A hónap, amikor bokáig gázoltunk az elvileg aranyat érő esőben, a hónap, amikor akár egy napon elő kellett kapni az esernyőt, a pulóvert, a naptejet és a napszemüveget és amikor komoly irigység tárgyát képezte hatéves szomszédom Barbie-rózsaszín gumicsizmája.
És ami szintén nem telt beszerzések nélkül:
Ha egy antikváriumban az ember lánya felfedezi az igencsak nehezen beszerezhető Bérgyilkos-sorozat hiányzó darabjait, akkor nincs mit tenni, vásárolni kell. Ezer éve nem olvastam Blockot, de fájni biztosan nem fog.
Valente meg Valente. Ha azt mondom június 3-án, hogy ez volt az év legjobban várt könyve, nem túlzok.
Olvasások:
Elég sokáig képregény-inkompatibilisnek gondoltam magam, aztán jött a Blacksad (macskák), amit szerettem olvasni. A Saga volt az, ami tényleg berántott (van benne macska), a Monstresst pedig együltő helyemben olvastam el, pedig rettenetesen kellett pisilnem a végére (vannak benne macskák). Jó, ez a macskás motívum nevetségesen hangzik ennyi idősen (főleg, ha hozzáadjuk a Garfieldokat és a Kázmér és Hubát), de, ahogy a költők mondják rábasztunk, esküszöm, hogy a két-és háromfarkú cicák csak a mézesmadzagot jelentették a Monstressnél, mert már az első oldalnál elvesztem.
A Strahan-válogatás megugrotta az elvárásaimat (jobb lett, mint a tavalyi), bár a közepén éreztem némi késztetést a hajtépésre. Az Egy ismeretlen világ régi tartozásom a várólista felé, szerencsére jól elvoltam vele. A Drága kis szívem nagyon meglepett, amolyan miértisne-jelleggel vásároltam meg a Könyvfeszten, nem hittem volna, hogy olyan lesz, amilyen.
Igazán remek regényt választottam a kiheverésére: a Hosszú út lefelében négy ember készül leugrani egy toronyház tetejéről, de mégiscsak Hornbyról van szó, ezért nem vágtam fel a hipotetikus ereimet, bár nem is szórakoztam olyan jól, mint a korábbi könyvei esetében.
A többiek elázott májusa:
Háhá végre te is vásároltál :D :D
VálaszTörlésAz olvasmányaid közül többel is szemezek - a Monstress, Egy ismeretlen világ érdekel. A Drágát már olvastam, elég kemény regény! A Hosszú útból csak a filmverziót láttam, nekem az elég volt - úgy érzem nem vagyok Hornby kompatibilis.
Nem értem, ez miért olyan fontos, de múlt hónapban is vásároltam.:)
TörlésHornybt ne temesd el a Hosszút út alapján, a Pop, csajok, satöbbi meg a Meztelen Juliet nagyon jók, meg a Cicikrisztus is. Te egy nap alatt befalod őket.
Azért, hogy nem csak mi bűnözünk :D
TörlésKöszi az ajánlást, pár napja meghallgattam a Popkultcsajokstb podcast legújabb részét, abban is Hornbyról volt szó, és elkezdett motoszkálni bennem, hogy kellene még olvasnom tőle. A Hosszú út lefelé tűnik szimpatikusnak (abból láttam a filmet), meg most elkezdtem HBO GO-n nézni az Egy házasság helyzetét, ami nemrég jelent meg könyv formában is.
Pont lejjebb beszéltük Heloise-zal, hogy a Hosszú út lefelé annyira nem jött be egyikünknek se. Nekem a Pop, csajok, satöbbi, a Cicikrisztus (nem kell megijedni a címétől:D) és A meztelen Juliet nagyon tetszett.
TörlésAz Egy házasság helyzetéről még nem is hallottam!:O Megnézem, miezkiez, köszi!
Ó, igen, egy rózsaszín gumicsizma most májusban aranyat ért volna :D Komolyan elgondolkoztam én is a beszerzésén :)
VálaszTörlésAnnyira jó, amikor rábukkansz ilyen nehezen beszerezhető könyvekre, én sem hagytam volna ott az tuti.
Nekem a hosszú út lefelé egy kínszenvedés volt, nagyon-nagyon nem bírtam benne az egyik szereplőt, pedig az alapötlete marhára tetszett.
Nekem se jött be annyira, Jesst és Martint agyon tudtam volna csapni, de szerencsére vannak más, sokkal jobb könyvei. Nem is tudom, miért ez akadt a kezembe, valószínűleg szintén az alapötlet miatt.
TörlésÓóó Block :) pont nemrég beszélgettünk róla otthon hogy kár hogy anno nem szereztük be a Betörő-sorozatot, nagyon újraolvasnám némelyiket lazításnak.
VálaszTörlésEzért is jó időben bespájzolni, de hát mindent nem lehet időben megvenni... ha szeretnéd, kölcsön tudom adni a nagyját, asszem, az utolsó 1-2 kötet nekem sincs meg.
TörlésNekem ilyen bevásárlás volt tavaly a sok, már nem kapható Parkos Maigret kötet, ne bánd, sőt, jól tetted, hogy bezsákoltad őket! :) A Monstress szép, de nem csábított el, majd talán kölcsönben elolvasom. A cicák valid vonzóerő, ne viccelj már, ez nem életkor függvénye. :D
VálaszTörlésÉn most Blankets-t kaptam ajándékba nemrég, nagyon kíváncsi leszek, mert én se vagyok annyira képregény-kompatibilis, de néha megkívánom őket, és a múltkori Nyugat+zombis kísérlet jól végződött. :D
Oké, a Monstress beszerzéséhez most megadtad a végső lökést. Én is nagyon szemeztem vele (mert hát MACSKA!!)
VálaszTörlésA Hosszú út lefelé valamiért nekem sem tetszett annyira. Olyan jó, jó - de nem az igazi volt. Féltem, hogy "kinőttem" Hornby-ból (mármint ez hülye kifejezés, de most nem találok jobbat :D ) , mert ezt jó pár évre rá olvastam a többi regényéhez képest. De akkor ezek szerint mégsem, csak tényleg gyengébb könyvet választottam tőle? Hmmm!
Remélem, megvetted azóta.:)
TörlésSztem csak a Hosszú út lefelé gyengébb, bár még nem olvastam tőle mindent. A Cicikrisztus nagyon jó, azt nyugodtan elolvashatod.:)
A Monstress-t én sem bántam meg, hogy beszereztem, és én sem csak a macskák miatt. :)
VálaszTörlésNagyon szép az a képregény, igazi szemnek való orgia, és szerintem a történet egyáltalán nem gyenge vagy közepes, ahogy néhány véleményben olvastam.
Törlés