Naomi Wood: Mrs. Hemingway
A címet Pauline Pfeiffer, azaz Fife (második feleség) egyik leveléből loptam, amit Ernest Hemingwaynek írt, és amelyet egyébként Martha Gellhorn (harmadik feleség) is felhasznált az egyik könyvének címeként - Egy idegen szív, de szerintem a teljes mondat sokkal szebben hangzik. A sorban az hibádzik, hogy én nem voltam Hemingway felesége, de ez senkit em zavarjon.
Ez a regény Hemingway négy feleségének és a gyümölcsök fölött sajnálkozva néző zöldségesek regénye. Mindegyik asszony kap egy fejezetet, amelyekben megtudhatjuk, hogyan ismerkedtek meg Hemingwayjel, hogyan fonódnak össze a szálak - mert Hemingwaynek állandó jelleggel nem elég egy nő, legalább kettőre van szüksége; úgy viselkedik, mint mohó kisfiúnak a cukorkásboltban -, hogyan válnak a nők "nem-is-tudom"-szendéből hipergyorsan őrülten vágyakozó szeretőkké, majd megkeseredett feleségekké, miközben egy másik, a sorban őket követő asszony ugyanezen a metamorfózison esik át. Kifejezetten vicces volt olvasni az erős akaratú, a munkáját imádó (szándékosan nem írok karrieristát) Martha Gellhorn egymást követő megnyilatkozásait, a könyvébe írt sorokat: "Nesto, légy örökre az enyém!", az ezt követő fejezetben pedig Hemingway már Disznóként szerepel, aki azért űzte ki a nácikat a párizsi Ritzből, hogy hozzájusson a piakészletükhöz. Vagy azt, hogy a Maryvel (utolsó versenyző) való házassága kis híján egy napig tartott.Naomi Wood annyira nem ás mélyre, ezért csak tippelni lehet, mivel bódította el a nőket - akik ráadásul gyökeresen különböztek egymástól - az író. Pláne, hogy már a megismerkedésük elején felvillantotta a rosszabbik énjét; a faragatlan, agresszív alkoholista, lelkibeteg emberét, akik lassan, de biztosan felemészt a benne rejlő sötétség, és aminek a forrásához sem ő, sem a feleségei nem jutottak el. Hemingwaynek inkább egy, a gondoskodó anyaszerepet betöltő, idősebb nőre lett volna szüksége, vagy egy jó pszichiáterre. Vagy mindkettőre; egyikük a böhöm nagy
Persze utólag, egy fiktív mű összegzése közben könnyű okosnak lenni - valószínűleg mindannyian ugyanazt tesszük a saját életünkben, legalább egyszer. Azt hiszem, a felnőtté válás (?) egyik fő ismerve, amikor egy kapcsolatban félretesszük az "én"-t - engem bántottak meg, nekem van jogom megsértődni és bosszút állni -, és próbáljuk a másik fél szemszögén keresztül látni és megérteni a konfliktusokat.
Ennyi női szapulás után illendő lenne valami mást is olvasni Hemingwaytől a Vándorünnepen kívül - ami 2011-ben megjelent bővített kiadásban, olyan jó lenne magyarul olvasni, habár Göncz Árpád hangulatos fordítását már nem élvezhetnénk -, valószínűleg tombolna sértettségében, ha megtudná, hogy egy jelentéktelen, huszonegyedik századi kelet-európai kislány ennyire semmibe veszi az írásművészetét. Egyébként a Vándorünnep az utolsó fejezetben többször előkerül "párizsi emlékek" fedőnév alatt. Anno, amikor olvastam Mary pár szavas megjegyzését a kötethez, eszembe jutott, vajon milyen érzés lehetett a negyedik feleségnek lenni - inkább már ápolónő volt, vagy a megszelídült író fényében diadalmasan sütkérező múzsa? Inkább az előbbi. Neki a paranoid, félig őrült, depressziós Hemingway jutott, a torta legkevésbé ízletes szelete.
Ja, hogy maga a könyv milyen volt? Habár még tavaly olvastam, akaratlanul összehasonlítottam A párizsi feleséggel, ill. elég élénken élt bennem az emléke ahhoz, hogy szokatlannak érződjön az E/3-mas elbeszélésmód. Késő este, nyűgösen majdnem félredobtam, hogy ez most nem lesz nekem jó, de némi alvás javított az ítélőkészségemen és onnantól élveztem az olvasását. Könnyű, nagy érzelmekről nem csicsásan nyilatkozó női regény a Mrs. Hemingway, egy nehéz időszak és az Elizabeth Costello megterhelése után baromi jólesett olvasni, még a sok időigényes elfoglaltság mellett is három nap alatt elolvastam.
Fontos tudatosítani, hogy ez a könyv regény, tehát bővelkedhet kitalált elemekben, erre maga a szerző is figyelmeztet a felsorolt szakirodalom előtt (A párizsi feleséget is megemlíti, nemcsak a magyar kiadó játszik rá a két könyv olvasóközönségére)
Ui.: Érdekesek a véletlen egybeesések; az első feleség, Hadley gyerekkorában lezuhan az erkélyről és eltöri a gerincét, Hemingway egyik szeretője, Jane Mason leveti magát egy balkonról és szintén a gerince sérül meg. Martha Gellhorn édesapja Hadley nőgyógyásza volt, és így tovább.
Eredeti cím: Mrs. Hemingway
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2014
Fordította: Komáromy Zsófia
Ár: 3500 Ft
Én nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet és valahogy mindig görcsben volt a gyomrom, amikor feltűnt az újabb "áldozat" a színen. Teljesen egyetértek veled Hemingwayjel kapcsolatban, mármint, hogy milyen nőre lett volna szüksége. Én sokszor azt éreztem, hogy soha nem tudta túltenni magát a legelsőn és valahogy mindig bosszút állt a nőkön...
VálaszTörlésJa, az ápolónőn?:) Az is lehet, de nekem úgy tűnik, nem volt ennyire tudatos, mindig ugyanúgy, ugyanott cseszte el. De a fejébe nem láthatunk bele...
VálaszTörlésAnnyira beszédes, amit a Hadley-szerelemről mond: "Bár pusztultam volna el, mielőtt rajta kívül másba beleszerettem."
Igen, azon, de lehet, hogy ez sem mentette volna meg önmagától.
VálaszTörlésEz a mondat szerintem is nagyon találó és nem is tudom miért, de nekem Hadley lett és marad is a kedvencem.
Nem tudom, mi kellett volna hozzá, hogy rendbe jöjjön az élete.
VálaszTörlésÉn is Hadley-t érzem magamhoz a legközelebb (talán mert hasonlít hozzánk:D), de Marthát is bírom, amiért karakán maradt és kidobta Hemingwayt a fenébe.
ezt láttad? mindig azt gondolom ilyenkor, hogy ilyenekért (volt) érdemes élni(e)
VálaszTörléshttp://www.theguardian.com/books/2015/nov/20/hemingway-paris-memoir-no-1-france-following-terror-attacks-a-moveable-feast?CMP=twt_books_b-gdnbooks%3FCMP%3Dtwt_books_b-gdnbooks
Nem láttam, köszi a linket.:)
VálaszTörlés