Félévi gondolatok

Keresem, keresem a tavalyi féléves zárást, hát miért nincs meg... mert elfelejtettem írni, esetleg durcás kedvemben direkt hanyagoltam. Ha a lányoknál nem látom, valószínűleg idén is kimaradt volna, de szerencsére egyesek sokkal fegyelmezettebb blogírók, mint én.:)

2016-ban szöveges félévi zárást írtam, előtte a már ismert kérdéssort töltöttem ki, idén kombinálom a kettőt, mert a tagben bőven vannak olyan kérdések, amelyekre nem tudok válaszolni.

Eddig idén sokkal kevesebb könyvet olvastam el fél év alatt, mint az előzőekben; eddig is csökkenő tendenciát mutattam, de idén elég látványossá vált; jelenleg 37 könyvnél tartok, ebből a jelenlegit, a Kisvárosi életeket sorolom már át a második félévre. Nem mondom, hogy elutasítanék egy havi ajándék szabadságot - vagy hogy nem hiányzik a nyári szünidők órákra belefeledkezős-rácsodálkozós olvasása -, de az is biztos, hogy nem csak könyvekre szánnám az időt, x év x darab könyve után alighanem sokan máshogy állnak hozzá ehhez (vagy bármely) hobbihoz. Hiába, Rob Fleming is megmondta, hogy az olvasás tinédzserkorban az igazi.

2016-ban nagyon ott voltam a szeren ütős könyvek tekintetében, idén ez is máshogy alakult.

    

    

    

A lista vegyes, nem csupán a nagyon-nagyon eltalált, hanem a kellemes, elég jó könyvek is rajta vannak. A plafont kevesen szakították át - ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a Nagyonkék és a Láthatatlan az, ami minden tekintetben lefoglalt-lenyűgözött, amelyekkel szemben mákszemnyi kifogásom se lehet.

Na és az agyonajnározott Az essexi kígyó? Ó, imádtam olvasni, a maga kategóriájában nekem világcsúcsos, de intellektuálisan nem vezette belém a 220-at, mint a fenti kettő. Dagonyázós guilty pleasure, amire nagy szükségem van - ilyen még a Norah, gyere haza!, a Pop, csajok, satöbbi, a Macskapásztor, az Eleanor Oliphant köszöni, jól van.

Meglepően kellemes volt a benga évkezdő A fényességek, némi jószívűség is van azért abban, hogy itt helyet kapott, akárcsak az Olümposz esetében, ami szintén jó volt, de nem annyira, mint az Ílion. Delphine de Vigan írt már jobbat az Igaz történet alapján-nál, de úgy érzem, eléggé egy rugóra jár az agyunk, és az összekacsintós volta miatt szerettem ezt a könyvet - legalábbis sokkal jobban, mint mások. Az Altatódal nagyon izgi, befalós kis könyv, szépen belengetett komoly témákkal, értékelem az ügyességét. Márqueznél mindig a Száz év magányt keresem tulajdonképpen (lusta vagyok újraolvasni), ez a kis kötet jól hoztam a vágyott hangulatot.

Kellemes meglepetés volt a Blacksad második része, a Hófehér nemzet - a címe miatt ódzkodtam tőle -, számomra tökéletesen kiegészítette egymást a történet és a karakteres rajzolás, jólesett benne elmerülni egy kis időre. A főszereplő teljes neve amúgy John Blacksad. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen kemény noir kandúrnak van keresztneve.

Jemisin meg Jemisin, és kész. Jó lenne majd egyben újra elolvasni a trilógiát, hogy teljesen átlássam a képet, megsínylette a kihagyást a második kötet, de attól még imádatos.

Tehát, ha egyet kellene választanom az olvasmányaim közül, nem menne, a Nagyonkék és a Láthatatlan együtt állnának a képzeletbeli talapzaton.

Csalódások is akadtak, szintén különböző mértékben; Franzennel feladtam a próbálkozást, közel vagyunk a kompatibilis voltunkhoz, de sose fogjuk elérni. A St. Oswald fiúiskola... hát, nem Harris legjobbja, el lehet olvasgatni, de csak árnyéka a többi vonatkozó könyvének. Sajnos ide került az idei Strahan-válogatás, gyerekes módon úgy érzem, a szerkesztő elárult engem, megalkudott, elromlott a szemüvege, franc tudja, de ez a kötet, a toronymagas EQ-m mellett is, összességében gyenge.

Valaki ebédet emlegetett?
Forrás

Megszületik augusztusban: jézusom, de lefárasztott. Biztosan én vagyok a hülye és nem tudom értékelni Faulkner technikáját, de az életben nem fogom újraolvasni. A Bőrügyeket már eleget szapultam.

A vacsora és A Piros Hajú Nő voltak azok, amelyek végtelenül felbosszantottak, emléküket fedje vastag lepel.

A szerzők közül Toni Morrisont jelölném új kedvencnek; bár nem szoktam egy könyv alapján beléptetni valakit ebbe a bizalmas klubba, jó érzésem van vele kapcsolatban.

A Várólistacsökkentéssel magamhoz képest elég jól haladok, a szokásosan teljesíthetetlen 24-es listából eddig 10-et olvastam el, remélhetőleg fél év alatt nem csak kettővel fogom növelni az elolvasottak számát.:)

Idén 12 könyvet szereztem be, ill. kaptam, most nyüvöm a nyolcadikat, magyarán egész jól állok. Azért a 816 oldalas Lelkek labirintusával nem könnyítem meg a dolgomat, de csak összejön egyszer... A még olvasatlanok közül a bűnös ínyencfalatot, a Kisvárosi életeket most olvasom, és nagyon várom, hogy megkapjam szülinapra a Nixet (már fizikai valójában is a polcon van, de illetlenség lenne az ajándékozás előtt elolvasni).

A várható megjelenések közül a Megkövült égbolt érdekel a legjobban (ill. eddig egyedül ez érdekel), biztos, hogy még idén elolvasom. 

Hogy mit szeretnék még idén elolvasni emellett... nyilván minél többet a várólistacsökkentősek és az idén beszerzettek közül, valamint az aktuális könyvtáriakat, mert utálok olvasatlan köteteket visszacipelni. Lydia Davis: A történet vége és Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve különösen érdekel. Ez egy határozottan nőies év.

(Ezek itten a jelenleg kikölcsönzöttek.)

A többiek féléves bizonyítványa:
PuPilla
Dóri
Nikkincs

Körkérdés

A Moly kapcsolódó zónájából loptam ezt a kérdéssort, akinek tetszik, vigye.

1. Kedvenc műfajod az elolvasott könyvek alapján:

Cseppet sem meglepő módon a regény.

2. Várva várt könyv/ek, ami/k végül hatalmas csalódást okozott/tak:

Már mindenki unja, de továbbra is Dennis Lehane-től Az éjszaka törvénye a dobogós, de Gavalda Kis kiruccanása, a Merre jársz, Bojangles?, valamint a No és én nélkül tudtam volna élni. A föld alatti vasút kicsit lapos volt az elvárásaimhoz képest, Gemmell Jon Shannow-sorozata pedig rosszkor talált meg.

3. Félbehagyott könyvek száma, könyv/ek félbehagyásának oka:

Szerencsére tavaly nem volt ilyen.

4. Olyan könyv/ek, aminek már (többször is) nekiugrottál és végül nem bántad meg, amiért elolvastad:

2017-ben ilyen se volt, de 2016-ban kettő is; Joanne Harristől az Aludj, kislány! és Anna Gavaldától a Vigaszág - nem hogy nem bántam meg, hogy elolvastam, hanem kifejezetten tetszettek is.

5. Olyan könyv/ek, ami nem tetszett, de kíváncsi voltál a végére, ezért „csakazértis” elolvastad:

A "vége miatt olvasom" olyan klasszikus kezdő olvasó-frázis, engem sose motivált, hogy csak azért olvassak végig egy könyvet, hogy megtudjam, hogyan zárul a történet.

6. Olyan könyv/ek, amiért utólag túlárazottnak tartasz:

Könyvekkel kapcsolatban nem szokott bennem felmerülni a túlárazottság gondolata, meghagyom a kozmetikumoknak - akár tetszik, akár nem, nekem a könyv nem termékkategória. Persze, drágák, de mi nem az? Drága a kenyér, a sajt, a cipő, minden, a fizetések meg alacsonyak. Rengeteg akció fut mindig, léteznek antikváriumok, a molyos zsibvásár, nem muszáj teljes áron vásárolni.

7. A legszebb történet:

Ööö... most tudatosult bennem, hogy a "szép" címkét egyik olvasmányomra se tudom rásütni, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Az Augustus és A teamesternő könyve nekem szép a nyelvezete, a lassúdad melankólia miatt, ami árad a sorokból, szép az Ava Lavender különös és szépséges bánata a kettősségével.

8. A legmeghatóbb történet:

Vajon mi választja el a "legszebbtől"?... Megható történeteket végképp nem szoktam olvasni.

9. A leghosszabb könyv:

Javában átnyúlt idénre, de akkor is A fényességek Eleanor Cattontól a szegény 947 oldalával.

10. Sorozat, amit elkezdtél:

Még én is meglepődtem, hogy van ilyen: a Luna, Jon Shannow, a Megtört föld, Blacksad - a Jon Shannow kivételével szeretném is őket folytatni, ill. a Megtört föld már folyamatban van.

11. Sorozat, amit befejeztél:

Ilyen is van! A Makedónia David Gemmelltől.

12. Újraolvasott könyv/ek:

Családom és egyéb állatfajták, Hetedik mennyország, Titokzatos folyó, A szingli fejvadász 1-2.

13. Váratlanul kapott és megkedvelt könyv/ek:

Nem szokott ilyen előfordulni (szerencsére...), de a Ház a világ peremén meglepett, hogy mennyire tetszik, és Nitától kaptam.

14. A legszomorúbb történet:

Ezekben már tudok dúskálni.:P Az ötödik évszak (és a folytatása is) elképesztően lehangoló, árad a történetből, hogy ennek nem lesz jó vége és senki nem is számít rá; az Amikor elhagytak őrületétől és magányától le lehet szaggatni a falat, és még sok könyvvel tudnám folytatni a sort.

15. A legrosszabb olvasmányélmény/ek: 

Ugyanazok, mint a kettes pontnál.

16. 2017-ben a kedvenc sorozat (max. 2.):

A Megtört föld N.K. Jemisintől és a Luna Ian McDonaldtól. (Megszavazom nekik a bizalmat, hogy a folytatások is ilyen jók lesznek.)

17. 2017-ben a kedvenc/ek (max. 3 kedvenc lehet):

Ööö, öö... na, jó, legyen az Egy csésze tea, Az elszúrt idő nyomában és a Miről beszélek, amikor futásról beszélek, de még bőségesen tudnám kedvencgyanúsokkal folytatni.

+ 18. Könyv/ek amit/ket vársz, ill. biztosan elolvasol 2018-ban (max. 5):

Néhány éve nem követem nagy figyelemmel a várható megjelenéseket, de Dan Simmonstól a The Terrort biztosan előrendelem, ha idén megjelenik.
Nagyon szeretném elolvasni az Olümposzt, A Mandible családot, meg a többi újdonságot, ami tavaly év végén felgyűlt. Meg persze a várólistacsökkentős könyveket.

Kicsivel félév után

Egy ideje érlelődött bennem ez a korcs számvetés, aztán megláttam PuPilla körbepostját - nem vagyok hajlandó tagnek nevezni - és észbe kaptam, hogy a pontos félévi zárásról már lecsúsztam. Annyira nem nagy baj, mert csak örömködni szeretnék egy sort afelett, hogy mennyi jó könyvet olvastam már idén.
Voltak kiemelkedőek, egetrengetőek:
    

    

    
    

Év elején még a férfiszerzők domináltak, az utóbbi időben viszont előre törtek a nők. Van szépirodalom, sci-fi, sok krimi, virágzanak a lélektani regények, és versenyzik egy képregény is! Az Aludj kislány és a Vigaszág már azért is jó emlék, mert nosztalgiáztam velük, hat évvel ezelőtt mindkettőt félbehagytam, most pedig bekerültek a kedvencek közé. Lehet, hogy Lehane-t nem illett volna betenni, mert újraolvasás volt, de ő nem maradhat ki. A női sorsok, amelyek nálam "életregény" címke alatt futnak, elég sokan vannak, Az óráktól kezdve akár az Arkangyalig. Az Amy és Isabelle rejtőzködő kincs volt, a Sóbálványhoz hasonló impulzusvásárlás és fasza élmény. Mindkettőnek elég nyomasztó a hangulata, a történetek hétköznapiak, valamiért közel áll hozzám ez a kombináció. Megértem, hogy ha valaki más világba akar elröppenni a hétköznapi gondok elől, de néha megnyugtató, hogy nemcsak én követek el hibákat, agyalok apró hülyeségeken.
Tulajdonképpen mindegyik meglepett, hogy mennyire tetszik, de a Trója, a Légzőgyakorlat fuldoklóknak és a Sóbálvány különösen. Gemmell szinte dróton rángatott, zsinórban elolvastam a három vaskos kötetet és képes lennék kétszer ekkora trójai mennyiséget felzabálni. Hasonló, gyermeki rajongásba taszított a Tortúra, aki szintén az újraolvasottak számát gyarapítja. Az Arkangyal éjjel nem semmi könyv, a szokatlan narrátor és a mai környezet kombinációja miatt a mai napig eszembe jut. A H mint héja, Pia és Vadon hármas a szülők elvesztése miatt kisiklott életű nők különös hármasa.
Az, hogy Cormoran Strike és Robin tarolt a Gonosz pályával, szerintem más rajongó esetében sem kérdéses. Az viszont meglepő, hogy Lionel Shriver nem szerepel a listán, pedig a Nagytestvér jó könyv, de a fő témája ezúttal nem szaggatott darabokra, és a megoldás se ízlett annyira. Rendkívül furcsa érzés, de valaki olyan kedves, hogy szülinapra megajándékoz majd az Ennyit erről c. művével - na, az majd alaposan falhoz fog vágni, valószínűleg nem is egyszer.

Voltak még ezenkívül nagyon jó kis könyvek - Tengeralattjáró Révfülöpön, Káli dala, Anyám ajándékai stb. -, de a fenti húsz az, ami kirobbanóan fantasztikus élményt nyújtott. Tekintve, hogy eddig 54 könyvnél járok, szerintem az arány nagyon jó.

Persze olyanok is akadtak, akik csalódást okoztak, az aprótól a kútmélyig:
    
  
Ők azok, akik nyugodtan kimaradhattak volna az életemből, kivéve a Felkavaró tartalmat az utolsó, A fekete kutya c. novelláért, ami jegyet váltott az Amerikai isteneknek a képzeletbeli várólistámra, pontosabban előrébb húzta néhány hellyel. Gaimannek nagyon jó ötletei vannak, de nagyon sokszor úgy érzem, csak megkapirgálja a felszínt, hozzádob néhány szép illusztrációt és kész, a közönség zabálja. Remélem, az Amerikai istenekkel alaposan megküzdött anno.
Az isztambuli fattyút nagyon félrepozicionáltam magamban, a Sipino iszonyú depresszív volt, a cselekménye széteső, nagyon nem találtuk meg a közös hangot. A Kasszandra a Trója-mánia miatt került elő, elavultnak és hangsúlytalannak éreztem. A Verebecske emléke már eléggé elhalványult, de az még megvan, hogy hiányoltam a tudományos megalapozottságot - nem mintha érdemben tudnám ezt értékelni, de a hiteles háttér minden mezei olvasónak fontos -, a kidolgozott világot, mintha az írónő csak pár dolgot átsatírozott volna a mi világunkban, és beledobott volna két idegen fajt. Néhány egyházi ember (férfi) felvetésétől a mai napig köpni tudnék: a főszereplő lehet, hogy élvezetből lett prostituált. Hát persze. Főleg annak fényében, korábban milyen életet élt és milyen állapotban találtak rá.

Annyira cuki, hogy nem bírtam kihagyni.
Forrás

Nem minden mocsok bécsi. Elvileg nagyon kellett volna szeretnem, de idegesítettek a szereplők, a történet nem volt eléggé kibontva, sokat bosszankodtam rajta és rövid terjedelme ellenére nehezen haladtam vele. Jaj, majdnem kimaradt az Aranysárkány! Még mindig nehezen hiszem el, hogy annyi jó novella, vers és három regény után ez nem klappolt, de ez van. A szerelemről és más démonokról: nagyon dühös voltam az ostoba szereplőkre. A hülyeség az egyik legnagyobb démon, ezt a mérhetetlen rosszindulatot, előítéletet és gonoszságot, ami a könyvben megmutatkozik, nem tudom máshogy nevezni.
Persze voltak, akik lehettek volna néhány fokkal jobbak, mint a Rengeteg; azért nem soroltam a fenti listába, mert nem volt totális csalódás (csak elég nagy pofára esés ahhoz, hogy fájjon), akárcsak a Baljós óra Márqueztől, a Gileaddal is sikerült néha egymásra hangolódni, meg A vak zongoristával is, akinek csodaszép a külseje, már csak ezért se adnám el. Az igazság a Harry Quebert ügyben kicsit elkaszálta magát a miriád hihetetlen fordulatával, a Leányrablás Budapesten már totál elhalványult, ő volt nekem az elmegy-egynek-könyv.

A várólistacsökkentéssel nem haladok. Idén 18 könyvet válogattam össze, mert eddig mind a 24 elolvasása nem sikerült, de a karcsúsított lista, attól tartok, szintén erre a sorsra jut. Néhány hete szinte az összes saját könyvemtől undorodom; tudom én, hogy jók lesznek, de egyik esetében sem érzem az elsöprő vágyat, hogy olvassam. A szervezetem könyvtárba akar menni, óh, hát persze.:) Remélem, visszatér majd a kedvem, mert az állandó, kb. 100-as várólistámat még mindig szeretném lefogyasztani.
Az elmúlt egy-két évben már nem foglalkoztat annyira a műfaji, nemzetiségi sokszínűség. Valamennyire törekszem rá, ahogy a férfi és női szerzők egyensúlyára is, de már írosgatom őket mániákusan. Arról is letettem, hogy a versek, drámák és képregények nagy számban képviseltessék magukat. A verseket szeretem, de a vaskos kötetek túl nagy terhet rónak az egyszerre-egyet-olvasó lelkiismeretemre, a képregényekben meg túl kevés nekem a szöveg.:D Klasszikus regényt talán még egyet sem olvastam, de nem bánom, ha majd megjön a kedvem, olyat fogok elővenni - elvégre 2016 az örömolvasás és örömfutás éve, ami a jó termést elnézve nem tűnik rossz taktikának.