A kedvencek változásáról

A kedvenc könyvek (vagy kedvenc akármik) valamennyire lekövetik a személyiség változását, mutatják, aktuálisan kit milyen téma, stílus érdekel és mi az, ami maradandó - engem például a mai napig el tud ringatni az Alice Hoffman-féle háztáji mágia stílusa, a mágikus realizmus nőies, gyengédebb kistestvére.
Elég érdekes - vagy, ha úgy nézzük, teljesen tipikus - fejlődési ívet mutatnak a kedvenc könyveim. Van egy kis zavar az erőben, mert nem tudok teljes magabiztossággal különbséget tenni a kedvencek és a nagyon-nagyon jók között, mégse vághatok be 10-12 könyvet a tavalyi olvasmánylistáról a kedvencek közé (vagy de), mert ez nálam sokszor évekig húzódó "érési" folyamat - és van, amire azonnal rányomom a kedvenc gombot, mint például Az órákra.
Ahogy nézem ezt a listát és tanakodok magamban, úgy érzem, némi korrekcióra szorul. Eddig szép gesztusnak gondoltam, hogy rajta hagytam az 5-7-10 évvel ezelőtti, katartikus olvasmányokat, de, úgy érzem, néhány jobb, ha már csak szép emlék marad egy másik korszakból.

Jodi Picoult: A nővérem húga Maggie Stiefvater: Shiver – Borzongás Karen Marie Moning: Álom és valóság Joyce Reardon: Ellen Rimbauer naplója
Jodi Picoult: A nővérem húga - ez volt az első, amit Picoulttól olvastam. Akkoriban még nem böngésztem megjelenési listákat, véleményeket, blogokat, semmilyen előzetes képem nem volt, a fülszöveg idézete volt az egyedüli támpontom. Óriásit ütött. Aztán a negyedik-ötödik Picoultnál kezdtem érezni a futószalag-ízt, a hatásvadászatot és abbahagytam az írónő könyveinek olvasását. Még mindig emlékszem A nővérem húga hatására, de, összehasonlítva az újabb kedvencekkel és a bennem kialakult giccsképpel, kiveszem a kedvencek közül.
Karen Marie Moning: Álom és valóság - kétségtelen tény, hogy szerettem olvasni ezt a sorozatot, főleg az első két részét. Akkor kabátkönyvnek éreztem. De sok minden zavart benne, mint mondjuk az egész Barrons, az általa közvetített üzenet, és, ha jobban megnézzük, pont beleillik a pararománc dobozba, csak nem lóg ki annyira a lóláb. És, hát, Moning labdába se rúghat Romain Gary, Cunningham vagy Rene Denfeld mellett, de még a könnyedebb vonalba (pl. Harris vagy Lehane) se fér bele - nekem.
Maggie Stiefvater: Shiver-Borzongás - ó, a szépemlékű YA-idők (de legalább a Twilightot nem jelöltem be kedvencnek, pedig kétszer is elolvastam az első részt), amikor üde színfolt volt a felhozatalhoz képest Stiefvater költői prózája és a kék színű betűk...
Markus Zusak: A könyvtolvaj - tulajdonképpen újra kellene olvasnom, hogy biztos legyek a levételben, mert anno nagyon szerettem a nyelvezetét (is).
Melania Mazzucco: Egy tökéletes nap - lehet, hogy egyesek vissza fognak kúszni a listára. Egy forró nyári napon, a lépcső tetején hasalva olvastam, mit olvastam, felfaltam két szuszra, pedig nem rövid. A gondtalan nyári napok is hiányoznak, amikor nem zakatolt a fejemben a sok tennivaló, amikor még nem sajnáltam magamtól a luxusidőt, amit magamra szánok.
Maryrose Wood: Méregnaplók - a YA-tengerben nekem ez is különleges volt (azért is, mert ez volt az első könyv, aminek a fülszövegében szerepelt az ajánlom egy-két sora), nagyon komor, sötét, nem az a fajta, amit fiatal lányok üdvözölésére ajánlanak. Főleg a második rész, de én pont ezért szerettem. A harmadik rész állítólag meg se íródott, a kiadó elvette az írótól (?) a sorozatot és másnak adták ki, legalábbis emlékeim szerint, hogy írja meg a trilógia záró kötetét, ami azóta se készült el.
Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el... - a keményvonalas, tabutémákkal foglalkozó YA-kat is bírtam. Andersont betiltották párszor és előszeretettel döngölik a földbe álszent konzervatívok, pedig jó lenne belátni, hogy az élet nemcsak sunshine vattacukorból és helyes fiúkból áll, hanem létezik fájdalom, szégyen, bűntudat, kirekesztettség, amelyekkel inkább könyvekben szembesüljenek, mint a való életben. A Jégviráglányokat fenn hagyom a listán, mert nincs szívem letörölni. Igazán időtálló.:)
John Williams: Stoner - kizárólag azért, mert az Augustus sokkal jobban tetszik.
Alessandro Baricco: Tengeróceán - nagyon jó kis könyv, nem rossz szerző, de túl instant.
Kathryn Stockett: A Segítség - már érzem, hogy visszalopakodó lesz, csak kellene egy újraolvasás. Tulajdonképpen ugyanannyi joga van ott lenni, mint a Ne bántsátok a feketerigónak! Hm...
Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt - kicseréltem a Sötétség, fogd meg a kezemre, mert az sokkal jobban tetszik.
Joyce Reardon: Ellen Rimbauer naplója - húúú, mennyire a hatása alá kerültem zsenge könyvmolykoromban! Jobban hittem Rose Redben, mint kisgyermekként a Mikulásban.
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk - ő is jó kis szerző, sok mindent jól megragad, de egy kicsit mélyebbre kellene menni, hogy kedvenc lehessen.
Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert - jó-jó, de a műfajában vannak sokkal jobbak.

A 2.0-ás Amadeának jócskán módosult az ízlése. Nem feltétlenül a fenti listára gondolok - ezeket a könyveket továbbra is szeretem, az olvasói énem részének érzem -, hanem az elmúlt kb. öt évre; 2012-ben még jó pár olyan könyv előfordult, amire már se néznék, de az uralmat lassan más típusú könyvek veszik át. Már rezgett a léc; unom a YA-kat (The Summoning - A szellemidéző; Vérbe öltözött Anna), a csajos pararománcokat (A démon jele - emlékszem, annyira kínlódtam vele a nyaraláson, hogy inkább a pasim Calvinóját kezdtem el), végérvényesen bebizonyosodik, hogy elmúlt a Jane Austen-kompatibilisságom, a hagyományosan nőies, vagy minek nevezzem, kötetek szintén ebben az évben kopnak ki végleg (Jodi Picoult, Katherine Webb, Cecelia Ahern, A szerelmes Drakula - ez brutál szar volt...). Megismerkedem Virginia Woolffal. Viccesen néz ki egymás mellett a New York trilógia és a Lélektolvajok.:)
Ennek megfelelően a kedvencek listája is átalakul, inkább az újak "jellemzőek rám", ahogy valaki találóan fogalmazott, azaz, ha megkérdezik körkérdésben vagy csak úgy, az alábbiak közül nevezek meg párat, mert ezek tükrözik a legjobban az énképemet, az engem érdeklő témákat.

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége A. S. Byatt: Mindenem
Peter Buwalda: Bonita Avenue Joanne Harris: Ötnegyed narancs Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei Dan Simmons: Ílion Katharina Hagena: Az almamag íze Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Nehéz volt megállni, de nem másoltam be az egész listát - ami később valószínűleg bővülni fog, csak erős dilemmákkal küszködök, hogy mi kerüljön még ide -, hiszen van rajta egész sok, egymáshoz hasonló kötet, a fentiek a példákat szemléltetik.
Újakról pofázok, erre rögtön A szél árnyékával indítok, amit... jézusom, tíz évvel ezelőtt olvastam először. Azóta sorra került még egyszer, és ugyan egészen másként látom, még mindig joga van a kedvencek között lenni. Sokszor elmondtam már, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nem váltja meg a világot és nem az irodalom csúcsa, de nekem már alapkőnek számít, a személyiségem része, amivel szinte együtt változtam. Nem tudok és nem akarok tőle elszakadni, hiába divat leszólni.
Szeretem a bonyolult, több témát-stílust egybe fésülő regényeket, ahogy én nevezem, a különlegeseket. Erre jó példa Dan Simmons (nemcsak az Ílion), Margaret Atwood A vak bérgyilkosa, a Jiddis rendőrök szövetsége, a Marija Morevna és a Halhatatlan, vagy A firenzei varázslónő. Ezek és még néhány társuk elkápráztatnak. Szellemi kalandtúrára hívják az olvasót, és ámulatba ejtenek az intelligenciájukkal, a sokféleségükkel.

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről Marina Gyacsenko – Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei
Néha jólesik olyat olvasni, ami húsba vág. Nem most volt az Alekszandra és a Teremtés növendékei vagy a Beszélnünk kell Kevinről olvasása, de sose felejtettem el a hatásukat. Szétszed és összerak, illetve beleveri a fejed a szarba - egyik sem kellemes élmény, de jó önismereti gyorstalpaló.

Michael Cunningham: Az órák Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok Gabriel García Márquez: Száz év magány
A régebbi vonalat viszik tovább a nőies családregények; Az almamag ízét sokan nem szeretik, és magam sem értem, mit eszek rajta, de már háromszor (kétszer magyarul, egyszer angolul) elolvastam. Ennél több újrázást csak Vavyan Fable tudhat magáénak, a kezdeti könyvmolyéletem egyik szentje. Tehát mondhatjuk azt, hogy néha szembemegyek az általános ízléssel, mert Az almamaghoz hasonlóan A Highgate temető ikrei is elég mostoha gyereke a könyvmoly-társadalomnak, én mégis imádom. Lehet, hogy közelebb érzem magamhoz, mint Az időutazó feleségét. Hűha.
Szeretem az aprólékosságot (Michael Cunningham), rajongok a szépségért (Hattyútolvajok) és perverz módon vonzódok a tekervényes körmondatokért - ha fülledt, egzotikus hangulattal társul, menthetetlenül végem van. Most látom, hogy a Száz év magány nem volt kedvencnek bejelölve, jézusom!

J. K. Rowling: Átmeneti üresedés Lionel Shriver: Születésnap után Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok Kosztolányi Dezső: Édes Anna
A társadalom-család-és emberkritika is kedvelt téma. Megmutatja, mennyire szemét vagy? Hogy a családtagok valójában gyűlölik egymást? Hogy az életünk nem más, mint reklám és játszma? Jaj, de boldog vagyok! Lionel Shriver mindig ezt csinálja, de ilyesmi történik a Bonita Avenue-ben, az Átmeneti üresedésben, tulajdonképpen a Veszedelmes viszonyokban, az Édes Annában, A szépségről-ben és még sok más könyvben.

Joyce Maynard: Otthon a világban Paula Mclain: A párizsi feleség Stacy Schiff: Kleopátra Alexandra Harris: Virginia Woolf
Egyszerre új és régi témát alkotnak a nő élettörténetek. Ezek többnyire önéletrajziak és eddig csak ketten bírtak a kedvencek közé felkapaszkodni (Semmi nem áll az éjszaka útjába; Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?), de nem lehet figyelmen kívül hagyni, mennyire keresem az ilyen típusú köteteket. A tavalyi  Pia - H, mint héja - Vadon hármast már többször emlegettem, de ide sorolom a Marie Antoinette-tel foglalkozó non-fictionöket, Stacy Schiff Kleopátráját, ami egy okos és alapos tanumány, Amanda Palmertől A kérés művészetét, az Otthon a világban, Alexandra Harris Virginia Woolfját, A párizsi feleséget és még sok mindent.

Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt Lauren Beukes: Zoo City Robert Galbraith: A selyemhernyó Lawrence Block: Hosszú út a sírkertbe
Szeretek még krimit olvasni; Rowling Cormoran Strike-sorozata igazi guilty pleasure számomra az aprólékosságával, a rengeteg teával, és gyengém a hard-boiled krimi, Dennis Lehane igazi szívcsücsök, és eléggé szerettem olvasni Lawrence Block Matt Scudder-sorozatát.

Érdekes, hogy a kedvencnek kinevezett könyveim jó részéhez fontos emlékek is kapcsolódnak, de, gondolom, ez valamennyire normális folyamat vagy társítás. Kicsit visszatérve a nagyon-nagyon jó / kedvenc problémára: meglepően sok jó könyvet olvastam tavaly, idén pedig szinte csak szuper könyveket sikerült kiválasztani. Nem tudom, hogy ennek mi az oka; engedékenyebb vagyok, az antennáim (amiket én csápoknak hívok) százas fordulatszámon működnek, vagy mi a franc van, mindenesetre baromi nehéz rangsorolni őket, ezért szoktam várni, hogy kikristályosodjanak az élmények.

A többiek mélázásai:
Katacita nem írt erről?
Dóri
Nima
Nikkincs
PuPilla

Megjegyzések

  1. Jó volt olvasni a listádat, és több közös kedvencünk is van :) Érdekes dolog, hogy mikortól számítjuk kedvencnek a könyvet. Nálam van olyan, amikor már az elején érzem, hogy hű ez jó lesz, van amikor csak a végén kattan be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hittem, senki nem olvasta végig... köszi.:)
      Nem lep meg, hogy vannak közös pontok.:) Hát, ez egyénenként eltérő, de talán közös pont, hogy ami különösen megérinti az adott embert, azt lehet kedvenc könyvnek tekinteni.

      Törlés
  2. Szerintem ez természetes, hogy ahogy mi is változunk, a kedvencek is változnak. Öt évvel ezelőtt még nekem is teljesen más kedvenceim voltak, mint most.
    A Kevin nekem is maradandó olvasmány és az Ötnegyed narancsnak is mai napig emlékszem a hangulatára. Nálam azért Az időutazó felesége nagy-nagy kedvenc, nekem az talált be nagyon. Mindig mást ad, mikor újraolvasom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, igazad van.:)
      Én is nagyon szeretem Az időutazó feleségét, de, ha mindent belepakolok ebbe a postba, még ennél is hosszabb lenne.:))

      Törlés
  3. Jelentem, én is végigolvastam! És nagyon jó kis poszt lett, nagyon érdekes, hogy hogy változtál, és hogy ezt mennyire át tudod látni, meg tudod fogalmazni miben és hol, és hogy mennyire kikristályosodott, hogy miket szeretsz igazán olvasni. :) Néha nehéz a nagyon hasonló témájú-stílusú regények közt rangosorolni, de van hogy bekattan, hogy nekem ez jobban tetszett mégis, és akkor repülhet néha a régi a kedvencek közül. Mondjuk azért elég szigorú voltál, én nem lennék képes ilyen könnyedén kipöccinteni a régen katarzist okozókat, mert valahogy nagyon mélyem megmarad az emlékük, néha csak egy-egy villanásban, nem is a történetben.
    Az is fura, hogy mikor érzed, hogy kedvenc lesz valami? Van, amikor rögtön bekattan, van, amikor hagyni kell érni. Nekem volt már, hogy egyetlen bekezdés okozta a villámcsapást: uhhh, ezt imádom, ez kedvenc, és menthetetlenül az lett. :)
    A könyvtolvaj szerintem kilóg a sorból, és remélem visszakerül kedvencnek, nagyon értékes, és nagyon szép könyvecske, én imádtam minden sorát. :)

    Kevin... hát Kevin megrengeti a kis világunkat, az fix. Jó könyv, kemény könyv, én nem bírtam kedvencnek jelölni, annyira frusztráló volt, és még néha most is az, visszagondolni rá, számomra ezért van még a kedvencem kívül egy "bőröm alá mászós" kategória is, oda kicsit más szempontok alapján válogatok - illetve oda kvázi a könyv válogatja be magát.

    Nahát, mennyit írtam, lehet, hogy még lenne mondandóm a kedvencekkel kapcsolatban?! :D A téma kimeríthetetlen, és mivel annyit változunk, formálódunk, azt hiszem, mindig is az lesz.
    Tök jó egyébként, hogy valószínűleg ennyire jól finomhangolódtak az antennáid, hogy képes vagy rengeteg nagyon jó könyvet kiválogatni magadnak. Ismered az ízlésed, egyre jobban! :)

    Ja, igen, a Highgate-et nem szokták szeretni? Nemááár! Pedig olyan jó, és olyan különleges! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése