Agresszióval sebzett boldogság

Ian McEwan: Szombat

Ezer Tíz éve nem olvastam McEwantől, pedig érdekelt egy-két könyve - Mézesmadzag, A gyermektörvény -, aztán a kedvenc antikváriumunkban szembe jött ez a regénye, a fülszöveg felcsigázott, meg a szombat délelőtti városi sétálgatások annyira felbuzogtatják bennem az endorfint, hogy örömömben könyveket veszek. Amúgy is a szombat a kedvenc napom - a péntek délutánt elmossa a fáradtság köde, a vasárnapot belengi a hétfő fenyegető melankóliája -, gondoltam, miért ne ezzel vegyük fel újra a fonalat Iannel.

Elég sűrű a szöveg, tényleg egy ember csapongó, örvénylő gondolatai közé láthatunk be, akinek a fő gondolatmenete ki-majd visszazökken a pillanatnyi benyomások hatására, persze közben a főszereplő életét és családját is megismerjük.

Henry Perowne agyidegsebész, ami eleve kaotikussá teszi a lehetséges szombati szabadságot. A betegei bizalmatlanul méregetik szeplőkkel tarkított lapátkezeit, úgy gondolják, ha valaki az agyszövetükben turkál, kecses, vékony ujjai legyenek. Még kevésbé lenne szimpatikus a számukra, ha tudnák, Perowne hajlamos elkalandozni beszélgetés közben, miközben megnyugtatóan bólogat a pácienseinek. Pedig Perowne jó orvos, évente 300 beteget vállal, a műtőjében fegyelmet követel és a Goldberg-variációkat hallgatja.

A felesége ügyvéd, Rosalindnak hívják. Szinte illetlen, hogy még mindig szerelmes belé és nem huszonéves lányokat hajkurász az ő korában, bár nagy, drága kocsit már vett. Két, jóformán felnőtt gyerekük van, Daisy Párizsban él, hamarosan megjelenik a verseskötete, Theo pedig zenész és szépen alakul a karrierje. Perowne néha eltűnődik, hogyan hoztak össze Rosalinddal két ilyen bohém foglalkozású gyereket, de hát ebben nem csak ők játszanak szerepet, hanem például Rosalind apja, John Grammaticus, a kitüntetett (ám kibírhatatlan természetű) költő is.

Henry Perowne, miután hajnali látomása egy lángoló repülőgépről felzaklatja, fallabda-edzésre megy, majd ráját és angyalcápafarkat vásárol az általa főzött halraguhoz. Este összegyűl a család, Daisy hazautazik Párizsból és az apósa is ellátogat hozzájuk.

Zseniális, ahogy az író visszaadja a gondolatok lüktetését, kósza egymásba játszásukat, a témák sokszínűségét. Élvezettel sodródtam a regényben, de volt egy kellemetlen tényező, ami megnehezítette az élményt. 

Nem egyszerű úgy tapicskolni egy jó könyvben, ha a falat kaparjuk a főszereplőtől, akinek a fejébe vagyunk zárva.

Nem mondhatnám, hogy rajongva sétálgattam volna Henry Perowne gondolatai között, az S500-as Mercedestől és az angyalcápafaroktól függetlenül. Annyira sznob módon tökéletes, hogy... keserűen hangzik, de az epe a fülemig ért, legalábbis gondolatban. Persze lehet, hogy ez az attitűd szándékos, hiszen ki ne lenne legalább egy kicsit unalmas/idegesítő, ha minden gondolatába védtelenül, mindenféle gondos előformázás nélkül beleláthatnánk? Asszem, Scalzi második kötetében említi valaki, hogy az emberek gondolatai rém unalmasak, mert többnyire az evés, a szex, az alvás körül forognak. Ezek a szükségletek Perowne-nál is előfordulnak, de nem ettől vált számomra ellenszenvessé - McEwan nagyon jól ábrázolja a hirtelen hangulatváltozásokat és még a fallabda-edzés sem untatott -, hanem a tipikus ötvenes fehér faszi szindrómától és a képmutatásától. Persze, írjon csak Daisy (istenem, ez a név...) verseket, mert büszke akarok lenni rá, az én gyerekem nem lehet hétköznapi ember, de mi az, hogy szexuális életet mer élni, hiszen ő az én kicsi lányom! És a véleménye ellentétes az enyémmel, hát hol a bajtársiasság és ki ez a lázadó, kérdezi Henry Perowne, miközben dönti magába az italt.

Azt hiszi, a világ az ő játékszabályai szerint játszik, és amikor felbukkan egy anomália, mindenáron megpróbálja beleerőszakolni az általa kigondolt puzzle-ba. Semmi gond, ura vagyok a helyzetnek. Elkövettem egy baklövést, de kiküszöböltem, a magam természet adta erényeivel, a méltóságomat és a fennköltségemet megőrizve. Csak egy apró, említésre sem méltó kellemetlenség történt.

Henry pedig rádöbben, hogy a világ nem mindig úgy működik, ahogy mi elképzeljük.

A pénz, a jómód, a vélt jó ízlés és a státusz csalóka köpenye alatt idegsebészünk nem más, mint egy öregedő férfi, aki lassan kiszorul a versenyből, de az ebből fakadó szorongását próbálja az agya egy hátsó zugába száműzni.Végül is, mindenki emberből van - talán ez (is) célja volt a szerzőnek, ennyire lecsupaszítani egy embert.

Szóval bírtam ezt a könyvet, amikor Henry Perowne nem a saját kis egzisztenciális nyűgével volt elfoglalva. Jól gondoljátok, nem volt egyszerű menet, de végül lebirkóztam Perowne-t és diadalmas érzéssel csuktam be a könyvet.

Eredeti cím: Saturday

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás éve: 2010

Fordította: Lukács Laura

Eredeti ár: 3500 Ft