2014. február 26., szerda

Zeusz éneke

"A három elválaszthatatlan, átölelik egymás vállát, egyikük mindig éppen ellenkező irányba néz, mint a másik kettő, ami nem kevéssé bizonyítja, milyen csekély bennük a vállalkozó kedv és a tettvágy. Ők a Gráciák; szépségükkel csak a lustaságuk vetekszik.
Megpróbáltam rájuk bízni néhány feladatot. Néha segítenek az Évszakoknak és a Heszperiszeknek, és a növényzettel foglalatoskodnak. A Múzsák irányításával megszőtték - de milyen lassan! - Harmonia ruháját. Csak sok mérgelődés árán lehet elérni, hogy részt vegyenek a házi munkában. Igaz, szépen kötnek virágcsokrokat."

Maurice Druon: Zeusz emlékiratai

Gyerekkoromban sokszor olvasgattam Trencsényi-Waldapfel Imre görög mitológiáról szóló kötetét - igen, tudom, hogy valószínűleg nem a legjobb tájékozódási felület, de zsenge, enyhén türelmetlen érdeklődésemnek tökéletesen megfelelt -, még az istenek családfáját is próbáltam girbegurba rajzba önteni. Néhány regény formájában a felületes, csapongó érdeklődés velem maradt az évek folyamán, a Zeusz emlékiratai is így került az olvasmányaim közé.
Már megint szentségtörő, trehány olvasó leszek, mert nem szerettem a könyvet. Könnyen lehet, hogy az értékítéletembe belejátszik, hogy csak ki ki akartam tölteni két-három üres napot, amíg a kezembe kaparintom Card Bűvöletét, nem túl hosszú, várólistacsökkentő, ráadásul férfi író, belekukkantva nem tűnt imkompatibilisnek az aktuális világérzeményemmel, de annyira türelmetlen nem voltam, hogy ilyen felejthető élményt formáljak a regényből.
Untam Zeuszt. Ha egy történet egyes szám első személyben íródott, és az eseményeket kizárólag a főszereplő szemén keresztül látjuk, és unjuk a fecsegését, azt szívásnak nevezzük. Ez a szőke, pocakos pogány istenség kihozta belőlem a vérfeministát - elég sokszor előkerül az, hogy valamiért a nő a hibás, véletlenül sem ő -, a testvérszerelem szépségeinek ecsetelésétől forgott a gyomrom, a kényelmes, betokosodott világképéből legszívesebben kirugdostam volna. Vannak olyan emberek (istenek), akik, néha erősen elferdítve a dolgokat, kialakítanak egy szemléletet, és mindent képesek belepasszírozni, mert olyan nincs, hogy valami nem úgy van, ahogy elképzelik - pedig a világ és az emberek túl változékonyak, képlékenyek ahhoz, hogy egyetlen elméletbe beférjenek és ne legyenek kivételek. Általában kivételből van a legtöbb.
A beígért humor számomra csak néhol csillant fel (lásd a fenti idézetet), ellenben a Coelhói, öregemberes bölcsességek csak úgy záporoztak:
"... akit  mindenki a legerősebbnek ismer el, még annál se lehet biztosra venni, hogy nem követ el valami gyávaságot. Mert hazudni annyi, mint félni; a hazugság a gyengeség bevallása, és a hazugság következményei jóformán mindig súlyosabbak, mint az őszinteségé."
Természetesen erre is van magyarázat, hiszen a közhelyek se léteztek mindig, és valamikor újnak számítottnak, elbeszélőnk pedig egy hosszú álomból felébredt antik isten - de aki az istenek és emberek világát kormányozta, elvártam volna némi eredetiséget, vagy legalább egy élvezetesebb stílust.
A hab a tortán az volt, amikor az apjával, Kronosszal való mindent eldöntő, isteni háborúzás közben megjegyezte: "Úgy vélem, szép lehettem." Ezen nevettem, mert kínomban mást nem tehettem. A ráaggatott dicsérő jelzők mintha egy másik Zeuszra vonatkoztak volna.

Nagyon nem tetszik az idei év közepes olvasmányélményeinek - Fahrenheit 451, A nagy Gatsby és most a Zeusz emlékiratai - aránya, úgyhogy egy ideig hanyagolni fogom a klasszikus(abb) művek olvasását. Az elátkozott királyok továbbra is érdekel Druontól, de idén aligha kerül sorra, részben a fenti okok, részben a kilométeres várólista miatt.

[Ezt a könyvet a Lobo által vezetett 2014-es várólistacsökkentésre olvastam el.]

Eredeti cím: Les Mémoires de Zeus
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2010
Fordította: Philipp Berta
Ár: 2900 Ft

4 megjegyzés:

  1. Amit a végén írsz a közepes olvasmányélményekről, azt abszolút átérzem, nálam is elég langyin indul az év, egy könyv se rúgott oda úgy igazán. Talán az Expedíció, de azzal meg nem nagyon tudok mit kezdeni. Szerintem én rosszul választok, de azt nem csodálom, ha a klasszikus Fahrenheittől meg a Gatsbytől többet vártál...

    VálaszTörlés
  2. Nekem szerencsére voltak jó olvasmányélményeim, de a klasszik nagyrabecsültek feltűnően nem passzolnak most.:/ Kivéve A sátán kutyáját.:D
    Hát, pedig Murakaminak kötelessége lett volna jónak lenni! De a Jöttem, hadd lássalak, a Déli álmok, a Szibériai anziksz jó volt, még a Tövispuszta is. Jó, ez csak pár könyv, de hosszú még az év, biztosan sok jó könyvet fogunk olvasni. Ill. remélem.

    VálaszTörlés
  3. Biztos vagyok benne, hogy lesznek még jók, most igyekszem ügyesebben választani, tegnap is úristen mit műveltem a könyvtárban...
    Most a Minou szigetét kezdtem el, és annyira tetszik!
    Az a baj, hogy a nagyon várós könyveket hajlamos vagyok halasztgatni valamilyen furcsa oknál fogva, és néha direkt beválasztok egy-két töltelékkönyvet, ami aztán vagy jól sül el, vagy nem.

    VálaszTörlés
  4. Na, mit?:)) Én is tegnap voltam, és szintén kivettem a Minou szigetét!:)
    Én is szoktam ezt csinálni, majdnem ez lett a Bűvölettel is, de aztán megembereltem magam. Néha félek, hogy nem fog tetszeni a könyv, pedig nagyon kíváncsi vagyok rá, és ezért halogatom.

    VálaszTörlés