2015. július 7., kedd

X könyv, amit nyáron elolvasok

Nem szoktam efféle listákat írni, mert naponta változik, mit szeretnék olvasni - a tegnapi, nagy nehezen összekapart eredményhez ma fel is zárkózott egy új versenyző -, úgyhogy ne számítsatok tíz-tizenöt könyvre, arra pedig végképp nem, hogy nyáron tényleg sorra kerülnek.:)
Ó, azt persze tudom, hogy mit kellene olvasni; a várólistacsökkentő könyveket (kb. kettővel el vagyok csúszva a saját számításomhoz képest, ráadásul a 24 nem lesz meg, mert képtelen voltam végigolvasni az Egyetlen pillantás nélkült), az idén beszerzett könyveket, a tavaly beszerzett, még olvasatlan könyveket, a hosszú évek óta várakozó könyveket. Ügyes vagyok, ugye?
[A könyvtárt nem számolom bele, mert a jelenlegi munkaidő mellett még zárásra se érnék oda, meg ezzel a tempóval a sajátjaimat is húsz évig tart elolvasni.]

Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből
Nagyon zsizsegős ez a könyv, igazi áll-leesős élményre számítok.







Graham Joyce: A katicák éve
Ő az exkluzív csoport új tagja. Persze, eddig is érdekelt (különben nem vettem volna meg), de Ilweran postja annyira felcsigázott, hogy felkúszott az elsődleges könyvek közé.






Gerald Durrell: Istenek kertje
Ha nyár, akkor Durrell, főleg a Korfu-trilógia. Jövőre bajban leszek, mert idén következik a sorozat utolsó része. Igen, tudom, hogy a szerzőnek halomnyi könyvét nem olvastam, de az eddigiek közül egy se ért a korfui kalandok nyomába.





Szabó Magda: Régimódi történet
Elég keveset olvastam Szabó Magdától, de ez nem zavar abban, hogy belecsapjak a közepébe.






Katharina Hagena: The Taste of Apple Seed
Komolyan szégyellem magam, hogy az angol olvasásaim visszasüllyedtek a nullára. Azért is változtatok rajta, kész.






Jessie Burton: A babaház úrnője
Ha nem lesz jó, én úgy elhajítom, hogy Pestszentlőrincig repül. Nem szeretem a túlhype-olt, "puffasztott könyveket", amik olyanok, mint a félig üres kekszeszacskók.
Igazából meg kellett volna várnom pár véleményt a vásárlással, de Könyvfeszt volt, 2+1 akció, na.




Benedek Szabolcs: A vérgróf
Szokás szerint nem tudom, miért csúszik ennyit a szerencsétlen, de most már csakazértiselolvasom.
Elolvasva.

5 megjegyzés:

  1. Sok sikert a lista teljesítéséhez, van jó néhány, ami rám is vár. A Családom és egyéb állatfajták, A vérgróf (szerintem ezt őszre időzítem, tavaly is ezt mondtam, de most hátha sikerül beütemezni :D), és hát az almamag igen az is kéne. Téényleg, a film már elkészült belőle, annyira elfeledtem :(

    VálaszTörlés
  2. Hehe, amíg piszkozatban van nálam egy-egy ilyen poszt, általában nem tudom, hány könyv lesz benne és akkor addig az X szerepel a munkacímben :D
    Kíváncsi vagyok, hogy a nagy hype után hogy tetszik majd A babaház úrnője, nekem volt egy kis hiányérzetem, de máig nem tudom megfogalmazni rendesen, hogy mi. Ezt leszámítva a szereplők miatt nagyon szerethető.
    A Vérgrófért is izgulok, amúgy az tényleg olyan őszies hangulatú szerintem, nyilván ettől függetlenül bármikor lehet olvasni.

    VálaszTörlés
  3. Dóri: köszi, bár próbálom elkerülni a "teljesítés" fogalmát, elég ez a VCs-nél, eléggé kínlódok vele.
    Jaj, az első rész a legjobb! Mármint Durrellnél, mert ugye A vérgrófot még nem olvastam.
    Kicsit vigyázz Az almamaggal, mert annyira nem eget rengető, csak engem fogott meg nagyon, mint mondjuk Hoffman könnyebb regényei. Nekem ezek a guilty pleasure-jeim.:)

    katacita: :DD Nekem papíron még egész máshogy nézett ki.
    Nekem bőven elég, ha egy könyv szerethető, hajlamos vagyok kisebb vagy nagyobb hibákat elnézni.
    Hát, most aktuális A vérgróf, ahogy az időjárást szemlélem.:D

    VálaszTörlés
  4. Óóó, remélem, tetszeni fog A katicák éve :)))
    A babaház úrnője nekem is nyári program, könyvfeszt táján totál rápörögtem, most meg már feleannyira se érdekel :s de úgyis elolvasom. Ajánlom neki hogy jó legyen :P
    A vérgróf tök kellemes, kár, hogy a folytatást úgy elszúrta, de lehet önállóan is olvasni ;)

    VálaszTörlés
  5. Én is. Egyébként per pillanat állati messze vagyok ettől a listától, a frissen beszerzetteket aprítom.
    Jaj, tetsszen már neked, írj róla szépeket, és akkor nagyon rákívánok.:D
    Nekem csak az első rész van meg, majd belelesek a könyvtárban a folytatásokba.

    VálaszTörlés