Rövidkék

Érdekes, hogy régen szentségtörésnek éreztem, ha nem szenteltem minden olvasmányomnak önálló bejegyzést, minden könyvről írni kell, ez volt a vezérelvem. Aztán felnőttem, és Heloise hangulatos jubiláló bejegyzését olvasgatva eltűnődtem, hova lettek azok a végtelenül hosszú nyári órák (mit órák, napok), amikor felnőtt fejjel nézve semmi dolgom nem volt, de akkor úgy éreztem, roppant fontos feladatot teljesítek, minden gondolatomat rögzíteni akartam valamilyen formában. Nem azért, mert olyan rohadt okosnak képzeltem magam, nekem volt fontos, úgy éreztem, ez igazolja a létezésem.

És persze minden könyv fontos volt, ha jó volt, ha rossz. Olyan, hogy "elmegy egynek", nem igazán létezett, most meg, kb. 1500 könyvvel a hátam mögött - rettenetes szívfájdalmam, hogy nem tudom rögzíteni a pontos számot a Molyon -, elég sok felejthető kötetet tudok felsorolni, pontosabban olyat, amiről nem szeretnék hosszan írni. Ebben persze a munkás hétköznapok is kulcsszerepet játszanak, amit sajnálok és küzdök ellene és szívesen kampányolnék azért, hogy én is kaphassak három hónap nyári szünetet.

De nézzük inkább a könyveket:

Lydia Netzer: Ragyogj, édesem!

Néha szelektálást tartok - ami szintén gyökeres ellentéte a zsenge moly mentalitásomnak -, mert a lakás befogadó kapacitása véges. Kifejezetten örülök neki, hogy már nem fűz mély és bonyolult viszony a gyűjteményem minden egyes darabjához, hanem szívfájdalom nélkül el tudom őket cipelni a könyvtárba. Lydia Netzer könyve azt se tudom, mióta vár a polcon, de már rettenetesen idegesített, ezért gyorsan beleolvastam, hogy lássam, adjak-e neki esélyt. Adtam és nem bántam meg, de a sorsától így sem menekülhet, abszolút tudok nélküle élni.

Nem tudom, mi járhatott a kiadó fejében, hogy ménkű romantikus imidzset varázsoltak ennek a szerencsétlennek, de valakinek nagyon a bögyében lehetett. Pedig minden, csak nem sziruposan, Barbie-rózsaszínűen romantikus; igen, van benne szerelmi szál, de olyan igazi, nem mű és sok mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy klisés. Tényleg egyediek a karakterek, az aspergeres, robottorvező férfitól, a teljesen szőr nélkül született, futurisztikus parókákat tervező lányon át a karizmatikus, rettenthetetlen anyáig, és köztük még sok minden van. Matematika, űrhajók, családon belüli erőszak, a szabályos kertvárosi lét és a frissen festett falakon belüli lelki nyomor, a másság sokféle aspektusa (és néhány gyilkosság) keveredik benne, avagy a boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.

Annak ellenére, hogy nagyon érdekes témákkal foglalkozik, nehezen haladtam vele, vagy a fordító, vagy az író stílusa volt számomra nehézkes. Sokszor éreztem, hogy egy helyben toporgunk és még mindig ugyanannál az apró mozzanatnál vizsgálgatjuk Sunny érzéseit, pedig annyi más érdekes dolog van, amivel többet lehetne foglalkozni.

Ez az idézet nagyon jól összefoglalja a könyvet:

"Ez egy űrhajós története, aki elveszett az űrben, és a feleségéé, akit ily módon maga mögött hagyott. Vagy egy bátor ember története, aki túlélte annak az űrhajónak a katasztrófáját, amelyet elsőként küldtek fel az űrbe azzal a céllal, hogy kolonizálják a Holdat. Ez az egész emberi faj története, melynek egyedei egy kis darabka fémet és pár lüktető sejtet fellőttek az univerzum feneketlen sötétjébe abban a reményben, hogy a fémdarabka majd nekiütközik valaminek, és hozzátapad, és a kicsi pulzáló sejtecskék majd csak túlélik valahogy. Ez egy rügyecske, egy bimbó története; az emberi faj térhódítási törekvésének története, ami arról a bimbóról szól, melyet az ember az univerzumban bontott; annak elbeszélése,hogy mi történik a bimbóval, és mi történik a Földdel, a Földanyával, miután a bimbó kifeslik és virágot bont."

Eredeti cím: Shine Shine Shine

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2013

Fordította: Varga Krisztina

Eredeti ár: 3490 Ft

Alex Dahl: Fiú a küszöbön

Olvasás közben felmerült bennem a kérdés, hogy miért is rendeltem meg ezt a könyvet; jóformán semmit nem tudtam róla, nézegettem a molyos kívánságlistámat és a fülszövege alapján érdekesnek tűnt. Amikor már benne voltam a sűrűjében, arra gondoltam, basszus, ez egy hagyományos pszichológiai thriller, tinédzserkoromban olvastam ilyesmiket, azóta viszont nem nagyon, vajon mit tudunk kezdeni egymással? Ráadásul rém depresszív, a végeérhetetlen, szürke norvég télben játszódik, amiért egy fokkal kevésbé voltam dühös a kinti zsibbasztó forróságra.

A főszereplő egy tehetős kisvárosbeli feleség és anya, Cecilia, akinek az a legnagyobb gondja, hogy a kávéscsészék füle egy irányba mutasson a konyhaszekrényben. Részmunkaidőben elkényeztetett, otthonülő feleségek lakberendezési szeszélyeivel foglalkozik a saját szórakoztatására, mert bankárként dolgozó férje bőven el tudja tartani a négyfős családot. Ceciliának mindene megvan, mint a mesében: nagy ház és autó, szép gyerekek, gazdag férj, ő maga szőke és vékony, és három Gucci Indiana táskája van, nem egy, mint a többieknek. Mégsem elégedett az életével, folyton dühös, tablettákat szed, amiket alkohollal öblít le.

Persze, titkai vannak, amelyek az egész, gondosan felépített életét tönkretehetik, és Cecilia bármit megtesz, hogy ne kerüljenek napvilágra, de a titkok olyanok, mint a színdarabban felbukkanó puska: ha egyszer feltűnik, az biztos, hogy előbb-utóbb elsül.

Azért raktam a két könyvet egy bejegyzésbe, mert mindkettő a maga kissé elrugaszkodott módján jó példa arra, hogy a főnyereménynek hitt életek valójában milyen nyomorultak és a rendezett otthonok falai között szörnyű dolgok történhetnek. A két könyv hasonlósága itt megszűnik, egyrészt mert Sunny nem olyan elmebeteg, mint Cecilia és képes elengedni az elvárásait, hogy boldog lehessen, Ceciliának viszont a látszat a mindene, amelynek a forrása a gyerekkorában keresendő. És igazából ez volt az, ami megfogott a regényben; nem igazán érdekelt, ki a gyilkos, a titok nyitja is háttérbe szorult Cecilia jellemrajza mögött. Nagyon jól felépített karakter, akin keresztül látni annak a társadalmi rétegnek a kritikáját, amelynek ő is a tagja: legyél különleges, de az általunk megszabott keretek között, kövesd az íratlan szabályainkat, különben ízekre szedünk, még ha csak egy szokatlan asztali díszről van is szó. Nem tudom, más olvasók hogy viszonyultak Ceciliához, én csak a szánalom halvány visszfényét éreztem iránta a vége felé, de izgalmas volt egy ennyire egocentrikus, paranoid ember fejében lenni, aki nem mer az lenni, aki szeretne - igazából nem is tudja, ki szeretne lenni, de inkább tönkreteszi magát, minthogy engedjen a hagymázas, irreális elképzeléseiből, amelyeknek semmi köze a boldog, megelégedett élethez. És azért lehet szánni, mert ez nem ismeri fel.

Eredeti cím: The Boy at the Door

Kiadó: Gabo

Kiadás éve: 2019

Fordította: Komló Zoltán

Ár: 3990 Ft