A napfény íze

"... Mert azt hitte, hogy ez alatt a város alatt van egy másik város, az alatt meg egy következő, és így tovább, és ha beszakad alatta az aknafedél, akkor megállás nélkül zuhan egészen a legutolsóig.
Ez csak a kellő óvatosság, jelentette ki a Papa.
Édesem, csak egy pokol van, és mi abban élünk, mosolygott Luda."

Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

Elég rosszul alakult a viszonyunk szegény könyvvel; az maradt meg bennem, hogy más stílusú, mint Kőrösi korábbi kötetei, ezért sokáig parkoltattam a polcon, majd megbizonyosodtam, hogy tényleg így van - már amennyire egy könyv, a Milyen egy női mell? alapján szabad összehasonlítgatni -, de ettől még kijöhettünk volna jól a dologból. Sajnos olvasás közben nagyon zaklatott voltam és alig tudtam figyelni a  másikhoz képest kevésbé szép, míves szövegre, ami mintha szintén azt szerette volna, hogy gyorsan haladjunk; közérthetőbb, nem a lassan ízlelgetős fajta, mint a másik regényé. Mindez együtt eredményezte azt, hogy ha rá gondolok, az jut eszembe, hogy elszalasztott lehetőség.

A karaktereknek se volt nagy terük kibontakozni, kivéve az orosz változatban szereplő Ludát és az édesanyját. Az ő történetüket jobban élveztem, mint a Magyar Sándorokat, de a tabló-jelleg rajtuk is éreztette a hatását, a sok szenvedés, viszontagság marad meg bennem az életükből. Luda esetében már az is eszembe jutott, hogy ennyi veszteséget, kudarcot nem lehet ép elmével túlélni.

"Mondogatta is, hogy ők, a magyarok ilyenek: mindennél jobban szeretik a szabadságot, s ugyan hajlandóak sokáig türelemmel tűrni, de ha megsértik a jogaikat, felforr bennük a kuruc vér.Hűha. Mi forr fel benned, Károly?A kuruc vér.Hát, barátom, ha ilyenek voltak a kurucok, mint te, akkor még a tábori zenekart se tudták megalapítani, nemhogy a Habsburgokat legyőzhették volna!Nem csoda, ha nektek csupa elvesztett háborúból és tragikus csatából áll a történelmetek.Hiszen még az ágyból való felkeléssel se tudsz megbirkózni, akkor milyen lenne egy országos felkelés?"

A különböző alternatív valóságokkal, tényekkel való játszadozás tetszett, de összességében a Szívlekvár (ez a cím...) számomra sajnos feledhető. Ahogy az értékeléseket nézem, az utolsó regénye, Az ítéletidő még megosztóbb, ezért a régebbi írásai között fogok keresgélni, hogy elmúljon a bizonytalanságom.

Ui.: A borító förtelmes, úgy érzem, Kőrösi jobb helyen volt a Jelenkornál, mint a Librinél.

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2014
Ár: 3990 Ft (de szinte mindig szerepel akcióban)

Elsüllyedt idő

"Liszi néha arra gondolt, bárcsak most állna meg az idő, így maradna most már minden változatlanul.
Mint a felhők, úgy úsznának el egymást sodorva az emlékek, mennyi felhő van, de mennyi, összetorlódó foszlányok, s fölöttük a napsütés, túlontúl sok könnyű emlék, és nem is maradna semmi más, csak a szinte már kibírhatatlan boldogság.
Nézte a göcsörtössé vált, megbütykösödött ujjait, a mosószertől kipirosodott, ráncos kézfejét a tisztára törölt asztalon.
Hiszen alig is tudná már megfogni a hegedűt, kicsúszna az ujjai közül a vonó.
Hiszen téved az, aki úgy hiszi, a teljesség, vagy netán a fájdalomnélküliség volna a boldogság.
Nem, a boldogság egyszerűen csak annyi, hogy elhisszük, nincsen is idő."

Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?

- Kőrösi, az jó. De baromi nehéz róla írni - mondta a kedves reggelizés közben.
Felcsippentettem egy darab sajtot. - Szerfelett örülök, kb. másfél hónapja olvastam...

Kőrösi tényleg jó. Olyan gyönyörűen él ír, hogy ritmikája van a prózai szövegnek, többször előfordult, hogy újraolvastam egy-egy bekezdést, hogy minden betűje belém ivódjon. Mint amikor még egyszer végigszántasz a kanállal a fagyisdoboz alján, nehogy egy csepp élvezet is kárba vesszen.
Ráadásul véghez vitte azt a bravúrt, hogy kevesebb mint 300 oldalban családregényt írt, szépet, teljeset, történelemmel és semmi kis életekkel telítettet.
Azt szerettem benne a legjobban, hogy ezekben az emberekben nincs semmi különös. Az idő előrehaladtával egyre jobban kedvelem a hétköznapi szereplőket, akik még a saját környezetükben sem éppen kiemelkedő figurák - nem a helyi közösség oszlopos tagjai, nem szuper szakácsnők vagy a megyei verseny nyertesei. Csak szimplán emberek, kisebb-nagyobb sikerekkel és nagyobb-kisebb kudarcokkal. Meg olyan hibákkal, amik kívülről ordítva bökik a szemünket, de tudjuk (mert már vagyunk annyira bölcsek), hogy a saját életünk gubancaiban rendre megbotlunk. Ugyanígy.

"Ha a szívnek olyan sok kamrája van, miért nincsen legalább egy ablaka."

Ahogy telik az idő, egyre jobban szeretem ezt a történetet (és érzem, hogy előbb nagy Kőrösi-vásárlás lesz belőle), a dèja vu-szerű érzést, amit a szövegtestben felbukkanó, ismétlődő szavak, mondatrészletek keltenek. Olyan, mintha átélnénk a regénybeli múltat - úgy fonódnak össze a sorsok és az ismétlődő részek, mint az indák és kacsok az odesszai kereskedő karperecén, vagy mint a lépcsőház tégláiba kapaszkodó növény gyökere.

Stílusában felidézte bennem Halász Margitot és Békés Pált - mivel mindkét szerzőnek szeretem az írásait, örülök, hogy Kőrösi felzárkózott melléjük és tovább bővült a magyar szerzőim sora. Igen, itt a post vége (lásd a post eleje).

Kiadó: Kalligram
Kiadás éve: 2010
Ár: 2800 Ft