2022. február 8., kedd

Szürkeség és pusztulat januárban

 Végre vége van annak a mocskos januárnak. Tudom, hogy viszonylag sok napsütésben volt részünk, de mivel irodában dolgozom, nem otthonról, csak mardosó vágyakozást és csüggedtséget ébresztett bennem, hiszen kora reggel és késő délután még és már a szürkeség uralkodott.



Nagy örömömre az Agave újranyomta A megtört föld-trilógia nyitókötetét, amint megkaptam az értesítőt, a munkát félrehajítva meg is rendeltem, néhány társával egyetemben. A Hajnallal és az Alkony motellel vállaltam némi kockázatot, de kalandosan szép az élet.



Egész jól haladtam az olvasással és többnyire jó könyveket sikerült kifognom; a Wildfell asszonya és az Apazáradék kicsit kikezdte a türelmem, de ebben a fáradtságból fakadó ingerlékenység is vastagon benne van; a Fenegyerekek befejezése kurta-furcsa lett, de alapvetően szórakoztató volt, egyedül A medve és a csalogány volt az, ami közepes élménynek bizonyult.

A többiek januárja:
Dóri - akit elvarázsoltak a tündérmesék
Katacita - akit kezd magával ragadni a növények világa
Nita
PuPilla



7 megjegyzés:

  1. Változatos olvasmányokkal színesítetted azért a szürke januárt! :) A tanárnő dala hogy tetszett? Szeretnék ismerkedni Polar Könyvekkel, ez talán jó is lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, mély érzelmeket kiváltó könyv, tetszene neked.

      Törlés
  2. Szürkeség és pusztulat hónap, de milyen színes lett a felhozatal olvasás és vásárlás szempontjából is. :)
    Én nem zárok januárt most, szerintem egybekötöm a februárral majd, vagy kihagyom nemes egyszerűséggel :D
    Az Apazáradék és a Medve és a csalogány érdeklős listán van/volt (?) nekem, A visszaadott lány pedig közös élményünk volt most. :) (és nekem is jólesett olvasni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor van még egy közös pontunk!:)
      A medve és a csalogánnyal tehetsz egy kört, sokan szeretik.

      Törlés
    2. Hurrá! :) Mindig örülök amikor ugyanazt szeretjük! :)
      Na, majd még meglátom, de kicsit marginálisan volt eddig is, meg olyan, majd ha esetleg nincs más, akkor.

      Törlés
    3. Én is.:)
      Ahhha, mintha valaha is előfordulhatna, hogy éppen nincs más, amit olvashatnánk.:D

      Törlés