Valóság vagy illúzió?

"A kietlen vadon sziklái a Herceg parancsszavára mind átalakultak - átalakultak palotákká! A Herceg kinyújtotta uralkodói kezét, hogy idevonja és csillárként használja az északi fényt... Város, amely létezését egy zsarnok szeszélyének köszönheti, aki velencei emlékeit egy mocsaras partvidéken, a világ végén, e kimondhatatlanul zord égbolt oltalmában akarta kőformákba önteni, város, amelynek minden tégláját költők, sarlatánok és száműzöttek rakták, város, amely a zsarnok Herceg nevét viseli, a nevet, amely megegyezik a mennyország kulcsát őrző szent nevével... Szentpétervár, gőgből, képzeletből és vágyból épült város..."

Angela Carter: Esték a cirkuszban

Másodszor járok úgy az írónővel, hogy a temérdek kijegyzetelt idézet és oldalszám ellenére tanácstalanul bámulok magam elé, hogy mégis mi a fenét írjak erről a könyvről. Nos, lesz, ami lesz.
Az 1899-es évben járunk, a viktoriánus Londonban, egy kor halálán és egy másik kor hajnalán. Egy koszlott szoba az első felvonás színtere, benne három szereplő: a szkeptikus, kalandos életű újságíró, egy boszorkasztikus gardedám, és maga a hírhedett szárnyas nő, Fevvers, akinek, ha nincsenek is szárnyai, valami dudorodik a rongyos pongyolája hátán (no, nem a keblei, azok a helyükön vannak) és enyhén zizeg.
Carter prózája tömve van utalásokkal, intertextualitással, szimbólumokkal. Rengeteg mindennel játszik, aminek gyaníthatóan a felét sem ismertem fel, de csak ha a felszínt nézzük, az is rendkívül érdekes és szórakoztató.
Először is, ami nagyon meglepett, hogy Fevvers tulajdonképpen undorító, akinek a legfőbb (talán egyetlen) vonzerejét a rendkívüliségre utaló, csodálatos szárnyai, avagy a rendellenes, őt torzszülötté nyomorító groteszk kinövései adják - attól függ, honnan nézzük. A világ kegyetlen, és ha valaki eltér a szabványos átlagtól, jobban teszi, ha előnyt kovácsol a másságából, különben eltiporják. Fevversnél ez pláne működik; olyan harsány, hihetetlen mesét kanyarít az életéből, hogy azt a legnaivabb olvasó is kikacagja, aztán... aztán felmerül a kérdés, hogy valóságról van-e szó vagy illúzióról. Hogy mi a valóság és az illúzió.
(Egy biztos: festeti a szárnyait, nem maguktól játszanak ragyogó bíbor árnyalatban. Ez tuti, ő vallja eskü alatt.)
De térjünk vissza Fevvers külsejére.
Angela Carter nagyon szépen, kifejezően ír, és ezt a fordító, Bényei Tamás remekül adja vissza. Például: Fevvers hangja "bariton kukafedél"-hez hasonló, "érzékien buja dokkmunkásvállai" vannak, ő maga pedig "szárnyas trampli". Még egy gyöngyszem: "Walser meglepetten látta, milyen egészséges és életerős: mint egy iowai kukoricatábla."
Mégis úgy vonzza a férfiakat, mint a mágnes, vagy talán pont ezért. Fevvers az új korszak női ideálja (vagy vágyképe), aki erős, független, biztos kézzel irányítja az életét és a szerelemben is ő diktál. Nincs úgy a földhöz láncolva, mint néhány más nőalak a regényben, mondjuk Mignon, a gyerektestű, alultáplált, félénk lány-nő, aki csak a megalázást ismerte, amíg Fevvers sínre nem rakta az életét.
De mi történik a szárnyas nővel, ha szerelmes lesz?
És a szerencsétlen-szerencsés férfival?
Mindketten elvesztik önmagukat, hogy aztán újra felépítsék a személyiségüket, amiben hagynak helyet a másiknak. De vajon sikerül-e? A regény egészén átívelő utazást tekinthetjük a szereplők saját lelkük, lényük legmélyére tett utazásnak. Mi marad Fevversből, az évszázad szenzációs aerialiste-jéből a szibériai pusztaságban? Mi lesz Walserből a szavak ereje nélkül?

A mélylélektani elemzésen túl  - érdekes, hogy ez maradt meg bennem az olvasmányélményből - elbűvöl minket (ill. engem) a cirkusz mágikus realista, néhol groteszkbe hajló világa (most már ti is csodálkoztok, ugye?), a különböző helyszínek tarka kavalkádja, a ragyogó történetmozaikok egyvelege. Szép, okos könyv az Esték a cirkuszban, ajánlom mindenkinek, aki szeret az emberi természeten agyalni és imádja, ha szép nyelvezettel kényeztetik.

Ui.: Köszönöm Dórinak, hogy postjával rávett, hogy végre elolvassam a könyvet. Azt hiszem, hízelgő jelző, miszerint ez a könyv "amadeás".:D
Ui2.: Szerepel a könyvben a "háztartási mágia" kifejezés! Hah, Angela Carterrel rokonlelkek vagyunk!

Eredeti cím: Nights at the Circus
Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2011
Fordította: Bényei Tamás
Ár: 3990 Ft

A mágia demokráciája

"A szerelem legnagyobb és páratlan öröme az a bizonyosság, hogy az ember gonoszat cselekszik."

Angela Carter: A kínkamra és más történetek
Értékelés: 5 vörösbegy az 5-ből
Kedvenc novella: A kínkamra

Valamikor, talán tavalyelőtt éppen a blogok között szörföltem, nem tudom, hogy lyukadtam ki entropic a The Bloody Chamber bejegy... de, eszembe jutott. Először cinnamonnál találkoztam a könyvvel, utána entropic blogjában olvastam róla, és teljesen tűzbe jöttem, amikor felfedeztem, hogy magyarul is megjelent, és annak ellenére, hogy szórványosan kapható, sikerült egy mollyal két tábla csokiért elcserélnem. Lényegtelen, de kicsit viharvert, könyvtári példány Szegedről (akkor még nem tudtam, mennyire szívemhez nő a város), két lap kijár belőle, de ahogy öregszem, egyre jobban szeretem, ha a könyveknek története van.

Elképesztő hangulatisága van ennek a pici kötetnek. Olyan, mint meztelenül állni az őszi esti szélben, a hideg belemar a bőrödbe és éget, az ajkad lassan elkékül, körülötted a halálra készülő erdő, a kavargó falevelekkel, aranysárga, sötétvörös és selyembarna színek hullámzó tánca - az avar megzörren, és valami kilép mögötted a fák közül.
A Tündérkirály.
Egy farkas.
Oroszlán.

Angela Carter történeteiben mindig ősz van vagy tél, amelyeket olyan leírásokkal jelenít meg, hogy érezni lehet az őszi erdő fanyar füstillatát vagy a tél csípős hidegét. Körbelengi valami baljós titokzatosság, egyszerre elbűvölő, horrorisztikus mese és bizarr, néhol undorító elbeszélés.
Bevallom, hogy a novellák nagy részénél nem tudom, mi a történet üzenete, mit akart Angela Carter kifejezni; úgy érzem, nem csupán meseparafrázisokról és mitológiai lények táncáról van szó, hanem van valami más is mögötte - csak éppen sejtelmem sincs, hogy mi. Vagy inkább mik, de utánaolvasok, és talán okosabb leszek. Valamennyi a férfi-nő kapcsolat köré szerveződik, a két nem erőviszonyait ábrázolja; a találkozások nagy erejű változásokkal járnak, vagy inkább metamorfózisokkal. Tetszik, ahogy az írónő a valóság és a

képzelet határán egyensúlyozik, a talányos sejtetés.
Az első mű, A kínkamra tetszett talán a legjobban (aki szerette A Manderley-ház asszonyát, ezt is kedvelné), korábban idéztem belőle, jó sok képpel megtűzve. A többi történetet is szerettem, Csizmás Kandúr, a narancslekvárszínű macska pajkos, reneszánsz meséjét, az Oroszlán úr udvarlásának téli, rózsákkal teli kertjét, a farkasmesék vérszagú csendjét. A hóleány és A Tündérkirály bizarr, beteges lázálmok, a gyengéd lelkűek óvatosan olvassák, habár az előbbi csupán két oldal.

Ui.: Igor Karash illusztrációi a kötethez.

Ui2.: Itt elolvasható a kötet, sőt, a végén van egy plusz novella (M. Nagy Miklós fordításában), ami a Nagyvilágban jelent meg.

Eredeti cím: The Bloody Chamber and Other Stories
Kiadó: Európa
Sorozat: Európa Zsebkönyvek
Kiadás éve: 1993
Fordította: Greskovits Endre
Ár: passz