött, hogy én erre bizony nem vagyok kíváncsi - ritka szerencsétlen választás volt a homokos tengerpart és az Elle ajánlása -, biztos valami rózsaszín chick-lit, ebből a műfajból pedig évekkel ezelőtt kinőttem. Aztán láttam a Molyon, hogy cseri olvassa, mindegyik szemem kimeredt meglepetésemben, aztán még inkább, amikor négy és fél csillagra értékelte - az, hogy az Együtt lehetnénkhez hasonlította a könyvet, megpecsételte a dolgot: olthatatlan kíváncsiság ébredt bennem a regény iránt.
Totálisan kellemes csalódás volt, annak ellenére, hogy van benne szerelmi szál, de a többivel egyformán hangsúlyos, csak a végén válik ki közülük, amiatt vontam le pár pontot, szükségtelen volt ennyire elhúzni a befejezést.
Azt szerettem a legjobban ebben a könyvben, hogy a családi, lelki problémák könnyedén vannak tálalva, mégis érezzük a súlyukat, nagyon kedveltem a stílusát. Két család három generációjának életébe pillanthatunk bele, mozaikszerűen villannak fel a szemünk előtt az emlékek, különféle történések, némelyeknek köze van a fő sodorhoz - azaz Jake és Stella saját és közös történetéhez -, mások csupán a szereplőkről adnak tájékoztatást. Természetesen a fentebb említettek családját ismerjük meg; a post elején lévő idézet tisztességes képet ad Mairről, Jake nagyanyjáról, aki szűk, korlátokkal teli világában egyetlen élvezetet talál: a főzést és az evést, ám utóbbit csak titokban műveli, mintha bűnös szenvedélyről lenne szó. Lánya, Caroline kései gyerek és teljesen más, mint a bátyjai, Mair nem tud mit kezdeni vele. A tökéletes lázadó példája, elutasítja az anyja főztjét, majd elszökik otthonról, hogy kiszabaduljon szűk kalickájából. A nyughatatlan vándorlás gyümölcse lesz Jake, aki Kínában nő fel, Hongkong az otthona, az élete azonban olyan fordulatot vesz, amely Angliába kényszeríti.
Bevallom, Stella családi krónikájára már nem emlékszem ilyen részletesen, Domenico és Valeria az olasz bevándorlók minden gondjával megküzdenek, és néhány problémájukat még az unokáik is hordozzák. Stella ebből a szempontból pont olyan, mint Jake, idegenek a saját hazájukban, és valaki erősen körülhatárolja az életüket, a nő esetében ez Nina, a nővére. Olyan testvéri kapcsolat ez, amely zárt közösséget alkot és egyben elszigeteli őket más emberektől, olyannyira, hogy szövetségük gúzsba köti őket, illetve Nina az, aki a húga minden önálló törekvését lerombolja. Ez a kapcsolat volt számomra a legérdekesebb, bár nem tudtam megérteni egyik testvér viselkedését sem, és persze ez sem ilyen egyoldalú, a vége felé sokat árnyalódik a kép.

Összességében nagyon álmos vagyok és most befejezem ezt a postot, Maggie O'Farrell többi könyve pedig ment a kívánságlistára, de hogy mikor fogom őket elolvasni, azt nem tudom.


Eredeti cím. The Distance Between Us
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2012
Fordította: Kiss Marianne
Ár: 2490 Ft
Az írónő honlapja




2012. szeptember 19., szerda

Leviathan magyarul

Egy ideje lehetett sejteni, hogy Scott Westerfeld trilógiájával az Ad Astra kiadó rukkol elő, és a sejtés bizonyossá vált eme karcban manifesztálódva.

Scott Westerfeld: Leviatán

Megjelenés: 2012. december 



2012. szeptember 17., hétfő

Két személyes kép

Kicsit (nagyon) elmaradtam ezekkel a fotókkal, de jobb későn, mint soha alapon kiteszem őket:


Kivételesen nem a könyvek, hanem az őket támasztó macskák a lényeg - különben is, ezek a kedves könyvei, nem az enyémek:P -, igazán elragadó ajándékok, nem számítottam rájuk:) Névnapra kaptam őket, természetesen Tőle. Köszönöm:*


Ők pedig a második közös konyhai művészkedésünk (először bundás kenyeret sütöttünk:) eredményei, üdvözöljétek Őfenségüket, a Túrógombóc kolóniát!:D Illetve már csak múlt időben lehet beszélni róluk, könyörtelenül elpusztítottuk kedves teremtményeinket. Roppant büszke vagyok magunkra, egyszerűen tökéletesek lettek, nem estek szét, és a tejfölös-áfonyalekváros öntet is fenomenális ötlet volt, bár nekem továbbra is a porcukor marad a kedvenc köretem.





2012. szeptember 16., vasárnap

Amikor lába kél a jegyzetnek



Katherine Howe: A boszorkányoskönyv
Értékelés: 3 mandragóragyökér az 5-ből
Kedvenc karakter: -


Nos, az van, hogy nem találom az olvasás közben írt jegyzetemet - valamint azt a lapot, amire a nyaralás közben észlelt címeket véstem fel, ezért duplán mérges vagyok, mert emlék is -, így fejből fog menni a post, bár nem lesz olyan nehéz, hiába olvastam régen, néhány dolog élénken él az emlékezetemben.

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert boszorkányokról szól, mert a salemi boszorkányokról szól, mert régi házban játszódik, amelyek iránt én érthetetlen és olthatatlan vonzalmat táplálok, de elég felemásak az érzéseim még most is, pedig hónapokkal ezelőtt olvastam a regényt (említettem már, hogy nagyon le vagyok maradva a postokkal?), köszönhetően annak, hogy a történet két szála közül az egyik, a múltbéli, sokkal jobban tetszett, mint a jelenben játszódó, mintha egymástól függetlenül íródtak volna és egy kötetté ragasztották volna össze őket. Szerintem Deliverance és családjának, leszármazottainak története önmagában is megállta volna a helyét, semmi szükség nem volt Connie szerencsétlenkedésére.
Connie, istenem, ez a csaj... az ő szála merő kliséhalmaz; adott egy pedáns történészhallgató, egy igazi penészvirág (bocsánat, de tényleg az), aki beássa magát a poros fóliánsok alá és csak néha dugja ki az orrát a megsárgult lapok közül. Zárkózott viselkedésének oka gyerekkorában és szeleburdi, mélyen zen anyjának viselkedésében gyökerezik, azaz hatás-ellenhatás alapján ő szigorúan rendszabályozott életet él, amelynek istene a tudomány, ő pedig semmi szín alatt nem követne el istenkáromlást, ennek ellenére vállalja, hogy elutazik nagyanyja régóta üresen álló házához, kicsit szalonképesebb állapotba hozza és megpróbál túladni rajta.
A nagyi házának leírása egész jól sikerült, de bizsergette meg úgy az érzékeimet, mint Az almamag ízének bootshaveni otthona, a Végtelenek érdekes lakhelye vagy Alice Hoffman bármelyik érdekes háza, ő fél kézzel odaken egy ilyen házat, mint amilyen ebben a könyvben szerepel. Connie, ahhoz képest, hogy nem hisz a babonákban, hisztériás rohamot kap egy mandragóragyökértől (az ugye megvan, hogy állítólag, ha kihúzzák a földből, sikoltó hangot hallat, meg a többi mese?), én csak azért ijedtem meg, mert féltem, hogy a kiskutyája, Arlo, aki kiásta a gazt, nehogy elpatkoljon mérgezés miatt, és később is ideges voltam miatta, komolyan, ez a könyv egyedül amiatt váltott ki belőlem izgatottságot, mert féltettem egy kiskutya életét, jellemző. Jellemző, és egyben rossz hír, mert azt jelenti, hogy más, figyelemre érdemes dolog nem történt, és ez sajnos így is van. Az Egyes Számú Kliséről, vonalzós Connie-ról már meséltem. Jöjjön a Kettes Számú, azt hiszem, Samnek hívják, de mindegy is, ő az Életvidám, Jóképű, Intelligens Srác, aki vidorságot lop a kis történészünkbe, boldogan felkacag (szó szerint emlékszem erre), miközben Sam felcipeli a lépcsőn. Istenem, minek kellett bele ez az ócska szerelmi szál?! Még az oka is ócska! Nem mondom meg, ki írta ezt meg sokkal jobban, mert nem akarom, hogy rájöjjetek az egyik végső csavarra.
A Harmadik Klisé maga a cselekmény, ezt a fenti okból szintén nem részletezem, egyébként nagyon könnyű kitalálni, mik fognak történni. Connie olyan sötét, hogy világít a szájában a Negro cukorka, legalább háromszor le van írva valami, aztán ez a valami ott van az orra előtt, az összefüggés nyilvánvaló, csak ő nem veszi észre, hiába van ott az orra előtt a megoldás, szó szerint majd' kiveri a szemét. Értem én, hogy ez írói fogás meg a feszültség növelése, de iszonyat fals, nem működik az egész, ezért tudom azt mondani, hogy ha nem olvastam volna el ezt a könyvet, nem veszítek szinte semmit. Azért csak "szinte", mert Connie története teljesen átlagossá teszi, egy a tucatnyi hasonló szerkezetű könyv közül.

Sajnálom, hogy csalódnom kellett, szeretni akartam, de nem működött, hiányzott az a finom varázs, ami annyira tetszik Hoffman műveiben és A csipkeolvasóban - utóbbi szintén Salemhez kapcsolódik, kíváncsi lennék, hogy annak, aki mindkét könyvet olvasta, melyik tetszik jobban.
Azt viszont meg kell hagyni, hogy szép, igényes formátumban jelent meg, illik Deliverance történetéhez a stílusa, személy szerint nekem a másik borító jobban tetszik, de bár ez lenne a legnagyobb baj... Egy-két érdekes szóra emlékszem, azt hiszem, "fehérnemű" helyett "fehérruha" szerepelt, már csak ezért is remélem, hogy előkerül az a nyavalyás, jóformán címszavas jegyzet.

Ui.: ettől függetlenül kíváncsi vagyok az írónő - aki egyébként két salemi boszorkány, Elizabeth Howe és Elizabeth Proctor leszármazottja - másik regényére is, a The House of Velvet and Glassra.

Ui2.: az a legszebb az egészben, hogy... nem, nem találtam meg időközben a jegyzetlapot, csak eszembe jutott, hogy az ekultos recenziómból puskázhattam volna, csak lusta voltam megkeresni, na.


Eredeti cím: The Physick Book of Deliverance Dane
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2012
Fordította: Sóvágó Katalin
Ár: 2990 Ft
Az írónő honlapja






2012. szeptember 14., péntek

G-dúr akkord

"Nem értettem, hogy lehet valaki egyszerre isten és ördög. Hogyan pusztíthat el, és menthet meg ugyanaz az ember. Amikor minden, ami voltam, jó és rossz, az ő tetteinek fonalával volt összekötve, honnan tudhattam volna, hogy szeressem-e vagy gyűlöljem?"


Maggie Stiefvater: Forever - Örökké
Értékelés: 4.5 felcsipeszelt lehetőség az 5-ből
Kedvenc karakter: Sam, Isabel


Végre én is eljutottam a Mercy Falls farkasai harmadik részéhez, illetve végre megjött hozzá a kedvem, pedig ez azon kevés YA sorozatok egyike, amit szeretek. De annyi rosszat hallottam a befejező részről, hogy csak halogattam és halogattam, nem akartam elrontani a Shiver és a Linger adta élményt. Szerencsére pozitívan csalódtam a történetben, komolyan, minden rosszra felvérteztem magam, ehhez képest szuperül teljesítettek Grace-ék:)
Ettől függetlenül fenntartom azt, hogy ha Stiefvater nem írja meg a folytatásokat, az még jobb lett volna, szép kerek, lezárt történet volt az első rész, a másik kettő már csak cifrázás, vagy az olvasók idegeinek húzgálása, ha úgy tetszik - ugyanis új dolgok nem nagyon jelennek meg, inkább csak a fennálló szituációt színezi tovább az írónő, itt satíroz egy kicsit, ott árnyékol, amely jelen esetben azt jelenti, hogy Cole tovább folytatja az önpusztítást, kísérletezik magán, Isabel duzzog és hepciáskodik, Grace-szel az van, ami a Linger végén történik, Sam pedig bezárkózik, nagyon máshol jár, semmivel nem akar foglalkozni. Sam és Grace szerelmi szála már nem rejt magában erős potenciált, Cole és Isabel huzavonája már érdekesebb, de... na, nem cinikuskodom, mert nem akarok spoilerezni.

Isabel apját rettenetesen utáltam, de Grace szülei is nagyon felmérgesítettek a hanyagságukkal, majd a hirtelen fellépő, elkésett szigorúságukkal. Az anya a saját gyerekkorával magyarázza viselkedését - Grace-t ők öt kilométeres, őt azonban öt centis pórázon tartották a szülei -, de ez nem indok ahhoz, hogy valaki ennyire nem foglalkozzon a gyerekével. Persze ez is szinte klisé a YA regények között, de van valami, ami számomra kiemeli ezt a sorozatot az ifjúsági dömping tömegéből - az, hogy a szavak mögött lélek is rejlik, nem tudom máshogy megmagyarázni, nem csupán egymás mellé pakolgatott suta szavakról van szó, hanem egységes szöveget alkotnak, amely harmóniát sugároz, és azt az őszies, szomorkás hangulatot, ami miatt annyira szeretem a szériát.

"- Hol találom az önsegítő könyveket? - kérdezte. Abszolút nem zavarta, hogy egy rendőr áll előttem. Talán teljesen hétköznapi dolog egy rendőrrel beszélgető ember. Nehéz volt ezt hinnem.
 Ha Koenig nem lett volna ott, azt mondtam volna, hogy minden valaha írt könyv önsegítő könyv, és legyen egy kicsit konkrétabb. Aztán egy helyett négy könyvvel távozott volna, mert én ezt csinálom."

Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, de nagyon remélem, hogy nem lesz több rész:) A Könyvmolyképző Kiadó majd megjelenteti az írónő tündéres sorozatát is, Borostyán írt az első részről.

Ui.: ha jól vettem észre, a lábjegyzet megint lemaradt, és mindenki "istenkém"-et sóhajtozik, Isabel esetében határozottan vicces.


Eredeti cím: Forever
Sorozat: Mercy Falls farkasai 3.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2011
Fordította: Gazdag Tímea
Ár: 3000 Ft
Az írónő honlapja


2012. szeptember 12., szerda

Még ezek is

Kíváncsi vagyok, hány könyvvel fogok gyarapodni év végéig, megint van néhány kiszemeltem:

1. Pintér Bence - Pintér Máté: A szivarhajó utolsó útja - egy ideje mondogatom, hogy félreteszem az ifjúsági irodalmat, de ez annyira jól hangzik, amióta először olvastam a kiadó blogján róla, mocorkál bennem az érdeklődés. Október 9-én fog megjelenni, és az Agave boltjában 35% kedvezménnyel előrendelhető. | fülszöveg

Bővebb információ itt.

2. Mary Horlock: A hazugságok könyve - szintén ifjúsági regény, de egészen más stílusúnak tűnik. Megjelenés: 10. 22. (Scolar) | fülszöveg



3. Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe - Ulickajával szégyenletesen le vagyok maradva, de ettől függetlenül a kívánságlistán a helye. Megjelenés: október (Magvető) | fülszöveg



4. Emma Forrest: Visszhangzó szavak - a pszichiáter-páciens kapcsolat Az ötödik Sally óta érdekel, remélem, nem fogok (nagy) bakot lőni ezzel a könyvvel. Megjelenés: 09. 30. (Athenaeum) | fülszöveg



5. Nyáry Krisztián: Így szerettek ők - nagyon szeretem azokat a könyveket, amelyek színesen (nem azt értem alatta, hogy "kiszínezve") mutatják be írók, költők és más művészek életét, Nyáry Krisztián Facebook-oldalát már ismertem (talán cseri mutatta? Nem, Nita), ezért duplán örülök a kötet megjelenésének. Ja, és persze gyönyörű a borítója. Megjelenés: ? (szeptember 18-án lesz a bemutatója, 16:00-tól) (Corvina) | fülszöveg



6. Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete - évekkel ezelőtt valamelyik újságban olvastam egy érdekes cikket a családról, ezért is örülök, hogy megjelenik ez a könyv. Megjelenés: 09. 25. (Európa) | fülszöveg



7. Lev Tolsztoj - Szofja Tolsztoj: Kreutzer-szonáta / Ki a bűnös? - az előbbinél is különlegesebb kötet, Tolsztoj házasságról, férfi-nő kapcsolatáról írott művére felesége megírta a "második nem" válaszát, amely eddig nálunk nem jelent meg. Megjelenés: 09. 05. (Európa) | fülszöveg


8. Charlotte Rogan: Mentőcsónak - egy hajótörés túlélőinek története, az egyik szereplő, Grace naplóján keresztül. Kicsit hatásvadász a fülszövege, amikor végigpörgettem a Libri előjegyzési listáját, az első két mondat alapján simán áttekertem rajta. Megjelenés: 09. 28. (Kossuth) | fülszöveg


9. J. M. G. Le Clézio: Uránia - még nem olvastam a szerzőtől semmit, de a fülszöveg alapján jó regényt szimatolok. Megjelenés: 11. 15. (Ulpius) | fülszöveg




2012. szeptember 9., vasárnap

Akkor jövök, ha egyedül

Brontë-post után jöjjenek maguk a versek, csukott ajtójú fanyalgók a bal sarokban találják a hányós vödröt.


Emily Brontë
Akkor jövök, ha egyedül

Akkor jövök, ha egyedül
fekszel sötét szobádban,
a bolond nap elül,
már mosoly sem derül,
este, fagyos homály van.

Akkor jövök, ha mind elárad
a szív valódi hatalma,
ha engedsz a hatásnak,
az öröm megfagy, a bánat
lelkedet elragadja.

Készülj, itt az idő,
a szörnyű óra, ím;
érzed-e már, hogy a lelkedet
különös hang zengeti meg,
elér a zord erő:
hírnökeim.
(Ferencz Győző)

____________
kép forrása: weheartit.com