Nem tudom, más hogy van vele, de nekem még a "Kérem, várjon, a rendszer töltődik!" felirat villog az agyamban. Kb. két hete csak a túlélésre játszottam, hogy semmit ne felejtsek el és "mindennel" készen legyek - ez főleg a munkára vonatkozott -, de hogy azután, hogy az utolsó levél is kiment és az utolsó teendős cetli is a szelektívben landolt, mi lesz, arra gondolni nem jutott időm. Tennivaló ezerféle lenne, de azonkívül, hogy nézek ki a fejemből, semmire nem vagyok képes, hátha a havi zárás menni fog - és hátha több könyv már nem esik be hozzám, amire nem vennék mérget, mert ma is hozzám csapódott egy.
Nos, volt egy baráti karácsony, isteni quesadillával és dögönyöznivaló macskákkal (szegényeket egy életre traumatizáltam), nagyon szuper könyveket kaptam - ugyanis sokat sajnálok magamtól, magam se tudom, miért -, amelyekből kettőt már el is olvastam, Az epertolvajt (aminek a postja 8-a óta vázlatban pihen...) és a Szólíts a nevedent.
A Gun love volt az, ami ma besikeredett - a debreceni antikváriumok galád módon nyitva voltak aranyvasárnap -, és, a régi szép időket idézve, vércseként csaptam le rá és megkaptam ajándékba.
Az olvasásokat illetően remélhetőleg még frissítenem kell majd a bejegyzést, mindenesetre ebben a hónapban már sokkal ügyesebb voltam, mint novemberben:
Közeleg a Várólistacsökkentés határideje, ezért kénytelen voltam belehúzni, ennek az eredményeképpen olvastam el végre a Tengerpartot, amit olyan régen vettem, hogy még a Molyon sincs számon tartva a beszerzés éve. Mindig féltem elolvasni, mert erősen depresszív, szorongó hangulatot "varázsol", és ha van történet, amiről lehet tudni, hogy rossz vége lesz, ez az - és tudod, hogy nem akadályozhatod meg.
Az epertolvajtól tartottam egy kicsit és meggyőződésem, hogy Harrisnek békén kellene már hagynia Vianne Roche-t, de szerettem olvasni, akárcsak a Szólíts a nevedent - bár elég mérges voltam a napsütötte olasz délutánokra a téli szürkeségben -, és a végére megbicsaklott a lelkesedésem.
A Locke & Key zárókötete mindent vitt, együtt olvastuk, lámpafénynél egyensúlyozva. Komolyan mondom, csupa betű regényként se lenne jobb, annyira kompakt, a sok témával ügyesen zsonglőrködő képregény, akit nem ejt rabul, az egy cylon.:)
A mi Urunk népe első két novellája elvette a maradék életkedvem, ezt követően vagy én akklimatizálódtam, vagy kevésbé depresszívek a továbbiak, de sikerült összecsiszolódnunk és már kíváncsian várom, miről fog szólni a következő gyöngyszem, bár egyiket se nevezném vidámnak... Ő is várólistacsökkentős könyv, az utolsó, úgyhogy célszerű lenne belehúznom az olvasásába.
A többiek zárása:
Huhh, én még nem mertem zárni, még szerintem kapok könyvet karácsonykor is a családtól. :) Majd 31-én zárok szerintem, mindenesetre barátoktól és magamtól már van 4 zsákmányom eddig.
VálaszTörlésJó lehetett ez az együtt olvasás, mi is most ezekben a napokban idegyógyulunk a kanapéra és olvasunk - igaz ki ki a sajátját éppen, de az is ugyanúgy szuper. :)
A tengerpartot én is olvastam jó néhány éve, nyomasztó volt, azóta is próbálom eladni, de nem kell senkinek. :D
Hajrá a vcs-vel, meglesz az! :)
Én már nagyon remélem, hogy nem lesz több idén.:D
TörlésSzerintem adományozd el egy könyvtárnak, nem hiszem, hogy valaki meg fogja venni.
Persze, már nincs sok hátra belőle, csak annyi kötelezettség volt az elnúlt időszakban, hogy a magánjellegűek már púp a hátamon.