2018. október 5., péntek

Hízik a kívánságlista

Sikerült jó pár érdekesnek tűnő könyvet összeszednem, vannak köztük már elérhető és még csak előrendelhető darabok. Hogy mindet beszerzem-e, az persze kérdéses, de egyértelműen vannak köztük must have példányok.

Megjelentek:

Kate Atkinson: Élet az élet után Paula McLain: Szerelmünk romjai Hilary Mantel: Margaret Thatcher meggyilkolása és más történetek Sarah Waters: A kis idegen Domenico Starnone: Hurok Sarah Perry: Melmoth

Kate Atkinson: Élet az élet után - évek óta tologatott cím volt a Geopennél, emlékeim szerint a Geopen 20 jubileumi sorozatban jelent volna meg... nos, a borítójának jót tett volna. Régóta vártam erre a könyvre, remélem, tetszeni is fog, bár jó referencia, hogy PuPi utálta.:D

Paula McLain: Szerelmünk romjai - igazából fogalmam sincs, hogy tényleg megjelent-e, az Alexandra honlapján nem, csak a Fb-on láttam róla egy rövid hírt. Mivel A párizsi feleség nagyon tetszett, a harmadik Hemingway-feleség történetére is kíváncsi vagyok.

Hilary Mantel: Margaret Thatcher meggyilkolása - még nem olvastam a szerzőtől semmit, pedig még a megjelenése idején beszereztem a Farkasbőrbent (akkor divat lett VIII. Henrik viselt ügyeiről írni és könyveket megjelentetni, hogy megundorodtam a témától). A Margaret Thatcher meggyilkolása viszont jóféle, nekem való novelláskötetnek tűnik, a fülszöveg Shirley Jacksont juttatta az eszembe. 

Sarah Perry: Melmoth - nagyon érdekes koncepció: Melmoth a bűn és bűhődés könnyező szemű, vérző lábú szelleme, aki megjelenik a regény főszereplőjének. Az essexi kígyó után naná, hogy kell ez a könyv is.

Október:

Roy Jacobsen: A láthatatlanok Catherine Millet: Mesés gyerekkor Dan Simmons: DermesztÅ‘ nyár Shirley Jackson: Hill House szelleme Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018

Roy Jacobsen: A láthatatlanok - október 17. Benne még nem vagyok annyira biztos, eléggé érfelvágósnak tűnik, majd az idő (vagy a könyvtár) eldönti a dolgot.

Catherine Millet: Mesés gyerekkor - október 15. Istenem, hamisítatlan oldschool Magvető-borító!:) Nem olvastam a szerző ikonikus botránykönyvét, de az "eredettörténetek", a gyerekkori emlékek mindig érdekeltek, ezért került fel a listára.

Dan Simmons: Dermesztő nyár - október 31. Még ő is dilemma tárgya, tudjuk, miért.

Shirley Jackson: Hill House szelleme - a legjobban várt könyv az év hátralévő részében! Valamikor október végén jön, szokás szerint a baráti 30% kedvezménnyel. A borító nekem nagyon tetszik, amiatt viszont üvölteni tudtam volna, hogy a Netflixes matricát nem.lehet.leszedni, együtt nyomják a borítóval. Továbbá az is szomorú, hogy bizonyos könyveket már csak akkor éri meg kiadni, ha készül belőle film/sorozat.

Kleinheincz Csilla - Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 - október közepén jön, már előrendelhető, szintén 30% kedvességgel. Nagyon kíváncsi vagyok a szerzők írásaira, a sokszínűségükre. Ha olvasás két hónapig nem jelentkezem, valamelyikük elásott egy építkezésen.

November:

Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad   Rachel Kushner: A Mars klub Alan Moore: V mint Vérbosszú Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock

Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad - november 30. Na, ő biztos jönni fog, bár kissé ködösek az emlékeim az előző részekről.

Rachel Kushner: A Mars klub - november 5. Man Booker-díjas regény, amely egy nőről (és persze Amerikáról) szól, akit kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Ha Margaret Atwood szerint "tiszta erőből bevitt gyomros", el tudom képzelni, rám milyen hatással lesz. Majd mellékészítek három könnyű lányregényt.

Alan Moore: V mint Vérbosszú - november 5. Régen láttam a filmfeldolgozást, ami nagy hatással volt rám, persze, hogy be kell szerezni.

Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock - november 5. A fülszöveg nem túl informatív, szerepel benne egy kereskedő, egy kurtizán és egy sellő, ezek alapján bármi lehet. Lehet, hogy nem rendelem elő, de rajta fogom tartani a szemem.

15 megjegyzés:

  1. Óóó, én imádtam a Farkasbőrbent, Mantel fényévekre van a divathullámot lovagló szappanopera-szerzőktől, akik már mindent elmondtak arról a hat feleségről (meg a többiről :P ) nagyon kíváncsi vagyok a novelláskötetére.
    A kis idegen érdekes, bár nem voltam oda A szobalányért, de egy próbát megérhet.
    Melmoth és a Hableány (amit mindig kis hableánynak mondok, már rajta ragad...) jön hozzám is. A sci-fi válogatásra én is rákívántam a napokban, elég jó kis szerzőgárda, bár nekem még az évi rendes Strahan-válogatás is hátravan.
    A Mars klubot viszont most látom először!!! Hát ez kelleni fog, az tuttti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, de akkor is elegem volt a témából.:P Ó, Alison Wear egy egész sorozatot szentel a feleségeknek, mindegyik kap egy-egy könyvet.
      Fú, a legutóbbi Strahan... kíváncsi leszek a véleményedre. A magyart és Shirley Jacksont már előrendeltem. Utóbbit megveszed?

      Törlés
    2. Jaj azt még nem tudom... Annyira szerettem a novelláit de a könyvből készült film életem egyik legparásabb filmélménye nagyon rossz emlékek fűznek hozzá :) :( még gondolkodom rajta.

      Törlés
    3. Melyik, a régi vagy az újabb? Az utóbbi valami bűnrossz volt.

      Törlés
    4. Az átok amiben Catherine Zeta Jones szerepel. Bűnrossz volt és majd összefostam magam tőle :( nem szeretem a kísértethistóriákat, na...

      Törlés
    5. Jaj, te.:)) Szerintem az a film mindenkiben úgy maradt meg, hogy CZJ van benne.

      Törlés
  2. A Hurok meg a Hill House szelleme nálam is kívánságlistás :) A Netflixes ragacs nekem sincs ínyemre, meg nagyon érdekesnek tartom, amit te is írtál, hogy csak a film/sorozat (?) miatt adják ki. Pedig még a kiadó is úgy nyilatkozott, hogy milyen nagyszerű írónő ő, díjat is neveztek el róla, jobbnak tartják, mint Kinget, és akkor nézek körül a könyvesboltban, hogy miért nem adtak még tőle ki semmi? (kivéve azt a kis novelláskötetet).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert nem kifizetődő a kiadása, egyik trendbe se illeszkedik bele, nehéz pozicionálni... nehezen tudom ezt elfogadni, meg azt is, hogy a rengeteg erotikus lózung (próbálok finoman fogalmazni) és domestic noir annyira jól fogy, mint ahogy az overwhelming mutatja.

      Törlés
  3. Nagyon erős őszünk lesz, ezek közül nagyon érdekel az Élet az élet után, A hableány..., az új Ferrante, a Vendetta képregény (és a Jessica Jonesról szóló is szintén a Fumaxtól).
    Az új Dan Simmonst és a Hill houset megvárom mit mondotok róla, nekem komfortzónán kívüli, de ígéretesnek tűnnek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Simmonsszal várok, eléggé félek a fordítástól...:(

      Törlés
  4. Felnyerítettem azon a részen, ahol említve vagyok. :D :D Amúgy tényleg jót tett volna, ha abban a jubileumi kiadásban jelenik meg, mert ez a rózsás ez nagyon sablonos - kár, hogy akkor már nem valamelyik rókás verzió lett.
    A Melmoth és A hableányos kellenek nekem is! Szerintem a fél blogvilág a hableányos könyvet fogja olvasni november-decemberben. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De milyen jó lesz együtt szitkozódni/örömködni, ha szar/jó lesz!:D

      Törlés
    2. Igen, jó lesz, már én is várom, tényleg sokan fogjuk egyszerre kézbe venni. ;)

      Törlés
  5. Ezek közül a V mint Vérbosszút már elő is rendeltem, kelleni fog a magyar antológia is, meg hát Ferrante alap. :) A hableány engem is érdekel, nem tudom, bevállalom-e előrendelésben, vagy várjak pár véleményt.

    VálaszTörlés