"- Tévedsz, Leo. Nem attól felnőtt az ember, hogy meg akar halni valami nemes ügyért, hanem hogy alázattal élni akar érte."
Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
Sikerült megint egy fájdalmas könyvet kiválasztanom, de ezúttal legalább tudatos döntés volt. Évekkel ezelőtt vettem meg a könyvet, jóformán a címe miatt, van egy baljós, mégis vágyat sugalló mellékzöngéje. Olaszul egészen más, sokkal ritmikusabb:
Bianco come il latte, rossa come il sangue.
A főszereplő és elbeszélő Leo, a tizenhat éves kamasz, a hosszú hajú, hangos zene hallgatós, vadul száguldozó tinédzser-fajta. Nem a csendes lázadó, hanem aki ezer fokon ég. Benne van még a gyermeki hit maradványa és benne van már a kamaszkor kiábrándultsága. A világ már nem puha és otthonos, hanem egy rideg hely, amelynek éles sarkai felsértik a bőrt. Tartottam a gyerek-szemszögtől, az efféle történetek, ha jónak is találom őket, ritkán érintenek meg - de, akárcsak az
Én nem félek esetében, a történet magával ragadott, jóformán egyhuzamban olvastam végig. Éljenek az olasz írók!:)
Az első szerelem normál körülmények között is katartikus, felzaklató élmény, hát még egy Leo-féle motoros érzékenység számára. Az élet nehezített pályán flipperezik vele, amikor a távolról imádott lányról, Beatricéről kiderül, hogy leukémiás.
A szerelem vörös. A vörös a vér, az élet színe, az isteneké, a lángoló boldogságé.
A fehér a halál. Az üres lap, a
tabula rasa, a fájdalom színe. A semmié. A fehér Leo mumusa, ami elől kétségbeesetten menekül, de Beatrice miatt szembeszáll vele, mint páncélos lovag a tűzokádó sárkánnyal. A harcban sok sebet szerez. Talán a legfájdalmasabb a meg nem értettség, és a tény, hogy bár benne korszakos változások zajlanak, a privát kis világa alapvetően megváltozik, az élet megy tovább, iskolába kell menni, meg kell nyerni a következő focibajnokságot és konszolidáltan kell viselkedni. Még jó, hogy vele van hűséges fegyverhordozója, Terminátor, a liternyit pisilő, öreg tacskó, és időnként az Álmodozó, a helyettes töri-és filozófiatanár is segít lendületet adni.
"Olvastam egyszer egy könyvben, hogy a szerelem nem azért van, hogy boldogok legyünk tőle, hanem hogy kiderüljön, mennyire bírjuk a fájdalmat."
Gondolom, az Álmodozó - igazi neve nem derül ki - maga D'Avenia, aki regényírás mellett középiskolai tanárként dolgozik. Jól jellemzi a Leo által ráragasztott gúnynév, nehéz elhinni, hogy a filmeken és a könyveken kívül létezik ez az embertípus. Kicsit olyan, mintha a maga csendes módján meg akarná váltani a világot. Általában keresztbe lenyelik őket a kölykök, örültem, hogy minden durcázása ellenére Leóra hatással volt a tanára - tanárként és emberként is. És remélem, hogy az Álmodozó a valóságban is ilyen.
Ez a könyv tulajdonképpen egy kis fejlődéstörténet. Nyomon követhetjük, ahogy Leo végigjárja a maga kis stációit, megismerjük az önfeledtségét, a humorát, a felelőtlenségét, a magányt, a lángoló dühöt, az elkeseredettségét, a félelem fehérségét. Átlép a kőkorszakból a vaskorszakba, gyerekből kezd felnőtté válni. Olyanná, aki nem fut el. Aki eltökéli, hogy megtalálja az álmait, és nem mond le róluk - bármi történik is.
Egyvalamit azonban nem tud. A szerelemnek sok arca és sok színe van.
Néhány találó idézet a könyvből:
"Az olyan álmok, amelyek nem a csöndből születnek, rémálmokká változnak." (25. oldal)
"Az életben csak az számít, amire jegyet kapsz." (47. oldal)
"A szülők csak arra jók, hogy megtanítsanak félni mindattól, amitől egyébként nem félnél." (64. oldal)
"Igen, táskák vannak a szemem alatt, ott tartom az álmaimat." (65. oldal)
"Én két lábbal járok a földön, és lábbal tiprom az álmaimat. Az Álmodozó azt mondja, a vágyak a csillagokkal vannak összefüggésben. Latinul:
desidera, amiből a
sidera a csillagokat jelenti. Tiszta humbug. Az ember nem a vágyakozástól lát csillagokat, hanem a fájdalomtól." (77-78. oldal)
"Amikor minden kifehéredik, a szívem összezsugorodik, akkorává, mint egy szem lencse, és hiába üvölt, nem hallja meg senki." (139. oldal)
"Isten is hiába ontja a vérét. A vérvörös szeretet végtelen esője hullik a világra nap mint nap, hogy életet adjon nekünk, és mi mégis halottabbak vagyunk a halottaknál." (296-97. oldal)
Ui.: valamiért úgy emlékeztem, a szerző másik könyve is megjelent (még a valósnak vélt borító is előttem van), de tévedtem, csak úgy volt, hogy megjelenik. Nikkinccsel együtt remélem, hogy az Európa nem mondott le róla.
Eredeti cím: Bianco come il latte, rossa come il sangue
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2011
Fordította: Gál Judit
Ár: 3000 Ft