2018. április 1., vasárnap

Nem a francia Édes Anna


Leïla Slimani: Altatódal

Valószínűleg minden magyar moly olvasó felkapta a fejét erre a könyvre; az Altatódal koncepciója kísértetiesen hasonlít Kosztolányi regényéére, de azon túl, hogy a háztartási alkalmazott a munkaadói ellen fordul és gyilkol, a hasonlóság véget is ér. Én is szeretném legyezgetni a nemzeti hiúságomat, de nem, a marokkói származású francia írónő valószínűleg nem olvasta az Édes Annát.

Ahogy sokan mások, én is a kötelező olvasmányoknak hála ismerkedtem meg a regénnyel [kieg. megj.: akármelyikre gondolok vissza, megállapítom, hogy egy edzetlen olvasónak - amelyek közé a középiskolások többsége sorolható (sajnos) -, a legtöbb kötelező túl nagy falat. Huszonévesen viszont tök király volt Az arany ember.], és azon kevesek közé tartozott, amelyek mélyen megérintettek, azaz nem a jó jegy érdekében rágtam át magam (pl. Candide - ehhez még most is éretlennek tartom magam) rajta, hanem tanulás után kifejezetten vártam, hogy elalvás előtt olvashassak belőle pár oldalt. Régen olvastam, de az érzésre még emlékszem. Kemény, húsba vágó, igazi falhoz vágós csemege, amelyről órák hosszat lehet beszélni, annyi mindent foglal magába.

Leïla Slimani is sok témát sűrített ebbe a röpke 240 oldalba - nem is lehet mindet kifejteni -, de a stílusa, az ereje teljesen más. Az Édes Anna sűrű, erőteljes szöveg, valósággal ropog minden szava, az Altatódal nagyon pörgős, laza szerkezetű, tkp. egy délután alatt elolvasható. Sok mindent felvillant, de egyik témának se ás a mélyére. Ez nem negatívum, mert jól van megírva és bizonyos apróságokat nagyon jól megmutat. Ha nagyon szigorú akarnék lenni, azt mondanám, hogy érződik rajta a mindenkinek megfelelés-féle igyekezet, és a könnyed stílus is talán (de csak talán) arra apellál, hogy minél szélesebb réteg képes legyen befogadni. Még egy párhuzam, csak hogy tovább színesítsem a képet: Ferrante Nápolyi regények sorozata kontra a kisregényei.

Sarkalatos pont, hogy ebben a könyvben gyerekek is szerepelnek, a gyilkos, Louise a dadájuk, aki csak "mellékesen", a rend-és tisztaságmániája (meg pszichológiai okokból) végett vesz át rövid idő alatt minden háztartási feladatot. Az is érdekes, hogy Louise kihangsúlyozza a nőies vonásait (sminkeli magát, bár valószínűleg nem túl jól), míg Anna (az emlékeim alapján) szinte nem is tűnik nőnek, mondjuk, az ő anyagi-társadalmi helyzetében nehéz lenne vad bulit csapni a drogériában.
Miről beszél ez a könyv? A bevándorlókról; a gazdagok vs. szegények, a nők és a férfiak örök témájáról. És persze az anyós és a meny harcáról, amit nem bírok megérteni. Nem ilyen nőt képzelt el a fiának. 
Az anya. Kívülről borzasztó nehéz szerepnek tűnik, szegény Myriam valamennyi vetületével szembesül; a lenézéssel, amiért ő "csak" édesanya és nem dolgozik; a szájhúzós megvetéssel, amikor visszamegy dolgozni; a majdénjólmegmondom kioktatással, azaz a gyerekek azért neveletlenek, mert az anyjuk nem foglalkozik velük eleget; a saját kisebbrendűségi érzésével, a bűntudatával, amelyet a karrier iránti vágy és a tökéletes anya eszménye szül benne.
Az apa. Bűntudatot érez, amiért vágyik egy olyan léha dologra, mint a karóra és lecsatolja, amikor meglátogatják az anyját. Nem ilyennek képzelte el az apaságot. Úszott az örömben, amikor a felesége állapotos lett, de kinyilatkozta, hogy nem fog a bohém zenész-életmódon változtatni. Ott van Louise, feleli vidáman, amikor a felesége aggódik, hogy ők, a szülők, egész nap nincsenek otthon és a gyerekeiket egy idegen neveli reggel fél nyolctól este kitudjameddig.
A pont, amikor külön-külön beismeri magának a két felnőtt, hogy minden oké, csak ne kellene hazamenni.
A pont, amikor este, suttyomban viszik le a szemetet és kopott táskában csempészik haza az új holmit, hogy Louise meg ne tudja.
A pont, amikor Louise rájön, hogy Masséék nem az ő családja.

Louise. Csodásan fonák-ironikus módon róla tudunk meg a legkevesebbet. A miértre nincs válasz. Arra se, hogy miért nem volt képes kialakítani egy normális életet, miért hozott sorozatban rossz döntéseket, miért nem akart szembenézni a valósággal, helyette hagyta, hogy egyre mélyebbre rántsák a problémái. Nagyra nőtt kakukkfióka.

Eredeti cím: Chanson douce
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2017
Fordította: Lőrinszky Ildikó
Ár: 3290 Ft

8 megjegyzés:

  1. Húúú.... baromi jó poszt lett! Valamiért ez a könyv eddig nem tudott felpiszkálni, valami nagyon másnak gondoltam, de most felkerült a listámra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mire gondoltál és mi alapján?:)
      Köszi, javítottam.:D Még tényleg sokat lehetne róla írni, de az olvasóknak is hagyni kell felfedeznivalót.

      Törlés
    2. Igazából én nagyon felületesen álltam hozzá (fogalmam sincs miért), csak átfutottam gyors a fülszöveg első bekezdését, és az úgy nem fogott meg, azt hittem, hogy ilyen nőcis pszichothriller, mint A nő a tízes kabinból. (az Édes Annás párhuzamig el se jutottam :D )
      De látom, hogy nagyon nem az.

      Törlés
  2. [ ajj, ez lemaradt, bocsi a két kommentért: a kiadás évét elgépelted szerintem :) ]

    VálaszTörlés
  3. Wow én erről eddig nem is hallottam, de ínycsiklandozónak tűnik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én valakinek a polcán (talán almamagén) láttam, máshol nem is találkoztam vele. Mondanám, hogy kölcsönadom, de sikerkönyv, holnap vissza kell vinnem.:/

      Törlés
  4. Azt hittem, hogy már hozzászóltam, erre kiderült, hogy nem... Szóval csak jelezném, újabb könyvet toltál fel a listámra. Ami még csak elméletben létezik, de már így is bitang hosszú. Köszi! ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi.:D Az én valódi várólistám is csak képzeletbeli, mert oly rettenetes, hogy a világot elnyelné egy fekete lyuk, ha megalkotnám virtuális valójában.

      Törlés