Amadea könyvszibilla: "Az emberélet útjának felén/egy nagy sötétlő erdőbe jutottam/mivel az igaz útat nem lelém."

2014. augusztus 1., péntek

"Az emberélet útjának felén/egy nagy sötétlő erdőbe jutottam/mivel az igaz útat nem lelém."

"Az őserdő vadjai sötét fenevadakká, sötét istenekké lettek, és maga az erdő is mintha tisztában lett volna a fenyegetéssel, szellemeket és démonokat teremtett, rászabadítva őket a szánalmas emberi férgek seregére Az erdőt védelmező Urscumug meséi a félelemről szóltak, a félelemről mindentől, ami idegen, a mind újabb hódítóktól, ismeretlen nyelvüktől és újfajta tudományaiktól.
A Kívülállóktól."

Robert Holdstock: Mitágó-erdő

Érdekes megfigyelni, az idő elteltével hogyan alakul egy könyvhöz fűződő viszonyunk, mi az, ami tartósan megmarad az emlékezetünkben és mit nyel el a felejtés erdeje (bocsánat). Majdnem egy hónapja olvastam ezt a könyvet, és rémülten vettem tudomásul, hogy csak valami lusta, langy impresszió maradt meg belőle - a tipikusan "jó volt, de semmi különös"-esete. Szerettem belemerülni, megmártózni a hangulatában, olvastatta magát, de a hűha-élmény elmaradt. Lehet, hogy azért, mert nincs meg a szükséges alaptudásom, mint a fantasyt, mint a pszichológiát illetően.

Mindig félelmetesnek találtam az erdőket. Nem a turisták és kirándulók által majdnem urbánusra taposott és kiépült részekre gondolok, hanem a mély szurdokokra, keskeny ösvényekre, ahol még csokipapírt is ritkán látni. Amikor nyaralás alatt a Mecsekben túráztunk, végképp elkapott az érzés. Idegen vagyok, betolakodó és szemmel tartanak. A pompás rózsabogarak kicsit enyhítettek rajta, de azért megkönnyebbültem, amikor kiértünk az erdőből. Nem vagyok egy Rousseau-i Vissza a természethez-hívő.
Az erdő eléggé elkoptatott metafora, de Holdstock (nekem, a botor tudatlannak) jól ötvözte a többi elemmel, és biztos vagyok benne, hogy sok mindent nem fedeztem fel a regényben. Igen, a "többi elem" egy nagy nulla, tudom, de nem akarok spoilerezni - annak ellenére, hogy az író az ötvenvalahanyadik oldalon feltárja, hogy mi a Ryhope-erdő. Nagy mivan? élményt jelent, a pőre olvasó azt hinné, ez lesz a csattanó a történet végén, de Holdstock egészen máshogy vezeti a történetet. A tempó lassú, hogy is mondjam... olyan "vándorlós" (küldetés-) fantasy, ahol a hősök nekivágnak a Nagy Útnak, és mindenféle kalandokba keverednek. Holdstock jól behúzott a csőbe, mert nagyon idegenkedem ettől az alzsánertől (jöhet a szörnyülködő hörgés, amiért még nem olvastam A Gyűrűk Urát), de ahhoz képest jól kijöttünk egymással.

Nem vagyok benne biztos, hogy sokat veszítek, ha nem olvasom el a Mitágó-erdőt, de kíváncsi vagyok, mi van Lavondyss földjén, a tűzfüggönyön túl.

Ui.: hehe, nagyon tükrözi a post a könyvvel való kapcsolatom. Már rágörcsöltem, mit fogok róla összekaparni, ráadásul ez a legrégebbi, elmaradott könyvem, és a rendszerető énem szeret lineárisan haladni, végképp tarthatatlan volt az állapot, és jött, aminek jönnie kellett. Brr.
Ui2: a kiadó Pinterest-oldalán sok szép kép van, nekem ez, ez, meg emez hozza vissza nagyon a regény hangulatát.