"Az egyetlen anya, akit sosem vesztettem el, a félelmeimben lakozó anya."
Az anyák sosem felejtenek. A lányok sosem bocsátanak meg.
Egy másik könyv (Stephanie Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold!) borítóján szerepel az előző két mondat, sajnos nemcsak fiktív történetekre, hanem az igazi emberi sorsokra is jellemző - az irodalom pedig az életet veszi alapul.
A regény főszereplője egy fiatal éves lány, aki tizenhárom éves koráig tökéletes, mondhatni kiváltságos gyerekkort él meg, rendezett anyagi körülmények között neveli egy szerető(nek tűnő) házaspár, mindkét szülőjével jó kapcsolatot ápol. Aztán egyszer csak minden magyarázat nélkül visszazsuppolják a biológiai családjához, mintha egy öntudatlan ballépés okán hirtelen nem kívánatos idegenné vált volna. A váltás nagyon éles, egy koszlott, nyomorúságos lakásban találja magát egy téglagyárban robotoló, szótlan apa, egy nyers, a szeretetét kimutatni képtelen, ám pofonokat annál nagyobb hévvel osztogató anya és négy-öt testvér között... mintha csincsillát hajítanának a patkányok közé. Kagylós spagetti helyett olajos kenyér, az egyedül élvezett szoba luxusa helyett egy fél ágy, miközben az arcához idegen húga talpa ékelődik, a lepedő vizelettől bűzlik és éjszaka az idősebb fiúk nyögdécselése hallatszik.
A lány - akinek A Manderley-ház asszonya hősnőjéhez hasonlóan nem tudjuk meg a nevét -, habár nem tud paradicsomot hámozni és a kisöccsét elaltatni, erős marad, nem süllyed el a nyomorban, a falusi iskolában azonnal kitűnik átlag feletti intelligenciájával és az örökbefogadó anya, Adalgisa, ha máshogy nem is, anyagilag továbbra is a segítségére van - ami persze édeskevés; amíg nem ismerjük a tett hátterét, csupán visszatetszést érzünk, de amikor kiderül, egyenesen felháborodunk. Legszívesebben Adalgisa arcába ordítottam volna: "Normális vagy, b*** meg?! Hogy tehettél ilyet?!"
Nagyon sokféle érzelem vonul fel a lapokon, a gyerekfogorvosként dolgozó Di Pietrantonio olyan élőnek festi le a helyszíneket, hogy érezzük a tenger illatát, a homokot a talpunk alatt, a kenyérleves mindent átható szagát. A reménytelenség bűzét, az érzést, hogy innen nincs kiút, mert nagyon-nagyon erős akaratra van szükség, hogy valaki kitörjön ebből a nyomorúságos közegből. Ne legyenek kétségeink: a főszereplőt mindenki próbálja visszahúzni, az iskolatársai gyűlölik, amiért más, mint ők és amiért testközelben láthatják mindazt, amit ők képtelen lesznek elérni, az ellentétes érzelmektől túlfűtött kapcsolata húgával, Adrianával, a szellemileg visszamaradott kisöccs... még a szülei is, akiknek csak egy-egy reakciója utal arra, hogy azt szeretnék, aminek természetesnek kellene lennie: hogy a gyereküknek jobb élete legyen, mint nekik.
Képtelenség ezt a szituációt sérülésokozás nélkül kezelni.
Habár azonnal adja magát a párhuzam, nekem mégsem Elena Ferrante jutott eszembe először, hanem Silvia Avallone lendületessége az Acélból; ahhoz hasonlóan A visszaadott lány is szinte magától pörgeti a lapokat, nem ás annyira részletesen a mélybe, mint Ferrante, aki cafatokra tépi a szereplőit és az olvasóit egyaránt. Magam is meglepődtem, mennyire tetszik, úgymond lenyűgözve nézegettem a filmszerűen felvillanó életképeket - és az a rengeteg emberi probléma, csak úgy tobzódnak az érzelmek! Nekem sokkal jobban bejön a déli nyomor, mint az északi, az utóbbi teljesen kiszívja az életerőt belőlem és méregként fecskendezi az ember ereibe a sivár kétségbeesést.
Egy szó, mint száz, örülök, hogy ezt a kis könyvet a polcomon tudhatom, örülök, hogy érzelmileg mélyen megérintett és nem maradt számomra közömbös a történet. Mostanában azon filózom, hogy a frissen olvasott könyvek a nyomába se érnek a régi kedvenceknek, A visszaadott lány végre megpendített bennem valamit.
Ui.: Mérhetetlenül csodálom az írónőt, amiért képes hajnal ötkor teljes agykapacitással működni, én élőhalott vagyok a korán keléstől.
Ui2.: Az olvasmányélmény nem lehetett volna teljes Todero Anna fordítása és a Park Könyvkiadó gondossága nélkül.
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2021
Fordította: Todero Anna
Ár: 2990 Ft
De jó poszt lett! Én is épp benne vagyok, kíváncsi vagyok, mi lesz, és tényleg nagyon olvastatja magát - az más kérdés, hogy pár napig most nem volt időm kézbevenni...
VálaszTörlésMegvár és könnyű bele visszarázódni.:)
Törlés