Hogyan legyek nő?

"A könyvek tűnnek a leghatékonyabb forrásnak: mindegyik egy teljes élet, amelyet egyetlen nap alatt magába szívhat az ember. Gyorsan olvasok, tehát rettentő sebességgel szippantom magamba az életeket; hatot-nyolcat is hetente. Különösen tetszenek az önéletrajzok: estére elfogyasztok egy egész embert. Walesi hegyi farmerekről, a világot körbehajózó nőkről, második világháborús katonákról, háború előtti shropshire-i udvarházak gazdasszonyairól, újságírókról és filmcsillagokról, forgatókönyvírókról, Tudor hercegekről és 17. századi miniszterelnökökről olvasok.
És rájövök, hogy minden egyes könyvnek megvan a maga társasága - saját barátai, akiket nekem is be akar mutatni, mintha soha véget nem érő parti folyna a könyvtárban."

Caitlin Moran: How To Be a Woman

Először is, még azelőtt, hogy mindenkinek égnek állna a haja, tisztázzuk, nekem (és Caitlin Morannek) mit jelent a "feminizmus" szó - annyi negatív jelentésréteg tapadt már ehhez a szóhoz, hogy általában óvatosan kikerülöm, mint egy darázsfészket, és inkább az "egyenjogúság"-ot használom.

"Mi a feminizmus? Egyszerűen az a nézet, amely szerint a nőknek ugyanolyan szabadoknak kell lenniük, mint a férfiaknak, akármilyen dilisek, ostobák, hiszékenyek, rosszul öltözöttek, lusták vagy önteltek is."

Asszem, ennél egyszerűbben és lényegre törőbben nem tudnám megfogalmazni. Biológiailag nem lehetünk egyenlők, nem is érdemes ezen a téren összehasonlítani a két nemet - ha ordítva toporzékolok, akkor se leszek képes a hátamon cipelni egy hűtőszekrényt, és az edzőteremben se 40-50 kilót fogok emelgetni bizonyos gépeken, hanem ötöt-tízet, max. tizenötöt. Parkolni, fúrógépet használni, térképet olvasni meg lehet tanulni, ahogy a pasik is képesek párhuzamosan megfőzni az ebédet, közben megnyugtatni egy gyereket és telefonon beszélni. Váá, annyira utálom ezeket a sztereotípiákat... Tehát, jogilag és a hétköznapok szintjén simán lehetünk egyenlők, de hogy társadalmi szinten mindig lesznek diszkrimináló csoportok, egyének, az tuti. Mindig lesznek, akik lefitymálják a nőket, a férfiakat, a melegeket, a dohányzókat, a vörös hajúakat, az introvertáltakat, a kövéreket, a soványakat, a sznobokat, a nemzetiségekről meg egyéb nézetekről nem is beszélve. Mindenki megkapja a magáét, mert a legtöbb ember imád skatulyázni, felcímkézni. Nem lehet mindenkinek megfelelni, úgyhogy mindenki le van szarva - tudom, hogy ócska klisé, de nemrég felfedeztem magamnak, és valószínűleg Caitlin Moran is ezt vallja.

Nem, nem tőle tanultam, túl makacs és bizalmatlan vagyok, hogy mások elveit egy szó nélkül magamévá tegyem. Ráadásul nem afféle irányadó vagy önsegítő kötetként olvastam a How To Be a Womant (még mindig nem vagyok hajlandó leírni a magyar címet - szerintem ha Morannek valaki elárulná, hogy magyarul mire fordították a könyvét, írna egy nyers levelet a kiadónak, haha), hanem egy hétköznapi nő agymenéseként. Nem kell szentírásnak vagy bármilyen kőbe vésett kinyilatkoztatásnak tekinteni. CM egyszerűen felállt egy székre, a méretes bugyijában, és nagybetűkkel, tripla felkiáltójelekkel a világba kiáltotta, hogy VÉLEMÉNYEM van, és el fogom mondani!!
Nekem tetszett ez a könyv, pontosabban szórakoztatott. Sok mindennel nem értek egyet, vannak benne logikátlan eszmefuttatások, de a közvetlen hangvételével, a humorával és a bátorságával megvett magának. Igen, a bátorságával, mert a legtöbb nő nem szeret a viselt dolgairól mesélni, pláne nem ország-világ előtt, egy nyomtatott könyvben. Például a szőrről, ami egy nagyon fontos dilemma a nők életében. Hihetetlen egyébként, hogy mekkora problémát csinálunk ebből a pár szál szőrből. Na, jó, nem annyi, nekem például egész erdő volt a lábszáramon, a szemöldököm ujjnyi vastagságú volt, de már-már vicces, mennyi pénzt, időt, energiát és könnyet fecsérelünk rá.
Vagy itt vannak például a bugyik. Vagy inkább b-k, a méretük miatt. Könnyesre röhögtem magam Moran ezzel kapcsolatos gondolatain, az ilyen, totál hétköznapi témáiról szerettem olvasni - mert azt mind tudjuk, hogy biológiai szempontból nők vagyunk, ehhez még tükör se kell, de mi van a másod-és sokadlagos nemi jelleggel? A nőiességgel? Mit jelent ez a fogalom? És mit jelent nekem? Tényleg akkor nő egy nő, ha sminkkészlet van a táskájában, magas sarkút hord és harisnyát? Caitlin Moran beintett az összes sztereotípiának. A kis bugyik nem kényelmesek. A magas sarkú cipőkben nem lehet járni. Hülyeség kiadni hatszáz fontot egy táskáért. És minek sanyargassuk magunkat? Hordjon mindenki olyan cuccot, amilyenben jól érzi magát, ne azért tegyen meg bármit, mert a társadalom azt várja el, legyen az flancos esküvő, munka-vagy gyerekvállalás. És nekem tetszik ez a szemlélet.

"A melltartók saját hatalommal bírnak. Négyévenként, a vébé megrendezésekor nekem és öt lánytestvéremnek az egész esemény csúcspontjai a brazil meccsek. Bármelyik brazil meccs. Brazília-akárki.- BRA! - mutogatunk üvöltve a képernyőre. - BRA! Ez áll a mezük hátulján! BRA!!!!!!" 

Nézzük azt a pár dolgot, amivel nem értek egyet: például ha a szőrt nem kell mindenünnen leszedni, és éljenek a sátorméretű bugyik, hogyhogy ez nem érvényes a melltartóra? Oké, ez csak szőrszálhasogatás, ahogy az is, hogy ha olyan nagy harcos feministák vagyunk, ne féljünk már leszedni egy pókot a villanykörte foglalatáról. Attól viszont a plafonig ugrottak a gondosan igazított szemöldökeim, hogy a nőknek nincs Bret Easton Ellisük, ellenben van Britney Spears meg Lindsay Lohan. Mivan?! Nincs jeles női írónk és legyünk büszkék egy lecsúszott tinibálványra, meg egy állandóan elvonón lévő, közepes színésznőre? Rohadtul nem értek a zenéhez, de amíg van Margaret Atwood, Jennifer Egan, Le Guin meg a többiek, addig nemigen kell félni. Moran tinédzserkorában sokat olvasott, remélem, nem hagyott fel ezzel a szokásával, mert a kijelentése nem a tájékozottságról árulkodik.

Voltak olyan témák is, amik nem érdekeltek, például a sztriptízbárok, vagy hogy Lady Gaga feminista ikon-e. Sokan kiakadtak, hogy Moran azt írja, mindenki kóstolja meg a menstruációs vérét, meg álljon székre, és kiabálja azt, hogy "Feminista vagyok!". Ezért is mondtam, hogy nem kell komolyan venni.:D Semmilyen nyákot nem vagyok hajlandó ízlelgetni, a melleimnek se fogok nevet adni, akkor se, ha Scarlett Johansson "a lányok"-nak hívja a sajátjait (fura, hogy a nők mennyire tolerálják Johanssont és nem indítja be a tipikus női rivalizálást meg cincálást), a színpadias gesztusokat meg nevetségesnek tartom. Amikor a wicca irányzattal ismerkedtem, és azt tanácsolta valamelyik könyv, hogy hordjunk kibontva a hajunkat, mert úgy jobban áramlik az energia, továbbá mondjuk ki hangosan a tükör előtt, hogy "boszorkány", már előre elvesztettem a hitem, ami egyébként sose jött létre, vagy mit szokott csinálni a hit.

Na, itt a vége, mert még kimegyek játszani a macskákhoz.

Eredeti cím: How to be a Woman
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013
Fordította: Bakonyi Berta
Ár: 3000 Ft
CM honlapja

Néhány idézet (kicsit egyhangúak a téma miatt, de két óra múlva zárt a könyvtár és nem jutottam tovább):

"A sok közül ez az egyik oka, hogy miért szívás nagyon-nagyon szegénynek lenni. Olyan bugyit kell viselned, amitől rémálmaid lesznek."

"Széles körben elfogadott feltételezés, hogy egy nő fehérneműben mutat a legjobban.... Ha már félig-meddig  tűrhető csöcsöd van egy félig-meddig tűrhető melltartóban, nem számít, hogy a tested többi része úgy néz ki, mint egy gyerek uzsonnára kapott tejes zsemléje, ami lepottyant a földre, és megrágta a macska - mindenki a csöcsöt nézi a melltartóban. Varázsereje aránytalan a képességeihez képest: nem igazán tud betegeket gyógyítani vagy bonyolult egyenleteket megoldani, leginkább csak csücsül a melltartóban, és olykor izgatóan ring."

"Talán épp azért, mert a bugyi-és melltartóviselés képességét versenyként tettük formálissá, hihetetlen jutalmakkal - Járd be a világot, s találkozz öregekkel és gyerekekkel! Feküdj le focistákkal! Szerezd meg a koronát! -, az évek során egyre nehezebbé tettük a bugyiviseletet. A bugyik szép lassan bonyolultak lettek. És ennek az az oka, hogy a bugyik kisebbek lettek. Sokkal kisebbek. Túl kicsik.
(...)
Itt és most egyenesen bejelentem: én nagy-bugyi párti vagyok. A harcos feminizmusnak nagy bugyik KELLENEK. Igazán nagyok. Jelenleg akkora van rajtam, hogy az első 48 órában ki lehetett volna oltani vele a nagy londoni tűzvészt. A combtövemtől a köldökömig ér, és gyakorlatilag plusz ingatlanként is használható, ha el akarok tűnni hétvégékre."

"Nem hagyhatom szó nélkül, hogy országunk hatalma a bugyijaink méretével egyetemben sorvadt el. Amikor nyaktól lábujjig érő bugyogót hordtak asszonyaink, sosem nyugodott le a nap a brit birodalomban. Most pedig, hogy egy átlagos brit nő egyheti váltásbugyija belefér egy gyufásdobozba, nemigen van más terület fölött fennhatóságunk, mint Jersey és a Man-sziget fölött."

"A melltartó talán a legkomiszabb ruhadarab. Aki nem hiszi, próbálja ki ezt az egyszerű tesztet: dobjon melltartót egy kilencéves fiúra. Úgy fog reagálni, mintha élő patkányt vágtak volna a fejéhez."

"Ha nincs benn a kontaktlencsém, gyakorlatilag bárhová kerülhetne. Komolyan számítok rá, hogy egyszer egy másnapos és sietős napon úgy megyek el otthonról, hogy a fejemen hordom a csöcsöm."

"Másfelől azonban, aki melltartóval él, melltartó által vész. Ahogy az várható is egy ilyen hatalmas varázserejű tárgytól, olykor hajlamos hirtelen gonosszá válni, és megpróbál elpusztítani minket. Kicsit úgy kell gondolni rá, mint Szarumánra A Gyűrűk Urából, csak egy kis masnival a közepén."

Hülye ez a nő.:D Ja, anno a személyes blogomon írtam egy bejegyzést, amiben kifakadtam, hogy mekkora hülyeség az a "szabály", hogy csak fehérnemű szetteket viseljünk, tehát eltérő stílusú melltartó és bugyi tilos. Tizenvalahány lány kommentelte be, milyen színű fehérnemű van rajta. Régi szép idők.