- Nem volt ez tegnap rövidebb? - szemlélte Lizi csodálkozva a miniszoknyáját, ami most egyszer csak a térdét verdeste.
- Ez szoknya, Lizi, nem pedig szakáll! - szaladt ki Anya száján.
Lizi hamarosan átlátott Anya varrási meg harangocskatrükkjein, és nem engedte többé, hogy tűvel-cérnával nyúljanak a holmijához. Minél formásabbá váltak a combjai, annál magasabbra csúszott a szoknyája alja. A láncot a jobb bokáján hordta ezentúl, mert megszerette a lépteit kísérő finom csilingelést: ingtak-bongtak az apró harangok, ahogy a virágzó, fiatal lány ringó járásával parádézott a környékbeliek szeme előtt."
Ha nincs az enyhén semmitmondó fülszöveg és a giccses kesztyűt ábrázoló borító, szerintem sokkal népszerűbb lehetne ez a mostanában pár százas akciókban fellelhető könyvecske - a nők körében. Vannak bizonyos női regények, amelyek néhol zavarba ejtően érzékiek, intimek, de nem szexuális tartalom végett, hanem azért, mert olyan bensőségesen mutatják be a nők életét, magamban asszonyregényeknek hívom az ilyen könyveket.
A Lakodalmaink is asszonyregény; több generáció is felvonul a lapokon, de főleg Iranira és négy lányára fókuszál az írónő. Azizjanék egyszerű, hétköznapi emberek, az apa, Szoli egész nap a tengeren halászik, Irani takarítónő és már-már hivatásos anya, ahogy testét-lelkét, húsát és vérét feláldozza a gyerekeiért. De ez - sok esetben - nem elég. Pontosabban nem ez kell, ahogy a lányai is megfogalmazzák gondolatban, hogy az anyjuk hagyja abba az önsanyargatásért gyerekei félresiklott életéért.
A helyszín egzotikus, de a családi viszonyokat akár a saját környezetünkben is viszontláthatjuk; Szoliék extrémen fiatalon kelnek egybe, Irani 17 éves, amikor a fia megszületik, nem csoda, hogy inkább játszópajtások, mint gyerek és szülő. Kezdetben rettenetesen dühös voltam, amiért hagyják, hogy ennyire tönkremenjen az életük, aztán arra gondoltam, hogy nem ez történik mindenkivel, a nap minden órájában? Az a könyvcím, hogy minden család pszichotikus, sajnos nagyon érvényes; mindenkinek van valamilyen problémája, ami sok esetben a felszín alatt lappang, aztán valami előrángatja a mélyből. Ehhez hozzájárul az emberek életszemlélete, ki mit tart helyesnek, követendőnek, mi az, aminek nincs jelentősége, és miért okozhat földrengést egy apró mozzanat. Azizjanéknál is munkálnak ilyen rejtett indulatok, de talán az a legfőbb probléma, hogy hiába szeretik egymást és a gyerekeiket a szülők, a gyeplő kicsúszik a kezükből, és még a jó eszű Marcelle is a szakiskolába kerül. Lehet, hogy hülyeség, de úgy éreztem, az esküvőjük az, ami a végső kegyelemdöfést megadja a lányoknak, a baljós előjelek, a rémisztő bizonyosság, hogy ez tényleg megtörténik velük, valami, ami visszafordíthatatlan és végzetes. Tudom, hogy más kultúra, de képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy ha Iraninak nem az a legfőbb gondja, hogy a lányait férjhez adja, hanem mondjuk leül velük beszélgetni, hogy biztos megéri-e az a fiú azt, hogy kicsapják az iskolából, nem jutottak volna holtpontra. És talán nem az a megfelelő gyógyír, hogy naphosszat csillag-és tenyérjóshoz meg szentek sírjaihoz mászkál.
A fentiek alapján úgy tűnik, mintha utáltam volna ezt a könyvet, de nem erről van szó. Igen, mérges vagyok a szereplőkre, mert Dorit Rabinjan emberi esetlenséggel ruházta fel őket, hibákat, vágyakat adott nekik, amelyek kirántják a lábuk alól a szőnyeget, és elég sokáig fetrengnek a padlón, hogy ilyen szép kettős szóképpel éljek. Mégis, van benne valami gyönyörűség, olyan élőnek tetszenek ezek az emberek, hogy érezzük a jerikói lonc illatát, halljuk Lizi cipősarkának kopogását, ahogy hajnalban hazaoson, és a
Köszönöm szeee-nek, hogy ajánlotta. Mostanában nagyon jól járok a mások által javasolt könyvekkel, tetszik ez nekem. Nee, ne ajánljatok ötszáz remek könyvet, mert elkap a frazeológiám, mint Sir Lancelotot, és akkor megnézhetjük magunkat. De azért tovább ajánlom Nokedlinek, Nimának, Nikkincsnek és csengának.
Eredeti cím: Ha-hatunot selanu
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2004
Fordította: Liska Erzsébet
Ár: 2200 Ft
