Lovat csináljuk ma vagy pontyot?

"Gömböc, alighanem engesztelési célzattal, vacsora vége felé jónak látta, hogy lakberendezői minőségben az egekig magasztalja idősebb Ortellinek a régi társalgók új berendezését: igazán remek ötlet volt a sok falat üvegtáblákkal helyettesíteni. Idősb Ortelli csúnya képet vágott. Faggatózásunkra néhány tömör mondatban elmagyarázta a csupa üveg ajtók és falak hátrányait egy olyan szállodában, amilyen az övé, vagyis ahol a vendégek hetvenöt százalékát külföldiek képezik, s e hetvenöt százalékból ötven százalékot angolok, s ez ötven százalékból harmincöt százalékot éltes hajadonok: akik sokat olvasnak; akik rosszul látnak; akik következésképpen beleverik az orrukat az üvegbe, mert levegőnek vélik. A dolog beteges kíváncsiságot ébresztett feleségeinkben, akik ismét kitűntek szégyenletes viselkedésükkel, túlontúl leplezetlen módon lesve a vén angol satrafák üvegbe ütközését... - Bye-bye! - csicseregte a soron lévő vén satrafa, kivillantva lapátfogait... Semmi. Alig egy centiméternyire az üvegfal előtt a vén satrafa egy ügyes kanyarral vagy hirtelen fékezéssel elkerülte az összeütközést...
- Semmi baj, semmi baj - szólt a feleségem nagylelkűen. - Majd talán legközelebb. Megyünk?...
 Öt lépést sem tehettek meg, amikor kettős csattanás hallatszott, kettős üvöltéstől kísérve. Orral nekimentek az üvegnek: a két vén valsoldai satrafa."

Brunella Gasperini: Én és ők
Értékelés: 3.7 égszínkék majolikaszem az 5-ből
Kedvenc karakter: Tatti, a.k.a a Kicsi


Nem leszek népszerű a véleményemmel, de ez a regény nekem közel nem tetszett annyira, mint amennyire a többiek véleménye alapján elvártam - Durrell-szintű humorra számítottam, csak állatok nélkül. Igen, vicces könyv alapvetően, de, úgy látszik, én túl jól fogtam a szavak mögött bujkáló szomorúságot, a sejtetett tragédiákat, azt a feszültséget, ami a humorizálásba oltott vitákban rejlik. És néhány dolog ismerős volt, fájóan ismerős, olyan dolgok, amik elől el szoktam bújni a könyvekbe, ezért nem fogom elolvasni a folytatásokat, pláne, hogy az Egy nő és egyéb állatfajtákat többen is depresszívnek tartják.
Az elbeszélő családfőt, Dino Gamberinit nem szerettem, részben a fentebb említett okok miatt - nem érdekel, milyen szentimentális lelket rejteget valahol nagyon mélyen, az ordibálásra nagyon hevenyül reagálok, azonnali utálatot von maga után. Pedig nem lehet annyira rossz ember, ha a felesége és a gyerekei leveleket írnak neki, hogy legyen valami, ami megvigasztalja, amíg a hivatalban húzza az igát.

"Az én nevemre négy levél érkezett. Családom nem takarékoskodik a bélyeggel. Tudják, hogy szeretek sok-sok levelet kapni, sok-sok borítékot felbontani, sok-sok levélpapírt kihúzni. Egy percig tenyeremen tartottam a zárt borítékokat, és úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, amikor becsomagolt ajándékot kaptam, és húztam-halasztottam a felbontását, hogy mentől tovább tartson az izgalom és a rejtély, s végül esetleg egy zokni pár zokni volt a csomagban. De az ő leveleiknél nem kellett effélétől tartani. Lehet, hogy pár, nyelvtant nem ismerő sor az egész, tele krikszkrakszokkal és tisztességes emberek számára érthetetlen kifejezésekkel, de én csupán ezeknek a soroknak és a ezeknek a krikszkrakszoknak az olvasására vágyom. Ezek ők."

 És itt van ez a kicsi, sovány anya, ő fájt nekem a legjobban, a sorozatos hajcsavarásaival, cigarettázásával, xxx-ezésével, hogy a három gyerekre hatfelé kell figyelni, az a szerencse, hogy van némi ügyefogyott segítsége Rosa személyében. A gyerekek szimpatikusak voltak, főleg a Kicsi bűvölt el a pöszeségével és a pelusnak (illetve az ő tolmácsolásában "peluf"-nak) hívott plüssállatokkal, de a Popnak nevezett Maurizio rakettái köré rendezett jelent is imádnivaló volt.
Valószínűleg senki nem jutott el idáig a postban, úgyhogy leírom, hogy az állatos részeken majdnem elbőgtem magam, nem tudom, mikor lettem ilyen jószágérzékeny, de ez egyszerűen szörnyű.

"Micsoda vacak", mondaná erre a postra a duzzogó kamaszlány, Bruna, és igaza van. De nincs kedvem erről a könyvről értelmesen írni, ráadásul másnaposságot is okozott, a mai napig visszhangoznak bennem bizonyos mozzanatai - jelenleg Sherlock Holmesszal próbálkozom, ha ő nem gyógyít ki belőle, akkor semmi -, és ezért duplán durcás vagyok rá. Azért vettem le a polcról, mert szerettem volna egy eszméletlenül röhögős könyvet olvasni, hogy kicsit kisimuljon a lelkem, ehelyett még inkább elmélyültek a ráncai.

Eredeti cím: Io E Loro
Sorozat: Én és ők 1., Vidám Könyvek
Kiadó: Európa
Kiadás éve. 1988 (harmadik kiadás)
Fordította: Szabolcsi Éva
Illusztrálta: Brenner György
Ár. 38 Ft (eredetileg)