Kész a Várólistacsökkentés

Update: október 20-a óta egy könyvvel bővült az elolvasottak száma, a Tizenegyes állomással... nos, tudtam volna nélküle élni.


    
    
   

Szeptemberben hivatalosan befejeztem a Várólistacsökkentést, elolvastam 12 könyvet a megadott listáról, azóta a tizenharmadik is lecsúszott a Hotel Sapiens személyében. Szeretnék mazsolázni a maradékból is, de úgyis a kedvem dönti el, hogy sikerül-e még valamelyiket sorra keríteni.

A felhozatal elég eklektikus, van köztük non-fiction, esszé, klasszikus regény, sci-fi, posztmodern, novellák - sajnos a tetszési index is hektikusan alakult. Régen sokkal magasabb volt a jó könyvek aránya, nem tudom, minek köszönhető az utóbbi egy-két év romló tendenciája.

Alapvetően három csoportba tudom osztani a könyveket:

1. Amelyek tetszettek:

• Carol Shields: Norah, gyere haza! - Sokáig halogattam az olvasását, a beszerzése (molyos csere) is amolyan "oké, legyen" alapon történt, és milyen jól tettem! Abszolút komfortos női regény, mondanivalóval, tartalommal, nem gagyi tálalásban.
• Kazuo Ishiguro: Napok romjai - annyira élő-lélegző a nyelvezete és a főszereplő, hogy rögtön magába szippantott. Annyira angol, hogy mellette egy élő nemes is imposztornak tűnik.
• Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella - az utóbbi időben sikerült pár kevésbé jó Márquezt (Baljós óra, A bölömbikák éjszakája, A szerelemről és más démonokról) olvasnom, már kezdtem belenyugodni, hogy ennyi volt a szerzővel való kapcsolatom, de ez a szép kis novelláskötet kellemesen meglepett.
• Paul Auster: Láthatatlan - már annyit áradoztam róla, hogy én szégyellem.
• Virginia Woolf: Egy jó házból való angol úrilány - ha nem rakom bele a VCs-be, ki tudja, hány év múlva veszem rá magam. Mostanában nagyon nem vagyok az olvasási kapacitásom csúcsán, féltem attól, hogy semmit nem fogok fel belőle, de keményen arcul csapott a felismerés, hogy Virginia... állati vicces, jó érzés volt egyes szám első személyben róla, a családjáról olvasni.

2. Amelyekkel elvoltam, de nem döntötték ki a ház oldalát:

• Henry James: A csavar fordul egyet - pedig emlékszem, hogy néha téptem a hajam a főszereplőtől, bár legszívesebben őt kopasztottam volna. Ennek ellenére úgy maradt meg bennem, hogy vannak értékei, csak türelem kell hozzá. (Azaz: soha az életben nem olvasom újra.)
• William Somerset Maugham: Karácsony Párizsban - abszolút kellemes, túlzott agymunkát nem igénylő, szórakoztatóan szépirodalmi történet, de, ha kimarad az életemből, nem vesztek sokat.
• China Miéville: Konzulváros - valószínűleg velem van a baj, de egyáltalán nem ragadott magával. A világ lenyűgözött, de az egészből valahogy hiányzott az érzelem, a szenvedély, ami rávesz, hogy leragadó szempillákkal is ragaszkodjam az olvasáshoz.
• Leena Krohn: Hotel Sapiens - az írónőnek nagyon egyedi a látásmódja, ezt az Angyaltrombita óta tudom, és most se hazudtolta meg magát. Sajnos elég mostohán bántam ezzel a kis könyvvel, egyszer már belekezdtem, de visszatettem a polcra, és most is pár oldalt jutott egy-egy napra. Habár nem igazán tudtam kontextusba helyezni... elvoltam vele, na.
• Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna - ez a kötet megadta a kegyelemdöfést az Isteni Jonathannal (by Ilweran, kapok én még ezért a buszon:D) való kapcsolatomnak. Ugyanaz az érzés fogott el, mint a regényeinél: jó-jó, de elsiklik a lehetséges metszéspontunk mellett.
• Emily St John Mandel: Tizenegyes állomás - nem rossz ez, csak nekem kicsit sótlan volt; költőinek nem elég költői, a szálak szépen összeérnek, de az izgalom nem vág a földhöz.

3. Amelyek kifejezetten nem tetszettek:

• William Faulkner: Megszületik augusztusban - úristen, nesze neked wellness-olvasmány! Értékelem a nyelvezetét, de a szereplők viselkedésétől agybajt kaptam.
• Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül - ahogy ennél a könyvnél is; az öreglányokkal úgy-ahogy elvoltam - a valóságban egy hétig se bírnék egy levegőt szívni velük -, de Antonyina vidéki libás, önsorsrontó naivitásától azt a bizonyos falat kapartam. Maga a történet elég töredezett és rengeteg jobb, érzékletesebb könyvet írtak az Orosz Nők Szenvedéséről.
• Joyce Carol Oates: Pikk Bubi - ha nem szerepel a borítón a szerző neve, soha nem mondtam volna meg, hogy Oates írta ezt az izét. Zs kategóriás, felejthető tisztelgés King előtt, hiába van benne fantázia, banálisan lapos és összecsapott az egész.