Értékelés: 3 szárd módra felbúbolt kontyocska az 5-ből
Kedvenc karakter: a nagyanya
Régóta szerettem volna elolvasni ezt a kis könyvet, a(z egy kivételével) csupa pozitív értékelés szerelemről, Márquez-utánérzésről, megdöbbentő befejezésről megtáncoltatta a radarom, és úgy lecsaptam rá a száz forintos Könyvudvarban, mint gyöngytyúk a langyos ta... öö, inkább hagyjuk.
A történet középpontjában az elbeszélő nagymamája áll, aki igazi szépség, de valamiért a szerdán érkező kérőjelöltek rendre elmaradoznak és a szerelemre éhes lány kesereg, amiért nem adatik meg neki az, ami az életben a legfontosabb. Bánatában összevagdossa a csuklóját, csutkára nyírja a haját, kútba ugrik - a környezete pedig rosszul kezeli az állapotát, amelyet "szerelmi tébolynak" tituálnak, és a kedves édesanyja elveri bikacsökkel, serpenyővel, ami csak a kezébe akad. Aztán, már férjes, ám szerelemtelen asszonyként a nagymama elutazik a veseköveivel egy fürdőhelyre, ahol végre találkozik élete szerelmével.
A többiekkel ellentétben nekem nem tetszett Milena Agus története. Kusza volt és zavaros, még sokat kellett volna még dolgozni rajta - itt-ott megcsillan az, hogy a regényke mi szeretne lenni, viszont ebben a formában ez édeskevés, néha szó szerint csak egymásra hajigált szavak halmaza. Teljesen hidegen hagyott, mi történik az egymásra talált Paolóval és Francescával, boldog lesz-e a nagymama, átörökítette-e a fiára azt, ami belőle hiányzik. Persze könnyen lehet, hogy csak a hangulatom nem passzolt a könyv miliőjéhez és türelmetlen voltam, nálam óránként is képes változni, hogy mit akarok olvasni, illetve több mindent szeretnék egyszerre, és néha rossz könyv mellett kötök ki.
Az egyensúly érdekében mutatok egy szép idézetet a regényből, hogy segítsek Nokedlinek dönteni, vagy még jobban összezavarjam, ha úgy tetszik:
"Isten hozzád Cagliari, a Vár szűk és sötét utcácskái, melyek hirtelen a fényben fürdő tengerre tárulnak, isten hozzád otthoni virágok, amelyeket oly gondosan ápolt és színes zuhatagjuk betöltötte a Manno utcai teraszt, isten hozzád a misztrál szelében száradó ruhák. Isten hozzád poettói tengerpart végtelenbe nyúló, hófehér dűnei az áttetsző, sekély víz felett, melyben a lábak között úszkáltak a halrajok. Isten hozzád nyarak az égszínkék-fehér csíkos faházikóban, malloreddusszal* púpozott tányérok, fürdés után elköltött kolbász. Isten hozzád füst-és disznóól és birkaszagú szülőfalu, nővérek ünnepi miséinek tömjénillata."
A magyar cím tetszik, sokkal jobb, mint az eredeti vesekő (Mal di pietre), hiszen a nagymamának a nagy kínokat okozó kövek hozzák el a szerelmet. Egyszer talán újraolvasom, hogy adjak neki még egy esélyt.
Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2008
Fordította: Balkó Ágnes
Ár: 1990 Ft (eredetileg), a Könyvudvarban 100 Ft
