Új kedvencünk: Zalán Tibor

Egy ideje szünet állt be a versolvasásban, de az előbb belefutottam Zalán Tibor egyik versébe, és belezúgtam a műveibe.
Itt van rögtön három, ami nagyon tetszik, a honlapján lehet olvasgatni is.

Zalán Tibor: Átirat

Mostan színes hintákról álmodom 

egyik kék égbe másik zöldbe visz el 

de az is lehet hogy utóbbi a föld 

előbbi a halál s majd úgy megölel 

a könnyem is kicsordul belé 

akár a rossz kis gyerekeké 

akik soha nem fogadnak szót 

cigarettázni bújnak a szekrény mögé 

és félnek amikor árnyék esik éjjel 

a plafonra az utcavillanyoktól 

hogy eljön aki elől elbújni nem lehet 

úgy beszél majd hogy semmit se szól 

csak pálcáját emeli és pálcája merő vér 

mostan színes hintákról álmodom 

s arról hogy valaki hallgat 

hozzám beszél 

míg száll a hinta velem s a kék ég mögött 

valami fekete nyílik meg zölden 

mennyi virág mint egy Rippl-Rónai képen 

és milyen jó lesz lengeni a színes hintákon 

ott mélyen lent messze lent a földben

***

Zalán Tibor: [most írom a leglágyabb versemet

amikor már nem szerethetsz szerelemmel…]

most írom a leglágyabb versemet amikor

már nem szerethetsz szerelemmel amikor

karnyújtásnyira lélegzetedtől

állok a végtelen hóesésben 

fekete kalapban lerongyolt lelkű madárijesztő 

márvány szivárványt gondolok sovány ágyunk fölé

ízeket a szánkba egymás múlhatatlan szagát. megérkeznek

majd a hóemberek is

szén-szemükkel benéznek ránk a második emeleti ablakon

fűzfás ablakunkon át benéz az erdő: s a temető is talán

: szívünk fölött vigyázzban állnak már -

a reménytelen

nagy szabad avant-garde versek

karnyújtásnyira lélegzetedtől 

már letagadnám az agyamban lüktető szitakötőket

s lépnék ebben a mézes lírázó hóesésben feléd

fájdalmas fejjel pálinkától duzzadt szemhéjakkal

eljönnek majd el a hóasszonyok is 

visznek fehér tájba megnémult szerelembe tőled

nem vigyáztál rám jól hagytad körülvegyenek

maszkos bitangok - ! árnyékuk lopd ki álmomból isten! -

úgy vagy hogy nem vagy már úgy leszel mintha nem

lettél volna soha. lépek feléd embermagasságú 

hóesésben bár karnyújtásnyira lélegzetedtől lehet meghalok

***

Zalán Tibor: Alkonyi vers, elmosódásokkal

Feleségemnek, Szentpétery Csillának

S már elesteledik A tárgyak 

körvonalait elbontja az alkony 

Így lesz minden oda A túlsó parton 

különös árnyak vacsoráznak

Öledbe ejtett kézzel fáradt 

pózban ülsz Én a boromat lehajtom 

S állok az ablaknál Nézed az arcom 

Bár háttal állok én is látlak

És talán az évek is így mentek el 

Én az ablaknál te öledbe 

ejtett kézzel fáradtan Csak sejthetted

a túlsó parthoz közeledve 

reszketve bűnbánón fogom meg kezed 

Visszamosolyogsz dideregve