- Igen. Édes volt, és bizakodó és egy kicsit butácska, de... volt benne valami... egy különleges képesség... igen, nevezzük így. Bármit megtett azért, hogy megkedveljék, és felvette annak az embernek a szokásait, akivel éppen együtt lógott. Itt mindenki dohányzik, erre Betty is elkezdett, hogy jobban beilleszkedjen, annak ellenére, hogy asztmás volt, és gyűlölte a cigarettát. És az volt benne a legmulatságosabb, hogy megpróbált úgy beszélni és mozogni, mint a másik ember, de valahogy közben mindig önmaga maradt. Mindig Betty volt, vagy Beth, vagy ki tudja, az Elizabeth-nek éppen melyik formáját használta akkoriban."
Eszméletlen idők óta a polcomon állt ez a könyv - még arra sem emlékszem, hogy én vettem, vagy anya, és hogy miért. Sokáig törtem rajta a fejem, hogy miért van piros bokszkesztyű a borítóján (egy másik Ellroyon pedig macska díszeleg, valaki nagyon pikkel rá a borítótervezők közül), saccra olyan 8-10 év után elérkezett az idő, hogy kiderüljön, ha már elfelejtettem magammal vinni váltáskönyvet vidékre.
A regény tárgya a hírhedt Fekete Dália-gyilkosság, azaz a 22 éves Elizabeth Short lemészárlása - érzékeny idegzetűek a képkereső közelébe se menjenek -, és az azt követő nyomozás, amely romba dönti a résztvevők, érintettek életét, mintha Elizabeth véres mosolya rontást küldene rájuk a síron túlról. Erőszak, őrület, korrupció, köddé vált szemtanúk és egy markába nevető gyilkos a fő jellemzői ennek a történetnek.
A főszereplővel volt a legtöbb gondom; az E/1-ben mesélő Bucky Bleichert német származású bokszoló, aki egyik, némi befolyással bíró ellenfelének köszönheti, hogy felkapaszkodhat a rendőrségi szamárlétra legalsó fokáról és lassan kibontakoztathatja nyomozói tehetségét. A múltját csúnya foltok tarkítják, ami az előre haladását megnehezíti, és, amikor a Fekete Dália-őrület közepén találja magát, nem tehet mást, elfogadja, hogy a nyomozócsapat tagja legyen.
Nehéz ezzel a karakterrel mit kezdeni, nekem végig távoli maradt, pedig elég sokat gyötrődik magában. Sodródik, fenyegetve érzi magát, mert tudja, hogy nincs sok lehetősége a boldogulásra, ennek ellenére olyan helyzetekbe megy bele, amelyek a kevés eredményét is megsemmisíthetik. Amikor pedig belép a képbe a femme fatale, teljesen elveszti a fejét; a képzeletében egybemosódik az élő és a halott nő arca, ami teljesen kiforgatja magából - és ez nem csak rá jellemző; Elizabeth Short a pokoli halál kínjaitól megtisztulva elérte azt, amire egész életében vágyott: híres lett, a vágy elérhetetlen tárgya, nem egy ostoba, önjelölt színésznőcske, aki több rendőrnek a rögeszméjévé vált (ez a valóságban is így volt).
A történet eleje csak a bokszról szól, Bucky meccseiről és a nagy, számára igen gyümölcsöző összecsapásról (így kerül a hangsúlyos bokszkesztyű a borítóra). Igen nehéz volt átjutnom ezen a cirka 50 oldalon, abban a reményben kezdtem bele a könyvbe, hogy egy érdekes krimit olvashatok, nem pedig egy bő lére eresztett sportkommentárt. Később, a rendőri munka előtérbe kerülésével javult a helyzet, de a jótól vagy az izgalmastól olyan messze voltunk, mint Makó Jeruzsálemtől. Valahogy kevés volt benne a szufla. Lehet, hogy az volt a baj, hogy túlsúlyban volt Bucky magánélete, inkább az ő regénye ez, mintsem a gyilkosságé. Maga a rejtély túl bonyolult, és ahhoz képest, mennyire a sötétben tapogatóznak, a későbbi fordulatok kicsit hihetetlenek (és elég gyomorforgatóak). Az is elég fura, hogy kb. minden szereplő kicsit megőrül Elizabeth Short halálától. El lehet mélázni a halál mindent átmetamorfizáló hatásán, de akkor is hiteltelen. Ahhoz képest, hogy a nyomozás második napján félbevágott fekete női ruhát aggatnak fel a falra, több rendőr szinte bedilizik és két és fél évvel a gyilkosság után megszállottan képtelen leszállni az ügyről.
Anno, a The Drowning Girl kapcsán már utána olvasgattam a gyilkosságnak, azóta is a hideg futkos a hátamon, valahányszor eszembe jut- valószínűleg azért, mert regény hangulata és a gyilkosság örökre összefonódott bennem, pedig már három éve, hogy olvastam. Egyébként a valós ügyben 2016-ban új fejleményről lehetett olvasni a neten; egy nyugdíjas nyomozó azzal az elmélettel állt elő, hogy az ő orvos apja volt a gyilkos, amit tényekkel és bizonyítékokkal támasztott alá - ráadásul a férfi rajta volt a gyanúsítottak listáján és egy időben bepoloskázták a család otthonát. Az pedig, hogy a regényben néhány zsaru és rengeteg civil megszállottan érdeklődött a Fekete Dália-ügy iránt, a valóságban is így volt - ha a gyilkosnak az volt a célja, hogy örökre köztudatban maradjon, sikerült -, több mint hatvanan vállalták magukra a gyilkosságot.
Az elméletek és a rengeteg jelentkező ellenére a gyilkost - akinél szilárd bizonyítékokkal lehetett volna alátámasztani, hogy ő volt a tettes - soha nem találták meg.
Kiadó: Magyar Könyvklub
Kiadás éve: 2003
Fordította: Temesvári Marietta
Eredeti ár: 2290 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése