Graham Joyce-nak a magyar piacon debütáló regénye* nem talált rajongó fogadtatásra; a legtöbb véleményből azt lehet leszűrni, hogy jó-jó, de valahogy kevés, valami hiányzik a jó élményhez. Kicsit félve kezdtem bele, mert mostanában elég kiszámíthatatlan, mi tetszik a francos ízlésemnek és mi nem, de az adott helyen, az adott időben nekem nagyon is megfelelt A katicák éve, kisimogatta a lelkemből a zaklatottságot, lecsendítette a zizegő figyelmemet, az ideges vibrálást, ami a túlfokozott feszültség jele. Csak ülj le, és figyelj, ez volt az üzenete, vagy inkább a rám gyakorolt hatása. Graham Joyce a vállamnál fogva lenyomott egy székre és vetített nekem egy jó kis filmet.
Tulajdonképpen azt kellene mondanom, hogy ez a könyv a felnőtté válás regénye, amikor David, az okos, mégis naiv fiatalember elveszti az illúzióit, de nem. Remélem, hogy nem válik felnőtté, mert ez itt azt jelenti, hogy keserű vagy, kiégett és csak az önös érdekeid vezérelnek. Megvan a magadhoz való eszed, de ez olyan veszteséggel járt, amit nem lehet kitölteni. Ilyen értelemben én se akarok felnőni.
Úgyhogy azt mondom, ez a könyv a szemlélődés regénye, a lassúdad, ám mélyreható folyamatok és apróságnak tűnő, valójában fontos momentumok kavalkádja. David egy pusztulás felé tartó, mégis velejéig intrikus világba kerül, az Angliában a hetvenes évekre lassan megszűnő, főleg a munkásosztályt kiszolgáló üdülőtelepek egyikébe, ahol részt vesz egy emberismereti gyorstalpalón. A maga zárt kis világából átkerül egy másikba, aminek a belső mechanizmusa teljesen különböznek az általa megszokottól és elképzelttől. Hangulatában a magyar SZOT-üdülőkre emlékeztetett, jó adag nosztalgiát szabadítva fel ezzel, de talán nem követtem el akkora baklövést, kicsit közelebb éreztem magam a történethez ezáltal.
Röhejesen hangzik, de itt mindenki mesterkedik valamiben, sütögeti a szánalmas, sovány kis pecsenyéjét, a cigarettaárus lányok (néhányszor tudatosítani kellett magamban, hogy 1976-ban játszódik a regény) trükköznek az utalványokkal, az egyenruhára szánt pénzt lenyúlják a tábor vezetői, és a társadalmi-politikai ellenfelek, folyamatok is éreztetik hatásukat. Ennél is nagyobb forgatagot jelentenek Davidnek az emberi érzelmek, szegény srác, hiába volt már dolga lányokkal, képtelen kiigazodni rajtuk és nem veszi észre az árulkodó jeleket. Fehér lovon vágtató lovag szeretne lenni, de már kinőtte a páncélját, és, hát, valljuk be, a valóságban a megmentésre váró királylányok nem mindig azok, amiknek látszanak - néha borzasztóan hatalmasra nyílik a szájuk, méteres fogaikkal elropogtatják a lovagok csontjait és kiderül, hogy emberevő szörnyetegek. Az emberek nem fekete-fehér figurák, ez az, amit David nagyon nehezen tanul meg. Hihetetlenül egyszerű, elcsépelt dolog, mégis sokáig tart, mire tudatosul.
A kísértetszál nagyon finoman húzódik meg a háttérben, egészen a regény végéig kell várni, mire fény derül, ki a titokzatos férfi összecsomózott kötéllel a vállán és bánatos kisfiú - nem nehéz kitalálni, és valószínűleg David is tudja a lelke mélyén, de olyan mélyre temette magában, hogy kell néhány löket, mire minden felszínre kerül.
Még egy megjegyzés a végére: valamiért vonzódom a forró nyarakon játszódó regényekhez. A vibráló, párás hőségben bármi megtörténhet - oroszlánt sétáltatnak a promenádon, tömegével rajzanak a katicák, kísértetek tűnnek fel a tengerparton -, a valóság keretei elmosódnak, bizonytalanná válnak.
Őszintén örülök, hogy sokakkal ellentétben engem ennyire megtalált A katicák éve, tök jó, hogy a sok csalódás mellett akad néhány kellemes meglepetés is. Kicsit az Óceán az út végén következő állomásának tűnt olvasás közben, csak kevésbé mágikus.
Kiadó: Gabo
Kiadás éve. 2015
Fordította: Komló Zoltán
Ár: 2990 Ft
* Valójában a második; a Rémálom-világ 1991-ben jelent meg, az akkori könyvkiadási viszonyokat és szokásokat híven tükröző formában, szerintem jobb, ha el is felejtjük.
De örülök hogy tetszett :) szerencsére nem olvasok értékeléseket, így nekem teljesen kimaradt, hogy ezt nem szerették a népek... Én nagyon, a nyár egyik legkellemesebb olvasmányélménye volt, pont mert csendes, őszinte, emberi.
VálaszTörlésÉrdekes, eszembe sem jutott egymás mellé tenni az Óceán az út végén-nel, pedig tényleg mennyire! Remélem, még olvashatunk a szerzőtől a fogadtatás ellenére is :( :)
Nekem úgy jött le, hogy nem voltak érte odáig, nem nagyon tudták hova tenni.
VálaszTörlésÉn is remélem, Csilla olyan jókat írt a könyveiről, hogy állandóan folyatom a nyálam.:D