2014. augusztus 31., vasárnap
A konyhaház
Kathleen Grissom: Tölgyfa a dombtetőn
Amikor megláttam cinnamon véleményét a könyvről - "Olyan, mint az Elfújta a szél keresztezve a Jane Eyre-rel", heveny... mit tagadjam, összefutott a nyál a számban. Mindkét könyvet imádom, nem volt kérdéses, hogy előbb-utóbb elolvasom ezt a regényt - amit mindenki imád, és nekem is tetszett, de, ahogy telik az idő, pár dolog beárnyékolja a a pozitív véleményem.
A 18.-19. században járunk, Virginiában, a történet nagy része egy ültetvényen játszódik. Igazi déli regény ebből a szempontból, de annyi keserűség hatja át a szereplők életét, hogy a tervem - miszerint egy könnyed kis történetet fogok olvasni - füstbe ment, és ezután volt szükségem valami habos-babosra.
A regénynek két nézőpont karaktere van, Lavinia, akit hét évesen ismerünk meg, éppen (szó szerint) lepakolják egy hajóról, szörnyen beteg és semmire nem emlékszik a feleszmélése előtt. A hajóskapitány saját házába viszi szolgaként és félvér, zöld szemű lányára, Belle-re bízza, aki a nagy háztól távolabb eső konyhában (innen a regény eredeti címe, The Kitchen House - a Szandi kap egy fekete pontot a fordítása és a lila fejű nő miatt) főz a családra. Ő a másik nézőpont karakter, de a fejezetei inkább csak kiegészítői az igazi főszereplő, Lavinia történetének. Kezdetben egyáltalán nincs oda a nyeszlett lánykáért, aki folyamatosan kiad magából minden ételt és a saját nevét se tudja. Ám szép lassan minden elrendeződik, Belle a saját gyerekeként szereti Abiniát, és a házi szolgák is családtagjukként kezelik. Ebben a világban azonban (ahogy nagyon sokszor ma is) az embereket a bőrszínük szerint rangsorolják, és ez az, ami Lavinia életét, ahogy cseperedik, iszonyatosan megnehezíti. Mondhatni, a keresztje lesz; a fehér gazdák képtelenek megérteni, miért rajong a négerekért, ő pedig azt nem fogja fel, miért kell hátul állni a templomban Mamáéknak.
Ahogy leírtam ezt a bekezdést, elöntött a könyv iránti érzés. Jó olvasmányélmény volt, nyomokban - tényleg csak nyomokban - emlékeztet az Elfújta a szél hangulatára, de bennem nem idézett fel más hasonlóságot. Ügyesen bemutatja, hogyan fonódik össze az emberek sorsa, hogyan alakulnak ki a negatív érzések - igen, csak a negatívak, és Marshall vagy Miss Martha is élesebben kirajzolódott volna a szemem előtt, mint George papa vagy Sukey. Nem tudom, szándékos írói fogás-e a naivitás, vagy csak Lavinia szemszöge ilyen erőteljes, de az összes szereplőt be lehet sorolni két oszlopba: jók és rosszak, a feketék jók, a fehérek 85%-a rossz, átjárás nincs.
Maga a történet nagyon tetszett; Grissom bemutatja a nagy ház és a szolgák életét (a földeken dolgozó rabszolgákról nagyon keveset tudunk meg), a korabeli szokásokat, ételeket, ellátogatunk egy városba és annak társasági életébe, de még egy elmegyógyintézetbe is. Utóbbi kapcsán felmerült a jeges fürdő és bennem szokás szerint felment a pumpa: hogy lehettek az emberek olyan hülyék, pláne tanult orvosok, hogy azt higgyék, a jéghideg víz gyógyír?! Meg forró poharakat helyezni a beteg halántékára, hogy kiszívják az elmebajt... az emberi faj nagyon szívós. Számos módszert kitalált már a saját elpusztítására.
Tehát sok minden van ebben a négyszáz oldalas könyvben, úgy éreztem, bőven megérdemelne dupla ekkora terjedelmet, dupla ekkora kifejtéssel. Isten bizony, élveztem volna a részletességet, úgy, ahogy az Elfújta a szél 1100 oldalát imádtam.
Végül itt van Lavinia. Ő a legerősebben megrajzolt karakter, minden gondolatát megismerjük, de képtelen vagyok elhinni, hogy maradhatott végig ilyen naiv. Olyan, mintha egy bura alatt lenne, pedig minden a szeme láttára zajlik, de nem nagyon vonja le a következtetéseket, a tapasztalatokból nem tanul semmit, ami kis híján tönkreteszi az életét. Ott van például Meg (a ház úrnőjének, Miss Marthának az unokahúga), aki egy jómódú család sarjaként fele annyit nem látott a világ működéséből, mégis éleslátóbb. Okosabb, na. Lavinia végig gyerekként viselkedik, ha jól emlékszem, valaki meg is jegyzi, hogy milyen gyermeki a szíve. És ez nagyon veszélyes, nemcsak maga, hanem a környezete miatt is.
Lehet, hogy a viszonylag gyors tempó az olvasás a megítélésem rovására ment, és ezért tűnik úgy, mintha nem lennék megelégedve a könyvvel. Hm, ez tulajdonképpen igaz is, mert egy magabiztosabb író - Grissom, bár mindig írogatott, ápolónőként végzett és farmot is vezetett - simán elbánt volna a fenti hibákkal. De, ahogy említettem, ezek eltörpülnek a kellemes élmény mellett - már az elején magába szippantott a történet, ezért is olvastam el kb. két nap alatt. A kígyó itt a farkába harap, én pedig abbahagyom a szócséplést.
Eredeti cím: The Kitchen House
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2012
Fordította: Csonka Ágnes
Ár: 3500 Ft, de még féláron van a Szandinál
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése