Egy blogon szóba került az izgalmas élet, és ebből kifolyólag az izgalmas blog.
Ezzel az izgalmas dologgal már másoknál is találkoztam, és nagy örömmel fedeztem fel, hogy abszolút nem érdekel. Tudom, hogy hülyén, gyagyán és egoistán hangzik, de egyáltalán nem hiányzik a meglévő komplexusaim és dilikéim mellé még egy másik.
Fogalmam sincs, mi számít izgalmasnak. Ha valaki három emberrel tart fenn párhuzamos kapcsolatot, ha minden hónapban más országba utazik, ha kiderül róla valami nagy titok, ha valami tiltott dolgot csinál, ha egymást váltják az életében az összeomlások és a krízisek? Ha valaki emiatt olvas egy blogot, kicsit olyan, mintha egy balesetet bámulna, az utazás kivételével, mert új kultúrákat megismerni tényleg izgalmas. Persze van, akit meg ez nem érdekel.
Szerintem a blogok kapcsolati hálók. Mi, valljuk be, a szó köznapi értelmében végképp nem vagyunk izgalmasak, könyveket olvasunk és írunk róluk.:) Mellékesen szóba kerülnek egyéb témák, kaják, nyaralás, problémák, szépségápolás stb. Mindenki próbálja élni a maga pirinyó életét, és aki szeret erről olvasni, nem azért teszi, hogy megugorjon a pulzusa vagy kielégítse a kíváncsiságát, esetleg a kultúrmocsok iránti vágyát, milliárd másik site van erre. Elcsépelt, de a személyes kapcsolatokat legalább részben felváltotta a virtuális ismeretség, akár új barátságokról van szó, akár a régiek fenntartásáról, mert kész elmebaj összehozni egy találkozót (hát ha még kettőnél több emberről van szó), és a net olcsóbb, mint a telefon. És ha valamitől félnek az emberek, az a magány, rettegünk attól, hogy senkit nem érdeklünk.
Mindig azt mondom, hogy magam miatt kezdtem el blogolni (és ez így van, de nem megyek bele az akkoriban-még-milyen-kevesen-voltunk-nem-volt-miner-moly-egyéb-összefogó-oldal stb. témába), de munkált bennem a vágy, hogy több embert ismerjek meg, akikkel megtárgyalhatom az aktuális és a későbbi olvasmányokat. Nem sorolom tovább, ezt ismeritek.:) Valószínűleg ciki beismerni, hogy a mostani ismerőseim, barátaim khm... kb.
Hogy egy vidámabb esetet mondjak, valahogy így szedtem össze a kedvest is, és tkp. ez volt az, ami a mi kis hülye könyvbeszerzős-pokoltúrás játékunkat elindította (a többiek ki fognak nyírni). Szétröhögnétek magatokat, ha elárulnám, milyen indokkal írtam üzenetet a kedvesen mosolygó, megnyugtatóan kék inget viselő pasinak.
Ezt a rendkívül drámai és megható két momentumot azért citáltam elő, hogy prezentáljam a blogok kapcsolatteremtő izéjét, és mert mély introvertáltságom ellenére egy magamutogató perszóna vagyok, aki a hideg idő egyetlen pozitívumának azt látja, hogy majd felveheti a cicás sapkáját (és külön, de a térdig érő, tulipiros kabátját), amit mindenki imád.
Ez a másik: egy ember élete lehet unalmas, de a gondolatai általában nem (mint mondjuk Renée A sündisznó eleganciájából). És szinte mindenki vágyott már rá, hogy belelásson egy másik ember fejébe, pont azt látjuk, amit a többiek nem. Mondjuk én ülök a metrón, végignéz rajtam egy idegen. Mit lát? Fiatal nő, szimpla barna haja van, könyvet olvas. Unalmas. Utálom ezt, de a sztereotípiák ellen nehéz tenni valamit. A blog révén, ahol nem látszott az alakom, a hajam vagy a szemem színe, kaptam egy esélyt arra, hogy megmutassam, én is lehetek, ha nem is izgalmas, de érdekes.
Persze már megint elmentem önös irányokba, de nincs időm korrigálni (és a francnak van kedve a saját blogján magyarázkodni), mert mennem kell gyümölcsöt és cipőfűzőt venni. Ugye, milyen izgi?:P
Én nem lehetek eléggé hálás, hogy a blognak köszönhetően egymásra találtunk. :) És tudod, bármikor hívhatsz, de inkább nevetve tedd. :*
VálaszTörlésAmúgy meg fura ez, szerintem mindenkinek más az izgalmas. Valakit az utazás érdekel, valakit a kaja, valakit a körömlakkok, valakit a könyvek... Mutasd meg egy pasinak Lakkomlakkom Edina blogját, és hülyének fog nézni, míg én elalélok a gyönyörűségtől. :)
És igen, a blog egy felület, ahol anélkül, hogy a külsőd alapján ítélnek, megmutathatod a gondolataidat, és szerintem ez jó dolog.
Nézem az utolsó mondatot, mondom, mi az a gyümölcsös cipőfűző?
VálaszTörlésFura, amikor sokáig nem találkozom valakivel, és el kell mesélni, hogy mi történt velem (főleg ha olyan valaki, akinél 'zajlik az élet'), és nem jut eszembe semmi, csak hümmögök, hogy hát, lett egy macskám.. meg öö.. nem tom. Pedig én úgy érzem, hogy annyi minden van, de azoknak egy elég jelentős része csak a fejemben történik :) nem tudom, ez mennyire egészséges :)
Mindig mantrázom magamban, hogy it's ok to be happy with a calm life, majd lehet be is keretezem, és kirakom valami jól látható helyre. Éltem már izgalmasabban is, lehet, hogy fogok is, de most így jó.
Ami a blogokat illeti, én imádok arról olvasni, képeket nézegetni, stb, hogy ki mit tud kihozni egy aránylag hétköznapi életből, mivel az enyém is olyan; közben nem nagyon szeretek mások hülyeségein csámcsogni, tehát az extrém események nem nagyon érdekelnek, se az, hogy ki házasodik, ki szül, ki lép félre... Az utazások viszont jöhetnek, mostanában erre nagyon rákattantam:)
Amúgy meg le kell szarni, hogy ki mit gondol rólunk, ha unalmasnak tart, majd nem olvas, én is leiratkoztam mostanában sok mindenkiről több platformon, mert nem vág bele az életembe az övék, ennyi, de nincs harag meg ilyenek.
Ha nem vagyok indiszkrét, hol zajlott le az izgalmas életes diskurzus?
Fura az élet, ez úgy tűnik, most mindenhol előkerül. Én pár hete kaptam az arcomba kolléganőmtől, hogy "kezdjek el igazán élni" - hát köszi, kedves, de ahogy te az igazi életet érted úgy én meg nem annyira akarok. Mert nekem nem az az "élet" hogy minden hétvégén kényszeresen utazgatok, nyolcféle sportot űzök, nehogy ráunjak egyre és hetente több este koncertre járok.
VálaszTörlésVolt nagyon pörgős időszakom, nem nekem való :) most épp a lecsendesedés-elmélyülés fázisában vagyok. Szeretnék minél több időt otthon tölteni, csinosítgatni a lakásomat, ápolgatni a kapcsolataimat és nem pattogni mint a nikkelbolha állandóan. Igen, van, akinek ez unalmas, de lesz*rom.
Persze jellemző, hogy mindenki csak a pozitív izgalmakat tartja számon - csak épp a "zajlik az élet" másik fele meg már nem olyan egyszerű... :(
Szerintem blogolni amúgy tökre nem unalmas. Olvasni se, de ugye az olvasásról az a kép él sokakban, hogy a sápadt pincebogár otthon ül nagy magányában és semmit nem tud az életről. Hogy milyen érzés közösen olvasni a másikkal, könyvekről beszélni hasonló érdeklődésű mániásokkal, arról fogalmuk sincs :)
Én a blog előtt sokkal mufurcabb és emberkerülőbb voltam - túl sokat bántottak, túl sok volt a csalódás, túl sok helyről kaptam meg, hogy másképp kéne élnem... Pont ezek miatt az elején virtuálisan is sokkal óvatosabb voltam, időbe telt mire megnyíltam, de mostanra osztom az érzéseid :) És még ha velem aztán tényleg elmebaj találkát összehozni, azt soha nem felejtem el, hogy te pl. sokkal inkább mellettem álltál, amikor elvesztettem aput, mint jó néhány IRL barátom (félreértés ne essék, alapból szerencsés lehetek, hogy olyan barátaim vannak, amilyenek).
Ja és igen, a "látványos" történéseknél sokkal érdekesebbek számomra is egy ember gondolatai - az meg tapasztalat, hogy sokan blogon jóval több mindent osztunk meg abból, ami belül van, mint élőben. Szóval nekünk ez az izgalmas élet, ez van :)))
Ma nekem is tök izgi napom volt, mézes tápláló kézkrémet szerettem volna venni, de nem volt...
VálaszTörlésÉn sokszor agyalok azon, hogy miért vagyok unalmas :D:D
De igazából én így érzem jól magam... az ismerőseim között van egy pár ahol a csaj minden áldott nap kitalál valamit estére, a hétvégékről ne is beszéljünk. Egy ideig állandóan agitált, hogy menjünk bulizni, meg bulizni, meg bográcsozni, meg Balcsira, de az 5. elakadásnál feladta, azóta csak furán néz ránk...
Én nem vágyom ilyesmikre. Sokszor még magamnak is sok vagyok :D
Én azoktól viszketek akik minden nap a Fb-on élik az életüket. Valószínűleg ők magányosak és szeretnének izgis(nek) tűnő életet élni, és ez a max. amit kitudnak hozni belőle.
Nita: igyekszem:*
VálaszTörlésJa, mindenkit más érdekel, ennél fogva más az izgalmas is.
katacita: ha feltalálnák a gyümölcsillatú vagy -ízű cipőfűzőt, a felesleges találmányok netovábbja lenne.:D
Hát, lehet, hogy mentálisan hibbantak vagyunk, de velem is előfordult már, hogy fejben mennyi mindent elterveztem, de a látszatja kb. nulla. Amúgy utálom ezt a "Mi újság?" kérdést, mert nem tudom, az illető (ha nem közeli ismerősről van szó) mire kíváncsi, meg sokan csak udvariasságból kérdezik meg, a válasz valójában nem érdekli őket. Meg zárkózott vagyok, ezért általában nem mondok semmit, amiből levonja a következtetést, hogy milyen unalmas izé vagyok.:D
Na, ezért nem használom a fb-ot, nem érdekel, hogy melyik általános iskolai oszt.társam ment férjhez, melyik hanyadik gyerekét szülte meg. Szerintem ezek a dolgok csak azoknak izgalmasak, akikkel megtörténik, és persze, hogy egyedinek éli meg, mert a saját életében valóban az, meg jó dolog, de ez engem sose izgatott.
Tényleg le kell szarni, mert mindenki azt csinálja a saját életével, amit akar, másrészt, ha valaki le akar sajnálni, úgyis megteszi.
Zárt blog, úgyhogy nem tudom megmutatni, ezért se linkeltem be.
ilweran: az ilyeneket úgy elküldeném a picsába:@
Ó, a negatív zajlik-az-élet totál más, ebből a szempontból elég élénk életem van, és nem nagyon örülök neki.:S
Ja, meg azt hiszik a könyves találkákról, hogy mindenki ül csendben és olvas:P Mintha nem élő emberekről lenne szó, basszus. Ha el is van határozva, hogy beszélünk egy adott könyvről, állatira elsikkad a téma.
Örülök, hogy legalább ezt a minimális támogatást megadhattam... nekem ez természetes, anno mindig megorroltak rám, amiért pénteken suli után inkább haza akartam menni, aludni egyet, utána meg netezgetni, olvasgatni. De van, aki krízis idején se tolerálja ezt, sztem ez már az empátia hiánya, de mindegy.
Á, sztem is izgi blogolni. Nyolc év alatt nem untam rá.:))
Csenga: engem homlokon vert a sötétítő és nem volt normális dinnye a közelben.:D
Fú, mézes krém... sztem nézz szét a Krémmánián, az a kencefice mennyország-közösségi oldal.
Van, akit a pörgés kapcsol ki, az oldja benne a feszültséget, de attól nem kellene másra furán nézni...
Teljesen átérzem.:) Sokszor saját magamból is elegem van.
Vááá, ezért nem használom a fb-ot, nem tudom, te hogy bírod.:)
De jó ez a poszt; örülök, hogy megírtad. Velem is előfordult már, hogy amint megemlítettem, hogy szeretek olvasni, rögtön mással kezdtek el foglalkozni. Nem is adtak esélyt annak, hogy jobban megismerjenek; fel se merült bennük, hogy esetleg lehetnek érdekes gondolataim... Igyekszem úgy rágondolni, hogy az ő bajuk; nem tudják, miről maradtak le. :D
VálaszTörlésAzt én se szeretem, hogy mindenki a fb-ra rakja ki, mit csinál; én úgy vagyok vele, hogy akit érdekel, annak úgyis elmondom.
az a baj, gyerekek, hogy vannak olyan emberek, akik nemhogy action szinten, de még gondolati szinten sem izgalmasak, de tényleg. van egy-két frázis, amitől hülyét kapok: pl. hogy ők mindig semlegesek, nem hajlandók véleményt nyilvánítani és minden iránt rohadtul toleránsak. ismerek ilyeneket. nekem ez a szomorú :(
VálaszTörlésén is unalmasnak tartom magam, de hozzájuk képest még én is egy kalandregény vagyok :D
én amúgy kifejezetten titkolom IRL ezt a blogos életemet, de még nem mertem elgondolkodni rajta, hogy miért is :D
Krémmánia -köszi a tippet, szoktam ott értékeléseket olvasgatni.
VálaszTörlésDinnye -én a szezon elején annyit ettem, hogy már nem kívánom.
Fb- barátnőim miatt vagyok fent, totál titkosan!! :D
Meg is jegyeztem magamban, hogy mostanában sok nem könyves bejegyzésed van, de nekem ez kifejezetten tetszik. Szintén amellett vagyok, hogy a gondolatok sokkal érdekesebbek tudnak lenni a szimplán csak külső izgalmaknál, bár azzal a kitétellel, hogy jó azért utóbbiból is egy kicsi. :)
VálaszTörlésHa megengeditek - szerintem én kifejezetten nem vagyok unalmas :) Mármint, így belülről megélve. Kívülről, öö... nem tudom. Volt egyszer egy csoportterápiánk - így hívtuk az egyik egyetemi pszichológiaórát, mert körbe kellett ülni, és játékos feladatokat csinálni... -, és az egyik feladat keretében el kellett mondani, hogy kinek milyen foglalkozást tudunk elképzelni. Volt egy fiú, ha már itt tartunk, amúgy pszichológiai értelemben vett flegmatikus típus, azt mondta, hogy engem hivatalnoknak tud elképzelni. Két métert hőköltem rögtön hátra, és megállapítottam, hogy a delikvens semmit sem tud rólam. Ennyit a látszatokról. (Megjegyzem, én voltam az egyetlen, aki mindenkinek ilyen hülyeségeket talált ki, mint macskapásztorlány, szélhárfahangoló, meg hasonlók.)
Azért is jó, ha az ember befelé (is) tud élni, mert így mondjuk nagyobb az esélye, hogy nem roppan bele az életbe. Ezt tapasztalatból tudom, elég sok krízis ért az utóbbi időkben, és magam is megdöbbentem néha, hogy ki tudtam jönni gödrökből, és tudtam azt választani, hogy észreveszem mindenben a pozitív dolgokat, de ezt csak úgy lehetett, hogy egész életemben sok időt voltam a szó minden értelmében csendben, és többé-kevésbé megtanultam úgymond bánni magammal. Ha csak kifelé éltem volna, és külső eseményekben kerestem volna megnyugvást, ahelyett, hogy lerendeztem volna magamban (elég küzdelmesen...), már rég megzakkantam volna. Meg, én tudom is, hogy szükségem van arra, hogy időnként egyedül legyek és békén hagyjanak. Ha sokáig túl sok az esemény, akkor elkezdem magam rosszul érezni. Ez van, fizikai (meg mindenféle) szükséglet, nem szégyellem :)
Katacita, na, hát én is így érzem :D Annyi minden történik a fejemben, csak győzném leírni... Így sajnos csak marad az eseménytelenség látszata sokszor...
horsegirl: "Igyekszem úgy rágondolni, hogy az ő bajuk; nem tudják, miről maradtak le. :D" Tetszik ez a hozzáállás :D Amúgy ez tényleg nagyon sokszor így van, hogy azt hiszik valakiről, hogy á, ő biztos hóttunalmas, közben meg hű. Ld. hülye előítéletek. Egy embert ránézésre vagy néhány mondata alapján megítélni kb. olyan, mint világforradalmár lényem hivatalnokosítása :D:D
VálaszTörlésFacebook: miért, miért, miért kell mindenkinek minden képet oda kiraknia? Értem, hogy kitesz párat, de az összes nyaralási albumát...? Meg a gyereke fotóit, hogy mindenki nézegesse...? (Utóbbit különösen nem értem.) Korábban se mutogatták mindenkinek a fotóalbumukat az emberek, mert nem tartozott mindenkire, nem mentek át vele a szomszédba, meg a kocsmába, meg a boltba, hogy nézzétek már...
Egyébként ez a facebook dolog szerintem valami tudat alatti önbizalomhiány. Mondván, hogy "nekem is vannak élményeim", élek, kirándulok, van gyerekem, bulizok és ha már más nincs akkor legalább az új frizurámat vagy az ebédemet lefotózom :D tudok élni, nem? :D Mert ha ezeket nem osztom meg, akkor nem is vagyok ember, biztosan nem is csinálok semmit és tök unalmas vagyok....
VálaszTörlésNemtom, nekem valahogy nem hiányoznak az életemre adott lájkok, mert így is tudom, hogy sokakénál messze jobb (néha izgalmasabb is, néha meg rosszabb), ill. nekem legalábbis megfelel...
horsegirl: :))
VálaszTörlésSztem az átlag ezt tartja a legunalmasabb hobbinak a bélyeggyűjtés, a hímzés és a sakk mellett. És nem tudnak vele mit kezdeni, mert totál tájékozatlanok. Ja, meg nem látványos, mint mondjuk a vízisízés, ezért biztos, hogy unalmas is. Ááá.
Én örülök, hogy feltévedtél a molyra és hogy van blogod.
szeee: kinek mi az izgalmas. Az, hogy nem nyilvánítanak véleményt, nem azt jelenti, hogy nincs nekik. Persze nem tudom, kikről beszélsz, lehet, hogy én is ilyennek látnám őket, csak azt érzem, hogy ez ugyanaz, mint amikor ránk mondják, hogy unalmasak vagyunk. Én elég konfliktuskerülő vagyok, a legtöbb vita nem érdekel, akkor se, ha van róla véleményem.
Síontan: igyekszem, csak lusta vagyok, és ahhoz, hogy valami személyes hülyeség jöjjön ki belőlem, még meg se kell magam erőltetni.:)
Aha, persze. Nyilván a külső, felületes kép alapján ítélt meg. Annyira utálom az általánosításokat...
Én szívesen lennék macskapásztorlány, bár kétségkívül nem olyan nyugis, mint teheneket őrizni.:D
A következő bekezdésed annyira át tudom érezni.
Tudom, hogy sokra mész vele, de sajnálom a kríziseket. Lehet, hogy előítéletes vagyok, de a befelé forduló, mélyen gondolkodó embereknek nehezebb megbirkózni ezekkel, bár talán krízisfüggő. Úgy értem, az extrovertáltabb, könnyedebb emberek hamarabb megszabadulnak tőlük.
Amadea, nagyon köszi ezt a posztot, illetve a kommenteket is nagyon jó volt olvasni! Sokszor gondolom azt, hogy úristen, ez a világ mennyire nem az én világom, hogy mennyire kívülállónak érzem magam, mert hogy lépten-nyomon könyvvel rohangálok, olvasok és még szeretem is. Emlékszem, egyszer a HR vezető felhúzott szemmel nézett rám egy reggel, mert látta az épp aktuális olvasmányomat és emlékezett, hogy kb 15 percre lakom a melóhelytől. Én meg nagy vigyorral az arcomon mondtam, hogy a 10 percbe is belefér pár oldal és addig sem a többi bárgyún maga elé bambuló vagy éppen a legújabb kütyüket nyomogató embereket kell bámulnom. Most kezdjem el neki magyarázni, hogy ahány elolvasott könyv, annyi új történet és hogy milyen színes ezzel a világ? Gondolom így is csodabogárnak tart, nem akartam tetézni. És biztos az én esetemben azzal magyarázzák, hogy ja, szegény csaj, hát egyedül van, mi mással tudná kitölteni az idejét? És lehet, hogy ők engem unalmasnak tartanak és ha megkérdezik, hogy mivel telt a hétvégém akkor tudják, hogy ott lesz köztük, hogy olvastam, de mégiscsak a könyvek segítségével jutok el olyan helyekre, amikről ők esetleg csak álmodoznak, de arra nem gondolnak, hogy álmodozás helyett esetleg olvasni is lehetne róluk :)
VálaszTörlésA bloggal kapcsolatban meg annyit csak, hogy nekem sokat adott. Többet is, mint először gondoltam. Hobbit, kapaszkodót, kreativitást, és rengeteg embert, akivel jó beszélgetni. Rájöttem, épp az elmúlt időkben csapódott ez le nálam, és talán ezért nem vagyok mostanában annyira pozitív, hogy rengeteg kapcsolatom felszínes volt, illetve elbillent abba az irányba, hogy inkább én adtam és kapni cserébe nem kaptam semmit. Na, ez a bloggerekkel nem így van, itt úgy érzem, hogy valahogyan totál kiegyensúlyozottan működik ez a dolog és valóban érdeklem a másik felet.
A piros kabátos rajongásodat pedig abszolút megértem, nincs is annál jobb dolog ősszel :)
Síontan: a fészbukkal én is így vagyok, hogy a szarnak rakja ki a 256 esküvői fotóját (tudom, azért mert egyszer az életben végre szép volt, de gonosz vagyok, brrr), ha egyszer nem hívott meg (hálisten), meg még a 1298 "barátjából" 1250-et, akkor ne mutogassa magát már... meg tényleg, régen is meg tudtuk élni az életünk nagyobb, kellemesebb élményeit, anélkül, hogy körbekörbe rohangásztunk volna a fényképekkel, útlevélpecsétekkel, miegymással.
VálaszTörlésSzeee: igen, a fele poszt fb-n tipikus kiabálás, hogy néééézd van ám életem, a felében benne van valami hátsó gondolat, hogy nesze, volt pasim, lásd, nesze, undok kollégám, lásd, vagy nesze, volt pasim új csaja, lásd. Szánalom.
Annyira egyetértek veletek a facebookal kapcsolatban :))) Én is kiraktam pár fotót a nyaralásról - jellemzően felhőket, mert szépek voltak - meg kb kettőt magunkról, hogy aki szeret, örüljön, hogy jól éreztük magunkat, de ennyi. Kolléganőm minden nap kb 30 képet kitett arról, merre jártak, mit ettek, ráadásul fürdőruhás fotót magáról + a tizenéves lányáról, ami nálam a több mint fura kategória (bocs, sznob gyökér vagyok, tudom)...
VálaszTörlésSíontan, tök érdekes, amiket írsz, de szerintem van ennek egy olyan vetülete is, hogy ha valaki állandóan hajszolja a "külső" élményeket és nem él befelé, az könnyebben leplez valós belső gondokat. Benne van a pakliban, hogy ő így él túl, mert ha egyedül maradna a gondolataival és rázuhannának az esetleges problémái, akkor beleroppanna. Ilyen értelemben az élményhajhászás is klasszikus elfojtástünet :(
katacita: én meg tetű vagyok, ugyanis sok nő borzalmasan néz ki az esküvői ruhájában. Eszembe jut a Bazi nagy görög lagzi meg a hószörny-ruha.:D Eleve kicseszés, hogy fehér, meg a legtöbb vállpánt nélküli, magas a dereka, tele van csipkével, iszonyatosan kövérít, sápaszt, sárgít, boááá. Lehet, hogy anyagi oka is van ennek, de én inkább mennék nadrágkosztümben, minthogy totál hülyén nézzek ki és még fizessek is érte.
VálaszTörlésIlweran: nekem mindig gyanúsak voltak azok az emberek, akik soha nem bírnak egyedül lenni. Nem az, hogy nem szeretnek, hanem amikor a gondolat is elviselhetetlen.
Hát ja, ennél csak az a gyanúsabb nekem, amikor egy pár képtelen kettesben otthon meglenni és minden este hajszolja a programokat. Mindig az az érzésem, hogy ha kettesben maradnának egy lakatlan szigeten egyszerűen nem tudnának mit mondani egymásnak :)
VálaszTörlésEsküvői ruhák... blöeee... némelyik szép, de a legtöbb nő annyira műanyagnak néz ki bennük (főleg a hagyományos habos-babos csodákban). Még mindig ritka, hogy valaki egyszerű, hozzá illő ruhát válasszon, pedig sokkal természetesebben néz ki és jobban is érzi magát benne az ember.
Amadea: sejtettem, hogy neked tetszeni fog a macskapásztorság :D:D
VálaszTörlésAmi a kríziseket illeti... nos, sokat tudnék ezekről beszélni, meg elég messzire is vinne a dolog, de azt mondom, hogy nem teljesen értek egyet - persze, a kifelé forduló emberek valószínűleg jóval könnyebben feledkeznek meg egy problémáról, de a kulcsszó a megfeledkezés, ami nem egyenlő a megoldással. Mi van, ha olyasmivel találkoznak, amit már nem tudnak megkerülni, ami akkorát vág a gerincükre, hogy ugyancsak kénytelenek észrevenni? Amikor darabokra hullik a világuk? Ha nem tudják helyrehozni vagy újat építeni helyette, akkor végük, márpedig azt belül kell megtenni, és rég rossz, ha önmagában valaki teljesen járatlan (tipikus jele ennek, ahogy mondtátok, amikor valaki nem bír egyedül lenni - aki magát se bírja elviselni, hogy várja, hogy mások így tegyenek?... :) ). De ha még nem is egy nagyon súlyos dologról van szó, akkor is azt vallom, hogy semmit sem tehetünk következmények nélkül, tehát ha elfojtunk (feloldatlanul hagyunk) valamit, az előbb-utóbb úgyis előkerül, ha máshogy nem, valami homályos érzés formájában, hogy valami nincs rendben, de akkor már esetleg az istennek se tudnánk rájönni, hogy micsoda. Tudom, ez kicsit (kicsit... :) ) mazochistán hangzik, de én pont, hogy addig piszkálom, ami fáj, amíg át nem látom - arra használom az ilyen alkalmakat, amikor az ember lelke felbolydul, hogy felhozzak valamit onnan a mélyből, ahelyett, hogy még lejjebb nyomnám az egészet. Én is abban bíztam régen, hogy nem fognak velem megtörténni azok a dolgok, amiktől félek, de hát ez nem egy bombabiztos életfilozófia :) Azt viszont elismerem, hogy vannak problémák, amikre igenis, az a legjobb megoldás, ha nem foglalkozunk velük, és inkább elmegyünk valahová, és jól érezzük magunkat. Vagy nem megyünk sehová, és úgy érezzük jól magunkat, igazából lényegtelen :)
Ja, és van piros kabátod?? * - * Én bézs ballonkabátot szeretnék már egy ideje kalappal, ha úgy vesszük, hasonló kabátom már van, már csak egy világos (férfi)kalap kellene...
Ilweran: igen, ezt elismerem :) De, mint mondtam, szerintem semmit sem tudunk végleg elkerülni.
Juj, Bazi nagy görög lagzi!! Azt a filmet meg kell néznem még egyszer, rég láttam :D
Pánt nélküli menyasszonyi ruha, öö... a vicc, hogy a legtöbb nőnek nem is áll jól (személy szerint aggódni szoktam, ha ilyet látok, hogy mikor esik le az illetőről, nekem annyira instabilnak tűnnek, és ez idegesít :D). Van egy listám azokról az emberekről, akiket meghívnék az esküvőmre - nem mintha jelenleg bárki is tervezné, hogy elvesz :D, ez inkább csak olyan jelképes lista, hogy kiket kedvelek annyira, hogy meghívnám őket, és miattatok, ááá, most azon is elkezdtem gondolkodni, hogy milyen lenne a hasonlóan jelképes ruhám (nem habos, pánt nélküli, az biztos), remélem, érzitek a felelősség súlyát :D:D:D:D
Katacita: ami még az esküvősnél is idegesítőbb, amikor nem tudnak úgy fényképet készíteni, hogy ne az lenne az első mondat, hogy "na, ez megy fel Fészbukra!" -.-
VálaszTörlésEgyébként szintén egy pszicho-órán tudtam meg, hogy én igazából extrovertált vagyok, mondta a tanár, hogy aki nem bír megülni egy helyben, az kizárt, hogy introvertált legyen. Hű, mondom, akkor én extra-extrovertált vagyok, úgy általában nem bírok huzamosabb ideig nyugton lenni, és van, hogy kétpercenként felpattanok, és szaladok egy kört a lakásban :D És amúgy tényleg, ez is egy fura dolog, de én inkább csak elhittem a külvilágnak, hogy zárkózott vagyok, pedig van bennem ez is meg az is, és most már váltogatni is tudom őket - kell az egyedüllét is, de ugyanakkor vágyom a kapcsolatokra, meg rettenetesen sokat bírok dumálni is :D De elég bizonytalan voltam régen, és kifelé leginkább ez látszott, aztán meg már annyira rám sütötték ezt a bélyeget, hogy alig bírok tőle szabadulni. Egyszer írok egy könyvet a gátlásokról, amiket akaratlanul is belénk nevelnek...
Ah, múltkor barátnőmmel vacsoráztam és lefotózta a kajánkat azzal hogy megy fel a facebookra és betagelt engem is a megkérdezésem nélkül, hát azt hittem, kitépem a haját :) azóta letiltottam, hogy a tagelések látsszanak az adatlapomon :D falnak megyek ettől, meg attól is, ha valaki naponta (!) de tényleg naponta kiírja hogy épp hol mit kajál - sose tudom eldönteni, hogy szimplán idióta vagy menőzni akar :)))
VálaszTörlésSíontan, tökre egyetértek veled abban, amit írtál, bár tényleg mazochista dolog, a feldolgozás igenis szükséges az elengedéshez (szerintem) és van hogy a feldolgozáshoz igenis piszkálni kell, mert nem megy magától.
A taggelés letiltás hasznos dolog, szerencsére már én is megtaláltam, meg a posztolást is letiltottam a falamról. (Ill. levettem a szülinapom is, kíváncsi vagyok hányan írnak, főleg, hogy a falamra nem lehet.. hahaha)
VálaszTörlésAz esküvői ruhák tényleg rettenetesek, főleg azok, amiket a környezetemben található fotókon látok.. az ilyen habcsókszerűen fénylő fidresfodros rettenetszabású göncöktől égnek áll a hajam. Anyu anno fehér nadrágban meg valami lepelben ment férjhez + egy fehér hajpántban, úgy volt vele, ha sosem hordott szoknyát, most kit akarna átverni?:)
Ugyan tuti nem lesz esküvőm, de azért már gondolkoztam, hogy mit vennék fel :D Hófehéret tuti nem, meg ilyen besárgult fehéret se, jajj... Na jól elkanyarodtam :)
Síontan: Igen, a kedvenc fényképezés közbeni felkiáltásom a "Profilkép-gyanús!!' :D