Idegen vagy

Dorthe Nors: Tükör, index, kuplung

Avagy egy negyvenes nő vezetni tanul, mondja az alcím, de a szemfüles olvasók sejthetik, hogy nem (vagy nem csak) tolatásról, holt térről és az egyirányú közlekedés szabályairól lesz itt szó.

Nem számítottam valami hű-de-vidám könyvre, már a borító magányos csíkja és a rajta haladó kis autó se ígért könnyed chick-litet, de azért kicsit elszomorodtam.

Sonja negyvenéves, egyedül élő és egyedülálló nő, még egy macskája sincs, amit őszintén szólva nem értek. A masszőrének, Ellennek van. Lapos képű, ősöreg és Sonja szerint gonosz feje van, előtte kijelenti, hogy szereti ő a macskákat, a játékos és kedves fajtát, de szerintem az, aki azt mondja egy rozoga jószágra, hogy lapos, gonosz képe van, az a játékos (=tárgyakat lebaszkodó ugróbajnok) macskákat se szereti. Na, mindegy.

A könyv szimbolikája egyszerű: a főszereplő Sonja magánya, mindentől-elidegenedése a veleje és a vezetésben is ez tükröződik. Rajta kívül más nők egzisztenciális nyomorába is betekintést nyerünk; a macskás Ellenébe, aki hátsó szívről, csakrákról meg ilyesmikről mesél lelkesen Sonjának, akit ez megrémít és semmi mást nem akar, csak azt, hogy Ellen kimasszírozza merev vállából a görcsöket; Mollyéba (amúgy Lone), akivel egy helyről származnak, de Molly (Lone) tudatosan hátat fordított a jütlandi, önálló tudattal bíró pusztaságnak, az aloe vera iránt lelkesedik és futó kalandokba veti magát; Kate-ébe, Sonja nővéréébe, aki a kétségbeesését a kerti virágokba, a golden retrieverbe, a konyhai lefolyóba plántálja és nem akar Sonjával beszélni. Sonját ez nagyon bántja és leveleket írogat neki és a szüleinek, amelyek a papírkosárban kötnek ki.

Egyszer azt hallottam egy Carson McCullers-novella kapcsán, hogy a főszereplő magassága azt jelenti, hogy mindenkinél messzebbre lát, más perspektívába kerülnek számára a dolgok, mint a többi vergődő szereplőnek. Sonja is magas, a hosszú lába sokszor említést kap, mint a család nőtagjaira jellemző belsőfül eredetű szédülés, ami főleg akkor jelentkezik, ha Sonja lehajol vagy felfelé tekint.

"Ott, ezen a Lønborg nevű vidéken született anya. Ellentétben a többi dán pusztasággal, ezt sohasem művelték meg. Főleg kavics és homok az alapja, abba bizony nehéz lett volna akár egy ágacskát is ledugni. Évezredek óta emberkéz által érintetlenül, misztikusan és szeszélyesen nyújtózik a végtelenbe. Népmesei fordulattá vált, ki hogyan tévedt el arrafelé. Sokan azt állították, hogy ők ugyan kinéztek maguknak néhány fix pontot, ám arrafelé a táj nem statikus. Kénye-kedve szerint változtatja a formáját. Anya fiatalkorában egyszer egy amerikai férfi költözött a környékre, aki egyáltalán nem félt a pusztaságtól. Minden áldott hétvégén kiment oda, ha esett, ha fújt, és bizonyos időközönként nyoma is veszett... Az idő és a tér másképp viselkedik odakinn, állította az amerikai, márpedig ő tudta, miről beszél, hiszen Amerika a hatalmas és fenséges, érintetlen tájak hazája, melyek némelyike már-már saját tudattal rendelkezik. Minden közép-nyugati amerikai tudja, hogy a préri, a hegyvidék, a sűrű erdők önálló életet élnek. Felülemelkednek azokon a törvényeken, amelyek előtt mi meghajlunk, jobban mondva soha nem is vonatkoztatták magukra, és az ember parányi tudata ezeken a tájakon labdába se rúg, állította az amerikai. Eltolódhat akár jobbra, akár balra, felemelkedhet és meggörbülhet, ahogy a tér. A parányi ember a civilizáció lázas keresése közben eltévedt, csak körbe-körbe rohangált, a természet meg közben kiteljesedett. Az amerikai, mesélte anya, leült egy kőre odakint, és ott üldögélt, amíg a táj lecsöndesedett körülötte. Akkor hazament, állítása szerint boldogan. A helyi tiszteletes hitt neki, fel is szólította a nyáját, hogy tartsák távol magukat a pusztaságtól. Bizonyos erőkkel nem jó ujjat húzni, hirdette."

Mindannyian menekülünk valami elől és menekülünk valamibe - de előbb-utóbb mindenki megtapasztalja, hogy ha saját magában nem sikerült lezárni valamit, azon nem segít a városba költözés, a névváltoztatás vagy a fakéreg szagolgatása. Sonja megpróbálta eltépni a gyökereit, más akart lenni, aztán rájött, hogy valamennyi ember voltaképpen ugyanolyan, tökmindegy, hogy az ember Koppenhágában vagy Jütlandon él. Keresi a törést, de a kapaszkodót nem találja a gabonatáblában elrejtőző, sárga facipős kislányhoz, aki olyan volt, mint egy mezei egér és az édesapja a feje búbjára simította meleg tenyerét.

Arra a helyre, amelyet otthagytál, már soha nem térhetsz vissza.

Ui.: Lehet tippelni, mennyire odáig voltam a kiidézett részletért.

Eredeti cím: Spejl, Skulder, Blink

Kiadó: Park

Kiadás éve: 2016

Fordította: Kertész Judit

Ár: 2990 Ft