Mit csináltunk szeptemberben?

Elsősorban megpróbáltam elengedni a nyarat, és, nézve a jelenlegi barátságtalan időjárást, jól tettem, hogy treníroztam magam a szeptemberi napsütésben. Régebben imádtam az őszt, idén viszont igazi nyármániássá váltam, extrán jól bírtam a meleget, magamhoz képest egész jól lebarnultam - éljen a szabadtéri sportolás -, a színek észrevétlenül átvették az uralmat a kinézetemben, és ezen a nyáron éreztem azt, hogy kezdek kiegyezni a testképemmel, ill. kezd olyanná formálódni a testem, ami nekem is tetszik (bizalmatlan, egoista disznó vagyok, akinek a pozitív visszajelzések közel sem megnyugtatóak). Magyarán, vidoran járkáltam színes sortokban és egy olyan fürdőruhában, amitől tavaly még visszaborzadtam volna. Remélem, a színmánia jövőre is kitart, ill. tartós lesz, különben bajban leszek.

Emellett könyveket is vettem, főleg a gonosz Lírás akcióban:
    
Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2016 (éljenek a hosszú címek!) egyszerűen muszáj volt egy szar nap és egy hosszú sorban állás végén. Az iker régóta piszkálta a fantáziámat, a Bonita Avenue-t már olvastam a könyvtárból és úgy döntöttem, kell belőle egy saját példány. A Lírás kosárba becsúszott még az Ede a levesben - van az érdeklődésemnek egy olyan szegmense, ami általában rejtve marad, de nagy akciók esetén vagy könyvtárban lesből támad, az Ede is ilyen. Az üvegbura a nem annyira gonosz Szandis akcióból van; ezt a szerencsétlen könyvet kétszer kölcsönöztem ki a könyvtárból és vittem vissza olvasatlanul, most már reménykedem benne, hogy sikerül elolvasnom.

Nem sikerült sokat olvasnom - megfordult a fejemben, hogy hátha összejön az évi száz olvasás, de már lehetetlen lesz összehozni -, összesen öt könyvet olvastam el, és csak kettő az, amit ki tudok emelni közülük:
    
A Nyár Badenben kettőségéről már értekeztem, és piszkozatban a Szárnyak nélkül szabadonról is - nem rossz könyv, de olvasás közben volt némi hiányérzetem, akárcsak az Állatoknál, amit vagy három éve vettem. Szeretem, ahogy Oates ír, de ez túl rövid volt.
Az SFF novelláskötettel az elején nagy bajban voltam, de a közepe felé kezdett stabilizálódni a helyzet és győztesen keveredtünk ki a gödörből. A Hó hull a cédrusra azt a fajta olvasmányélményt okozta, ami miatt nagyon szeretem a várólistacsökkentő játékot; évek óta halogatott kincsek kerülnek előtérbe, és boldogan verem a fejem a falba, hogy ezt eddig miért nem olvastam. Csendes, múltba néző, szemlélődős könyv, háttérben az eperföldekkel, a tengerrel és a második világháború örökségével. Örülök, hogy anno sikerült levadásznom belőle egy példányt.:) Sajnos idén kevés effajta VCs-t sikerült kifogni.

Ui.: Az tuti, hogy a sablont le kell cserélnem, mert a bloglista megint eltűnt, hihetetlen.:D

A többiek szeptemberkedései:
Heloise
Nikkincs
PuPilla
Katacita
Dóri
Nita