Talán még nincs vége az életnek

"Mégiscsak nagy kihívásnak tűnt, hogy Samuel egyedül, otthonról álljon neki kiépíteni az ország új energiatermelő, tengeri fuvarozási és tengerbiztonsági infrastruktúráját. Különben is már idős, 19 éves, a nagy tudományos felfedezéseket fiatalon szokták véghezvinni. A szép, de öntelt, a barna haját lófarokban viselő trafikos eladókislány is levegőnek nézte. Ha még a trafikban sem veszik észre, hogyan fogja megmenteni az egész bolygót?"

Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Egy fiatal, elveszett finn lány beleszeret egy sármos amerikaiba. Úgy döntenek, túllépnek az egyéjszakás kaland határán, összeházasodnak, gyerekük születik. A szülők elválnak, az apa visszaköltözik Amerikába, ahol új családot alapít. Finn fiával nem tartja a kapcsolatot.

Nem tudják, mit cselekszenek.

Az apa munkahelyén tudományos kutatási céllal állatkísérleteket végeznek, amelyekről két fiatal lánya mit sem tud. A nagyobbik lány részt vesz egy nagy cég kampányában, amelynek keretében egy új, az agyhullámokra hangolódó készüléket használ.

Nem tudják, mit cselekszenek.

A finn anya (és az amerikai apa) nem válaszolja meg a házasságukból született fiúban felmerülő kérdéseket. Az anya is újra megházasodik, születik még két gyereke, emellett könyvet ír a nőkről, amelyet egyre jobban felkapnak.

Nem tudják, mit cselekszenek.

Szinte mágikus ereje van a címnek, úgy lüktetnek a szavai, mint egy emberi szív. Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek - magába foglalja az egész emberi élet hiábavalóságát, a csipcsup szarságoktól a mindent megváltoztató, végzetes döntésekig.

A regény szereplői is ilyenek; nem képesek sem szembenézni, sem kezelni a felelőtlen viselkedésük következményeit - főleg nem években-évtizedekben gondolkodva -, mert semmi más nem érdekli őket, csak a pillanatnyi helyzetük és az egójuk. Egyetlen ember se volt, akivel szimpatizáltam volna, sőt, a nézőpontváltással még inkább irritálóvá vált az adott szereplő. Valtonen remekül játszik az érzésekkel, az emberi előítéletekkel, a pillanatnyi benyomások mérgező hatásával - hiszen az olvasót is a kényelmes kis szemellenzője, a prekoncepciók halmaza vezérli. Aztán tíz oldallal később pofán csap az önutálat, amikor rájössz, hogy milyen kényelmesen belesétáltál az író csapdájába.

Soha nem gondolunk bele, mi lesz a könnyelműségünk ára.

A kommunikáció és az empátia hiánya, a sértődöttségünkhöz való görcsös ragaszkodás, a sérelmek dédelgetése, a másik szavainak kiforgatása lassú tűzként dolgoznak. Nincs óriási füst, narancsszín lángok, csak valami baljós ropogás a háttérben, ami túl halk ahhoz, hogy figyelmeztessen.

Ez nagyon dantés-főkötősen, pokol bugyrait idézően hangzott, szóval megpróbálok kicsit tárgyilagosabb lenni: Valtonen szépen egybeszövi az emberi kapcsolatok minden nyavalyáját nemzetközi és honi szinten is, a kísérleti antidepresszánst, a több ezer dolláros telefont (IAm, becézve ájcsi a neve - szerencsére a Westendben csak bizsuboltot találunk ilyen néven), hogy tizenegy évesek pucér képeket raknak fel az internetre, a hagyományok csalafinta természetét, az állatkísérletek nagyon kényes témáját, hogy tényleg olyan fasza dolog-e a biopamut póló, olyan élő jellemrajzokkal kiegészítve, hogy teljesen komfortos-boldog élmény volt ősszel egy kőlépcsőn kuporogva olvasni ezt a könyvet. Akkor és ott nem kellett semmi más, ez az igazán jó könyvek ismérve - ami kicsit ellentmondásos azzal, hogy ez a regény pont azt mutatja be, mennyire nem komfortos-boldogan élünk, mennyire reményvesztett dolog az információk tengeréből kikanalazni valami igaz meggyőződést, miközben tönkretesszük egymást és a bolygót. 

Hiperkorrektség helyett talán elég kicsit basszameg-korrektnek lenni.

Ui.: nem tudom, gonosz vagy összekacsintós fricska-e a Franzen nevű tanár, de úgyis minden olvasónak eszébe jut az amerikai kartárs, nekem pedig az, hogy Jussi Valtonen könyve pont annyira kompakt, mint amennyire Franzentől elvártam volna. 

Eredeti cím: He eivät tiedä mitä tekevät

Kiadó: Cser

Kiadás éve: 2017

Fordította: Patat Bence

Ár: 4000 Ft