2016. július 16., szombat

Otthon a világban

"Mi lenne, ha megbocsátanék magamnak, még ha tettem is olyasmit, amit nem kellett volna? Mi van, ha hazudtam és megcsaltam, és ha nem volt más mentség arra, amit tettem, mint hogy ezt akartam, ezt kellett tennem? Mi van, ha sajnáltam, de ha visszamehetnék az időben, akkor sem csinálnám másképpen? Mi van, ha én tényleg le akartam feküdni azokkal a férfiakkal? Mi van, ha a heroinból tanultam valamit? Mi van, ha a helyes válasz nem a nem, hanem az igen? Mi van, ha éppen az hozott el idáig, ami miatt megtettem azokat a dolgokat, amiket mások szerint nem lett volna szabad? Mi van, ha nincs számomra megváltás? Mi van, ha már meg is vagyok váltva?"

Cheryl Strayed: Vadon

2016 nálam a bajba jutott nők éve. Helen McDonald (H, mint héja), Caroline Knapp (Pia) és Cheryl Strayed (Vadon) mind súlyos krízist élt át a szülei halála után - Caroline egy évvel az apja halála után az édesanyját is elvesztette -, mindegyikükkel a rák végzett. De inkább azt kellene írnom, hogy tönkrement az addigi életük. Fiatal, ám már felnőtt, önálló élettel bíró emberekről van szó, közülük kettőnek tartós kapcsolata, ill. jó házassága volt - legalábbis a felszínen, bár szerintem súlyos válság esetén egy stabil, szeretetteli párkapcsolat is tönkremehet, nemcsak egy problémás, amelyben a rejtett gondok előtörnek, ha valamelyik felet tragédia éri.
Először azt gondoltam, hogy még Helen járt a legjobban, aki a gyászt (részben) egy héja megszelídítésével dolgozta fel, de saját bevallása szerint akkoriban kicsit megőrült, ami a könyvében is egyértelműen látszik, ezért átnyergeltem Cherylre, aki talán a legegészsé... igen, végiggyalogolni 1500 kilométert az amerikai vadonban, még ez tűnik a legegészségesebbnek, de, ha megnézzük, előtte mi történt vele, a kép már korántsem olyan egyértelműen pozitív.
[Aztán rájöttem, hogy én jártam a legjobban - nyilván nem véletlen, hogy kíváncsi voltam ezekre a könyvekre. Kurva nagy szerencsém volt, hogy nem sokkal előtte lépett be valaki az életembe és nem futamodott meg attól az érzelmi roncstól, aki akkor voltam, hanem meglátott bennem valamit és segített többé-kevésbé összerakni magam. Igen, többé-kevésbé. Soha nem leszek már töretlen egész. De, amikor az voltam, az is csak illúzió volt.]
Cheryl a legfiatalabb a három nő közül, ha jól emlékszem, 22 éves volt, amikor meghalt a negyvenöt éves édesanyja. Bevallom, azt hittem, sokkal könnyebb lesz ez a könyv; nem cukormázas spiritiszta, Camino-szerű halandzsára számítottam, de arra se, hogy az első fejezetnél legszívesebben a szembe szomszéd leanderdzsumbujáig hajítanám a könyvet, aztán elszaladnék a másik irányba, hogy minél messzebb kerüljek tőle. Megidézte az akkori életemet, kiszabadult a mérgező dzsinn a dobozból és nekilátott újabb darabokat kiharapni belőlem. Nem volt egy pepsi érzés.
Ahogy Caroline Knapp menekült az alkoholhoz, Cheryl ugyanarra használta az egyéjszakás kalandok során összeszedett férfitesteket - és a heroint. Ki akarta tölteni a lyukat a szívében, de az csak nem akart eltűnni. Egy újabb, még mélyebb gödör után a bujkáló gondolat - teljesíteni a Pacifikus Túraösvény egy szakaszát - tervvé nőtte ki magát. Van egy olyan érzésem, hogy ugyanaz az önpusztító vágy vezette (legalábbis először) a PTÖ-n, mint ami a házassága tönkretétele és a drog felé hajtotta. Komolyan csodálkozom, hogy túlélte.:) Nulla edzettséggel, minimális ismeretekkel vágott neki az útnak, milliom felesleges cuccal tömte tele orbitális hátizsákját, amit csak lekuporodva tudott felemelni - ha más nem, ez tuti önbüntetés -, és, ahogy kiderült, eggyel kisebb túrabakancsban. Igen, kell a hely a lábujjaknak. Ja, és két nappal indulás előtte még belőtte magát heroinnal.
"- Megjártam Koreát - nyögte, miközben szemmel láthatólag erőlködve fellendítette a kisteherautó fémplatójára. - De még ott sem cipeltünk ilyen nehéz hátizsákot. Illetve egyszer talán ilyen súlyos volt a holmim, de akkor éppen büntetésben voltam."
Érdekes. Ahhoz képest, hogy ez a drog mennyire addiktív szer, Cheryl függősége nem kerül előtérbe, olyannak tűnik, mint a kocadohányzás, ami bizonyos bulik alkalmával aktivizálja magát. Nekem ez nagyon furcsa volt, azon se lepődtem volna meg, ha az első túranapon habzó szájjal összeesik az elvonási tünetek miatt, de lehet, hogy az írónő szándékosan nem részletezte a témát.
Cheryl a PTÖ-n
Forrás
Azt viszont igen, mennyi hibát elkövetett a túra során és milyen kalamajkákba keveredett, és hogy nem, közel sem olyan felkészült és tapasztalt, mint ahogy gondolta. Jóformán minden nap revideálta ezt a gondolatot.:D Találkozott medvével, szarvassal, csörgőkígyóval (egészségtelenül sok csörgőkígyóval), támadták meg hangyák, meneteltek rajta aprócska békák, miközben édesdeden szendergett egy tó partján - ezen nagyon röhögtem -, levált vagy hat lábkörme, elvesztette a fél pár
A vágyott Snapple limonádé
bakancsát, állandóan elfogyott a pénze és igazán meleg helyzetekbe is került. Észveszejtően kívánta a korábban közömbös Snapple limonádét. Úgy falta az ételt, mint egy barbár. Nem meglepő módon egymagukban nők nem nagyon vágnak neki az érintetlen vadonban haladó túrának; halálra lehet fagyni és ki lehet száradni a hőségtől, megtámadhatnak vadállatok, érkezhetsz kiszáradt kúthoz a sivatagban, lezuhanhatsz a szakadékba, szinte végig a sátradban alszol, és huszon-harminc kilométerekre van a következő ellátmányos dobozod. Legalább.
Jaj, képzeljétek, a könyveit pedig elégette! Oké, értem, ahol szó szerint meg is halhatsz és a hátizsákod tartalmától függ az életed, néhány száz oldalnyi papírdarab viszonylag hátul szerepel a prioritási listán, de az égőáldozaton jobban meglepődtem, mint a heroinon. A kötet végén van is egy lista a PTÖ-n elégetett könyvekről.:D Kettő menekült meg a tűzhaláltól, egy cserekönyv és egy verseskötet (Adrienne Rich: Dream of a Common Language), utóbbi végigkalandozta a Pacifikus Túraösvényt. Vajon sérülés nélkül megúszta?
Cheryl viszontagságai közepette a gondolatait, emlékeit is megosztja az olvasókkal, ha úgy tetszik, útja egy szerzetesi elvonulás - Helen McDonald is tkp. a természethez, a vadonhoz fordul az emberektől, amikor a héjával vadászik -, vagy belső utazás, ha úgy tetszik. Nem véletlen, hogy egyedül akart haladni az ösvényen. Sok bólogatnivaló mondat szerepel a belső monológjaiban, az maradt meg a legjobban bennem, hogy: A legnagyobb hibája, hogy meghalt. Jót tett a könyvnek a témaváltogatás, négyszáz oldalnyi gyaloglás, a vissza-visszatérő problémák és emberek még így is picit kifulladtak nekem a végére és pihentetnem kellett az olvasását.

Testreszabott olvasmány volt a Vadon, nagyon örülök, hogy a vásárlásakor félredobtam minden önmegtartóztató mantrát és olyan fasza könyveket zsákmányoltam, mint a Pia és ez. A borítón merengő Reese Witherspoon senkit ne riasszon el, nem cukormázas-happy endes, önsajnáltató regényről van szó, és nagyon kevés túraadat szerepel benne, ha valaki attól félne, hogy unalmas.:)

Eredeti cím: Wild: From Lost to Found on the Pacific Crest Trail
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2015
Fordította: Gázsity Mila
Ár: 3690 Ft


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése