2013. augusztus 31., szombat

Őszi megjelenések

A könyvheti dömping után jön a következő nagy attak, bár olyan sok érdekes könyvet nem találtam - eddig.

Rachel Hartman: Seraphina
A sárkányos fantasy főleg azért érdekel, mert Hanna beszámolója alapján jónak tűnik. A lila borítótól kicsit fogom a fejem, de láttunk már annyi mindent a könyvek brutális világában, hogy némi színorgia nem ráz meg minket.
Fülszöveg
Megjelenés: szeptember 10.
Kiadó: Scolar
Fordító: Simonyi Ágnes
Ár: 3750 Ft
További információk a kiadó weboldalán



Mary Doria Russell: Verebecske
A vallással, hittel keresztezett sci-fi nem érdekelt volna, de Hannának mellékes szándéka, hogy végromlásba dönt.
A kiadó honlapján egyelőre nem találtam meg a könyvet, úgyhogy jobb híján a molyos profilját linkelem be.
Fülszöveg
Megjelenés: szeptember 16.
Kiadó: I.P.C. Könyvek
Fordító: ?
Ár: 3599 Ft
A Librinél és a Könyvtündérnél már előrendelhető


Audrey Niffenegger: Hollókisasszony
Ennek húzós lesz az ára, de akkor is kell, ha egy hétig kenyéren és vízen élek.
Bővebb információ a kiadó honlapján
Időközben megváltozott a kötet címe.
Megjelenés: október 21.
Kiadó: Athenaeum
Fordító: Szabó T. Anna
Ár: 4490 Ft





Marina és Szergej Gyacsenko: Arszen és a játék hatalma
Végre a Galaktika összeszedte magát és kiadja a Metamorfózis sorozat következő kötetét. Az Alekszandra és a Teremtés növendékei osztatlan népszerűségnek örvend (aki pedig nem szereti ezt a könyvet, azzal nem foglalkozom), a cím, a borító és a döcögő fordítás ellenére.
A kiadó honlapján még semmi nincs a könyvről, de a Profundus Librumon már előolvasták.
Megjelenés: valamikor ősszel, talán szeptember
Kiadó: Metropolis Media (Galaktika)
Fordító: H. Fejérvári Margit
Ár: ?

Christopher Moore: Te szent kék!
A szerző a vámpíros Love Story harmadik részével kicsit felmérgesített, azóta egy könyvét se olvastam, de ez, amiben egy pék Toulouse-Lautreckel együtt nyomoz Van Gogh után, nagyon érdekel, talán nem lesz akkora agyatlan baromkodás, és még képek is lesznek benne!
Fülszöveg
Megjelenés: október 3.
Kiadó: Agave Könyvek
Fordító: Pék Zoltán
Ár: ?

Dan Simmons: Endymion felemelkedése
Végre olvasható lesz a teljes Hyperion Cantos magyar nyelven. Pontos dátum, borító egyelőre nincsen, de úgyis kiplakátolom majd óriási méretben. Emellett a kiadó tervezi az író többi művének is a kiadását, jessz.
Megjelenés: október 31.
Kiadó: Agave Könyvek
Fordító: Huszár András (valószínűleg)
Ár: ?

China Miéville: Kraken
Miéville új könyve korábban nem érdekelt (a kedvesnek három regénye megvan), de elolvastam a fülszövegét és végem volt.
Fülszöveg
Részlet
Megjelenés: szeptember 19.
Kiadó: Agave Könyvek
Fordító: Juhász Viktor
Ár: 3480 Ft, előrendeléssel 2260 Ft

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Igenn, tudom, hogy bulvár, de olyan jólesett az első rész, hogy erre is kíváncsi vagyok.
Fülszöveg
Megjelenés: október 25.
Kiadó: Corvina
Ár: 4500 Ft

Update: Ó, gyűlnek már a kicsikék!

Timur Vermes: Nézd, ki van itt
2011 nyarán, Berlinben, egy üres területen nem más ébredezik, mint Adolf Hitler. A rettegett embert nem riasztja vissza a kor demokráciája és beleveti magát a televíziózás dzsungelébe.
Érdekes szatírának tűnik, kár, hogy ilyen drága. Kíváncsi lennék, hány másodperc múlva dobnának ki a szociális osztályról, hogy én olvasástámogatási segélyt szeretnék felvenni.
Fülszöveg
Megjelenés: szeptember 9.
Kiadó: Libri
Fordító: ?
Ár: 3990 Ft

Holly Black: Átokvetők - A fehér macska
A könyvmolyképzős könyvek iránt bizalmatlan vagyok (sajnos a kapkodásnak mindig a könyvek isszák meg a levét), de ez a várható kiadványuk felpiszkálta az érdeklődésem.
Fülszöveg
Megjelenés: szeptember 15. vagy szeptember 30., utóbbit a Libri oldalán láttam
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: ?
Ár: 3000 Ft (kartonált) / 4000 Ft (keménytáblás)

Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába
A témája miatt nagyon érdekel.
Fülszöveg
Megjelenés: szeptember 30.
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: ?
Ár: 3000 Ft (kartonált) / 4000 Ft (keménytáblás)

Alan Bradley: De mi került a pitébe?
A Maxim kiadó a Könyvhéten nem rukkolt elő semmilyen újdonsággal, de ősszel elég sok minden jelenik meg náluk, a szépirodalomtól a háborús regényen át a YA-ig.
Ez a könyv amolyan mérgekkel kevert ifjúsági kriminek tűnik, ez az egyik megjelenő Maxim-könyv, ami érdekel.
Fülszöveg
Megjelenés: október 15.
Kiadó: Maxim
Fordító: ?
Ár: 3000 Ft

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet
Ennél nem vagyok biztos, hogy akarom, de a komolyabb YA-k még mindig érdekelnek.
Fülszöveg
Megjelenés: október 1.
Kiadó: Maxim
Fordító: ?
Ár: 3000 Ft

Maria Semple. Hová tűntél, Bernadette?
Még ez se biztos.
Fülszöveg
Megjelenés: október 1.
Kiadó: Maxim
Fordító: ?
Ár: 3000 Ft



Ruta Sepetys: Out of Easy
Mark Pryor: The Bookseller


Ezekről a könyvekről még nincs legális információ, úgyhogy csak felsoroltam őket, mind a Maximnál jelenik meg.


2013. augusztus 30., péntek

Augusztusi zárás és szülinapi buli

Borgos Anna – Szilágyi Judit: Nőírók és írónők Parti Nagy Lajos: A vak murmutér Zadie Smith: A szépségről José Luís Peixoto: Egyetlen pillantás nélkül

Borisz Akunyin – G. Cshartisvili: Temetői történetek Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége Máté Angi: Kapitány és Narancshal Virginia Woolf: A hullámok

Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete Alma H. Bond: Ki ölte meg Virginia Woolfot? Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején Jasper Fforde: Egy regény rabjai

Amilyen mértéktartóra sikerült a július a két darab Ginny nénivel, annyira dőzsölős lett ez a hónap, bár megjegyzem, hogy mind ajándék volt, ergo nem tehetek róluk, a lelkem, mint a patyolat.
A Nőírók és írónők vicomte szülinapi ajándéka, kiválasztotta a legnagyobb, legvastagabb és keményfedelű könyvet, mert annyira szeret engem. Én is őt, ezért három könyvet kapott tőlem a névnapjára. A vak murmutér, A szépségről, az Egyetlen pillantás nélkül és a Temetői történetek sztimi53-tól kapott ajszik, nem szabad egy elvonón lévő szenvedélybeteggel ilyet csinálni. :) A Jiddis rendőröket Nimától, a Kapitány és Narancshalat Heloise-tól kaptam, amikor másodjára jártunk Szegeden. A Szofja Tolsztaja élete, a Ki ölte meg Virginia Woolfot ?, a Szerelem a kolera idején és az Egy regény rabjai kis társaságunk ajándékai, nagyon örülök, hogy ennyire egymásra találtunk öten.
Kicsit ömlengek a Nitával közösen tartott szülinapunkról: nagyon szép és nagyon finom tortát kaptunk, epertorta volt, ujjnyi vastag tejszínhabbal lefújva, marcipánrózsákkal, rolettikkel és fehér csokis akármikkel, aki két szeletet meg bírt belőle enni, már hős volt. Ez a csoda is a Szamócából származott, a kedvenc cukrászdám a világon, a sütemények és a fagyik frissek, finomak, állati jól néznek ki, és olyan nagyok, hogy a többségét csak segítséggel lehet elfogyasztani. Sajnos fotóapparátot nem vittünk magunkkal, így a csudálatos torta már csak emlékeinkben él, de isteni volt, az ajándékok szintén. A könyvek mellé kaptunk még egy-egy valamit. Újabban kezd hagyománnyá válni, hogy tapogatva megpróbáljuk kitalálni, melyik vágyott könyvet rejti a csomagolás, majdnem elsápadtam a dühtől, amikor vicomte lazán vigyorogva mind a négy címét megmondta - anélkül, hogy megnézte volna, melyik könyvet jelöltük be a kívánságlistáján (de a névnapiaknál már elakadt, hahaha). Nekünk ez könnyebben ment, mert nem bírtuk kivárni és meglestük. De a plusz ajszikkal nem boldogultunk, főleg a Nitáéval nem, hosszú, henger alakú cucc, mi a tök lehet ez? Csoki? Nem. Ceruzatartó? WTF, az minek. Kaleidoszkóp (!) volt, egész délután és este azzal játszottunk, meg kellett vele nézni az eget, a kocsik lámpáját, az Árkád üvegtetejét (az evés végeztével átvonultunk oda), a mozgólépcsőt és persze egymást (nem bírtam ki, hogy ne sikítsak fel, amikor vicomte-ra irányítottam a masinát). Én egy csodaszép jegyzetfüzetet kaptam, mindkét cucc innen származik, ne kattintsatok a linkre, ha jót akartok magatoknak.
Csodás szülinap volt, köszönöm nektek. :) Ja, hogy még szebb legyen, bénáztam egy kicsit, és az Anne-sorozat rossz kötetét hoztam el Nitának, de tegnap, a bordó leggings begyűjtése után, palacsintafalás közben pótoltam a hiányosságot, és remélhetőleg a külön kis plusz ajszit is nemsokára meghozza a posta, én Nitától a Vámpírnaplók harmadik évadát kaptam meg, mert az a zombisorozatom.

PuPilla ámokfutása (tizennéééégy könyvet szerzett be!)
Theodora (a józan mértéktartó)
Katacita (még csak tanulja a szakmát, de ígéretes tehetség:D)
Nikkincs (a bölcs mértéktartó)


Szöszölős bejegyzés

Tegnap feltámadt bennem a buzgóság, hogy írok egy csomó postot, és fogok is, de kifelejtettem a számításból, hogy a pesti időzónám szerint este tíz óra környékén kezdek baromi álmos lenni. Otthon is az vagyok, de általában éjfélig virulok, mint a tök, aztán persze reggel nem bírok kimászni az ágyból, de képtelen vagyok átprogramozni magam (viszont a hajnal három-négy órás fekvéshez képest az éjfél tök jó).

Kép innen
Sok dolgom van, nagyon, és örülök, hogy ennyire kedvem van molyolni a könyvekkel meg a bloggal, mert megint kezdek beforogni és depressziós hangulatba kerülni.
Rendbe teszem a blogot, Nima készített a szülinapomra szép sablont, amit még nem volt időm feltölteni, folytatom a szelektálást, befejezem az éjszaka megkezdett krimis postot, most kedvem támadt sütiset írni (egy könyvesblogon, jó irányba haladok, hogy teljesen leamortizáljam:D), aztán van négy megíratlan könyvem (Gyöngyhomok, Mozart és a kaméleonok, Holtodiglan, Én nem félek), lassan figyelni kell az őszi megjelenésekre, különben rossz vége lesz.

És már látom, hogy dugába dől az eleve reménytelen tervem, hogy év végére elolvasom az összes várólistacsökkentő könyvet (kilencet olvastam el, és az alternatív listát is be akarom fejezni, mert nem vagyon normális) és az idén beszerzetteket (kivéve a karácsonyi adagot). Ez negyvenvalahány könyvet jelent, és hiába járok most 65-nél, biztos, hogy négy hónap alatt nem tudok lenyomni három Ginny nénit.
Sebaj, ahogy katacita írta, az olvasásban lehet tervezni, de nem érdemes, az ütemezés sokakhoz hasonlóan nekem is elveszi a kedvem. Ahhoz talán még tudom magam tartani, hogy a saját várólistámon belül maradok - tegnap visszavittem a Homokhegyet, és nem hoztam ki semmit pedig mennyi mindent láttam! És vicomte pont akkor hívott fel, amikor a polcok felé indultam, mint egy mohó rája, tökéletes revizor, nemde? -, és a maradék három várólistacsökkentőt elolvasom, az alter lista pedig vagy sikerül, vagy nem, emiatt nem fogok a kardomba dőlni.

Juj, 30-a van, meg kell írnom a havi zárást! Juj, éhes vagyok, előbb reggelizek.

Nem ilyen, hanem Asus, de lusta vagyok normál képet keresni róla.

Ui.: A piros biciklit már elújságoltam, de a piros notebookot még nem. Metálpiros, azt hiszem, pontosabban meggypiros, ez volt az utolsó darab, egy liter jeges víz folyt le a hátamon, de az enyém lett. Augusztának neveztem el pat segítségével, vettem hozzá mobilnetet, piros táskát (ekkor már az eladó is röhögött, nemcsak én), és annyira gyönyörűséges, fantasztikus, hogy napjában ötször megkérdezem a kedvestől, hogy "Ugye szép?" (nagyfokú türelmet és acélidegzetet igényel velem lenni), de előbb-utóbb csak leszokom róla, ma már A lány, aki körülhajózta Tündérföldet stáblistáját se mondom el, legalábbis nem naponta. A Kis Fuvallatok Leopárdja!
Tegnap Nitával bementünk a C&A-ba nézelődni és borzasztó kétezer forintért vettünk bordó leggingset, azt, amelyik normál nadrág vastagságú.


2013. augusztus 29., csütörtök

Évi terv sztornó

Azt terveztem, hogy év végére lecsökkentem a várólistámon lévő könyvek számát 250-re. Nem is oly régen sikerült lemenni 280 valamennyire, de mivel olyan észbontóan imádnivaló vagyok, bizonyos ajándékkönyvek miatt 298-on állok.
Megyek olvasni.


2013. augusztus 27., kedd

Homokhegy

"Ha megcsinálják a járdákat, majd fákat ültetnek, fűmagot vetnek, egész szép lesz. A fák kiszívják a bánatát, a bánat bekerül a lombjukba, és lehull ősszel. Megcsókolhatod az Úristen lábát, hogy ilyen ügyes urad van, hajtogatja az anyja. Te olyan kétbalkezes és picsogós vagy, a fiú meg mint a gyertyaszál, örülj neki, te lány, és tedd el a sírást rosszabb időkre."

Joanna Bator: Homokhegy
Értékelés: 4.74  izémizé az 5-ből
Kedvenc karakter: Gólya, a matekprof, a megmentő - kis híján elbőgtem magam, amikor arról ír, hogy a világ legjobb érzése volt, hogy a sebes kismacska éjszaka a nyakába feküdt és fülébe szuszogva aludt

Utálok postokkal elmaradni, de ennek a történetnek még ülepednie kellett, aztán szegény elfelejtődött, sőt, már vissza is kellett volna vinnem a könyvtárba. És az ilyen, utolólagos tűzoltás-féle postokat is utálom, de mindenképpen össze akarok kaparni valamit erről a regényről - nem, egy ideig nem olvasom újra, nem volt vidám menet -, mert megérdemli.

Megküzdöttünk egymással, ő meg én. Amikor kinyitottam a könyvet és elkezdtem olvasni, olyan volt, mintha kivágódott volna egy ajtó, és megcsapott a nyolcvanas évek avas olaj-és linóleumszaga. Ne kérdezzétek, hogy hoztam össze ezt a képet, ha eszembe jut Joanna Bator műve, ez az első érzetem vele kapcsolatban.
Annyira rosszkedvű lettem az elejétől, hogy arra gondoltam, félbehagyom, nem is jó könyv ez, egy rakás, elcseszett, kisebbnél is kisebb ember próbál boldogulni Lengyelországban egy új lakótelepen, a nevektől eltekintve akár Magyarországon is játszódhatott volna a történet. Suskolás, seggnyalás, ha ügyeskedsz, úgy-ahogy elboldogulsz, nejlonblúz, kispolszki, Isaura, rosszindulat, kicsinyesség. Az a fajta közeg, ami úgy lepi el az embert, mint az olaj a víz felszínét, képtelen vagy áttörni a szivárványszínű réteget. Mindenkit megfertőz ez a mentalitás, minden ártatlan lelket, megtöri, ledarálja és olyanná teszi, mint a többiek.
Szerencsére kicsit megbillen a mozdíthatatlannak tűnő mérleg nyelve. Megszületik Dominika - mindig van valaki, aki más, olyan ez a lány, mint szép virág a tarack meg a többi franctudjamianeve gaz között. Képes-e Dominika kitörni innen, vagy őt is felfalja a Homokhegy otrombasága? Meg tudja-e váltani magát?

Nemcsak Dominikát ismerjük meg, a regény a nagyanyja sorsától startol, igen, ez egy családregény, ahol a három generáció nőtagjai állnak a középpontban, nem a túlfűtött, déli, mágikus-realista stílusban, hanem egy fakószőke, bölcsőcsípőjű, rideg kontextusban. Picinyke mágikus realizmus itt is van, nagyon hálás voltam Joanna Batornak, hogy legalább ennyivel tompította a dolgok élét - mint amikor a régi fajta zuhanyzó éles sarkába pont nem vágod bele a lábad, tudjátok, ami olyan kicsi, barna-fehér négyszögekkel van kirakva.

"Rengeteget hímzett az anyós, és Basieńka is dudorászva hímzett, és négy szomszédasszony is hímzett Biały Kamieńben, hat meg Szczawienkóban, a megrendelések úgy záporoztak, mint a hulló falevél. A nők fehér fonalat sodortak felfejtett pulóverekből, kacsapehelyből, hóból és papírból, gyermekláncfűből és albínó nyulakból, pókhálóból és ősz hajszálakból. A keresztelőnek szánt kissapkákra, pelerinekre és kiscipőkre való fehér fonál egész Wałbrzychot behálózta, jó pár bányász botlott bele, amikor fagyos hajnalokon néhány pohár után hazafelé tartottak, és képtelenek voltak kiszabadulni, halálra gabalyodtak."

Habár egy család tagjairól van szó, annyira különböznek és annyira távol állnak egymástól - az írónő a regény végére mégis közelebb táncoltatja őket egymáshoz, és akkor elértem az olvasói extázist, igen, igen, sikerüljön már, jujj, te ilyet is tudsz, milyen zseniális vagy, Joanna, rájöttem, hogy szeretem a regényed, köszönöm.

Ui.. nem tudom, hogy Bator-e a lengyel Ulickaja, úgy emlékszem, hogy Ulickaja egy fokkal gyengédebben bánik az olvasójával, de lehet, hogy nem, már régen olvastam. Hm, folytatni kellene.

Eredeti cím: Piaskowa góra
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2011
Fordította: Hemann Péter
Ár: 3490 Ft


2013. augusztus 24., szombat

Biciklitúra

Ez a beszámoló patnek, fezernek és Nitának szól leginkább, őket szoktam fárasztani a nyavalygós leírásaimmal, de ez túl hosszú, úgyhogy ide került.

A kedvessel már többször szóba került, hogy egyszer (utána meg többször) elmehetünk biciklitúrázni, és múlt hét vasárnap volt az a nap, amikor úgy döntöttünk, elkerekezünk Szentendrére és vissza.
A gond az volt, hogy Pesten nincs biciklim, és ami itthon van, dögnehéz, sok-sok évvel ezelőtt kaptam a nagyapámtól, ritkán használtam, vagyis a fene tudja, milyen állapotban vannak a kerekei. Igen, úri kedvünkben vettünk nekem egy új biciklit. A váza félig piros, félig fehér, van rajta kosár, csengettyű (nem, nem csengettem meg háromszor a Hervisben, dehogy - ha a kisgyereknek szabad, nekem miért nem?!), csomagtartó, sárhányó, az ára is tök jó volt, amíg összeszerelték, bevettük magunkat a Libribe, ahol beleszerettem a Nevenincs és sosemvolt hercegnőkbe, azóta is vágyom rá (meg Az elszúrt idő nyomában-ra is, de attól félek is egy kicsit), tehát az a nap nem volt túl gazdaságos számomra. De az a látvány minden pénzt megért, ahogy fütyörészve tolom a vadiúj biszikletem az Árkád folyosóin, nehéz volt megállni, hogy ne üljek fel rá, de később megtettem.
Nagyon fura érzés volt erre a városi stílusú bringára felülni vicomte versenylova után, olyan, mintha egy elefánt hátán trónolnék egy fenséges stílusú székben, mint egy keleti uralkodónő. Utána elmentem vele a zöldségeshez, és jé, van rajta kitámasztó, nem dől el! Boldogan felavattam a kosarat is, hazafelé egy fickó rám cuppogott (komolyan nem értem ezt a cuppogást, nekem van ilyen fejem, hogy ezt váltom ki?), pedig csak a biciklijét néztem, és simán letaroltam volna ezzel a batárral, akit egyébként Szeptembernek hívnak és az apja velocipéd.
Igazán nem ártott volna aznap este menni néhány gyakorlókört Szeptemberrrel, mert ki az, aki nem gondolná, hogy vakmerőség egy friss bringával hosszú útra menni? És hogy tuti el fogok esni? És igen, elestem, akkor és úgy csak velem történhetett meg, de erről majd később.
Vasárnap reggel még elugrottam bevásárolni, addig vicomte, a férjuram (ahogy a nagymamám hívja:D) összekészítette a toalettjét, csomagoltunk gyümölcsöt, sütit, vizet, pokrócot, és természetesen könyvet, bár egy sort sem olvastunk, mert nem volt hozzá erőnk, illetve nekem nem volt, de ezt akkor még nem tudhattam. Ill. azt tudtam, hogy pokolian el fogok fáradni, de csúcs, miket műveltem.
A vizet élveztem a legjobban az egészben, nem, nem hajtottam bele a Dunába, de a csillogó folyó végig elkísért minket, imádtam az illatát, a szép tájat, igen, imádok bámészkodni, és majd egyszer le akarok menni a partra is. A Római part különösen tetszett, kicsit felidézte a régi balatoni nyarakat, és kértem, hogy menjünk le a vízhez. Vesztemre.
Ha ezt anya látta volna, biztos hülyére röhögi magát. Észlény kislánya lazán lesétál a vízhez, és miután majdnem húsz évig evickélt a Balaton partján, nem vette észre, hogy csúszik a köves lejáró vége - és seggre huppant. Igen, a két lábamon estem el, nem az egynapos, félvad biciklimmel.
Meglepetten ültem, hogy hogyan kerültem én ide. A kacsák kedélyesen röhögtek, a víz szelíden nyaldosta a lábamat, a fejem fájt, a seggem zsibbadt, a fehér sortomnak lőttek. Nagyon kecsesen tudok seggre esni, vicomte már másodjára láthatta a mutatványomat, anya anno megtanította nekem, mert látta, hogy amíg két lábon járok, mindig el fogok esni, hogy gyorsan rakjam le a kezem, sokkal jobb gipsszel járkálni, mint beütni a fejemet.
Mentünk tovább. Ja, azt kihagytam, hogy Szeptembert fel kellett cipelni egy ménkű magas lépcsőn (utána pedig le), mert nehéz és pattog a lépcsőn. A pedál végig a combomba nyomódott, aminek rögtön jelentkezett az eredménye: három pontban terjedő zúzódás, gyönyörű világoskék színben. Most sárga, zöld és kék, lila pöttyökkel.
Az út nagy részét élveztem, szerencsére a bicikliút sokáig tart, a Szt.endre előtti egy-két kilométer viszont nagyon gáz. Tűző nap. Földút, kilométeres hatótávolságú porral. Aztán rossz bitumen, ha volt is vesekövünk, feladta a harcot. Már a városban voltunk, amikor belehajtottam egy bokorba, ill. beleakasztottam a jobb lábam, mert ha nem teszem, elütöm a kedvest, hiába szirénáztam, hogy álljon arrébb, mert lejtőn lefelé különösen nehéz megállni Szeptemberrel, a kontrafék csak lelassítja. Tehát ott lógok a bokorban, és begörcsöl a lábam! vicomte kiszabadít, én pedig hálásan gondolok arra, hogy mennyire türelmes velem.
Szentendre bűbájos hely (fotókat sajnos nem lőttünk), a macskaköves, kanyargó kis utcáival (csak akkor utálom a macskakövet, ha biciklin ülök), a hangulatos, kiülős helyeivel. Kicsit keringtünk a belvárosban, bementünk egy nagyon hangulatos könyvesboltba (egy másik életben egy ilyet szeretnék), ittunk sört és macifröccsöt, elfogyasztottunk két kenyérlángost, mindkettő nagyon finom volt, asszem, ilyen vegyítésben tudom szeretni a bort. Körüljártuk a kis sátrakat, szemszúróan látszik, hogy a hely mennyire a turistákra épít (a 900 ft-os kürtőskalácstól az I love Budapest feliratú pólókig). Megcsodáltam egy cicás táskát (potom hatezer forint), egy gránátköves ezüstkarkötőt (45 ezer Ft), utána bekéredzkedtem pisilni egy vendéglőbe (fényévekkel növelte a komfortérzetemet), majd elindultunk visszafelé.
Istenem, az az átkozott, rossz út. Ekkor már elég fáradt voltam, az elmúlt két-három hét mindent kivett belőlem és egy lusta dög vagyok. Lusta, de viszonylag kitartó, ezért csak a Római parthoz közel álltunk meg pihenni. Kicsit feljebb akartam heverészni, ahol már domesztikáltabb a part, de kitört a napallergiám, franc gondolta, hogy a kézfejem is be kellett volna kenni. Dühös, vöröslő virágok nyíltak a bőrömön, a fejem lüktetni kezdett. Az a csoda, hogy vicomte-nak nem ment el a kedve a biciklitúrázástól, annyira mérges voltam magamra, amiért nem kentem be magam tetőtől talpig (az új nevem Seggre Huppanó Vajas Süti, most már mindenki érti), de utálom, hogy fél órás vajazás nélkül nem tehetem ki a lábam a házból. Bevettük magunkat az árnyékba, elhevertünk az édes anyabetonon és anyaföldön (az utóbbi keményebbnek tűnt az előzőnél), irtózatosan mocskosak voltunk és fáradtak. Néztük a folyót, a kacsákat, a motorcsónakokat, ahogy hullámot vetnek a vízen, ettünk, megittuk a maradék vizet (fejenként másfél litert vittünk magunkkal), beszélgettünk, én nyögtem. Kb. félóra után feltápászkodtunk és folytattuk utunkat.
Visszafelé már nem volt olyan élvezetes a Római part - de az előtte lévő árnyas, szép fás szakaszt nagyon imádtam -, folyton a kavicságyban kellett menni, mert az összes nyavalyás csivava, az összes hiperaktív kisgyerek ott rohangált, amivel nincs semmi baj, ha van bicikliút, de itt nincs. Annyira fostam, hogy valakit elgázolok, és azt ütöttem el, akit a legkevésbé akartam. A pasimat.
Pontosabban nem elütöttem, hanem Szeptember első kereke megharapta a lábát, tudjátok, amikor fékeztek, és valaminek nekidöccentek. Sajnos ezt egy hosszútávfutó lábbal tettem meg, azóta is esz a bűntudat, de jobbról is, balról is emberek lassan tágultak az emberek, nem tudtam kitérni. Szerencsére se a lábnak, se a gazdájának nem esett baja, még egy pici folt sincs rajta, másnap végig azt lestem.
És megtörtént az, ami addig szerencsésen elkerült: elestem. Az utolsó öt kilométeresen, egy egyenes bicikliúton, mert elbambultam és ledobott a padka. A kosár kicsit tropára ment, a térdemről lehorzsolódott a bőr, de más bajom nem lett, és még a hisztimet is elmulasztotta. vicomte végignézett rajtam, és megjegyezte: "Hát, szívem, egy kommandós minden sebesülését begyűjtötted.", vagy valami ilyesmit. A pedálos zúzódásomra vagyok a legbüszkébb, holnap meg is mutatom neki, milyen szép színei vannak.

Khm, nos, baromira élveztem az utat, a tájat, a gondtalan nézelődést, azt, hogy mindent lassan elengedek útközben (ezt a legjobban), de a zuhany és a hűvös lepedő volt a másik csúcspont. Röhögtünk egyet a feketés színű vízen, ami a kádban maradt, bedobtuk a ruhákat egy órás mosásra (a sortom még egy kör Cloroxot is kapott), az 54 km-es túra örömére brutális mennyiségű édességet ettünk meg (asszem, ekkor fogyasztottuk el a maradék tortát jégkrémmel, müzlivel és áfonyaöntöttel meg gyümölccsel), én boldogan fetrengtem a kanapén. Minden tagom fájt, és nem kis örömömre vicomte-nak is (meg leégett a válla), éjszaka olyan viccesen ecsetelte a neurózisokat, hogy visítottam a röhögéstől és sajgott a rekeszizmom, mert az addig kimaradt. Fájt a tenyerem, a lapockáim és persze a seggem. A lábaimnak érdekesképpen semmi baja nem lett, nagyon hülyén tudok biciklizni ezek szerint. Éjszaka rázott a hideg, átfutott az agyamon, hogy belázasodtam a sebtől, de annyit estem el gyerekkoromban (meg később is), hogy erre már immúnis vagyok, a hidegre viszont nem, úgyhogy betakaróztam és rögtön jó lett minden.

Másnap henyélős napot tartottunk, vettünk egy szakajtó gyümölcsöt és kifeküdtünk a strandra, kevesen voltak, egész nap zabáltam (életemben először tudtam megenni egy egész lángost és utána is maradt hely a hasamban) és olvastam, úsztam, az egyik legjobb strandolásunk volt.


Köszönöm vicomte-nak, hogy bekente a kezemet, hogy kiszabadított a bokorból, hogy visszafelé felcipelte Szeptembert a lépcsőn és hogy ennyire türelmes a béna barátnőjével.


Az újraolvasás terápiája

Idén már volt egy két újraolvasásom, a Megérjük a pénzünket! és Az almamag íze. Annak ellenére, hogy a törtető, haladni kívánó énem öngólnak és egy helyben toporgásnak tartja az újraolvasást, nemrég beiktattam a harmadikat, a Családom és egyéb állatfajtákat. Benne felejtettem a három évvel ezelőtti pár soros jegyzetem (tök jó érzés volt látni, pedig alig szerepel rajta pár mondat, de eszembe juttatta az akkori időszakot), és úgy éreztem, jól döntöttem, hogy ismét elővettem ezt a könyvet, ami immár egyértelműen kabátkönyv.
Vágytam egy történet ismerős melegére, és mintha mindenki ezt a könyvet olvasta volna akkor a Molyon, meg hát nyár van, és ha nyár, akkor Korfu, legalább képzeletben. Most különösen jólesett olvasni a kattant Durrellekről, istenem, tíz perc alatt gellert kapna tőlük az agyam, de az tuti, hogy sosem unatkoznék és nem lennék ilyen neurózisos. Igazából erre vágyom most, egy mediterrán helyre, ahol délben mindenki sziesztázik, egész nap szőlőt és kenyeret ennék meg finom bort innék (az nem számít, hogy nem szeretem az alkoholt), aztán leheverednék egy hintaágyra a szőlővel befuttatott verandára egy könyvvel, majd jót szunyókálnék a hűvös, zöld árnyékban. Este úsznék a meleg vízű tengerben, hallgatnám a tücskök cirpelését és nézném a csillagokat a szabad ég alatt. Szeretnék egy hónapnyi gondtalan nyarat, mert régen volt ilyenben részem, és tartok tőle, hogy később sem lesz.

És az a humor, istenem:
"– Biztosítom önöket, hogy ez a ház életveszélyes! Minden elképzelhető zuga tömve van gonosz bestiákkal, melyek csak arra várnak, hogy előronthassanak. Nem is értem, hogy még nem váltunk egy életre nyomorékká. A legegyszerűbb, a legártalmatlanabb cselekedet, például egy cigaretta meggyújtása is életveszélyes! Még a hálószobám sem szent előttük. Először egy skorpió támadott meg, egy undorító dög, mely mérget és kis skorpiókat szórt mindenfelé. Azután szarkák dúlták fel a szobámat. Most pedig kígyók vannak a kádban. A ház körül sűrű rajokban röpködnek az albatroszok, és olyan hangot adnak, mint valami beteg vízvezeték!"

Valahányszor feljön egy idézet ebből a könyvből, mindig elolvasom és még mindig röhögök rajta, pedig vagy egy tucatszor olvastam a gyufaskatulyából repülő skorpióbébikről, sziszegő albatroszokról és erőszakos természetű galambokról. 

A hangulatos leírásokért is oda vagyok, különösen jólestek, miközben a szegedi Anna fürdő napkertjében süttettem a hasam (és aztán aludtam is egy kicsit):
"Reggel, amikor felébredtem, a hálószoba zsaluján át, a felkelő nap arany csíkjai ragyogtak be. A reggeli levegő tele volt a konyhai tűzhelyről behúzódó faszénszaggal, buzgó kakaskukorékolással, távoli kutyaugatással és a legelőre ballagó kecskenyájak kolompjának szaggatott, bánatos dallamával."
"Hosszú, tekergő hordalékláncok jelezték a tenger lassú visszavonulásának útját. Ezekben a láncokban minden volt, ami érdekfeszítő: színes hínár, döglött tűhalak, halászhálókból származó parifák, melyek szinte ehetőnek látszottak, mintha nagy mézeskalács kockák lennének, borosüvegek cserepei, melyeket a dagály és a homok átlátszó drágakővé csiszolt, kagylók, melyek tüskések voltak, mint a sündisznó, vagy simák, tojásdadok és finoman rózsásak, mint valami vízbe fúlt istennő körmei."

Olvastam ezen kívül mást is Durrelltől, de a Korfu-trilógia, és különösen az első kötet marad a kedvencem, az biztos. Mindenkinek melegen ajánlom becses figyelmébe, annak is, aki nem szereti az állatokat. Én a rovarokat és a csúszómászókat nem szeretem, de ez a fickó olyan méltósággal és szeretettel mutatja be őkt, hogy mindig egy fokkal kevésbé rettegek tőlük. De a gekkó vs. imádkozó sáska párbaja továbbra is vérfagyasztó horror számomra (a sáskát Cicelynek hívják, a gekkót... basszus, már meg ennek felejtettem el a nevét).

Nokedli, ha még nem olvastad, iktasd be!

Ui.: Miközben ezt írtam, meghatottan gondoltam saját kis állatseregletünkre. Gyöngéd érzelmeim egy perc alatt elpárologtak, mert a hangok alapján VALAKIK ÉPPEN FELDÚLJÁK A KONYHÁT! KIFELÉ, BÜDÖS DÖGÖK!

Eredeti cím: My Family and Other Animals
Sorozat: Korfu-trilógia 1.; Vidám Könyvek
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1983
Fordította: Sárközi Györgyné (versrészletek: Kiss Zsuzsa)
Illusztrálta: Réber László
Ár: passz, lusta vagyok megnézni


2013. augusztus 22., csütörtök

Lógok

Megvagyok egyébként, a kedvessel voltunk itt-ott, volt Nitával közös szülinapi bulink, és végre ma sikerült főznöm is, egyszer talán eljutok odáig, hogy végre mindenről beszámoljak itt is. Mondjuk holnap.

Kis, jellegzetes epizód, mely a szülinapi rendezvény után esett meg:
Sétáltunk hazafelé, egyszer csak észreveszek egy sünit a szemközti járdán. Úgy ült ott, mintha egy gyerek rajzolta volna oda, olyan régen láttam sünit, hogy az összes eltelt év elfojtott sünivágya kitört belőlem:
- Jaj, süni! Sünike!
Mindez visítő, picsás fejhangon, szegény állat hangsebességgel iszkolt be egy kertbe a kerítésen át. Reakció (immár normál hangfekvésben):
- Kurva sün, gyere vissza!

A hátralévő úton ezen röhögtünk, de annyira, hogy aki szembejött, enyhén kapatosnak nézhetett minket.

Holnap igyekszem elmesélni, hogy ültem seggre a Duna-parton (tuti, hogy a kacsák kiröhögtek), milyen jó érzés a szentendrei macskaköves lépcsőkön kézben cipelni egy biciklit és hogy milyen irtózatosan mocskosak voltunk utána. Vagy ömlengeni fogok a Családom és egyéb állatfajták újraolvasásáról, esetleg macskákról fogok mesélni.


2013. augusztus 11., vasárnap

Tej és méz

"- Örömmel tölt el, hogy ma meglátogatja a húgomat. Az utóbbi időben meglehetősen melankolikus, de ön mindig vidámságot hoz az otthonunkba.
- Valóban? Pedig azt hittem, egy csokor falevélen kívül semmi mást nem hozok."

Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók
Értékelés: 4.7 fodor az 5-ből
Kedvenc karakter:

Jane Austen regényeinek töméntelen mennyiségű folytatása, átirata és feldolgozása született az idők folyamán, és még a fantasztikum is „megjelent” a műveiben, Seth Grahame-Smith-nek „köszönhetően” aki a Büszkeség és balítélet meg a zombik című, egyáltalán nem örökbecsű kötetet hozta a világra.

Mary Robinette Kowal azonban egészen más módon közelítette meg a Jane Austen-i tematikát, amikor belevágott fantasztikus elemekkel átszőtt regénye írásába: egyrészt alaposan tanulmányozta a 19. századi írónő nyelvezetét és általa használt szavakat alkalmazott; másrészt olyan finoman belesimította a cselekménybe a bűbájolást, hogy az nem teszi nevetségessé vagy hiteltelenné a regényt. A végeredményre nyugodtan mondható, hogy pontosan olyan, mintha Jane Austen írt volna fantasztikus regényt – persze a saját modorában.
Az alapszituáció klasszikus Austen-i helyzet: adott egy két leánygyermekkel megvert család, amely nincs olyan fényes anyagi helyzetben, hogy mesés hozománnyal – és ezáltal kimagasló házasulási esélyekkel – lássa el a fiatal hölgyeket. A fiatalabb Ellsworth-lánynak, Melodynak szépsége révén fényesebbek a kilátásai, azonban az idősebb, Jane már nincs ilyen jó helyzetben; lassan vénkisasszony-korba lép (hisz közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz), emellett csúnyácska és visszahúzódó természetű. Ám a festészetben és a bűbájolásban legalább olyan tehetséges, mint amilyen csinos a húga.
A szereplők többsége is olyan, mintha a Büszkeség és balítéletből lépett volna elő: Mrs. Ellseworth és Mrs. Bennet kiválóan eldiskurálnának az idegeikről, Mr. Ellsworth Mr. Bennetben találna jó beszélgetőpartnerre, és még egy Wickham-féle szélhámos is feltűnik. Jane azonban nem hasonlít egyetlen általam ismert Austen-hősnőre sem, inkább a névrokonát, Jane Eyre-t idézi fel, aki szintén csúnyácska, ám intelligenciája és korát meghaladó jelleme, gondolkodásmódja többet ér egy bájos arcnál. Melody sem fér bele ebbe a skatulyába, talán csak az illetlen viselkedése, de fel-feltűnő rosszindulata, irigysége a nővére iránt nem Austenre vall. Olvasás közben többször eszembe jutott, hogy legszívesebben belehajítanám a szökőkútba ezt az ostoba libát, neve mellett a jegyzeteimben konkrétan az szerepel, hogy „Melodyt verje ki a ragya” – igazán megfelelő büntetés lenne a számára.

Ebben a sok olvasó által ismert és szeretett világban új elem a mágia, amely olyan mindennapi dolog a hölgyek oktatásában, mint a festészet vagy a tánc, és, akárcsak az előbbieknek, ennek is vannak művésznek számító gyakorlói, mint Mr. Vincent, a mogorva bűbájmester. Jane is magas szinten műveli az illúziók és fodrok létrehozását, olyannyira, hogy egy alkalommal akaratlanul is elkápráztatja Mr. Vincentet – pedig alacsony önbizalma és tapintata miatt a legkevésbé sem vágyik mást lekörözni vagy a középpontba kerülni. Kicsit hitetlenkedve olvastam, mennyire szerény és empatikus lány, mindig mások érdekeit, érzéseit veszi először figyelembe, ám ahogy halad előre a cselekmény, Jane is kénytelen kilépni a háttérből és a saját kezébe venni a dolgok irányítását. Azon is csodálkoztam, hogy helyzete ellenére – sajnos nem átallják emlékeztetni előnytelen külsejére és vénkisasszony-jövőjére – nem mérgezte meg még lelkét a keserűség.

A történet a bűbájolás, a bálok, társasági összejövetelek és a férjhez menés témái körül forog, de történik benne egy és más, ami miatt a Nebula-díjra jelölt Tünékeny illúziók más lesz, mint egy újabb üdítő „kisasszonyos könyv”; a biztosnak látszó cselekmény vesz néhány izgalmas fordulatot, amitől az archaikus olvasók biztosan elaléltak volna. Kellemes, ellazító hatású könyv, tökéletes szezonális olvasmány – remélhetőleg az eredetiben Glamour in Glass címre hallgató folytatásra sem kell sokat várni.

Ui.: igen, ez az ekultos ajánlóm egy az egyben átmásolva. Általában külön postot írok ide, de most lusta vagyok. De azt hozzá kell tennem, hogy se a magyar borítóval, se a címmel nem vagyok megelégedve.

Az ajándékot köszönöm RandomSky-nak!:)

Eredeti cím: Shades of Milk and Honey
Sorozat: nem tudom, mi a sorozat neve, de ez az első rész
Kiadó: I.P.C. Könyvek
Kiadás éve: 2013
Fordította: Szántai Zsolt
Ár: 3200 Ft
Az írónő honlapja




2013. augusztus 10., szombat

Napi nyafogós kérdés

Most én is megírom azt, hogy imádom a nyarat és szíves üdvözletem küldöm kegyes részére, de csak egy kicsit csavarja lejjebb a hőfokot, mert amikor azt érzem, hogy perzselődnek a lábujjaim, az nem egy pepsi érzés, és az se, hogy annyira kifáraszt a délelőtti lótifuti, hogy mikor hazaérünk, szinte muszáj három órát aludnom, utána pedig kólára van szükségem, hogy még működjek néhány óráig.
Az a legrosszabb, hogy nem bírok olvasni. Nem is annyira a meleg, hanem a kialakult helyzet miatt, a főzés és az olvasás az, ami mindig kimarad. Nem tudom, meddig lesz ez így, de olvasás nélkül nem élet az élet, és jobb, ha ezt ő is tudomásul veszi.


Óriáscsontok

"- Áruld el a nevedet, gyermekem!
 Tai-sarm elfáradt a hosszú gyaloglástól. Ingerülten válaszolt:
- Nem vagyok a gyermeked, hanem Tai-sarm, , Sarm lánya. Engedj be, tökfilkó!
- Á, egyre jobb. - A miniszter megdörgölte sima, kerek állát. - áruld el, Tai-sarm, mi a neve ennek a falunak? - Ugyanis erről neki sem volt több fogalma, mint nekünk, vagy mint a Fors na'Sahimi királynőnek a mi falunkról, és jobb is így, ó, igen, jobb nekünk így. 
- Neve? - Azt beszélik, Tai-sarm kacagása olyan volt, mint az első tavaszi esők halk csilingelése. - Ahány lakosa, annyi neve van... mi úgy nevezzük: itt, vagy ez a hely, vagy azt mondjuk rá: otthon. Mindegyikünk úgy hívja, ahogy neki tetszik, de mindannyian tudjuk, hol van. Hogyan másként lehetne nálunk?
Akkora miniszter ismét elmosolyodott, és újabb kérdést szegezett Tai-sarmnak:
- És ki ennek a birodalomnak a királya?
- A király? - Tai-sarm másodszor is kinevette. - Öreg, itt nincsen király, csak a szél, nincsen király, csak a sáskaraj, nincsen király, csak a kiszáradt kút. Hogyan másként lehetne nálunk?"

Peter S. Beagle: A karakoszki varázsló
Értékelés: 4 szélboszorka az 5-ből
Kedvenc karakter(ek): Lal és Szoukian

Kb. hat év telt el az utolsó Beagle-olvasásom, A fogadós éneke óta [csak tippelek, mert lusta vagyok visszanézni]. Nagyon nem szerettem azt a könyvet, sőt, azt hiszem, az az egyetlen Beagle-kötet, ami nem lopta be magát a szívembe, és még azt se tudtam anno, hogy kultuszkönyvnek számít fantasy körökben. Nem mintha ez változtatna az emlékeimen, annyira utálom, amikor egy regény ózonszagú piedesztálra kerül, mert emiatt van bennem egy félsz, a Száz év magány előtt is teljesen begazoltam, ráadásul évek óta szemeztünk egymással, pedig annyira testhezálló a története, mintha nekem írták volna.

Tehát nem szerettem A fogadós énekét, és ez tartott vissza ennyi ideig, hogy a kezembe vegyem A karakoszki varázslót, aminek az egyik novellája az előbbi regényhez kapcsolódik. A memóriám a képembe röhögött, semmire nem emlékszem A fogadósból, csak néhány kusza kép maradt meg belőle, úgyhogy a kezdeti, többéves szorongás megszűnt, ráadásul a címadó novella még tetszett is, úgyhogy érik egy A fogadós újraolvasás, csak azt nem tudom, mikor, lehet, hogy ismét éveket kell várnunk egymásra.

Beagle itt is szépen mesél, de vagy én vesztettem el valamit a korábbi énemhez képest, vagy a zaklatott időszak tehet róla, de annyira nem kerültem a hatása alá, mint Az utolsó egyszarvú, a Tükörbirodalmak és a Tamsin története esetében. Inkább az utóbbit húzom alá, mert ha annyira elkorcsosult az ízlésem, hogy már nem tetszik Beagle, akkor szívem szúrom magam. És még egy Az egyszarvú újraolvasásom is lesz, lehetőleg idén, mert a Könyvfesztre megjelent Csilla fordítása.

Az Óriáscsontok és a Szirit Biar utolsó éneke tetszettek a legkevésbé, a többi kellemesen elringatott, és nincs kedvem mesélni a tartalmukról, se külön-külön elemezgetni őket, inkább megyek olvasni.

Ui.: bezzeg a Tükörbirodalmak meséi egyenként kaptak postot. :D

Eredeti cím: Giant Bones
Kapcsolódó kötet: A fogadós éneke
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2006
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 2350 Ft
Az író honlapja


2013. augusztus 4., vasárnap

Tengődés

Igazából A tizennégy karátos autóról kellene írnom (meg a hónapokkal ezelőtt olvasott Homokhegyről és A karakoszki varázslóról), de képtelen vagyok egy életképes mondatot összerakni róla. Egy nagyon, nagyon nehéz időszakomban olvastam, amikor olyan könyvet kerestem, amin nem kell gondolkodni és akkor is segíthet egy kicsit kiszakítani ebből a világból, ha csupán tíz percem van rá. Gorcsev Iván és a kiglancolt Alfa Romeo megtették kötelességüket, a vége felé úgy éreztem, hogy na, haladni kell, szeretnék már mást olvasni, és ez volt a jel arra, hogy jó olvasmányt választottam, meg amúgy is akartam idén egy Rejtőt olvasni, aki ráadásul magyar és férfi író. Nem, nem hibbantam még meg teljesen (bár ez is bekövetkezhet), csak növelni szándékszom a magyarok és a férfiak számát az olvasmánylistámon. Bár, Rejtőből kinézem, hogy viccből nőnek öltözik:D
Hm. Hogy kellene erről írni, úgy, hogy ne mondjuk ki, mi történt. Erre azt lehetne mondani, hogy akkor nem írunk róla semmit, de ez nem megy. És még nem tudom leírni, mi volt ez a dolog, sőt, lehet, soha nem is fogom, mert magánügy és nagyon sok időbe kerül, mire megemésztem. De az is lehet, hogy nem sikerül feldolgozni, ki tudja. Úgy érzem, a nehezén túl vagyok, mert egy hosszú folyamat zárult le, ugyanakkor meglep, hogy még viszonylag egyben vagyok. Mindig úgy képzeltem el, mint egy totális armageddont, ami mindent elpusztít.
Ne kérdezzétek meg, mi ez, mert egyrészt nem mondom meg (mert bunkó vagyok és önző, és ezt leszarom), másrészt, ahogy anya mondta mindig, olyan vagyok, mint egy veszett kutya. És ez a veszett kutya-állapot nagyon kitör rajtam, ha erről kérdezgetlek vagy beszélni akarnak róla. Olyan ez, mint amikor kihúznak egy fogat - nem piszkáljuk, nem nézegetjük a helyét, hanem békén hagyjuk, különben nagyon kellemetlen következményei lesznek a dolognak.

Írok valami normálisat is, mert a fentiek alapján elég eszelősnek tűnök, de végeredményben az is vagyok.
- Sima (vagy Gyantás?) Puszi úgy kikarmolt [igen, én így mondom, és igen, ezt is leszarom. Azt hiszem, ez lesz az új életfilozófiám], amikor apám beindította a fűrészt, hogy tiszta öngyilkos-jelölt kinézetem van, szép kis vágások vannak a csuklómon, legalább szolgáltatok új pletykaalapot.
A Puszik (hárman vannak) amúgy nagyon aranyos jószágok, elég egy ujjal hozzájuk érni és beindul a traktorüzemmód, igazi, reklámba illő dorombolást csapnak, miközben megülnek az ölemben. A bajuszkájuk irtó cuki, a végük begöndörödik (kivéve az egyiküket).
- A kedvesért megőrülnek a macskák. Ezek a pokolfajzatok általában félősek vagyok rá se hederítenek másra (néha rám se, de a feneketlen bendőjük nagyon érdekessé tesz a szemünkben), de vicomte-ot imádják. Az egyik holland cica csak két napja ismeri, de kiskutyaként üget utána és alig tudom távol tartani a mellkasától, legszívesebben egész nap ott feküdne és áhítattal bámulna a szemeibe. Fáci (tisztes nevén Fatia Negra) teljesen ledöbbentett, ez az óriási fekete jószág még apámtól is fél, de meglátta a pasimat és a következő pillanatban közelharcot vívott Mohával, a holland cicával, az orrával az arcát bökdöste és őrülten rekettyézett (sajna ő nem dorombol olyan szépen, inkább olyan, mintha üveg csikorogna). Vicomte vitézül tűrte a molesztálást, meg a depressziómat és a nyafogást is, ha országgal fejezhetném ki a hálám, akkor megkapná Kínát, ráadásul kétszer is megnyugtatott, hogy se pudli-, se uszkárfejem nincs a még rövidebb hajammal, továbbá nem nézek ki háromévesnek.
- Van még rajtam kívül olyan életképtelen katasztrófa, aki, ha néhányszor erősebben nekidől a létrának, másnap zúzódásos lesz ettől a lába?
- Sokan utálják a nyarat, ill. a hőséget, én néha szeretem. Persze könnyű kibekkelni a kánikulát egy száztizenvalahány éves házban, ahol állandóan hűvös van, de számomra megvan a nagy melegnek is a hangulata, főleg hétvégén, olyan jó a félárnyékos szobában elnyújtózni és olvasni, meg szundikálni, ilyenkor tényleg nem lehet mást csinálni. Este hét után a legjobb, eleve ez a kedvenc napszakom, de most már abbahagyom a céltalan szövegelést, mert eldőlök az álmosságtól és még szeretném befejezni a Gyöngyhomokot.

Ui.: Wendriner Aladár volt a kedvencem A tizennégy karátos autóban, egy kiöregedett artista oroszlán, aki salátát, zöld festéket és papucsot eszik, de egy állatbolondtól nem lehet másra számítani. :) Jaj, újra akarom olvasni a Családom és egyéb állatfajtákat, igazi nyári olvasmány.