Nem tudom, mit akarok

Jól bepaliztalak titeket, ugye? Magánéleti nyavalygásra számítottatok - mert más kínlódásáról mindig jó olvasni -, erre egy uncsi könyvvel találjátok szembe magatokat.

Igen, kicsit morcos vagyok, mert tegnap futás közben egy bringás heccből el akart gázolni és két tinilány vihogva fotózott le egy halott kacsát.

Nézzük inkább a könyvet.

Zadie Smith: NW

A bejegyzés címe egy találó válasz része, amelyet az egyik szereplő kislánya ad az anyja kérdésére:

"- Minek kellett a roller, ha tudod, hogy úgyse akarod használni? A gyerek nedves ajka anyja fülét súrolta: - Nem tudom, hogy mit akarok, amíg nem akarom."

Valamiért úgy éreztem, ez a mondat akár a regény tézise (mottója) is lehetne: a felnőttek ugyanígy nem tudják, akarnak-e rollerezni. Akarok magasabb szintre lépni? Mit jelent ez nekem? Akarok én családot, nagy házat, olyan karriert, amire azt mondják, "sokra vitte"? Amit akarok - vagy amit akarni vélek a társadalom általános vélekedése alapján - boldoggá tesz engem? Mi a fene az a boldogság?

(A kínai bölcsek szerint boldogság nem létezik, a megelégedettség az érzelmek abszolút pozitív csúcspontja. Tetszik.)

Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg - hol homályosan, hol tűéles pontossággal - a szereplőkben, akik, bár nagyon különböznek egymástól, két dolog közös bennük: az elvárások az összeroppanással határos módon nyomasztják őket és London északnyugati, szimplán NW-nek nevezett részén élnek. Nekem semmit nem mond (pontosabban: nem érint meg zsigerből) egy angol városrész társadalmi-etnikai összetétele és szociológiai bemutatása, de hallatlanul élvezem Zadie Smith olvasását. Olyan mozzanatokat ragad ki az emberek életéből, amelyek bántóan védtelenül mutatják meg, milyenek vagyunk, mi, emberek - mert bizonyos dolgok nyelvtől, földrésztől és társadalmi [agyonütöm magam, ha még egyszer leírom azt a szót, hogy "társadalmi"] összetételtől függetlenek.

Ami meghökkentett és kicsit elvett a regény élvezeti értékéből, az az írótól megszokott (nagyot mondok, mert ezt leszámítva csak A szépségről címűt olvastam tőle) hagyományos próza elhagyása; tulajdonképpen csak egy fejezet más - rövid, számozott töredékekből áll -, de a regény egészére jellemző az elhallgatás, a ki nem mondott dolgok jelentősége, a később értelmet nyerő félmondatok, amely emlékeim szerint A szépségről-re (jaj) nem lehet mondani, vagy kevésbé igaz rá. Nem rovom fel hibának a szerkesztési bravúrokat, csak hömpölygő szövegre készültem és a negyven fokban... nos, nem esett jól Zadie textuális szaltózását dekódolni. Ha eltekintek a nyűgösségemtől, akkor ez a regény egy sokszínű, biztos kezű, profi és élettel teli író könyve.

Eredeti cím: NW

Kiadó: Európa (nagyon szeretjük az Európát)

Kiadás éve: 2017

Fordította: Pék Zoltán

Ár: 3990 Ft

Ui.: A bejegyzéseim (értékeléseim? Elemzés és recenzió biztosan nem) abszolút nem szabályosak. Nem tartalmaznak világbemutatást, karakterelemzést, fülszöveget, nem térek ki a szerkesztőre, nem szellősek, nincs bennük sok kép és vásárlásra buzdító link. Cserébe nem unom el az életem írás közben. Írom, ahogy jön és ami jólesik; fülszöveget mindenki tud olvasni és úgy vélem, a szösszeneteim olvasóinak (az olvasó olvassa a könyvet bemutató olvasót!) hagyni kell felfedeznivalót, én inkább csak a kedvüket akarom felpiszkálni, tájékozatlan-gyámoltalan, kezdő olvasókkal meg nem foglalkozom, mert, ha mást nem, a józan eszét és a billentyűzetet mindenki tudja használni, és ők más megközelítést igényelnek. (Rohadt hosszú mondatokat is írok.)

Másrészt ez az irkálás legalább annyira szól a bejegyzés/értékelés szerzőjéről és annak olvasójáról, mint a bemutatott könyvről; bevallom, sok esetben nem a kötet érdekel, hanem a blogger/értékelő szabad eszmefuttatása és stílusa. A publikált, nyomtatásban megjelent író elmarad az arctalan-névtelen szerző mögött, akinek művei az illékony, virtuális hasábokon öltenek testet. Így megy ez.

Akarok én erről diskurzust kezdeményezni?