Te hogyan viszonyulsz a testedhez?
Nehéz annyi jó értékelés után értelmes mondanivalót kerekíteni erről a kisregényről, amelyben a rövidsége ellenére annyi minden egyesül; a nők helyzete (igen, már megint), az emberek viszonya a testükhöz, a környezetükhöz, a testi-lelki és társadalmi elidegenedés, a családon belüli (hatalmi) viszonyok, és még néhány más téma, ami már nem jut eszembe, mert olvasás közben az első mondaton kívül nem jegyzeteltem le mást.
@katacita egyik mondata elindított bennem valamit; igen, objektíven is nehéz erről a könyvről jót mondani - ez a fajta próza nem arra törekszik, hogy elrepítsen egy másik, kalandos világba, hogy átmenetileg megszabadítson a hétköznapi gondjainktól. Még csak nem is egy történetet akar elmesélni - a felzaklató irodalom a saját problémáidat dörgöli az orrod alá, a tudatod peremén lebegő félelmeket állítja a középpontba. Ha valakinek nincs ellenére némi élveboncolás, hogy a démonjai kiszabaduljanak a börtönükből és néhány napig táncot járjanak a lelkében, az szeretni fogja a Növényevőt is.
Félelmek, démonok itt aztán vannak bőven, az enyémek kárörvendően-boldogan rázták a ketreceiket; a többi gyerekhez képest nálam jóval tovább tartott a monostílusú étkezés (szegény anyám), a húsoktól kifejezetten undorodtam; a lilás nyomot hagyó csontokról, a sárga, zsíros bőröktől, a sülő olaj mindent átható szagától és levakarhatatlan nyomaitól, a megdermedő, sárgás kolbászzsírtől, a szafttól fénylő ajkaktól és mocskos ujjaktól. Az anyámnak büféje volt, de egyszer se kóstoltam meg a sült kolbászt, a toros káposztát vagy a véres hurkát. (Az apám meg kocsmáros. Ki lehet találni, mennyi alkoholt iszom.) A mai napig taszítanak a hagyományos magyar konyha remekei. Véglegesen a sport hozta helyre az étvágyam és stabilizálta valamennyire a húsfogyasztást - a testem elég egyértelmű jelzéseket ad le, hogy mit kíván, ha izmot akarok építeni.
[Ez marad, ha előttem már mindenki szételemezte a könyvet mindenféle objektív, posztmodern meg egyéb szempontok szerint - vessük be a száni személyes élményeket.]
[És próbáljunk meg visszatérni a regényhez.]
Ez egy nagyon intenzív, húsba vágó történet. Han Kang hihetetlenül erős atmoszférát teremt ezen a szellős 180 oldalon; nagyon kényelmetlen, nagyon fájó emlékekbe, gondolatokba préseli bele az olvasókat. Három nézőpontkarakterünk - egyik se a főszereplő, és itt megállom, hogy ezt tovább fejtegessem, megtették már mások - van, mindegyik különböző és egyedi. Jó ötlet volt az empátiazombi férjjel indítani a regényt; mindig félelmetesnek találtam az abszolút, sértett egóval bíró embereket, akik viszonylag értelmes megfogalmazással (értsd: van némi eszük) és a legnagyobb természetességgel tárják a világ elé a korlátoltságukat, azt, hogy tényleg azt hiszik, hogy a tetteik, a mondanivalójuk elfogadható és helyes. Meg sem fordul a fejükben, hogy valamiben ők követtek el hibát. Hátborzongató és lenyűgöző, hogy Han Kang mennyire életszerűen mutatja be egy tuskó férj, a gyökértelen, magányos sógor és a pusztán a kötelességeinek élő nővér belső világát, valamint rajtuk keresztül a főszereplő Jonghje zaklatott kálváriáját. A meg nem értettség, a berekesztettség, a kiüresedett kapcsolatok és az intolerancia szintézise ez a regényke.
Szerintem az ilyesfajta falhozvágós vagy felzaklató irodalomnak az a legnagyobb erénye, hogy mindenkiből mást cibál elő és mást érint meg. Én csak érintőlegesen hoztam szóba a nők hátrányos helyzetét, helyette a saját evésfóbiámat idéztem fel. A másik téma, ami megragadott - ó, erről is tudnék sztorizgatni, de nem fogok -, az embereknek a saját testéhez való viszonya. Jonghje egyértelműen szabadulni akar a sajátjától, de a többi szereplő is harcban áll a saját porhüvelyével. A Burgess fiúkban említi egy idős hölgy, hogy az ember azt hiszi, a gyerekei olyanok lesznek, mint amilyeneket a katalógusban látni - saját magunkról is ezt hisszük. Mi van helyette? Ritkuló haj, megereszkedett bőr, ráncok, visszerek, foltok, anyajegyek, elomló hús, egyre tekintélyesebb pocak - óriási tudatosság kell, hogy ezeket az ember kezelni tudja. Nem megszüntetni, hanem kezelni. Talán nem újdonság, hogy minden problémát nem lehet tudatos életmóddal elkerülni; ha valakinek himlőhelyes a bőre, azon a sport és az egészséges táplálkozás nem segít. Együtt tudunk-e élni szégyen nélkül az ún. hibáinkkal? Tudjuk-e szeretni a hétköznapi stigmáinkat?
Nagyon sokat lehetne még elmélkedni a Növényevő kapcsán, én hellyel-közzel ennyire gondoltam. Szerettem volna megmutatni azoknak, akiknek nem tetszett - nem meggyőzni vagy burkoltan elküldeni őket a sunyiba -, mi a "jó" ebben a regényben, én miért vonzódom az efféle irodalomhoz és mit vált ki belőlem. Az már más kérdés, mennyire megy át és kit érdekel.:D
Eredeti cím:
Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2017
Fordította: Kim Bogook, Németh Nikoletta
Ár: 3000 Ft
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett a poszt, de engem legjobban az evésfóbiás rész ragadott meg benne. Ha nem túl személyes és intim, megtennéd, hogy írsz erről velemikor egy külön posztot? Vagy ha nem szeretnéd teljesen megosztani, akkor privát e-mailben megosztanád? Nagyon érintettnek érzem magam a témában, a 7 éves lányomra ismertem ebben a pár mondatban. Főleg a jövője miatt foglalkoztat, hogy nálad hogy alakult, és hogy van-e esély a későbbiekben változásra.
Köszi!
Szia!
TörlésKöszönöm.:) Mindig keszekuszának érzem őket.
Inkább privátban írnék erről, kérlek, írj egy levelet az amadette kukac gmail pont com-ra, mert nem tudom a címed.:) Erről a témáról, úgy érzem, per pillanat elég volt ennyi nyilvánosan, aztán majd lehet, hogy később fogok róla írni. Sajnálom, hogy hasonló cipőben jártok, de ne félj, lehet rajta alakítani.:)
Nagyon tetszik ez a poszt! :) És most rájöttem, hogy nálam vsz. az a "gond", hogy nem volt mit előcibálnia belőlem. Emiatt csak egy elvont, fura hangulatú, sokszor értelmetlennek látszó regénynek tűnt. Úgyhogy nagyon örülök, hogy leírtad a személyes kötődéseidet, így könnyebb volt utólag értelmezni a regényt, meg már jobban látom, hogy miért van másokra nagyobb hatással.
VálaszTörlésKöszi.:) Remélem, nem gondolod, hogy szájba rágni akartam / valami egyetemes igazságot hirdetni / stb.
TörlésIndulatokat se váltott ki? Én a férjet legszívesebben sokáig ütlegeltem volna egy tompa tárggyal.
A piacot elöntő többnézőpontos meséléshez én már úgy állok, mint te a büfés ételekhez, úgyhogy sikerként könyvelheted el, hogy felcsigáztad az érdeklődésemet :) A többi recenzióból eddig csak az jött le nekem, hogy egy kajabajos hölgyeményről van szó, ami azért nem olyan vonzó téma, de te nagyon hatásosan érzékeltetted a különböző nézőpontok szerepét meg a dráma komplexitását! Lehet, hogy pontosan a személyes szálaid miatt lett erős a recenzió technikai része is.
VálaszTörlésSzerintem az írón múlik, mennyire tudja jól alkalmazni ezt a technikát.:) Ugyanez igaz még a szerelmi háromszögre is (más kérdés, hogy kevés komoly író vetemedik erre:).
TörlésAz ételfóbián jócskán túlmutat ez a kisregény, legalábbis nekem és még sok embernek. Nem tudom, mennyi írásgyakorlata van Han Kangnak, de félelmetesen jól ábrázolta a szereplők lelkivilágát, nagyon különböző emberek.
Remélem, tetszeni fog a könyv - max. csuklani fogok.:P
Nagyon jó poszt lett, érdekes szempontokat villant fel, és nekem is tetszett a személyes része is. Az ilyen emberek, mint az empátiazombi férj tényleg félelmetesek... és mintha egyre több lenne belőlük.
VálaszTörlésMost az Edible Woman után biztos nem akarom elolvasni, de talán egyszer, később, amikor ilyesféle befordulásra éa felzaklatásra vágyom. :)
Köszi.:) Szerintem a hülyékből és EQ-nullákból mindig sok van, csak már mások az elvárások. Régen "joga volt" ennyire intoleránsnak lennie egy férjnek, mert ő volt a családfenntartó, ez volt az uralkodó nézet. Hálistennek már nem az.
TörlésIgen, én is pont ennyire pesszimistán látom: sok van, és még annál is több. De igaz amit írsz. Ma már ezt nem vesszük be.
Törlés(girlpower :D )
Mondjuk úgy, hogy már nem annyira elfogadott... van, akinek tűrnie kell.
Törlés