A Brenner és én, avagy semmi meg a nullás liszt

"És most az Aranyozóról tett megjegyzés kizökkentette a koncepciójából. Az Aranyozóra kellett gondolnia az Engljähringer helyett. Hogy mindenütt ő mozgatja a szálakat, erre kell gondolnia. De a tanárnő feltehetően észrevette, hogy valami gondja van a Brennernek, mert most nagyon kedvesen mosolygott rá. Vagy csak a Brennernek tűnt úgy, az amaretto miatt.
-Maga elmehetne a Perlweiss reklámba is - mondja most a nyomozó.
De röviddel ezelőtt hallatszott, hogy egy autó áll meg a ház előtt, és most megszólal a csengő az Engljähringer ajtajánál.
- Semmi, csak a barátom - mondja a tanárnő, az Engljähringer. Sötét haja volt, fehér bőre, áttetsző szeplőkkel, a kék szemében fehér pontok, nagyjából, mint egy bajor asztalterítőn."

Wolf Haas: Halottak feltámadása

Nem erőltetem, hogy az elbeszélő stílusában írjam meg a postot, jó? Nincs kedvem ezzel szórakozni, és nem is megy jól az ilyesmi.

Még tavalyelőtt kaptam ezt a könyvet Nimától, ebből kiderül, hogy elég sokáig mellőztem szegény Brennert, pedig szeretem a krimiket, osztrák szerzőt meg viszonylag ritkán olvasok. Számtalan rigolyám kívül az az egyik, hogy a túl vékony, kicsi könyveket nagyon hamar bezabálom, így az író képzeletvilágának esélye sincs kibontakozni lelkem mozivásznán. Tudom, pokol lehet az én fejemben lenni, és még hülyeségeket is írok.:D
De Brenner, illetve szószátyár narrátora nem hagyta, hogy ledaráljam. Ő időt és helyet kért magának.

Nagyon érdekes krimi ez. Egy idős amerikai házaspárt holtan találnak a síliftben, a rendőrség egy idő után lezárja az ügyet, gyanúsított van, felsülés szintén, tettes nem. Csak a Brenner, aki saccperkábé egy évvel az eset után kibogozza a dolgokat, de még hogy! Ebbe a 180 oldalas apró sárgaságba nemcsak a gyilkos és Brenner fért bele, hanem minden az égvilágon - ugyanis a narrátor vég nélküli, ám roppant szórakoztató locsogása során teljesen mellékessé válik, ki a tettes. Legalábbis engem cseppet sem izgatott, viszont minden más, előkerülő apróság igen.
Mint minden hozzá hasonló alakot, Brennert is az elég tágas szívembe zártam. Brenner nem jó svádájú, briliáns elméjű nyomozó, a kommunikációja sem gikszermentes, mondjuk ki: elég szerencsétlennek néz ki és úgy is bánik vele pár ember. Olyan, akiben első látásra nincs semmi különös, hétköznapi, unalmas alak, aztán tesz vagy mond valamit, ami telibe talál. Lassú, pechje van, elég sokszor, de addig forognak benne a dolgok, amíg mindenkit lepipál. Akár hiszed, akár nem.

Jó volt, na.:) Köszönöm Nimának a könyvet, nélküle lehet, hogy soha nem olvastam volna el. Most meg vár rám vagy hat rész, ráadásul csak az utolsóban derül ki, kicsoda a szószátyár, nagydumás narrátor.
Ajánlom PuPillának a könyvet.;)

Eredeti cím: Auferstehung der Toten
Sorozat: Brenner nyomozó történetei 1.; Scolar krimik
Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2009
Fordította: Bán Zoltán András
Ár: 1950 Ft

Tizennégy éjszaka

"... Errefelé él egy legenda a makacs hetedik hullámról. Az első hat kiszámítható és kiegyensúlyozott. Meghatározzák egymást, építenek egymásra, nem okoznak meglepetést... De vigyázat, jön a hetedik hullám! Ez kiszámíthatatlan. Sokáig fel sem tűnik, benne van az unalmas végjátékban, igazodik az előtte kifutó hullámokhoz. De néha kitör. Mindig csak ő, mindig csak a hetedik hullám. Mert gondtalan, gyanútlan, lázadó, mindent elsöprő, mindent újjáalakító."

Daniel Glattauer: A hetedik hullám
Értékelés: 3.5 postafióklélek az 5-ből
Kedvenc karakter: Emmi


Már az első részről se tudtam sok mindent írni, erről még kevésbé. Sokak szerint olvasók elleni merénylet volt a Gyógyír északi szélre befejezése, szerintem kicsit idegesítő, így nem nagyon voltam izgatott, mi történik a folytatásban - talán mert sejtettem, hogy Emmi és Leo még mindig ugyanazokon a problémákon rugózik, tisztára, mint egy mókuskerék, csak én olyan mókus voltam, akinek tele van a tütüje a körbe-körbe futkosással.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a könyv unalmas... illetve mégis. Éppen nem aludtam el rajta, de engem abszolút nem érdekelt, mire jutnak ezzel a szerencsétlenkedéssel, és úgyis ki lehet találni, hogy mi lesz a vége. Egyértelmű, hogy ez a két ember nem tud egymástól elszakadni, amíg létezik az internet, de amikor végre valamelyikük rászánja magát a cselekvésre, akár az A, akár a B verzióra, a másik mindig visszatáncol, a türelmem a végső határon jojózott.

Azt hiszem, el fogom adni ezt a két kötetet, remélem, lesz rá jelentkező.

Eredeti cím: Alle sieben Wellen
Kapcsolódó kötet: Gyógyír északi szélre (előzmény)
Kiadó: Park
Kiadás éve:2010
Fordította: Kajtár Mária
Ár: 2900 Ft
Az író honlapja

Parányi sziget

"Nem, Emmi. Maga nem akárki. Ha valaki nem akárki, akkor az maga. És különösen nem nekem. Olyan, mintha a hétköznapjaimat végigkísérő belső hangomnak a második szólama lenne. Párbeszéddé változtatta a belső monológomat."

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre
Értékelés: 3.67  eredetieskedő verbálerotikus szájhős az 5-ből
Kedvenc karakter. Emmi


Ezt a könyvet nem a közelmúltban olvastam (hanem két hónapja), de jobb későn, mint soha - ez a mondat azt hivatott jelölni, hogy senki ne várjon világszínvonalú bejegyzést, de hát én nem szoktam olyat írni.
Nagyon régóta kíváncsi voltam erre a könyvre, mert szeretem a levélregény műfaját, nem mellesleg mindenki áradozott róla a Molyon... nos, engem közel sem nyűgözött le annyira, ennek pedig egy, egyetlen oka van: én már átéltem ezt az édes-bús szituációt, sajnos nem is egyszer.
Az internet alapvetően csodálatos dolog, hiszen hidat képez akár több ezer kilométerre lévő emberek között is, ám ennek is két oldala van: olyan emberek között is kapcsolatot, bensőséges kapcsolatot teremt, akik a világháló nélkül aligha kerülnének olyan helyzetbe, mint Emmi és Leo.
Két ember valahogy "egymásba botlik" a web valamelyik szegletében. Beszélgetni kezdenek. Aztán beszélnek, beszélnek, lassan, fokozatosan, szinte észrevétlenül teret nyernek egymás életében, habár csak korlátozott mértékben. A következő szakaszban szinte függenek egymástól, annyira bensőségessé válik a viszonyuk, hogy az személyes találkozás nélkül szinte perverznek tűnik. És itt jön az egyes számú bökkenő: mindketten kialakítottak a másikról egy képet az írottak alapján, és félnek, hogy kártyaváruk, illúziójuk összeomlik. De a legnagyobb gond az, hogy Emminek családja van.
Fene essen az internetbe, nem igaz? Ami kezdetben ártatlan beszélgetésnek indul, hamar komoly válsággá növi ki magát.

Sajnos ez nekem feszültséget nem, csupán lagymatag érdeklődést szült; mint említettem, ezt a szituációt már átéltem - ill. csak hasonlót, mivel egyikünknek se volt családja, hihi -, és akkor tényleg izgi dolog. És csak első esetben, max. az első kettőben, utána már viszont baromi fárasztó. Tudtam, mi játszódik le Leóban és Emmiben, mit éreznek, mit gondolnak, milyen kín feszül a lelkük szívében. Tudom, milyen az, amikor egy olyan ember virtuális levele jelenti a legnagyobb örömöt, akinek csak a keresztnevét - vagy sok esetben még azt sem - ismerjük. És azt a savként maró fájdalmat is ismerem, amikor ésszel tudja az ember, hogy most kellene abbahagyni, most kellene leállni, de képtelenek vagyunk rá. Leóékat is hajtja a virtuális kémia, és csak késeltetik annak a megszakítását, amelynek tudják, hogy nincs jövője, nem lehet jövője.
Vagy mégis? Kiderül a folytatásból, A hetedik hullámból, ami két hónapja sóhajtozik az éjjeliszekrényem fiókjában.

Eredeti cím: Gut gegen Nordwind
Kapcsolódó kötet: A hetedik hullám (folytatás)
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2010
Fordította: Kajtár Mária
Ár: 2900 Ft
Az író honlapja