2020. augusztus 26., szerda

Életek romjai

 

Lionel Shriver: A Mandible család

Őszinte híve, mondhatni rajongója (ezt a gyermeki érzeményt kevesek számára tartom fenn) vagyok Shriver sebészi élességű tekintetének, amely könyörtelenül átlát az emberek hazug manipulációin, az egész életüket átszövő illúzión, a téveszméken, amiket addig ismételgetnek, míg maguk is elhiszik; kíméletlen, brutális az a lelki és mentális élveboncolás, amit a Beszélnünk kell Kevinről lapjain művel - egyszer írnom kellene egy listát a traumatizáló olvasmányokról -, és ami enyhébb formában a Születésnap utánban is fellelhető. Pontosan ezért nem mertem még elolvasni az Ennyit errőlt, mert ha az nem hasít atomjaimra, akkor semmi (már amennyire egy regény képes erre).

Szóval, én imádom Shrivert, de ez a könyv kegyetlenül szar volt.

Shriver intelligens író, de ez a téma - a világ vezető nagyhatalmának gazdasági összeomlása - a felsorakoztatott következményekkel és ezzel a megoldással azelőtt agyonvágta a regényt, hogy a nyers változat elkészült volna. 

A reggeli romjai felett beszélgettünk arról, miért nem alakulhat ki ez a helyzet (az optimista jövőkép nem szerepelt az érvek között), de nemcsak a valószínűtlenséggel volt bajom; a szereplők szájába adott ismertetés, az arrogáns pénzügyi köpködések nem arányosan viszonyultak a többi témához. Shriver imád rengeteg mindent egybefűzni és ezt a bravúrt a többi könyvében hibátlanul kivitelezi, de a közgazdaságtan, az infláció virgonc természete, a tőzsdei mozgások agyoncsapták azt a kényes egyensúlyt, amit egy Shriver-féle komplex regényszerkezet megkövetel. Ha gondolatban ezt a helyére tuszkolom, máris jobban érvényesül a személyes perverzióm, a már emlegetett lelki élveboncolás. Shriver ebben a könyvében sem feledkezik meg a szereplők gyarlóságairól és nincs mocskosabb, mégis szükségszerűbb mozgatórugó, mint a pénz; a menő közgazdaságtantanár szellemi kasztrációt él át, miután kirúgják az állásából és a jóslatai nem teljesülnek be? A család tizenhárom éves zárkózott tinédzsere titokban pénzügyi guru? A mangófa asztalkái felett nyivákoló sznob értelmiségi buzgón mossa kézzel a seggszalvétákat? A regénykiadás fényűző körülmények között élő egykori mogulja elveszti minden vagyonát - amire az örökösök nagyon, nagyon vágytak már - és leghőbb vágya az aranyérkenőcs? Fortyognak az indulatok, a nem annyira eltemetett sérelmek a kényszerű egymásra utaltság poklában? Hajjaj, van itt minden, mi szem-szájnak ingere!

Érzésem szerint a cselekmény idejét tekintve is aránytalan; a regény elvileg tizennyolc évet ölel fel, amiből szükségszerűen kimarad egy szakasz és csupán retrospektív módon kapunk némi magyarázatot arra, mi történt ennyi idő alatt a családdal és az országgal, az összeomlás előjátéka és nyitánya viszont túl hosszúra nyúlik. A megoldás túlontúl banális lett, mintha Shrivernek is elege lett volna a konstans katasztrófákból és egy utolsó, engedékeny pillanatban megkegyelmezett Amerikának, azonban teljesen nonszensz módon.

Sajnos ez a könyv, úgy, ahogy van, teljesen katasztrofális. Ehhez igazodva a fordító sem remekelt - a mai napig nem bocsátottam meg a Születésnap után szerelmetes "kutyuli" becézését -, komolyan megdöbbentem, amikor visszanézve kiderült, hogy a Kevint is Komló Zoltán fordította, mert annál semmilyen disszonanciát nem éreztem.

Eredeti cím: The Mandibles

Kiadó: Gabo

Kiadás éve: 2017

Fordította: Komló Zoltán

Ár: 3990 Ft

2020. augusztus 2., vasárnap

Verejtékező júniusi és júliusi zárás

Magam sem tudom, hogyan, de sikerült elfeledkeznem a júniusról, úgyhogy (ezen a blogon) a 100. havi zárás alkalmából egy dupla zárást fogok prezentálni.

Szóval, a június: már fogalmam sincs, hogy mit csináltam, de hirtelen felindulásból sikerült egy könyvet venni:

 Kathleen Glasgow: Girl in Pieces – Lány, darabokban

Olvasás:

Paul Auster: Holdpalota Siri Hustvedt: Amit szerettem Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 3. – Rejtek Brian Michael Bendis: Jessica Jones: Alias 3. Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat David Petersen: Egérőrség – 1152. ősz

Ebben az évben a képregények teret hódítottak az olvasmánylistámon és a hadjárat fáradhatatlanul halad előre; ki nem hagytam volna a Monstress: Fenevad 3 - Rejteket (remélem, Marjorie tudja, merre tartunk, mert én már abszolút nem), akárcsak a Jessica Jones harmadik kötetét, bár nem volt olyan jó, mint a második, a téma miatt többre számítottam. Ken Liu tarolt, szerintem az éves toplistában is benne lesz, Siri Hustvedt is elrabolta a nehezen megragadható figyelmemet, akárcsak az Egérőrség - az egereknek muszáj rettenthetetlenül menőnek lenni, mert mindenki vagy meg akarja őket ölni, vagy felfalni, vagy a kettőt együtt. A Holdpalotával érzelmileg nem sikerült egy hullámhosszra kerülni, a Boszorkánymagzat meg eléggé elmaradt az Atwood-féle katarzistól, amire rendszeresen számítok a regényeinél.

JÚLIUS:

Szintén egy könyvet zsákmányoltam, szintén hirtelen felindulásból; Tatáról még úgysincs emlékkönyvem és végre én is tiszteletemet tettem egy Poket automatánál, tehát ez a beszerzés - Virginia Woolf Orlandója - többféle szempontból is abszolút indokolt volt. (Igaz, hogy egyeseknek szerettem volna venni egy Kristályvilágot, de bármilyen gyorsan is járt a kezem a gombokon, egyesek még gyorsabbak voltak.)

Virginia Woolf: Orlando

Olvasás:

Elizabeth Strout: Amy és Isabelle Jeph Loeb: Fenegyerek: Sárga Luis Alberto Urrea: A bukott angyalok háza Noelle Stevenson: Nimona Lionel Shriver: A Mandible család
Donna Tartt: Az Aranypinty

Ha nyár van, akkor mindig eszembe jut az Amy és Isabelle, és olyan ellenállhatatlan sóvárgást éreztem a történet iránt, hogy muszáj volt újraolvasnom, másodjára sem veszített az intenzitásából. Júliusban, félig a mininyaralás alatt, félig már a munkás reggeleken, a buszon párolódva sikerült elolvasnom a várólistám jelenlegi legvaskosabb darabját, Az Aranypintyet. Volt bennem egy kis tartózkodás, ezért aszaltam ilyen sokáig a polcon, természetesen tök feleslegesen.
A Nimona iránt egy kicsit szkeptikus voltam, de meglepően vicces és izgalmas történetet rejtett a kissé esetlen borító, együltő helyünkben elolvastuk, és talán a Fenegyerek - Sárgát is, sajnos ez nem volt nagy durranás. A bukott angyalok háza esetében beigazolódott a balsejtelmem, csupán közepes élményt nyújtott.
Nem hittem volna, hogy Shriver produkálja majd a hónap legrosszabb élményét, de sajnos így lett. Bármennyire letaglózó volt a Kevin, bármennyire tetszett a Születésnap után, bármennyire jól elnyammogtam a Nagytestvéren, mindez nem tudott segíteni azon, hogy A Mandible családot mennyire nem vette be a gyomrom.

A többiek júliusa: