A poros, macskaszőrös szőnyegen ülök, hátamat a régi, palackzöld fotelnek támasztva. Nyár van, senki nincs itthon, a macskák az árnyékban heverésznek, a kutya illetlenül hangosan, ugyanakkor teljesen helyénvalóan horkol. A hűtő elkezd duruzsolni. Porszemcsék táncolnak a spaletta résén betűző napfényben, ahogy azt egy idilli jelenetben illik. Tizennégy vagy tizenöt éves vagyok*, A három testőrt olvasom és tövig rágom a körmöm az izgalomtól, hogy Milady meggyilkolja-e Buckinghamet. Szétfeszít az izgalom, és feszült hangon kiabálok az éppen megérkező anyának, hogy Mindjárt. Nagy izgalmak történnek éppen, nem érek rá sertepertélni meg macskaalmot takarítani.
 |
| Forrás |
Írni is így szeretek, bár helyesebb volna gépelésnek nevezi, ahogy sportolásnak se illenék azt a nyűglődést nevezni, amit edzés alkalmával elkövetek (Na, ki találja ki, hogy Amadea virágos jókedvében van-e, vagy az alkalmi depresszió szélén hajladozik?). Hullafáradtan képtelen vagyok értelmes - vagy akár kevésbé értelmes - gondolatokat leírni. Ráadásul, bármilyen hihetetlenül hangzik, ehhez a nyolc óra alvás kevés, kell még hozzá fél napnyi szemlélődés (avagy bambulás), hogy a bennem zsibongó sok benyomás feldolgozódjon és elcsituljon, hogy a könyvekkel kapcsolatos gondolatok előtérbe kerülhessenek. A belemélyülő olvasásra ugyanez áll. Az az ideális, amikor van egy nap, vagy legalább egy délután, amikor nem kell görcsölnöm a lakás tisztes állapota, a munka, a bevásárlás, az annyi-mindent-kellene-csinálni folyton kattogó érzése.miatt és megengedhetem magamnak az elnyújtózás luxusát. Felpolcolt párnák, Puha Takaró (extra gyorsan ellazít) és kezdődhet a kaland Csodaországba. A kellő mennyiségű fénypászmától eltekintek, a borús ég vagy a kotyogó eső is megteszi - megadja az embernek az elégtételt, miszerint milyen jól tette, hogy bekuckózott az ágyba és nem kell semmit csinálni.
Meg persze az is benne van, hogy kapkodok; egyik könyvről ugrok a másikra, ritkán kap el az érzés, hogy nem akarom, hogy vége legyen a történetnek, a fél szemem mindig a várólista számán tartom, nehogy az dög a tudtomon kívül nőni merészeljen. Szeretném, ha kb. 30 olvasatlan könyvem lenne, mármint a sajátjaim között, mert a képzeletbeli várólistám túllépi a végtelen határait (hehe). Akkor aztán nyugodtan vandálkodhatok a könyvtárban, kapkodhatom le a polcokról a kedves könyveit és nyugodt szívvel vásárolhatok alkalomadtán néhány új könyvet, mert ez is hiányzik. Régen nem volt várólistám, Moly, blog, válogatás nélkül befaltam mindent, ami érdekelt, egymás után daráltam le egy-egy szerző könyveit és azok némán tették a dolgukat; új gondolatokkal ajándékoztak meg, elborzasztottak, örömmel töltöttek el, emlékezetes (vagy csak számomra emlékezetes) jeleneteket hagytak nálam. A maga módján mind elhelyezte zsenge személyiségemen a lenyomatát, mint egy őskori fosszílián. Nem tudom, mennyire kínos, hogy sok gyerek-vagy kamaszkori olvasmányra jobban emlékszem, mint jó pár, ezekhez képest frissen olvasott műre. Vagy csak nekik is időt kell hagyni, hogy az emlékeik kikristályosodjanak?
Rengeteg könyvet olvastam újra, akár három-négy alkalommal is, nem izgatott, hány összeharácsolt könyv várakozik a polcokon, mert alig vettem könyvet, és amiket megvásároltam, szinte rögtön el is olvastam. Emlékszem, ahogy sóvárogva nézek a dohányzóasztal faragott lábai mellett heverő A burokra és az Angyali játszmára - a tanulás miatt olvasás-stoppon voltam és azokat tartogattam jutalomfalatnak.
Szóval ez az, ami néha hiányzik. Néha, mert az is tetszik, hogy próbálok tudatos olvasó lenni és figyelni arra, hogy minél többfélét olvassak, de sokszor belefáradok, pedig takaréklángra tettem a listamániás énemet, nem jelentkezem kihívásokra, és nagyon ritkán készítek terveket.
Szerintem akkor mi is mások voltunk, nem csak a körülmények. Így visszagondolva, régen valahogy a könyvek voltak az élet is, egyszerűen nem voltak olyan tapasztalataim, mint most, és amit olvastam, hitelesebbnek tűnt... Meg persze akkor inkább olyan könyveket olvastam, amiben több volt az érzelem, nagyok voltak/annak tűntek a tétek... Emlékszem én is, hogy ősszel, hatalmas szél mellett olvastam az Üvöltő szeleket, ezerszer is kezembe vettem a Jane Eyre-t vagy a Büszkeség és balítéletet...
VálaszTörlésÉs új probléma: végre ne mindent határidőre kelljen olvasni, mert recenziós és írni kellene a blogra/honlapra ;)
Emlékszem, régen faltunk barátnőmmel a gyerekkönyvtár ponyvaregény részlegét. :) Bár bevallom, azokból a könyvekből vajmi kevés maradt meg, de az érzés igen, hogy imádtuk azokat a könyveket olvasni, bármennyire is bárgyúak voltak.
VálaszTörlésSzerintem akkor még nem tudtunk ennyi könyvről, ezért nem is akartunk ennyifélét olvasni. Sokkal szűkebb volt a kis olvasós világunk. Most meg dől ránk az új megjelenés, olvassuk a csábítóbbnál csábítóbb értékeléseket és blogposztokat, és mindent akarnánk egyszerre.
Ugyanezek a gondolatok forognak mostanában a fejemben, főleg a darálás része.. én mondjuk nem vágyom vissza abba a végtelenül kétségbeesett állapotba, amikor még nem voltak se blogok, se moly, és azt se tudtam, mit olvassak, és tanácstalanul kóvályogtam a könyvtárban. :D (Gyerekkoromban meg nem nagyon szerettem olvasni.)
VálaszTörlésDe abban teljes mértékben tudok csatlakozni hozzád, hogy régebben sokkal jobban el tudtunk mélyedni a történetekben, most meg alig emlékszem arra is, amit a múlt héten olvastam. A fél szemem nekem is a várólistámat lesi, hogy jesszus, mikor érek a végére, máskor meg bepánikolok, hogy egyszer majd nem lesz mit olvasnom, mert mindent elolvastam/elolvasok, ami érdekelt. Reális, nem? :D
Most A zuhanás sokkja kapcsán kezdtem el ezen az egészen gondolkozni, mert emlékszem, hogy mennyire tetszett a szöveg, és mennyire egy hullámhosszon voltam vele, de mégsem hagyott elég mély nyomot, és ez messze nem a könyv hibája.
Már kb. pezsgőt bontok, ha egy könyvvel úgy vagyok, hogy izgatottan várom, hogy hazaérjek és AZT a könyvet olvassam, és nem gondolok arra közben, hogy melyik lesz a következő.
Makitra: igen, ez így van. Egy tapasztalatlan gyereket, aki nem élt még sokat és alig olvasott valamit, könnyű lenyűgözni.:)
VálaszTörlésA Jane Eyre-t újra akarom olvasni, kíváncsi vagyok, ennyi idő elteltével hogy hat (mondjuk, azt nem olyan régen olvastam, mint A három testőrt).
Nálam ez, a határidőre olvasás tette be a kaput a reciknél, az végképp megölte az örömöt.
Nita: az élmény, hogy egy jó könyvet olvasol, ill. közben jól érzed magad, feledhetetlen.:)
Meg ahogy egyre többet olvasunk, tapasztalunk, változnak az igényeink is, természetes, hogy nem elégíthet ki ugyanúgy ugyanaz a történet, mint tizenöt éve.
katacita: és a felfedezés öröme?:)
:D Igen, amikor a várólista végére érünk, beszippantja egy fekete lyuk az összes könyvet.:D
Sajnos nálam is elég ritka, hogy egy könyv ennyire magához láncoljon.:/ A zuhanás sokkja érdekel, jó kis könyveket ad ki a Scolar.
én pont ellenkezőjét szeretném annak, mint Katacita. valami olyan olvasni, amit előtte nem láttam egyik blogon se, és annyira imádni, és nem megosztani ezt másokkal. :D
VálaszTörlésa recik miatt én is daráltam. kár volt, nem ér annyit.
Na, ez volt a hőskorban, amikor még nem volt internet.:))
VálaszTörlésNagyon szépen írtál erről, komolyan jólesett most a kis szívemnek :)
VálaszTörlésÉrdekes, nekem a mennyiségek, reci-nem reci, blogok, akármik annyira nem jelentenek semmit (határidőt meg elvből nem vállalok és nem tartok be, akinek nem tetszik, ne dolgozzon velem :P ) ami viszont nagyon hiányzik, az az általad is írt belemélyedés.
Túl sok minden van, elsősorban a fejemben, ha le is tudok ülni 1-2 órára olvasni, közben kattogok ezer más dolgon, nem tudom úgy átadni magam az élménynek, mint régen, amikor még megtehettem különösebb megerőltetés nélkül, hogy kikapcsoljam az agyam és csak a könyv meg én legyünk. Ezt szeretném vissza, ezt a gondtalan kikapcsolódást :)
Köszi.:)
VálaszTörlésEz az, ami nekem se megy, annyi minden kattog a fejemben, hogy képtelen vagyok lenyugodni, előbb le kell vezetnem valahogy a gőzt, de a levezetésre + nyugodt olvasásra együtt általában nincs időm.
Nem tudom, menne-e már a kikapcsolódás, a néhány órára elfelejtem a világot-érzés.