Ballagok a metró felé, a lában alatt a beton vibrál a hőségtől. Arra gondolok, ha hazaérek, bejelölöm kedvenc könyvnek Az elvarázsoltakat. Bármilyen hihetetlenül hangzik, ezt a könyvet nekem írták, teljesen testre szabott és kompakt, egy betűt nem változtatnék meg benne.
Fájdalmasan gyönyörű, annyira, hogy újraolvastam egy-egy szót vagy bekezdést, hogy tovább ízlelgessem őket. Nemcsak a nyelvezete és a metaforái, hanem a benne feslő virágként kinyíló emberi érzések miatt is. A témával összevetve ez nagyon kontrasztosnak hat, de valójában nagyon is összeillenek; ebben a környezetben, ezen az elvarázsolt helyen nem marad más, mint az ember lényege. Nem kell tettetni, mórikálni, hamis képet mutatni - és nem is lehet. Az ősrégi falak lehorzsolják a külső rétegeket, és mindenki ott áll csupaszon, védtelenül, önmagával (legnagyobb ellenségével) összezárva. Az már más kérdés, hogy ebbe bele lehet őrülni. Igaz, sokan már azelőtt megőrültek, hogy ide kerültek volna.
De nem a fájdalmas szépség az, ami ennyire megfogott. Nem, Rene Denfeld ennél sokkal érzékenyebb és megragadta az engem alkotó két legerősebb érzést, mint egy vontatóhorgot: a félelmet és a szégyent. Borzalmas dolgok, tettek kerülnek szóba ebben a történetben, darabokra kellett volna, hogy szaggasson, mint minden jóérzésű embert, ehelyett olyan volt, mint hűvös gyógyír egy fájó sebre. Fáj. Mindig fájni fog, mindig ott lesz. Csak a halállal lehet tőle megszabadulni. De ez a könyv (legalább átmenetileg) segített egy kicsit könnyebben lélegezni. Olyasfajta "álfalhozvágós" könyv, mint A nyugalom vagy az Acél.
"Elfogadom a szégyened, gondolja. Te el tudod fogadni az enyémet?"Az elbeszélő, a halálsor egyik lakója, szavakból épít magának várat. Megteremti a saját valóságát a valóságon belül - ahogy néha mi is tesszük. Ugyanúgy könyvekbe, történetekbe bújik bele, ahogy mi. Felmerül a borzongató kérdés: vajon miben különbözik ez a halálraítélt tőlünk? Mi szabadságban élő, tisztes polgárok vagyunk, ő egy föld alatti, sötét cellában van eltemetve, akitől az emberi érintést is megtagadták.
Néha nagyon, nagyon kevésen múlik, hogy ne erre a sorsra jussunk - nehéz eldönteni, hol kezdődik a tettes és az áldozat. Flipperjáték, hogy melyik sérült, bántalmazott gyerek képes ellenállni az örvénynek, és melyiket ragadja el az őt bemocskoló gyűlölet, hogy szörnyeteggé váljon, akikből kiszökött a lélek és minden szó. Bármennyire szörnyű, iszonyatos bűnöket követtek el az itt fogvatartottak, mivel róluk szól a regény, akaratlanul szánalmat érzünk irántuk, ahogy megismerjük a történetüket. Sajnálat, harag, értetlenség keveredik össze, olyan valódi, vegytiszta módon, ahogy az például Jodi Picoult-nak sosem fog menni. Jár-e ezeknek az emberi szörnyetegeknek a mosléknál jobb koszt, a napfény, az érintés, a kapcsolat luxusa? Megérdemlik-e Az Indák Kamráját, a tejfehér csöveket a vörös gombokkal? Jobb-e a "normál" börtön mindennapi pokla, mint a halálbüntetés?
Azt hiszem, ez egy olyan könyv, aminek meg kell adni az idejét, hogy felvehessük a ritmusát. Direkt egy csendes-magányos hétvégére tartogattam, hogy kifejtse a hatását; hagytam, hogy fekete felhőként telepedjen az álmaimra és mázsás súlyként a szívemre. Visszarepített a régi szép időkbe, a hajnalig tartó olvasás delíriumába – csak még ezt a fejezetet, csak még egy oldalt, most már jussunk el százig, aztán kettőkor nagy nehezen letettem, de nem tudtam elaludni (amiben a több napos migrénből is adódó, három órás délutáni szundikálás és némi kóla is szerepet játszott), a hölgy járt az eszemben és az a rengeteg gyomorforgató kegyetlenség, amiről nekünk nincs tudomásunk. Nincs, és ne is legyen, mert ezt emberileg nem lehet túlélni.
Nem merek utánanézni, hogy Rene Denfeld csak a foglalkozását és a külsejét kölcsönözte-e a regénybeli hölgynek. Ha az élettörténetét is, fejet hajtok előtte, és mindig rá fogok gondolni, valahányszor elkap az ember-és életundor.
Eredeti cím: The Enchanted
Sorozat: Fumax Irodalom
Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2015
Fordította: Kleinheincz Csilla
Ár: 3095 Ft
Nagyon szépen írtál róla, de bakker, ezt a könyvet eddig egyáltalán nem akartam olvasni, most meg már muszáj lesz - a harmadik bekezdéseddel belém akasztottad azt a vonóhorgot rendesen :( :)
VálaszTörlésNa, majd szerdán elnyávogom neked, mit gondolok a mostanában írt postjaimról.:P
VálaszTörlésVégre! Nemcsak te huzigálod előttem a mézesmadzagot.:))