2014. november 3., hétfő

Hülyeségek

1. Tegnap - hála az ékes novemberi időnek - nem volt kedvünk kimozdulni, mozogni viszont kellene, ezért nekiálltunk vicomte három kilós súlyzóival idétlenkedni. Egyik se esett a lábamra és az alattunk lakó nappalijába se, úgyhogy a kísérletet sikeresnek nyilvánítom.
Kedves személyi edzőm azt mondta, nem merem kiírni, hogy a seggízületeimre edzettem. Hát itt van, nesze, ha a tizenéves sirámaimat kibírta az internet, ezt is ki fogja. Sőt, azt is elmondom, hogy gyakoroltuk a kitöréseket, azaz bal kézzel a ruhaszárítóba kapaszkodtam, jobb kézzel fogtam a súlyzót, vicomte meg a lábamat igazgatta.
De a legjobb az volt, ahogy vicomte súlyzókkal kitárt karral, teli torokból énekelte a szovjet himnuszt az Internacionálét. Kalapáccsal és melegítőnadrág helyett hetyke lepellel hitelesebb lett volna, de legalább a szomszéd sportkommentátor elhallgatott. Ha egyszer elmegyek pszichológushoz, az lesz a második mondatom, hogy meg akarom ölni a szomszédomat.

2. Múlt héten megvettem az első zacskó szaloncukrot, egy szolid zselést. Hú, remélem, idén is lesz citromos-túrós!
Azt hiszem, anya szaloncukor-mániája az én testembe költözött.
(Ezért sokan köpni fognak rám, de szerintem totál gáz számolni a karácsonyig hátra lévő napokat, pláne október közepétől.)

3. Csütörtökön varjakat is etettem, valamiért nagyon szeretem ezeket a jószágokat. Az egyik leejtett egy félig feltört diót, összetapostam nekik, a dióbelet meg szétszórtam. Remélem, immár még többen tartanak idiótának.


36 megjegyzés:

  1. A varjak igen cukik, imádom őket! (Bár lássuk be, elég kevés olyan állat van, amelyiket nem.) És állítólag képesek megismerni az embert, szóval biztos emlékezni fognak rád legközelebb is:)
    A karácsony gondolatától is kiráz a hideg, idén először. Pedig eddig mindig annyira vártam, de most nem nem és nem.
    Uhh a kitörést nagyon nem szeretem... :D de nagyon szakszerűen csinálhatod, ha ennyi előmunkát és igazgatást igényel a dolog:)))

    VálaszTörlés
  2. Én is tornáztam kétszer a szünetben, Jillian Michaels tornás videóit nyomom egy éve és imádom :D Azelőtt gyűlöltem őket, sose tudtam kitartóan csinálni, de ezt - fogytam is majdnem 10 kg-ot (azóta igaz visszahíztam 5-öt a mérleg szerint, de szerint ott már izom is van :D).
    Én még - szerencsére - nem vagyok karácsonyi hangulatban, bár a boltok tesznek róla. Hmmm különleges szaloncukrokat viszont mindenképp be akarok szerezni, tavaly főtéri vásárban vettünk finomakat.
    Ahh végre más is szereti a varjakat!! Én apukámtól 'tanultam' szeretni őket, mindig néztük milyen viccesen mászkálnak a lakótelepen, azóta is mindig lesem őket és kaarrlnak hívom mindet :D (ezegymásiktörténet)

    VálaszTörlés
  3. Én azért várom főként a karácsonyt, mert akkor leszek szabin, és orrvérzésig sorozatokat szeretnék nézni és olvasni. :))
    Istenem, hogy ilyenkor ezt nem veszed fel videóra, amit vicomte úr produkál, bár szerencsére jó a képzelőerőm. :D
    A varjak szerintem is jó fejek. :)
    És végre én is visszatértem a mozgáshoz, múlt héten háromszor tornáztam, ezen a héten is legalább ennyiszer vagy többször szeretnék.

    VálaszTörlés
  4. Nem hittem volna, hogy ennyi varjúimádó van.:D

    katacita: sztem az a varjú nem felejtett el egy darabig, amit daubneres pogácsával kínálgattam a szülinapomon.:D Az egyik falatot majdnem a kezemből vette el.
    Én gyerekkoromban élveztem utoljára a karácsonyt, utána már nyűg volt, mert túl sok feladat hárult rám. A téli vizsgaidőszak idején meg... amikor tudod, hogy az országban tényleg mindenki heverészik, te meg a karácsonyfa alatt is tanulni kényszerülsz, az szar.
    Nem, az arról árulkodik, hogy nagyon béna vagyok.:D

    Dóri: tuti, hogy izom, ha ilyen régóta nyomod, nagyon ügyes vagy.:))
    Már láttam citromos-túrós szaloncukrot, de annyira felidegelt, hogy a zacskó fel van fújva, ellenben félig sincs szaloncukorral (és több mint ezer forintba kerül), hogy otthagytam.
    Sztem a varjak nagyon arisztokratikusan mozognak.:))

    Nita: ohh, az jó is lesz.:)) Majd veszünk is neked néhány könyvet, nehogy olvasnivaló nélkül maradj;)
    Asszem, a videózás lenne életem utolsó cselekedete:P
    A heti három torna nem semmi.:)

    VálaszTörlés
  5. Mozognom nekem is kellene, de utálok.
    Barátnőmmel voltunk zumbázni egyszer, de az túl bonyolult a mi mozgáskoordinációnkhoz.
    Utána arra jutottunk, hogy csak simán edzőterembe járunk, de erre meg semmi motivációm sincs. (De arra azért jó volt, hogy rájöttem, ha akarok simán futok fél órát egy huzamban. Nem akarok.) Minden tiszteletem azé aki munka után képes edzeni, de én a gondolattól is rosszul vagyok.
    Ráadásul még fogyok is tőle amikor már nem is szeretnék.
    Azt hiszem maradok a napi 4,5 km sétámnál, a semminél az is több.

    Én vagyok a leglustább nőszemély a világon. :D

    VálaszTörlés
  6. Az a helyzet, hogy én januártól kezdve számolom a napokat karácsonyig :) ez a leggyerekesebb tulajdonságom, imádom és amint véget ér az előző, várom a következőt :D
    (megyek is összeszégyellni magam)

    VálaszTörlés
  7. Zsófi: szerencsére velem kompatibilis az edzőterem. Ugrálni utálok, csoportban nem szeretek lenni, de az, hogy többnyire ülök és a lábam/karom/törzsem mozgatom (és közben káromkodok), az megy.:D Bezzeg a kardiogépeket mennyire utálom, de muszáj.
    Azért azt nem hiszem.:D

    Ilweran: ne haragudj:$

    VálaszTörlés
  8. Dehogy haragszom :)
    Amúgy a leglustább nőszemély címére én is pályázom :P (sajnos...)

    VálaszTörlés
  9. Én nem merek odamenni az erősítő gépekhez, mert ott vannak a kigyúrt pasik. :D A felsőtestemen csak jelzésszinten van izom, pár kilónál többet meg se bírok mozdítani.

    Ilweran: nálad a lustaság miben nyilvánul meg? Házimunka, munka, tanulás, mozgás, minden? Mert nálam igen. :D (Annyi, hogy munkahelyemen határidőt még nem késtem le, mert ha nekiállok gyorsan dolgozom, de a nekiállással komoly problémáim vannak.) Komolyan néha még olvasni is lusta vagyok nekiállni, inkább csak céltalanul internezgetek.

    VálaszTörlés
  10. Zsófi: nem bántanak. Tényleg nem. Én is tartottam tőlük, de még egy se szólt be, pedig a suliban kb. céltábla voltam. Sőt, többször mondták, hogy lesznek velem váltásban egy gépen, egyszer ki is próbáltam. Tök normális volt a pasi, még vissza is rakta a súlyt az én szintemre, és mondanom se kellett, mennyi, mert magától megjegyezte. Pedig ahova mi járunk, elég sok kétajtós szekrény van.
    A délelőttös takarítónő olyan cuki volt, azt mondta, próbáljanak csak beszólni, majd ő elintézi őket.:DD Egyszer, záróra előtt megszólalt a férfi öltözőben, hogy "Az utolsó felporszívóz!", olyan gyorsan kispuriztak, hogy öröm volt nézni.:D
    Én tkp. január óta járok edzeni (hogy hány hónapja rendszeresen, nem tudom pontosan megmondani), de sok karos gépnél öt kilót bírok csak el. És nemcsak én, hanem több nő is, egyszerűen nem megy több.
    Én képes vagyok egy egész napot is elb***ni, még akkor is, ha nincs kedvem bejegyzést írni. Ma olyan büszke voltam magamra, hogy megírtam a Sírok között postját.:D

    VálaszTörlés
  11. az otthoni edzések jók, senki sem látja, hogy lihegek, mint egy éppen szülő víziló, és vedelem a vizet, izzadok mint állat és nem tudok kitartani egy-egy pózt, meg hangosan szitkozódni csinálom a fekvőket meg a felüléseket :D terembe én se merek járni egyedül, egyrészt a gépeket sem tudom használni, és akik éppen nyomják a saját edzésüket azokat nem akarom leállítani, hogy "figyu segítsetek már, mert szőke vagyok és nem tudom, hogy melyik a gép eleje és vége" szóval marad a heti 2 köredzés, az legalább kimerítő és eléggé alaposan megdolgoztat. Videóra én is szoktam edzeni, Shaun T (Insanity, meg a 25 perces cardióját csinálom) de azok nagyon meghalósak. De jól levezetik a feszkómat. Ez meg nekem elég.

    Egyébként meg ahogy jön a sötét idő, én csak aludnék reggeltől estig, néha meg is teszem, hétvégén főleg. Olvasás, alvás, evés, olvasás, evés, alvás. Szerintem előző életemben lajhár voltam,. szóval a lustaság nálam is elég khmmm ismerős dolog.

    Karácsonyt csak azért várom, mert lesz szabadságom és majd jókat alszom és eszem, meg olvasom :D :D micsoda változatos életkilátások.

    VálaszTörlés
  12. Tegnapi napom abszolút fénypontja munka téren az volt, hogy kiderítettem melyik szomszédtól csöpög a víz a vízórákhoz. :D (Ketten laknak felettünk, úgyhogy nem volt nagy művészet.)

    Edzéshez: szerintem még bennem vannak a sulis emlékek, eleget égtem én már ott. A tornaórákat utáltam mindig a legjobban. Azért majd lehet odamerészkedek.

    zakkant: A karácsonyt én is csak ezért várnám, de ha a főnökék elutaznak, akkor jöhetek be dolgozni a két ünnep között. Még karácson napján is szívesebben dolgoznék mint a születésnapomon, ami pont munkanapra esik. Ráadásul tudom, hogy úgyse csinálnék semmit csak az irodát őrizném hátha telefonál valaki.

    VálaszTörlés
  13. zakkant: "...lihegek, mint egy éppen szülő víziló...":DD Nekem az itthoni edzés nem megy, túl lusta vagyok hozzá.:D
    Azt hittem, én vagyok olyan lütyő, hogy sok gépnél nem tudom, hogy működik.:) Szerencsére ahova most járunk, van kis rajz a gépeken.:)
    Kicsit elkeserítő, ha belegondolsz, mennyire egyhangú szinte mindenkinek az élete, de olvasni jó, és akkor engem már nem érdekel az egyhangúság.

    Zsófi: az első edzőtermi látogatáson majdnem sírva menekültem vissza az öltözőbe (pdg senki nem szólt hozzám vagy bármi). Engem még az egyetemen is utált a tesitanár. Nem azt akarom ezzel sugallni, hogy igenis menj el edzőterembe, csak hozzáfűztem, hogy engem is nyírtak tesiórán. Egyik órát se utáltam ennyire. Ma megőrülnék, mindennap tesizni...

    VálaszTörlés
  14. Hetente egyszer azért most is odatévedek pedig ki nem állhatom, csak a futópadon kívül nem szívesen próbálok ki mást. Azon legalább nem égetem magam. :) (Más kérdés, hogy futni tudok, de nem szeretek.)
    Főiskolán nálunk jó volt a tesi, lehetett választani korcsolyázást. Csak fel kellett iratkozni amikor odaértünk, azt se tudtam ki volt a tanár.

    Pont apu szólt be hétvégén miután elújságoltam neki az új e-könyv olvasó rendelést, hogy igazán élhetnék már egy kicsit. Aki nem könyvmoly az ezt nem érti meg. Nem unatkozom, nem vagyok depressziós, teljesen jól elvagyok, és szinte minden szombaton elmegyek este szórakozni. Nem elég az? :D

    VálaszTörlés
  15. Az első ponton most nagyon röhögök :D (Mármint v előadásán és a sportkommentátoron...)
    A varjaknak én a hangját szeretem nagyon, úgy hozzátartozik nekem az őszhöz, mint a száraz falevél :)
    Jaj képzeld voltunk szombaton sétálni a környéken, és láttunk a pataknál két tőkés réce párt :)) Tök megörültem nekik, eddig még sose sikerült megkukkolni őket, csak a hápogást hallottam messziről.

    VálaszTörlés
  16. Azt olvastam hogy varjakat ettél. :DD Azt hiszem ideje kontrollra mennem, mert már megint romlott a szemem.

    VálaszTörlés
  17. @Zsófi jaj, remélem, hogy nem kell bemenned a 2 ünnep között... én azokat szeretem a legjobb átaludni, és átolvasni, és áttévézni az ágyban fekve miközben annyi testedzés végzek, hogy a számhoz emelem anyu sütijeit. A futópad nálam is biztos pont, a termes edzéseimen általában 30 percet futok, és 15 percet kardizóm, meg aztán bringázok és leizzadva elvonulok.

    @Amadea nálunk nem voltak felcímkézve a gépek, semmi leírás, semmi. Próbáltam odaállni és megállapítani, hogy melyik a gép eleje, meg a háta, de felfeküdni se tudtam, Áhhhh felejtős. Vettem egy polifoam matracot vmi 500 pénzért a Decathlonban, meg bicepszező szalagot és nyomom itthon. Súlyokat meg emelgetek edzésen. Elég az, utána úgyis 2 napig egy vizeskancsót nem tudok felemelni.

    VálaszTörlés
  18. Zsófi: én kb. az összes gépnél égek, de mivel senki nem foglalkozik velem és legalább mozgok valamit, nem érdekel.
    Nálunk, ami béna-barát tesi volt (tollaslabda, floorball), ott olyan szadista tanárok voltak, hogy mire véget ért a bemelegítés, a hallgatók nem bírták felemelni az ütőket.
    Aha. Ha meg "élnél" (bármit is jelentsen ez), akkor lehet, hogy arra tennének megjegyzést. Mondjuk, pont azt, hogy igazán elmélyülhetnél egy kicsit, azaz olvashatnál.:D
    Minden szombaton? Nekem még sok is lenne.:D Ha nekem heti három-négy társas programom összejön, utána már mást se akarok, csak kicsit nyugiban lenni. Aki megjegyzést tesz erre, az törődjön a saját szaros életével.:P:D

    Nokedli: a sportkommentátoron mindenki röhög, majd mindenkihez sorba elküldöm.:P
    A kacsák királyok! Itt a Rákospataknál mindig látni őket, szoktam nekik biciklizés közben köszönni.

    Liliane: jaj:(

    zakkant: "miközben annyi testedzés végzek, hogy a számhoz emelem anyu sütijeit." Ez nagyon jó.:DD
    Jól nyomod az edzést. Én tegnap voltam. Most főleg a karjaimra koncentrálok, olyan dühítő, hogy bizonyos gépeknél még mindig csak 5 kilót bírok el.
    Bénák, tessék rajzokat rakni a gépekre! De sztem teljesen okés az edzésed (nem mintha értenék hozzá), én azért használom őket, mert lusta vagyok.:D

    VálaszTörlés
  19. Átküldheted egy kicsit, de csak ha addig átvállalod a gondnok nénit! :D De jobb ha tudod, a kiabáláson kívül a hagyma- és káposztadinsztelésben is vérprofi...
    Hát ezek a Szilasban tapicskoltak. Szegénykék, az a víz durván koszos :S

    VálaszTörlés
  20. Amadea: szinte minden szombaton. Most mindenszentek miatt sikerült megúsznom, és esküszöm úgy éreztem, hogy egy nappal tovább tartott a hétvégém. Nekem még úgy is nagyon fárasztó elmászkálni esténként, hogy még aznap haza is érek mint amikor elindultam, és nem is iszom. Megöregedtem. :D
    Apu szerint utazgatnom kéne. Miből/mikor/kivel? (A hovát megoldanám. :D)
    Különben is, a napokban fedeztem fel egy új kedvenc írónőt, itt a szép új olvasóm is, szóval én igazán jól érzem így magam, ahogyan vagyok.

    zakkant: nagyon remélem, hogy megúszom, de nem merem magam beleélni. Azt se tudom mennyi szabadságom van jelenleg, de az biztos, hogy az elmúlt két évben is maradt benn egy-két nap. Ráadásul betegség miatt se hiányoztam még soha. (Nem azért mert mazochista módon akkor is bementem, csak szimplán nem voltam beteg.)

    Gépekhez: nálunk mindegyiken van kép, meg leírás angolul, de erő hiányán ez sajnos nem segít. :D
    Amadea: te heti hányszor jársz?

    VálaszTörlés
  21. Liliane: ne ijesztgess.:)

    Nokedli: kell a fenének, bocs, bármilyen archetipikus házinéni is.:D
    Szegény kacsák:(( Küldd át őket ide.

    Zsófi: a szavaid alapján úgy érzem, nem nagyon élvezed ezeket az alkalmakat, vagy csak a fáradtság miatt nem túl jók?
    Aha, utazgatás, mert a filmekben az unatkozó emberek utazgatnak? Még egy pár napos, magyar városba való kiruccanás is sokba kerül.
    Megjött a Paperwhite, tök jó.:) Ki az új kedvenc?
    Csak kétszer. Többször kellene mozognom, de mire hazaérek, elpakolok/kimosom a ruhát, olyan fáradt leszek, hogy csak ülni meg pislogni bírok.

    VálaszTörlés
  22. ú, zakkant, Shaun T-t én is csináltam egy darabig, de az tényleg halál....
    Én futottam sokat ősz elején, aztán most 1 hónapig nem, mert minden nyavalyám volt,de azt nagyon élveztem. Lehet holnap elmegyek, amíg még jó idő van... Viszont gáz, hogy már 5-kor sötét van, egyedül nem mernék már futkorászni, max. párommal.

    VálaszTörlés
  23. Ha éppen szabadságon vagyok sokkal jobban élvezem az ilyen elmászkálós estéket, de így csak az jár az eszemben, hogy hétfőn megint munka és egész héten nem sikerült kialudnom magam.
    Megjött, teljesen bele vagyok szerelmesedve. Most már csak amiatt aggódom, hogy az akksi nem bírja majd addig amg szeretném, mert túl sokat olvasok egy nap, mármint időben. Eddig nem tűnt fel mert lassan haladok, de most összeszámoltam és simán összejön napi 3-4 óra. Mondjuk ha hetente egy töltéssel elvan már azzal kiegyezem.
    Karen Maitland az új kedvencem, most a Company of Liars-t olvasom, de utána feltett szándékom a többi regényével folytatni. A Katedrális után évekig rá sem bírtam nézni
    semmire ami a középkorban játszódik, de ez a regény teljesen magával ragadott. Valamiért kicsit Rusdie-ra emlékeztet a stílusa, ami meg rá emlékeztet azt rendszerint imádom. :)

    Én is elvileg heti kétszer járok edzeni, gyakorlatilag örülök ha egyszer odaérek.

    VálaszTörlés
  24. szeee: terembe nem akarsz menni futni?

    Zsófi: az a rossz, hogy egy nagy mókuskerék az egész, és kb. három nap kell, amíg csak alszik az ember és néz maga elé, utána tud értelmesebb dolgokat csinálni (úgy értem, ha szabin van).
    Örülök.:) Nekem Kindle 4-em van, és nagyon sokáig bírja töltés nélkül, bár én nem használom rendszeresen.
    Utánanézek Karen Maitlandnek.:) Nekem eleve nem kegyeltem a középkor, A katedrális uhh, elolvastam, de nem érzem a késztetést, hogy elolvassam a folytatását.
    Nekem is van olyan, hogy heti egy jön össze, de nyáron volt vagy három-négy hét, amikor egyáltalán nem jutottam el.

    VálaszTörlés
  25. Nem értelek...
    Majd szólok nekik :D

    VálaszTörlés
  26. Én Katedrálist be sem tudtam fejezni, de a feléig azért eljutottam. Előtte határozottan szerettem a középkorban játszódó dolgokat, de attól a könyvtől teljesen megcsömörlöttem.
    PW-t majd meglátom, hogyan muzsikál, ahogyan olvasgattam az amazonon simán vannak olyan elvetemültek akik pár nap alatt lemerítik. :D Jó én mondjuk wifi-t nem használok rajta, ellenben sokat szótárazok. (Mellesleg teljesen bele vagyok szerelmesedve a szótárába, a vocabulary builder funkcióról nem is beszélve.) Annyira nem izgat, tudom esténként tölteni, mert jó hozzá a telefonom töltője.
    Te miért nem használod rendszeresen a tiéd?

    Igen, kb három nap kell, annyi idő alatt fogom fel egyáltalán, hogy szabin vagyok. :D Szerintem jövőre le is fújom a lányokkal közös nyaralást inkább maradok otthon pihenni egy hetet. (Az se lesz nagy pihenés, mert ha szabadságon vagyok mindig van egy csomó addig halogatott elintéznivalóm is.)
    Komolyan nem értem mások hogyan csinálják.

    VálaszTörlés
  27. Ó, akkor pláne nincs baj, ha kompatibilis a telefontöltővel.
    Mert jobban szeretem a papírkönyveket, csak angol regényeket olvasok a kindlin.

    Nem tudom. Ahogy látom, mindenki kapkod a dolgai után, elvégzi végre az egyiket, jön a helyére három...

    VálaszTörlés
  28. Értem. Sokáig én is nagy papirkönyv párti voltam, aztán elfogyott a hely. :)

    Sokan mintha látszólag lazítani se akarnának.
    Van itt egy lakó, nem elég, hogy gazdasági igazgató egy önkormányzati cégnél, könyvel más vállalkozásoknak, még közösképviselő is. Sokszor már reggel hat előtt dolgozik, vagy süt/főz.

    VálaszTörlés
  29. A helyszűke egy permanens probléma, ezért próbálok csak olyan könyveket beszerezni, amik tényleg kellenek.

    Nem tudom, az illetőnek honnan van ennyi energiája.:)

    VálaszTörlés
  30. Velem az első olvasóm beszerzése előtt már nagyon elszaladt a ló és mindent megvettem ha kellett, ha nem. Most úgy vagyok vele, hogy nem érdemes papírkönyvet venni, úgyis csak a helyet foglalja, és 95 %-ukat úgysem fogom sose újraolvasni. Sőt, tudom ez sokak szerint szörnyű, de a papír könyveim jó részétől meg szeretnék szabadulni.

    VálaszTörlés
  31. Am: nem tudom elképzelni, hogy teremben fussak, bár még nem próbáltam. Én a friss levegőt szeretem, közben, meg a szabadságot, hogy kifutok a világból, hogy költői legyek....:D

    Bár tény, hogy biciklizni meg szoktam szobában...:D

    VálaszTörlés
  32. Zsófi: nekem más a koncepcióm.:) Régebben én is mindent megvettem, kényszeresen. Újabban arra törekszem, hogy egy kisebb, de szeretett magánkönyvtárat hozzak létre, és gyakrabban fogok újraolvasni, mert erős késztetést érzek rá.
    Ó, ha elmondanám neked, hány könyv van itthon, amitől szívesen megválnék... még a saját könyveim között is rengeteg van.

    szeee: teljesen érthető.:)
    :D Szabadban biciklizni is jobb, bár mindig parázok (kocsik, buckák, más biciklisek, gyalogosok, vizsla, vizsla labdával, kisgyerek, babakocsi stb.). Ha kint biciklizek, abban a relax meg a természetélmény a fő dolog, ha teremben, ott az edzés. A konditeremben nem kell attól félni, hogy valakit elgázolok.:D

    VálaszTörlés
  33. És honnan tudod biztosan, hogy mit fogsz szeretni? :)
    Én állandóan beleszaladok olyan könyvekbe amik jól indulnak, aztán menet közben olyan rosszak lesznek, hogy folytatni se bírom.
    Nagyon-nagyon rossz az elkezdett/befejezett könyveim aránya, szerintem az olvasmányaim több mint a felét félreteszem és nem folytatom soha.

    VálaszTörlés
  34. Mondjuk, amit már kétszer olvastam, biztos, hogy szeretem.:) Bocsi, nem bírtam kihagyni. Ritkán nyúlok mellé, aminél bizonytalan vagyok, elolvasom könyvtárból és ha nagyon tetszik, később megveszem. De olyan is volt már, hogy egy könyv annyira jó volt, hogy azonnal megvettem, és a saját példányt folytattam, a könyvtárit meg visszavittem.
    Valamiért úgy érzem, elég specifikus ízlésed van, vagy bizonyos dolgokra érzékeny vagy, annyira, hogy inkább félbehagyod a könyvet. De ezt abszolút nem tudom semmivel alátámasztani, úgyhogy inkább megkérdezem: hogyhogy sokat hagysz félbe? Ennyi rossz könyvbe futsz bele?

    VálaszTörlés