Joanne Harris: Az epertolvaj
Vianne Rocher immár negyedjére tér vissza, hogy elvarázsolja az embereket a csokoládé kesernyés, füstös aromájával, ami utat talál a súlyos titkokat hordozó emberek szívéhez.
Tizenpár év telt el, hogy a hatéves lányával, Anoukkal megérkezett a bigottan vallásos közösséggel bíró dél-franciaországi falucskába, Lansquenet-sous-Tannes-ba, hogy fiatalos, harcias hite szerint megadja az embereknek azt, amire szükségük van. Azóta nagyon sok csokoládé készült el és folyt le az emberek torkán, Vianne továbbra is vezeti a chocolatérie-t, Anouk elmúlt húsz éves, bizánci haját lilára festette és Párizsban él a szerelmével, a második részben megismert-megszületett Rosette immár szeleburdi tizenhat éves, rajzolva-jelelvekommunikál - és hallgatja a szél hívását, amit Vianne tudatosan igyekezett elhallgattatni, hogy megóvja a lányait és mindazt, ami az övé - de a szíve mélyén tudja, hogy minden csak kölcsönben van és ha nem adja vissza a szélnek, ami az övé, akkor nagy árat kell fizetnie.
A St. Oswald fiúiskolában, az Urak és játékosok folytatásában is éreztem azt a keserű nosztalgiát, amit itt, Az epertolvajban, amikor is a szereplők a jelen helyett hajlamosak a múlt kísértetei között bolyongani, ami, ha belegondolunk, teljesen normális és leköveti az élet fordulatait; Vianne is öregszik, rengeteg veszteség, fájdalom érte, már nem az a tűzrőlpattant, eleven habitusú nő, aki színes ruháiban kész felforgatni a világot. A lányai - akik szintén képességekkel bírnak - felnőttek és incselkednek a világ kihívásaival, szólongatja őket a szél. Vianne úgy érzi, Anoukot már elveszítette, de itt van neki a különleges Rosette, aki miatt a falu képmutató perszónái - ők bezzeg nem változnak a kor előrehaladtával - negédes hangon lesajnálják, míg a kamaszfiút nevelő Joséphine - aki alkoholista, erőszakos férje halála után kialakított magának egy teljes életet - bevallottan irigyli. Rosette mindig ott lesz Vianne-nak.
Ezzel elérkeztünk a regény központi témájához, amihez minden boszorkányos bűbáj és mágikus tanmese csak körítés: a lassan kirepülő fiatalabb generáció és a szülők bonyolult kapcsolatához, a kimondatlan, de a levegőt súlyosan megülő elvárásokhoz, a vélt vagy valós bűntudathoz, a magányhoz, amit semmilyen varázslattal nem lehet elűzni, ami minden ember életében türelmesen várakozik a háttérben, hogy előléphessen - kinél hamarabb, kinél később.
Az epertolvaj inkább a második részhez, a Csokoládécipőhöz kapcsolódik, mintsem a sorban harmadik Csokoládés barackhoz; többször felbukkan Zozie de l'Alba kísértete (vagy nemcsak az), a szerkezetei is hasonló: egy, a fiatal Vianne-t idéző, veszélyes ellenfél, aki ezúttal a téli gyermek, Rosette fejét csavarja el és kész felfalni Vianne egész életét.
Elég régen olvastam a Csokoládécipőt (hát még magát a Csokoládét...), de emlékeim szerint nagyon tetszett a sötét, egzotikus hangulata. Az epertolvaj hangulatát sokkal hétköznapibbnak éreztem, de nálam is telik az idő, kilenc évvel és sok könyvvel a hátam mögött már nehezebb elkápráztatni.
Ez a könyv Vianne Rocher önmagával, a saját kísérteteivel vívott harcáról szól, az ellenség csupán allegória. Mindenki küzd a saját ellenfeleivel, a többi fiatal a saját szüleivel, ahol az ellenállásban kapóra jön az új idegen Lansquenet-ben. Francis Reynaud-t, Vianne régi ellenségét (most már inkább barátját) a lelkiismerete kínozza, a nyughatatlan Rosette pedig a helyét keresi, miközben körülötte mindenki felnő, ő meg kislány marad.
Ui.: Hálás vagyok a kiadónak, amiért továbbra is Szűr-Szabó Katalin fordítja Harris könyveit, nekem már ő a "magyar hangja".
Eredeti cím: The Strawberry Thief
Sorozat: Csokoládé 4.
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2019
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Ár: 4000 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése